Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Újra mélyponton az euró

A több mint másfél éve (virtuálisan) működő közös európai valuta újabb negatív rekordot döntött a héten: 0,8689 dolláron jegyezték az eurót, ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy indulása óta 25 százalékot veszített az értékéből. A kereskedők Gerhard Schröder német kancellár egyik kijelentésével hozzák összefüggésbe az újabb mélyrepülést, mivel azt mondta, hogy az euró gyenge árfolyama nem jelent gondot, sőt az export miatt még kedvező hatással is lehet számolni. A Wall Street Journal Europe egyik cikkében azt üzente az európai politikusoknak, hogy kevesebb beszédre és több türelemre van szüksége az eurónak, egyébként pedig jobb, ha megtartják maguknak a véleményüket. A brüsszeli kiadású lap azért fogalmazott ilyen határozottan, mert a politikusok és a bankárok gyakran egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak az euróról és ez nemcsak a közös valuta árfolyamára, hanem az egész euróövezet gazdaságára nézve is káros. A lap Schröder említett mondatával példálózott, mert másnap a francia jegybank elnöke az euró erejéről beszélt, miközben az Európai Központi Bank elnöke nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyenge euró exportösztönző hatása csak rövid életű lesz, az infláció viszont fel fog gyorsulni, ami azt jelenti, hogy az euróövezet minden polgára szegényebb lesz.
Eközben Soros György is hangot adott véleményének, szerinte az euró hanyatlása a központi bankok intervenciójával (beavatkozásával) megállítható lenne. Hírügynökségek figyelmeztettek arra, hogy a magyar származású befektető már több nemzeti valuta elleni spekulációban részt vett, amikor is a központi bankoknak a valuta értékének megtartására fordított összege nem bizonyult elegendőnek, ezért a piaci hatás volt erősebb, és a megtámadott valuták menthetetlenül elértéktelenedtek. Ezért mostani üzenetéből az olvasható ki, hogy a piac nem akarja a spekuláció eszközeivel romba dönteni az európai valutát, ha a központi bankok végre tennének valamit az euró érdekében.