Vissza a tartalomjegyzékhez

Bán Ervin
Hol vagy, István király

1943 közepén az egri egyházmegye új főpásztort kapott. Dr. Czapik Gyuláról beiktatásától kezdve sejteni lehetett, hogy nem üvölt együtt a farkasokkal, felismeri a világ rendjét, a magyar sorsot, és igyekszik a valót megértetni a papokkal és a hívekkel. Augusztus 20-i szentbeszédében ezt mondta: „Szent István nem öltöztette a kereszténységet sujtásos, magyaros ruhába.” Nyílt kihívás volt a kereszténység akkori nacionalista mérgezésével szemben - és ma is időszerű…

A homiliát rövidítve közölte a megyei lap, az idézett mondat benne maradt. Meglepő volt, mert az újság igyekezett minél teljesebben kielégíteni a fasiszta hivatalosság „elvárásait”. Nem tudhatjuk, hogy a főpapi szavakra felfigyelt-e a hatalom. Ha igen, biztosan felszisszent, de gondja volt rá, hogy a szisz-szenetet a nép ne észlelje. Az uralkodó labanc nacionalizmus mindent elkövetett, hogy István királyt a konzervatív „nemzeti” eszmébe integrálja, őt, a történelem egyik legnagyobb újítóját! Tudjuk, hogy idegen papokkal szervezte meg a hazai egyházat, német lovagokkal verte le az új, európai trónöröklési rend ellen lázadó rokonait. Ha kilencszáz évvel később tesz valami effélét, internacionalistának neveznék. A kuruc nacionalizmus viszont kritikus volt vele szemben: a kálvinisták, némely írók, „németutáló” magyarok - de ellenkezésüket csak suttogva merték terjeszteni.
István király irtózatos munkát végzett irtózatos módon, de sikerrel (ha talán nem is száz százalékosan): rákapcsolta az országot a nagyjából már megszilárdult nyugati hűbériségre. A róla erőltetett hivatalos tanokkal szemben helye van néhány ellenvetésnek. A kereszténység ezen a területen jelen volt már a honfoglalás előtt, Veszprémben püspökség működött. A honfoglalást követő században keresztény volt a meghódított lakosság jó része; valószínűleg akadtak megkeresztelt magyarok is. A tömeget Géza fejedelem terelte keresztvízre. Istvánnak a pogány maradványok félresöprése, az egyház megszervezése, megszilárdítása, a hatalomba való integrálása, a nyugati kultúra hazai megalapozása maradt, röviden: a hűbéri rend megteremtése. Az is vitatható feltételezés, hogy az átállás nélkül, illetőleg késlekedése esetén a magyarság eltűnt volna a térképről. Valószínűleg nem, de - Oswald Spengler szavát használva - „fellahnépként” tengődött volna, talán az albánokéhoz hasonló sorsban.
Akik mostanában Szent István időszerűségéről szónokolnak, maguk sem tudják, mennyire igazuk van. (Hiszen a szónoklatokkal önmagukat reklámozzák inkább, mint Szent Istvánt idézik.) Az országnak megint - és ismét kényszerűen - rá kell kapcsolódnia a fejlődésben előre szaladt Nyugatra. A feltételek több részletben ellentétesek (de éppen ezért azonosak) a korábbiakkal. A lényeg, hogy szakítani kell a múlttal. Ennek érdekében most ezer éve a népnek vállalnia kellett a teljes alávetettséget, 2000-ben viszont a befogadó Nyugat a nép döntésén alapuló kormányzást, a teljes gondolat- és szólásszabadságot követeli. Szent István tekintélyt akart, most a vezetésnek kell függenie a néptől, amely szabad politikai versenyben választja ki kormányosait. A nagy uralkodó egyetlen államvallásra rendezkedett be, ezt mai kormányzatunk négyre módosítja, a szabad világ azonban valamennyi vallási közösség egyenrangúságát és a világi hatalomtól való függetlenségét tartja eszméivel „konformnak”.
A világgazdasággal való kapcsolat, a Trianon okozta nemzeti szétszakadás és az ennek megszüntetésére irányuló ötletszerű - emiatt veszélyhordozó - próbálkozások: nem eléggé felderített nehézségek, amelyeknek a leküzdéséhez Szent István zsenijére lenne szükség. „Hol vagy, István király?” Heves szónoklatokban, költséges ünnepségekben, kétes művészi értékű szobrokban - de nem a trónon. Nincs senki, aki elvégezhetné az ő újra elvégzendő művét, ahogyan a halálakor sem volt, aki folytatni tudta volna.
…A Czapik érsek által említett sujtásos ruha csak a kótyagos nacionalisták képzeletében magyar. (Egy részük ma is varrat ilyet magának.)
Az újkor első századaiban nemzetközi viselet volt. Nálunk még sokáig megmaradt a nemesi ruházkodásban, a katonai öltözetben, bár a végén már csak a tisztek díszöltözékében. De attól nem lesz magyar, hogy régi idők maradványa. (A díszmagyart egy pesti német szabó találta ki.) Az érsek a sujtásos öltözék felújításának szánalmas kísérletét láthatta maga körül, azért használta beszédében az álmagyarság jelképeként, arra célozva, hogy ezt a gúnyát próbálják ráhúzni a kereszténységre. Milyen jól eltalálta Ady: „Nérók új cirkuszt mindig csak kilelnek.” De ez a cirkusz még csak nem is új.
(a szerző publicista)