Oliver Stone saját bevallása szerint szeret egy-egy témát alaposan körüljárni a
filmjeiben. A többszörös Oscar-díjas rendező legújabb alkotásában, a Minden héten
háborúban - eredeti címén: Minden áldott vasárnap - az amerikai foci világába
kalauzolja a nézőt.
Már a kezdeti képsorok láttán tudatosul a vászon előtt ülőben, hogy ezúttal
nem egy szériafilmre váltott jegyet. Az első percekben játékosok tucatjai ütköznek
a pályán egymással, zuhannak a földre, miközben az európai átlagnéző egyfolytában
próbál rájönni a szabályokra. Ezzel a problémával Oliver Stone (Született
gyilkosok, J.F.K., A szakasz) tisztában volt; kifejezetten az „óvilágiak” kedvéért
15 percet vágott ki a filmből, mondván, ők ezeket a jeleneteket úgysem értik. A 150
perces mozin nem érezni ennek hiányát: a jellegzetes vágási technikák, kézikamerás
felvételek, párhuzamos snittek kárpótolnak sok mindenért. A filmalkotás a sportvilágban
oly tipikus karakterek sorát állítja elénk: a játékért élő edzőt (Al Pacino), a
klubot irányító pénzéhes tulajdonost (Cameron Diaz), a veterán irányítót (Dennis
Quaid) és a győzelemre éhes újoncot (Jamie Fox), hogy csak a legmarkánsabb figurákat
említsük. Azonban a film nem pusztán egy bajnoki döntőbe jutó csapat története;
sokkal inkább egy jellegzetes társadalmi csoport életét, mentalitását tárja elénk,
a Stone-tól már megszokott, igen érzékletes-realisztikus formában.
A versenysportok hazai világában uralkodó viszonyok persze nem sokban térnek el a
filmbéliektől. A veszélyek ugyanazok, a jó játékosból hamar válhat ünnepelt
kedvenc. Igaz, a sztárcsinálásban az amerikaiak verhetetlenek, egy idő után ott elkerülhetetlenül
beindul a gépezet: jöhetnek a show-műsorok, videoklipek, reklámok, s az éjszakai
bulikat se hagyjuk ki. Filmbeli hősünket is elkapja a profizmus gépszíja: amíg jól
szerepel a játékban, igyekszik sokat kasszírozni. Edzője azonban óvatosságra inti,
mondván: az egyén szereplésénél többet számít a csapatmunka. A csapathoz pedig
olyan felfogású játékosokra van szükség, akik a saját sikerüket képesek ennek alárendelni.
E gondolatok alátámasztásaként - és a rendezői üzenet hangsúlyozására - a
Ben Hur című film jelenetei peregnek a beszélgetés hátterében, mintegy eszünkbe vésve:
Stone meggyőződése szerint az amerikai foci a Római Birodalomban honos gladiátorjátékok
egyik modern verziója. Érdekes adalék, hogy a ma már idős Charlton Heston (Ben Hur
alakítója) is szerepel a filmben, mint a liga elnöke.
Stone filmjében „A MECCS” gyakorlatilag a vasárnapi vallásgyakorlás alternatívájaként
jelenik meg. A rendező szerint „az amerikai futball mind a mai napig egyfajta szelleműző
pogány rítusként funkcionál. (…) Az ember a pályán újra barbárrá válhat, ez a
játék egyik varázsa. A focisták olyan értelemben hősök, hogy ezt a barbár szertartást
saját kárukra - mind testi, mind pszichikai kárukra - képesek véghezvinni.” A
filmkockák meglehetősen hűen tükrözik a realitást: van, aki a gerincét töri el, másnak
a szemét nyomják ki - s mindez körítve a jellegzetes külsőségekkel, az alaposan
kitetovált testektől a vaskos káromkodásokig. Az ilyenkor szinte kötelező párhuzam
a sportélet és a külvilág mindennapos játékszabályai között ezúttal is elkerülhetetlen;
ennek fényében a vásznon megjelenő lelki-fizikai brutalitás különösen indokolttá
teszi azt, hogy a filmdrámát a legmagasabb korhatárral tűzték a hazai mozik műsorára.