Vissza a tartalomjegyzékhez

Orbán Anna
Engesztelés Dubrovnikért

Bátor és nyílt ember Stipe Mesic, Horvátország februártól hivatalban lévő elnöke, hogy június 24-én tárgyalóasztalhoz ült az eddigi egyik fő ellenség, Montenegro Nyugat-barát államfőjével, Milo Djukanoviccsal a legdélibb Adria-tengeri üdülőhelyen, Cavtatban.

Mesic, aki az egykori Jugoszlávia utolsó elnöke és a néhai Tudjman horvát államfő feltétlen híve volt, de gyorsan szakított vele annak elhibázott Bosznia-politikája miatt, saját pártot alapított, az ellenzéki Horvát Demokrata Néppártot, és politizált elnökké választásáig. Stipe Mesic, ha semmit nem csinál már hivatali ideje alatt, akkor is bekerül a történelemkönyvekbe, mert Horvátország nemzetközi elismerése után 8 évvel megtörte a jeget: párbeszédet kezdett a Szerbiával államszövetségben lévő, 600 ezer lélekszámú kis déli köztársasággal, Montenegróval.
Milo Djukanovics kezdetben az ugyancsak montenegrói születésű szerb, majd jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevics feltétlen híve volt, később, a véres délszláv háborúk idején eszmélt rá, hogy Podgoricát a szerb vezér játékszerként használja céljai elérésére. Montenegro, a fekete hegyek országa stratégiai fekvése, tengeri hadikikötője miatt fontos Szerbiának.
A szövetségi kötelékeken lazítani igyekvő Djukanovics és a podgoricai vezetés most jutott el odáig, hogy a jóindulatú nyugati támogatás mellett fölismerje, Horvátország egyre nélkülözhetetlenebb partnere. A montenegrói elnök, hogy kikerülje Belgrád figyelő szemét, 2-3 éve a dubrovniki repülőtérről indult nyugat-európai látogató körútjaira.
A Dél-Horvátországgal szom-szédos montenegrói települések pedig a villanyáramot kizárólag Dubrovniktól kaphatják vízért cserébe. Nyolc év után mégsem volt egyszerű a két elnöknek leülnie egymással. A montenegrói államfő bocsánatkéréssel kezdte a találkozót, és volt miért bocsánatot kérnie. Dubrovnikot, a Dél-Adria gyöngyszemét, a Világörökség részét és a tőle délre fekvő Konavlei-fennsík településeit a Jugoszláv Néphadsereg kötelékében szolgáló montenegrói katonák súlyosan megrongálták, illetve a falvakat kirabolták és fölperzselték.
1991. október 2-án kezdődött Dubrovnik ostroma. Senki sem hitte el az ott lakók közül, hogy ez megtörténhet velük, mert 1972 óta nem volt a városban helyőrség, de még egy szál puska sem. Turisták tízezrei látogatták a világ minden tájáról, és csodálták szépségét. Azon az október eleji napon a város fölé magasodó hegyről, a tengerről és a levegőből reggel 6-tól este 6-ig lőtték Dubrovnikot, 10 ezer aknagránát és gyújtóbomba hullott a történelmi városra.
Jelena, belgrádi festőművész barátnőm akkor már egy évtizede dubrovniki polgár volt, mert férjhez ment egy dubrovniki szerbhez, Milan Milisic író, költő, színházi emberhez, aki a város és köveinek szerelmese volt. Az ostrom előtt a házaspárt menekülésre szólították föl olasz, amerikai és angol barátaik, de ők maradtak a szeretett városban. Az október 1-jén kezdődött bombázások 5. napján házuk találatot kapott, Milan szörnyethalt, Jelena megsérült. Akkor ő visszament Belgrádba, de pár hónap után Magyarországon keresztül visszatért. Néhány év múlva szerbként nem kapott megbízásokat, nem állíthatott ki, így az ellehetetlenült helyzetben végleg visszavonult Dubrovniktól kis belvárosi padlásszobájába, Belgrád belvárosába. És akkor ott vannak a dubrovniki horvátok, akik, ha megkérdezik tőlük nemzetiségüket, büszkén válaszolják, hogy dubrovnikiak. Jugoszlávia szétesésével, a háborúval, az új határokkal a dubrovniki emberek megélhetési forrása, az idegenforgalom megszűnt (mára ez már helyreállt), otthonaikat, szállodáikat szétlőtték, apjukat, anyjukat, férjüket, gyereküket az ostrom alatt elvesztették, ezért nehezen felejtenek és bocsátanak meg.
Stipe Mesic horvát államfő széles látókörű politikus, mert mindezek ellenére tudja, hogy regionális együttműködés nélkül, perben-haragban a szomszédokkal nem vezet út az oly hőn áhított Európai Unióba. A montenegrói elnök is tisztában van azzal, hogy egy körözött háborús bűnös vezette államszövetségben az ország továbbra is elszigeteltségben élhetne egyre elszegényedve, ezért követte meg a dubrovnikiakat a montenegróiaktól elszenvedett szörnyűségekért. Milo Djukanovicsot a csúcstalálkozó miatt Belgrád azonnal elítélte, Stipe Mesic is láthatólag egyedül maradt, a hivatalos Horvátország nem kommentálta a kétoldalú tárgyalásokat, a horvát állami televízió dubrovnikiakat szólaltatott meg, ők valamennyien helytelenítették, hogy az elnök szóba állt a montenegrói vezetővel.
Stipe Mesic a találkozót kis lépésnek tartja Európa szempontjából, de kivételes jelentőségűnek a két országnak az európai integráció felé vezető útján. A horvát és a montenegrói delegáció ennek szellemében tárgyalt az Adriai-Jón-tengeri autópálya kiépítéséről, a gazdasági együttműködés lehetőségeiről. A csúcs eredményének tekinthető, hogy enyhítik a határátkelés rendszerét a legdélibb horvát határállomáson, Debeli Brijegnél, ez nagy hatással lehet a montenegrói idegenforgalom fejlesztésére, hiszen a határátkelő a dubrovniki repülőtér közvetlen közelében van.
Ha egy ország, mint most Montenegro, a múltat képes bevallani, lehetőséget teremt egy jobb, demokratikus életre. A sértett Dubrovniknak, ahol már teljesen eltüntették a háborús sebeket, csak hasznára válhat, ha átjárhatók lesznek a határok a legdélibb szomszéddal is.