Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Kudarc után megkönnyebbülés

15 napon át tárgyalt egymással Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat palesztin vezető Bill Clinton amerikai elnök védőszárnyai alatt az Egyesült Államokban. Az eredmény: egy alig 20 soros nyilatkozat arról, miszerint a „két fél egyetért abban, hogy a tárgyalások célja a… konfliktus befejezése”, és ehhez hasonló általánosságok. Teljes kudarc volna tehát a Camp David-i maraton végeredménye? A találkozót értékelő amerikai, izraeli és arab kommentárok többsége szerint nem. Sőt: Arafat - aki egy centit sem engedett Jeruzsálemre vonatkozó igényeiből, melyet nemcsak a jövendő palesztin fővárosnak, de az iszlám világörökség sarkkövének is tekint - győztesnek kijáró diadalmenetben térhetett haza Gázába. Baraknak sem kellett szégyenkeznie: mivel Arafat hajthatatlansága miatt a tárgyalások megfeneklettek, gyorsan kijelentette, hogy azok az engedmények, amelyek miatt odahaza a maradék kormánya is szétesni látszott, „semmissé váltak”, miközben Izrael bebizonyította békeszándékát. Clinton pedig azzal vigasztalhatja magát, hogy neki legalább sikerült rábírni az izraelieket és a palesztinokat arra, hogy korábban tabutémáknak számító kérdésekről tárgyaljanak egymással.
A „semmi is jobb, mint egy rossz egyezmény” vélekedés kiváltotta megkönnyebbülés, meglehet, rövid életű lesz. Nem következett be ugyan, amitől sokan tartottak, hogy a kudarc nyomán azonnal fegyveres incidensek kezdődnek a palesztinok és az izraeliek között, de a terrorizmus kiújulása és az erőszakos konfliktus lehetősége Saul Mofaz tábornok, izraeli vezérkari főnök szerint továbbra is fennáll, és „csupán a Palesztin Hatóság magatartásán múlik, hogy bekövetkezik-e a konfrontáció”.


Hamam Saed iszlám vezető dzsihádra szólít fel Izrael ellen egy jordániai menekülttáborban
tartott gyűlésen. Fogadalmak Jeruzsálemről    Fotó: Reuters

Bár a Camp David-i zárónyilatkozat utal arra, hogy a felek tartózkodni fognak az egyoldalú lépések megtételétől, Jasszer Arafat hazaérkezve világossá tette: esze ágában sincs lemondani arról, hogy ősszel kikiáltsa a független palesztin államot. „Sharm el-Sheikhben tavaly megállapodtunk, hogy 2000. szeptember 13-ig tárgyalunk, amikor is kikiáltjuk független államunkat Jeruzsálem fővárossal, akár tetszik ez az embereknek, akár nem. Akinek pedig nem tetszik, elmehet és kiihatja a tengervizet Gázában” - üzente meg Arafat jól ismert harcias retorikájával Alexandriából, ahol Mubarak egyiptomi elnök köszöntötte az arab világ nevében.
Ehud Baraknak otthon azonnal hozzá kellett látnia megroggyant kormánya megerősítéséhez. A palesztinoknak tett egyoldalú engedmények miatti tiltakozásul az elmúlt hónapokban kormányának közel fele, a 22 miniszterből 10 távozott posztjáról. Ráadásul az ellenzék több törvényjavaslatot is benyújtott a knesszetben, amelyekkel a Barak-kormány bukását és idő előtti választások kiírását szeretnék elérni. Augusztus első napjaiban két ilyen szavazással is szembe kell néznie Baraknak, ám ha ezeket túléli - ami valószínű -, jó esélye van az időnyerésre. A Washington Post véleménye szerint a nyári szabadság után áhítozó izraeli honatyák legkorábban októberben, az őszi ülésszak kezdetén tűzik újra napirendre a kérdést, ami Barak számára létfontosságú haladék lehet.


Jasszer Arafatot győztesként ünnepelték Gázában    Fotó: Reuters

A bizonytalanságot fokozza, hogy a Camp David-i fiaskó nyomán megerősödött azok hangja - mindkét oldalon -, akik szerint a tárgyalások csak a gyengeséget tükrözik. A Jerusalem Post értesülése szerint a palesztin vezetők számára nem sok mozgástér volt a Jeruzsálem-kérdésben. A lap idézi Arafat egyik magas rangú munkatársát, aki szerint „Arafatnak lehetetlen kompromisszumot kötni a jeruzsálemi Óváros jövőjéről az arab államok egyöntetű támogatása nélkül. (Az arab vezetők) szigorúan figyeltek bennünket, és csak arra vártak, hogy ha Arafat enged, azonnal bennünket hibáztathassanak.” Így érthető, hogy miközben Clinton kérésére Barak kész volt megfontolni olyan - korábban izraeli politikusok fülében szentségtörésnek számító - felvetéseket, mint Jeruzsálem egyes kerületeinek átadása, az Óváros feletti megosztott ellenőrzés vagy a Templom-hegy átengedése a palesztinok számára, Arafat makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy Jeruzsálemnek az 1949-es tűzszüneti vonaltól keletre eső teljes területe korlátozás nélküli palesztin fennhatóság alá kerüljön. (lásd a mellékelt térképet)
„Arafat boldog mosolya érthető” - véli a The New York Timesban megjelent elemzésében William Safire, aki szerint a palesztin vezető nem adott fel semmit, ezzel szemben Barak olyan engedményeket tett le az asztalra, amelyekkel megszegte egy évvel korábbi választási ígéreteit: odaígérte gyakorlatilag a teljes Nyugati partot, a stratégiai fontosságú Jordán-völggyel együtt, miközben lakóhelyükről való távozásra kényszerítene 40 ezer izraeli telepest. Felajánlotta a visszatérés lehetőségét sok ezer külföldön élő palesztin számára, miközben az egyik legbefolyásosabb palesztin politikus, Hanan Asravi bejelentette: 5 millió menekültnek van joga a hazatéréshez. És ami sok izraeli számára a legfájdalmasabb, felajánlotta a Jeruzsálem egyes részei feletti fennhatóság átengedését az új palesztin állam számára.


Ehud Barak izraeli miniszterelnököt egy párttársa köszönti a Ben Gurion repülőtéren     Fotó: Reuters

Arafat azt mondja erre mosolyogva, hogy „nem elég”. Tudja, hogy hiába állítja Barak, miszerint a Camp David-i tárgyalások „dupla vagy semmi alapon” folytak, így a felajánlott engedmények a teljes megállapodás híján semmisek, mégsem lehet az elhangzott ígéreteket elfelejteni. Két éve még a palesztin államiság is alku tárgya volt, mígnem Hillary Clinton élő nemzetközi tévéadásban gyakorlatilag elismerte az államalapítás jogát. A Nyugati part szalámitaktikával való fokozatos átadását Izrael eredetileg bizalomerősítő gesztusnak szánta, ám csak arra volt alkalmas, hogy felkeltse a palesztinok étvágyát - állítja az amerikai lap publicistája, aki úgy véli, hogy Barak szinte minden alkupozícióját feladta, anélkül, hogy elérte volna a végleges rendezést. Miért is adná fel Arafat az igényét Kelet-Jeruzsálemre, ha azt látja, hogy eddig is szinte mindent megkapott érdemi engedmények nélkül? Ehud Barak azt mondta a még Amerikában tartott sajtótájékoztatóján: „Izrael felkészült arra, hogy akár fájdalmasan magas árat fizessen a konfliktus végleges megoldása érdekében, de nem minden árat.” Most, hogy a tízéves „területet a békéért” folyamatban utolsó tétként Jeruzsálem is az asztalra került, Izraelben sokan azt kérdezik, hogy mi lehet az a „fájdalmas ár”, amire Barak utalt.

Tervek Jeruzsálem jövőjéről

A Camp David-i tanácskozáson a Jeruzsálem-kérdés megoldására több áthidaló terv készült szakemberek, akadémikusok bevonásával. Az egyik jeruzsálemi tudóscsoport a város 16 körzetre osztását javasolta, amelyek közül 12 izraeli, 4 pedig palesztin fennhatóság alá kerülne. Az Óváros négy körzete közül a zsidó és az örmény negyed izraeli, míg a muszlim és a keresztény negyed palesztin irányítást kapna.

) aggodalmat keltett Izraelben, mivel a dokumentum bevezetése leszögezi: „Jeruzsálem ügyében nemzetközi határozatokon nyugvó, igazságos megoldásra van szükség annak érdekében, hogy tartós és igazságos béke jöhessen létre a Közel-Keleten.” A Szentszék által történelminek minősített egyezmény megfigyelők szerint egy új palesztin állammal kötendő konkordátum előzetesének is tekinthető.
A pápa újabb felhívására válaszul Meir Lau izraeli főrabbi kijelentette: a zsidóknak történelmi és vallási joguk fűződik ahhoz, hogy Jeruzsálemet kormányozzák. „A pápától, aki »idősebb testvéreinknek« nevez bennünket, azt kérjük, hogy ismerje el az elsőszülöttek jogát, mivel nekünk nincs más alternatívánk, mint Jeruzsálem” - mondta Lau a Reuters hírügynökség beszámolója szerint.