Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összefoglaló
Félidős sikerjelentések

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti félidős helyzetértékelése után nem érte váratlanul a közvéleményt az egyes szaktárcák hasonló „önvizsgálata”, melynek végeredménye megegyezett a kormányfő álláspontjával, ami egy szóban összefoglalva: siker.


Dávid Ibolya válaszol az internetezők kérdéseire. Magyar online fórum     Fotó: V. Sz.

Az országot sújtó természeti katasztrófák miatt elvont összegek dacára a tárca teljesítette kitűzött feladatait - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter kétéves munkájáról. Kiemelte: a kormányváltás óta folyamatosan javuló közbiztonság idén tovább erősödött, hiszen kevesebb bűncselekmény történt az országban, a gépkocsilopások száma is csökkent, és a hatóságok a korábbi évekhez képest több bűnelkövetőt fogtak el. Újságírói kérdésre Pintér a rablások magas számarányát nevezte meg akut problémaként, mely főleg Budapest területén növekedett az elmúlt fél évben. A szervezett bűnözéssel szemben elért eredmények említésekor kiderült, hogy annak szereplői vagy külföldön, vagy hazai fegyintézeteink valamelyikében tartózkodnak, így ez gyakorlatilag megoldott kérdés.
A rendőrség sikeres működése ellenére a belügyminiszter személyi változásokat tervez, melynek keretében augusztus végéig nyolc megye rendőrfőkapitánya és három határőr-igazgatóság vezetője kényszerül majd helyének átadására.
Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere az MTI-nek adott exkluzív nyilatkozatában szintén kiemelte, hogy a megnövekedett költségvetési támogatás ellenére a tárcát érzékenyen érintette a tavaszi országos ár- és belvízhelyzet miatt elvont több mint egymilliárd forint, amely a korábban megkezdett beruházások ütemét lassította le. Az elmúlt két év eredményei alapján azonban állítja: jó döntés volt a kormány részéről egy önálló kulturális tárca felállítása.
A NKÖM július közepén veszi át a Honvédelmi Minisztériumtól a Honvéd Együttest, amelynek ez évi költségvetése mintegy 400 millió forint, és ettől az évtől a Nemzeti Filharmonikus Zenekart is kiemelten támogatja. További terveik között szerepel a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház egyesítése, az Erkel és a Thália Színház átemelése a fővárostól, és tárgyalások folynak a Pénzügyminisztériummal egy olyan koncepció kidolgozásáról, ahol az adótörvények módosításával el lehetne érni a kortárs művészetek támogatásának ösztönzését is. A kultusztárca hatáskörébe tartozó, az elmúlt két év politikai vonulatát sűrűn átszövő egyházi és vallási kérdésekről, a tervezett törvénymódosításról nem esett szó.
A kormányprogramból az Igazságügyi Minisztériumra háruló feladatok kétharmada teljesült a kormányzati ciklus félidejében - mondta Dávid Ibolya igazságügy-miniszter a tárca kétéves tevékenységét értékelve, egyben örömét fejezte ki, hogy az igazságügyi tárca is hozzájárulhatott a nemzeti megújuláshoz, a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról, valamint a középületek fellobogózásáról szóló törvények előkészítésével. A miniszter beszámolt arról, hogy folyik a korrupcióellenes stratégia kidolgozása, melynek előterjesztése őszre várható. Szólt arról, hogy a büntető törvénykönyv módosítása nyomán szigorúbb megítélés alá esnek a gyerekek sérelmére, a fegyverrel és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, a szervezett bűnözés elleni harcban pedig kizárták a büntetés felfüggesztésének, illetve a feltételes szabadlábra helyezésnek lehetőségét a bűnszervezeti tagok esetében.