Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Soros helyesbített

George Soros felülvizsgálta két éve megjelent könyvének állításait, melyekkel a kapitalizmus világméretű összeomlását jósolta. Soros, aki 1998-ban még a globális kapitalista rendszer küszöbön álló szétesését bizonygatta, most ismét tollat ragadott: új könyvében téves prognózisának okait magyarázza.

Bár Soros gondolatai annak idején nagy port kavartak, a világgazdaság és a pénzpiacok két évvel a könyv megjelenése után is szemmel láthatóan jól működnek. „Magával ragadott az a gondolat, hogy a rendszer végül is összeomolhat, de be kell vallanom, hogy bakot lőttem” - nyilatkozta Soros. A téves gazdasági előrejelzés ilyen nyilvános bevallása nem jellemző a teóriák gyártóira. Hibás prognózisaik általában szépen lassan, különösebb hírverés nélkül kerülnek a nem működő elméletek szemétdombjára. Az amerikai pénzember a hidegháború vége óta hirdeti a globális kapitalizmus hanyatlását, és saját magával való szembekerülése is jól mutatja a világban, illetve a pénzpiacokon az utóbbi években végbement változásokat. 1998 őszén még sokan egyetértettek fejtegetésével, miszerint a világgazdaság nyílegyenesen tart egy globális recesszió felé, a vészjósló jelek azonban már könyvének megjelenésekor enyhülni látszottak. Soros új művében kitart amellett, hogy a kontroll nélküli kapitalizmus ma is valós veszélyt jelent a világ szabadságára és demokráciájára.
George Soros előző könyvét, melynek A globális kapitalizmus válsága: Veszélyben a nyílt társadalom címet adta, felhalmozott tapasztalatai összegzésének, egyfajta életműnek szánta. A második világháborús menekültből nagybefektetővé és filantróppá lett Soros 1998 augusztusában írt könyvére azonban erősen rányomta bélyegét az orosz pénzügyi, illetve az ázsiai válság okozta letargia. Miután elterjedt Oroszország fizetésképtelenségének híre, és Londontól Săo Paolóig megremegtek a pénzpiacok, úgy tűnt, az egyre kezelhetetlenebb krízis alátámasztja Soros apokaliptikus végkövetkeztetéseit. Víziója szerint a gazdasági recessziót egy világméretű gazdasági válság váltotta volna fel, amelyet - mint azt könyvében állította - csak globális összefogással lehetett volna elkerülni. (Hetek 1998. december 4., )
Téves előrejelzését Soros most két okkal magyarázza. Először is alábecsülte az amerikai gazdaság vezetőinek befolyását, mellyel akár távoli, bajba jutott pénzpiacokat is képesek kimenteni, ha azok veszélyeztetik a hazai prosperitást és biztonságot. Példaként említi, hogy amikor a befektetők bizonytalansága globális hitelválsággal fenyegetett, az Egyesült Államok pénzügyi hatóságai hirtelen kamatlábcsökkentést hajtottak végre, és megmentették a csőd szélére került óriást, a Hosszútávú Tőkekezelő Alapot, elejét véve a pániknak. „Majdnem megtörtént az összeomlás, közel jártunk a teljes káoszhoz” - emlékezik az esetre Soros.