Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Central Park-i rémdráma

Fiatalokból álló banda mintegy ötven nőt zaklatott a múlt hét végén a New York-i Central Parkban - fényes nappal. A Puerto Rico-i Nemzeti Nap alkalmából rendezett esemény kapcsán a szakemberek a médiában mindinkább elburjánzó erőszakos, illetve szexuális tartalmú filmek és műsorok felelősségére hívják fel a figyelmet.

Cover és Josina gyanútlanul sétálgattak New York Central Parkjában a múlt hét végén, amikor hirtelen egy főleg fiatal fiúkból álló banda vette körül őket. Obszcén szavakat ordítoztak, vízzel locsolták le őket, letépték a ruhájukat, és szexuálisan zaklatták őket - írja a Newsweek című amerikai magazin. Idővel kiderült: a két fiatal nőn kívül még negyvenöt másik hölgy is hasonló „hétvégi meglepetésben” részesülhetett a Manhattanben megrendezett Puerto Rico-i Nemzeti Napon.
A sértett hölgyek tétlenséggel vádolják a rendőröket, akik szerintük szolgálati kötelezettségeik helyett inkább piknikezéssel töltötték az idejüket. A rendőrség amatőr videofelvételek segítségével a héten eddig tizenhat bandatagot vett őrizetbe, s öt ellen kedden már eljárás is indult. A mintegy hatvanfős csoport vezetője egyébként a mindössze 18 éves Manuel Vargas.
A közbiztonságára büszke New York most kétségbeesetten igyekszik helyrehozni a jó hírnevén esett csorbát. A rendőrség kétezer dollár jutalmat ad olyan információért, amely alapján vád emelhető az elkövetők ellen, és tízezer dollár jár annak, akinek a segítségével el is ítélhető az elkövető.
A galeri tagjaira elítélés esetén akár hét év börtönbüntetés is várhat. A New York-iak aggodalmát növeli az is, hogy a hétvégi esemény kísértetiesen emlékeztet egy 1989-es esetre, amikor „megvadult” tinédzserek egy Central Parkban kocogó bankárnőt erőszakoltak meg.
Az eset kapcsán a pszichológusok ismét felhívták a figyelmet a tömegmédia, a szex és az erőszak közti viszonyra. A Michigani Állami Egyetem professzora, Carl Taylor a támadást az erőszak elfogadtatásáért felelős kereskedelmi kultúra közvetlen következményének tekinti. Szerinte jelenlegi korszakunk egyik legnagyobb vesztese a nők iránti tisztelet. „Manapság nincsenek szabályok - mondja. - Csak ezt lehet látni a médiában. A nőket másnak sem tartják, mint szexszimbólumoknak, akikkel a férfiak bármiféle vulgáris dolgot megtehetnek - az MTV-n például ez teljesen megszokottnak számít.” Taylor egyébként úgy véli, a legnagyobb rombolást a zenés videoklipek végzik a fiatalokban.
Taylor - aki maga is gyakorló szülő - egyetért ugyan abban, hogy a szülőknek és a társadalomnak fontos szerepe van a gyermekek helyes viselkedési normáinak kialakításában, azonban úgy gondolja, nem szabad szemet hunyni a média romboló hatása felett.
A szakemberek évekig hevesen tagadták, hogy a filmekben látható erőszak és a valóságban is mind gyakrabban előforduló bűncselekmények között öszszefüggés van - egészen addig, amíg hirtelen elszaporodtak az iskolai lövöldözések, amelyek során kiskorúak gyilkoltak meg kiskorúakat. (Hetek 1998. június 28., )
A manhattani eset kapcsán Brad Bushman, az Iowa Állami Egyetem professzora úgy véli, nehéz lenne pontosan meghatározni, melyik fajta műsor hibáztatható inkább: az erőszakos vagy a szexuális tartalmú. A professzor úgy véli, a mostani filmek nagy részéből az sugárzik, mintha az erőszak maga is erotikus cselekedet lenne.