Vissza a tartalomjegyzékhez

Szabó Ibolya Anna
Felülkerekedtek a fundamentalisták

A nők nem láthatnak el pásztori feladatokat a gyülekezetekben - szavazta meg egyhangúlag az a 16 ezer küldött, akik az elmúlt héten részt vettek a legnagyobb létszámú és legbefolyásosabb amerikai protestáns felekezet, a Déli Baptista Egyház Orlandóban rendezett konferenciáján. A felekezet képviselői elítélték a posztmodern kultúra „erkölcsi romlását”, és megszigorították a tagegyházak feletti kontrollt, élesen szembehelyezkedve a mérsékeltebb álláspontot képviselő, függetlenebb szellemű kisebbséggel. A konferencia résztvevői emellett újra kifejezték elutasításukat a homoszexualitás, a rasszizmus, a pornográfia, az abortusz és az eutanáziával szemben.

A felekezet hitvallásának módosításához a küldöttek egyöntetűen hozzájárultak. A kiegészítés leszögezi, hogy „míg mind a nők, mind a férfiak kaphatnak ajándékot az egyházban való szolgálatra, a pásztori szolgálat kizárólag a férfiaknak adatott.” A döntés nem érinti a nők felszentelését, illetve egyéb területeken folytatott tevékenységét, kizárólag a gyülekezetvezetésre vonatkozik. Bár a gyakorlatban úgy tűnik, nem sokakat érint a változás, hiszen a mintegy 40 ezer gyülekezetet összefogó egyházban mindössze száz női pásztor szolgál, a döntés háttérüzenete annál fontosabb: „újabb lépés történt a teljes konzervatív hatalomátvétel felé a Déli Baptista felekezetben” - jegyzi meg a Time című amerikai hetilap a szavazást kommentáló írásában.
A konferencia kapcsán jogosan merül fel a kérdés: vajon ez a jelentős tömegeket magába foglaló keresztény felekezet mérsékeltebb tagjai kiszorítására törekszik? Ez most még nem látható tisztán, véli a
Time elemzője. Számára azonban az elmúlt hét eseményei azt erősítették meg, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a déli baptisták között egyre erősödő - és egyre kirekesztőbb jellegű - konzervatív vonalat, amely a fundamentalista konzervatív irányzat húsz évvel ezelőtti térnyerésével kezdődött. Ezt jelzi az a tény is, hogy a Déli Baptista felekezet 150 éves történetében a jelenlegin kívül csak kétszer került sor a hitvallás megváltoztatására. A mostani változtatás is a felekezet vezetői közül kikerült 15 konzervatív személyiség - köztük két nő - munkájának eredménye volt.
A vezetés határozottan kiállt a döntés mellett: „Valaki azt mondta nemrég, hogy megpróbáljuk 200 évvel visszaforgatni az idő kerekét” - jegyezte meg Paige Patterson, a konferencia elnöke újságíróknak nyilatkozva. „Úgy éreztük, ez nagy hiba lenne” - folytatta, majd hozzátette: „Mi arra törekszünk, hogy 2000 évvel forgassuk
vissza az idő kerekét. Vissza akarunk menni egészen Jézusig és a Bibliáig.” „Bár nem valószínű, hogy a mérsékeltek teljesen szakítanak a jelenlegi vezetéssel, vannak a belső szakadásra utaló jelek, elsősorban a csendes daccal a maguk útjait járó mérsékeltek gyakorlatában” - jegyzi meg David Van Biema, a Time vallási tudósítója. Szerinte a felekezethez tartozók között sokaknak inkább kulturális, mint vallási jellegű kapcsolata van az egyházával, ami valószínűtlenné teszi a formális, mély szakadást. E pillanatban a felekezeti vezetők úgy látják, nem érheti őket nagy kár az egyet nem értők távozásával, mivel helyükbe azonnal új csatlakozók lépnek.
Sok mérsékeltebb nézeteket valló, magát a Déli Baptistákhoz tartozónak tekintő keresztény gyülekezet idegenedett el felekezetétől az elmúlt években, a konzervatív „jobbratolódás” eredményeként. Több száz gyülekezet alakított ki egymás között laza együttműködést: saját missziós szolgálatot és szemináriumokat szerveznek, külön konferenciákat tartanak felekezetükön belül.
Az orlandói konferencián meghozott döntés egyébként nem köti meg közvetlenül az egyes gyülekezeteket: ahol akarják, ott az elvi döntés ellenére alkalmazhatnak női pásztort, bár az adott állam szintjén az egyházvezetés nyomást gyakorolhat a gyülekezetekre. Annak ellenére, hogy látszólag csak egy vallási felekezet belügyéről van szó, a döntés szimbolikus jelentőségű, mivel szélesebb kulturális körökben is visszhangot kelthet. A déli baptisták Amerika legnagyobb protestáns felekezetét alkotják, és számos prominens személyiséget, vezető politikust tudhatnak tagjaik sorában. Két évvel ezelőtti konferenciájuk szintén nem maradt visszhang nélküli; akkor azzal kavarták fel a közéletet, hogy kinyilvánították: a feleségnek szolgai módon alá kell rendelnie magát férje vezetésének.