Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Jó hírek a tőzsdéken

Emelkedő árfolyamok jellemezték a héten a világ tőzsdéit. Amerikában több kedvező vállalati eredmény is napvilágra került, és a héten közzétett makrogazdasági mutatók megnyugtatták a kedélyeket. Csökkent a további kamatemeléstől való félelem, s ez megmutatkozott valamennyi index alakulásában: az előző heti nagy esés után magához térő Nasdaq 5,3 százalékkal, a Dow Jones és az S&P500 valamivel több mint 2 százalékkal erősödött. Elsősorban a telekom-szektor papírjai erősödésének köszönhetően a nyugat-európai tőzsdék indexei is emelkedtek: Frankfurtban és Párizsban 3, Londonban 1 százalékkal zártak magasabban az indexek. A BUX, bár kedden újra (immár harmadszor) tesztelte a 8000 pontos lélektani határt, innen ismét csak emelkedésbe fordult: 8329 pontos záróértéke egy százalékkal áll magasabban a múlt csütörtökinél.

Mindkét gyógyszergyári részvényünk jól teljesített a héten: az Egis 1, a Richter közel 3 százalékos emelkedést produkált. Vegyesen mozogtak a vegyipari részvények: a vártnál is kedvezőbb eredménnyel előrukkoló Borsodchem - bár kedden 8000 forint közelébe süllyedt - közel 8 százalékkal 9330 forintig erősödött csütörtöki záróárához képest. Folytatta viszont mélyrepülését mind a TVK, mind a Pannonplast részvénye, előbbi az elmúlt két hétben 15, utóbbi közel 20 százalékkal lett olcsóbb. Az európai telekom-részvények szárnyalása és a várhatóan gyengébb eredmény eredőjeként 3 forinttal, 1837 forintig gyengült a Matáv jegyzése. Két százalékkal erősödött viszont az OTP árfolyama, annak ellenére, hogy a szerdán bejelentett ABN AMRO-K&H fúzió várhatóan komoly versenytársat jelent majd a legnagyobb hazai pénzintézet számára. Hosszas agónia után kitörni látszik a Mol a korábbi 3800-3850 forintos igen szűk sávból, szerdán 4000 forinton is akadt már vevője, 3905 forintos záróára pedig 2 százalékos emelkedést jelent. Nem volt jó hetük a kisebb BUX-papí-roknak: a Synergon gyenge eredménye továbbra is éreztette hatását, újabb 6,6 százalékos esést idézve elő a papír árában. Nyolc százalékkal lett olcsóbb a DÉMÁSZ és a várakozásoknál gyengébb eredménnyel kirukkoló Zwack Unicum Rt. papírja is.