Döbbenetes, hogy az elmúlt két hónapban négy halálos áldozata és tucatnyi
sebesültje volt az extrém jobboldali erőszakhullámnak Németországban. A zsidó sírokra
horogkeresztet pingáló, színes bőrű menekülteket verő, külföldiek és hajléktalanok
életét kioltó feketebakancsosoknál talán csak „nyakkendős” felbujtóik veszélyesebbek.
Náciellenes tüntetés Düsseldorfban, a zsidók ellen elkövetett bombamerénylet helyszínén.
A többség hallgat Fotó: Reuters
A kánikulai hírapály időszakában „normális esetben” lasszóval vadásznak
izgalmas sztorikra a zsurnaliszták. Sajnos ez a nyár másmilyen: elég a húsvét hétfő
óta húzódó, Fülöp-szigeteki túszdrámára, a német turistákat szállító
Concorde katasztrófájára, avagy a szélsőjobbos terrorhullámra emlékeztetni. Ez utóbbi
súlyos károkat okoz Németország nemzetközi tekintélyének is.
A sablonos elemzések azt sugallják, hogy az EU legnépesebb államában az erőszakos
akciókra is hajlamos neonácik jobbára keletnémet, húsz év körüli, kopaszra-borostásra
nyírt fiatalok, akik idő előtt búcsút mondtak a szülői háznak és az iskolapadnak.
Nos, a fasisztoid demonstrációk gyászba öltözött legényei (és leányai) tényleg
nem háromszámjegyű IQ-jukról híresek. De azért az elgondolkodtató, hogy ha a munkanélküli,
kallódó fiatalok jelentik az extrém jobboldal bázisát, akkor miből telik nekik a csúcstechnológiát
felvonultató internetes uszításra, mobiltelefonos kommunikációra, hogy az országjáró
autós bajtársi találkozókat már ne is említsük…
Tény, hogy a volt NDK tájain, ahol ötödannyi külföldi él, mint az ős-NSZK-ban,
sokkal gyakoribbak a kisebbségellenes atrocitások. Szász-Anhalt tartomány a fekete
bajnok, ott tízszer annyi szélsőjobboldali, erőszakos bűncselekményt regisztrálnak,
mint a konzervatív (jóléti) Bajorországban. A neonáci toplista második helyén Németország
leggyérebben lakott, Lengyelországgal szomszédos régiója, Mecklenburg-Elő-Pomeránia
található. A keleti-tengeri, festői lankák turizmusát is veszélyezteti már a 20 százalékos
munkanélküliséggel sem indokolható idegengyűlölet.
Jómagam augusztusban kicsit félve mentem (nem szőke) újságíróként Berlinből Lipcsébe.
Nos, ha láttam is a dinamikusan fejlődő szász tartományi fővárosban néhány fekete
bakancsos verőlegényt, az utcaképben a rendőri erődemonstráció volt a meghatározó.
Nem megnyugtató viszont, hogy a szélsőjobbos merényletek tekintetében a korábban
toleranciájáról híres, félmillió külföldinek otthont adó Berlin a bronzérmes.
A 60 ezresre becsült németországi szélsőjobboldali tábor „alig” 8-10 ezer tagját
tartja a hatóság erőszakra hajlamosnak, akik focimecscseket és más tömegrendezvényeket
kihasználva, de spontán is előszeretettel „Heil Hitler”-eznek, avagy „tanítanak
móresre” a német nyelvvel hadilábon álló „idegeneket”, a városképet zavaró külföldieket,
rokkantakat, hajléktalanokat.
Raul Spiegel, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elöljárója számos neves
közéleti személyiséget tudott augusztusban megnyerni annak a humanizmust hirdető akciónak,
melynek keretében többek közt Gerhard Schröder szövetségi kancellár hitvese (aki újságíró)
és neves művészek veszik fel a harcot a szélsőjobbos terrorral. Már körvonalazódik
egy szeptember végi, antifasiszta berlini rendezvénynek a programja, melyre a „civil
kurázsi” szellemében a szövetségi kormány és a szakszervezetek toborozzák egybe
polgárok százezreit. A szélsőjobboldali Nationaldemokratische Partei Deutschlands
(NPD) betiltásának javaslata is napirenden van: kérdés, hogy a publicitás és a német
jogrend nem a „nemzeti demokraták” fekete bakancsos, illetve fehér galléros csapatának
legitimitását erősíti-e?
A keletnémet örökség
Karl Pfeifer, Bécs
Wolfgang Thierse, a Bundestag szociáldemokrata elnöke a nyár elején már
harmadszor utazott a volt NDK területére, hogy tájékozódjon azokról a polgári
kezdeményezésekről, amelyek az idegengyűlölet és a szélsőjobboldal visszaszorítását
célozzák. Thierse kijelentette, hogy támogatja a demokraták ezirányú szövetkezését.
A német törvényhozás elnöke járt Hoyerswerdában is, ahol 1991 szeptemberében
német fiatalkorúak három napon át kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az
NDK-ban élő mozambiki és vietnami vendégmunkásokat, a helyi lakosok tapsától kísérve.
Ulrich Klinert képviselő, aki részt vett Thierse hoyerswerdai megbeszélésén, érdekes
magyarázatot fűzött az 1991-es eseményekhez: szerinte lehetséges, hogy az emberek azért
tapsoltak a randalírozó fiataloknak, mert azt hitték, most majd csökkenni fog a külföldiek
okozta zaj. Thierse, nyugalmát megőrizve, annyit válaszolt a furcsa érvelésre, hogy
talán tíz év múlva már azt is tagadni fogják, hogy bármiféle kilengés történt.
Érdemes elgondolkodni azon, vajon miért éppen a volt NDK területén a legmagasabb az
idegenek ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma, ott, ahol számarányuk sokkal
alacsonyabb, mint a régi szövetségi országrészekben. A témáról könyvek is
jelentek meg Németországban. Hans Joachim Maaz, aki a rendszerváltás után könyvet írt
a német egyesítésről, úgy látja: a volt NDK területén a nyugatnémetekben sokan az
ország új urait látják. A nyílt konfliktusvállalás helyett azonban bűnbakokat
keresnek. „Az afrikaiakat ütik, miközben a németekre gondolnak” - szól Maaz
meglepő érvelése.
Elgondolkodtató, hogy míg a német lakosságnak csak 17 százaléka él a volt Kelet-Németország
területén, a szélsőjobboldali bűntények 45 százaléka történik ebben a térségben.
Többen úgy próbálják magyarázni ezt a számadatot, hogy a munkanélküliség, a szegénység
és a jövőtől való félelem okozzák az idegenek, fogyatékosok és hajléktalanok
ellen elkövetett merényleteket. Ugyanakkor a potsdami egyetem családokkal és fiatalkorúakkal
foglalkozó kutatásainak eredménye ennek ellentmond: az erőszakos cselekmények elkövetői
nem nehéz szociális körülmények között élő családokból származnak, sokkal inkább
jellemző, hogy jó gazdasági helyzetben élő, de szüleik által elhanyagolt fiatalok követik
el az ilyen jellegű erőszakos cselekményeket.
Warnemündei csata
Németországban nem telik el hét idegengyűlölet motiválta bűncselekmények
nélkül. Az esetek zömében szélsőjobboldali, fekete bakancsos fiatalok támadnak meg
külföldieket. Így volt ez a napokban is, amikor kikötött Warnemündében az amerikai
turistákat szállító „Norwegian Dream” nevű luxus tengerjáró hajó. A 235 méter
hosszú, közel 2 ezer férőhelyes „Norvég álom” ázsiai legénysége számára rémálommá
vált a rövid kelet-németországi tartózkodás. A matrózokat 15 neonáci sörösdobozokkal
hajigálta meg, mert gyanújuk szerint a Fülöp-szigeteki és vietnámi hajószemélyzet
törte be a kikötőnél parkoló autóik szélvédőit. Az ázsiaiak üvegekkel, csövekkel,
székekkel viszonozták a támadást. Mire kéttucat német rendőr a helyszínre érkezett,
már a hajó ostromára készülődtek a felbőszült germán ifjak. Végeredmény: tíz
keletnémet - „ossi” - fiatal ellen csendháborítás, hivatali közeg elleni erőszak
és testi sértés miatt eljárás indult. A keleti tengeri csatának három sebesültje
volt: az egyik újfasisztát rendőrkutya harapta meg, és megsérült a rendőrparancsnok,
valamint a „Norwegian Dream” biztonsági főnöke is. A luxushajó több mint egyórás
késéssel hagyhatta csak el a warnemündei dokkot.