Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
A Deutsch-ügy etikája

„Korszakhatárhoz érkezett a magyar sajtó a Deutsch-ügy kapcsán: vagy a francia típusú, a politikusok magánéletével diszkréten foglalkozó, vagy az angolszász, a magánélet titkait teljes részletességgel feltáró mintát követi” - mondta a Heteknek Wisinger István, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke. Az etikai bizottság elnökéhez írt levelében a magyar sajtóban ellentmondásos formában megjelenő írások vizsgálatára kérte a testületet. Szándékai szerint egy új jelenség tanulságainak levonásáról lenne szó.

Az elnök szerint a magyar sajtó átlépett egy korábban tabunak számító határt, eddig vezető politikusok magánéleti ügyeivel nem foglalkozott. A nemzetközi sajtóban két minta található ilyen ügyek feldolgozására: a francia és az angolszász modell. Francois Mitterrand francia köztársasági elnök esetében életének legkülönfélébb területeit „vizsgálta át” a nemzeti sajtó, így például a politikus fiatalkori szélsőjobboldali kapcsolata is vita tárgya lehetett, de házasságon kívüli kapcsolatáról hallgattak. Bill Clintonról, az Egyesült Államok elnökéről viszont minden olyat is megírtak a Monika Lewinsky-ügyben, ami nem tartozott a tárgyhoz. „Mielőtt Magyarországon is egy bizonyos típusú »mini-médiaháború« törne ki, érdemes lenne az új etikai kódexét fogalmazó újságíró-szervezetnek ezt a valóságos ügyet megvizsgálnia szakmai és etikai szempontból egyaránt” - fogalmazott Wisinger István, aki szerint ez az újságíróknak is érdeke, mert a közéletben felerősödött a kritikai hang a sajtó tevékenységéről. A bizottság esetleges állásfoglalása vagy ajánlása útmutatást adhatna az indokolt tájékoztatás és az alaptalan vádaskodás megkülönböztetésére.
Mint Wisinger hangsúlyozta: a Blikket nem bírálja, de nem is menti fel ezzel a felkéréssel. Ezt meg sem tehetné, etikai kérdésekben az elnöknek és az elnökségnek nem dolga nyilatkozni, hiszen ezért van az etikai bizottság. A vizsgálat tárgyának azt gondolja, hogy a magyar sajtó reakciójának módját vessék össze a jogi és etikai normákkal. Wisinger szerint például a Deutsch-ügyben megjelenő első cikk nem tűnik etikátlan közlésnek, mert 80 százalékát az érintettek nyilatkozták, ezzel engedélyt adva a megjelenéshez. Azonban annak helyessége vitatható, ahogy más napokon, más lapok is az érintett hölgy, a feleség, valamint a miniszter gyermekeinek fotóit társították az írásokhoz. Ugyanis egyikük sem közszereplő, feltételezhetően magánéletüknek nagyobb jogvédelem járna, mint a politikus-miniszternek.
Ugyancsak kérdéses az, hogy a gyermeket megszülő egykori munkatársnő lakhelye elé beállhatnak-e a fotóriporterek azt várván, hátha kijön, és lefényképezhetik. Minden bizonnyal a nagy létszámú etikai bizottság ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik majd. Az etikai bizottságnak írt felkérő levelében ezért írta: minden újságírónak kötelessége - akár önkorlátozást érvényesítve is - betartani azokat a közéleti normákat és etikai szabályokat, melyek garantálják, hogy az újságírók nem sértik meg a politika és a társadalmi közélet szereplőinek alkotmányosan védett magánszféráját. „Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Ez az, amit az etikai bizottság bemutathat” - mondotta a Heteknek Wisinger István.
Halmai Gábor alkotmányjogász, a Nyilvánosság Klub ügyvivője lapunknak kifejtette: a miniszternek - mint közszereplőnek - nyilvánvalóan többet kell elviselnie, mint a magánszemélyeknek. De természetesen ennek is kell határának lennie, egy miniszter azért nem köteles mindent elviselni. Halmai szerint alapvető szempont, hogy a magánéletbe való beavatkozás mennyire van összefüggésben valakinek a közfunkciójával. Példa erre az egykori kereszténydemokrata füzesabonyi polgármester ügye, aki - önmaga szerepeltetésével - házi pornófelvételeket készített, s ezt meg is írta a média. Az ügyből személyiségi jogi per lett, amiben a bíróság a tényszerű tudósítások ellen nem emelt kifogást, hanem csak egy, a részleteket is leíró cikk esetén marasztalta el az azt közlő orgánumot.


Ellentét van a hirdetett elvek és a magánélet között
- mondja Pallagi Ferenc, a Blikk főszerkesztője

- A Deutsch-üggyel foglalkozó cikk megjelenése előtt voltak kételyei? Felmerült, hogy nem közlik a sztorit?
- Néhány nappal a cikk megjelenése előtt szereztem tudomást a dolgokról. Számomra egyetlen dilemma volt csupán: hogy az írásban szereplő állításokat korrekten és tényszerűen bizonyítani tudjuk. Mindaddig, amíg erről nem győződhettem meg, nem is közöltük a cikket. Számomra más szempontból nem volt kérdéses, hogy közöljük-e.
- Az a dilemma nem merült fel - amit még ellenzéki politikusok is hangoztatnak -, hogy nem ildomos politikusoknak magánjellegű, családi ügyeivel foglalkozni?
- Ebben a formában ez azért nem merült fel számomra, mert a sajtó működését szabályozó törvények, valamint az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozatai, illetve az Európai Unió és a strasbourgi nemzetközi bíróság szabályai és ítélkezési gyakorlata teljesen egyértelművé teszik: a közszereplők - különösen a választott tisztségviselők - magánélete más elbírálás alá esik, mint a civileké. Ugyanis a választóknak joguk van információkat kapni arról, hogy egy általuk választott, illetve voksukért folyamodó politikus az általa hirdetett elveket és eszméket a saját mindennapi életének gyakorlatában hogyan valósítja meg.
- S a magyar sajtó reakcióját miként értékeli? Bill Clintonnak egy gyakornokkal folytatott kapcsolata egy évig foglalkoztatta az ottani, illetve a világsajtót, míg a Deutsch-ügyet - az elmúlt két hét távlatából úgy tűnik - visszafogottan kezeli a magyar média.
- Bill Clinton esetében nem az volt a botrány oka, hogy helytelen kapcsolata volt a gyakornokkal, hanem az, hogy utána megpróbált hazudni. Számomra, mint újságkészítő ember számára tökéletesen érdektelen, hogy Deutsch Tamás kivel alszik, az viszont érdekel, hogy egy konzervatív értékeket valló politikus, miniszter, mit valósít meg a magánéletében ezekből az értékekből. Másrészt a média - nekem is úgy tűnik - zavarba jött ettől a jelenségtől, amit a mi közlésünk hozott nyilvánosságra. Nincs ugyanis ennek Magyarországon gyakorlata: volt olyan reggeli politikai napilap, amely nem is foglalkozott ezzel a témával, egy másik orgánum a mi cikkünket mint a magyar sajtóban újszerűnek számító jelenséget ragadta meg, míg a jobboldali sajtó dühödt támadást indított ellenünk. Úgy vélem, ez utóbbi „oldal” differenciálatlanul kezelte a problémát, ugyanis csak azt az egy jelenséget emelte ki, hogy támadják a kormány egyik miniszterét, s ezt besorolták a szokásos, mindennap előforduló támadások közé. Nem gondolkodtak viszont el azon, hogy az ügy az eddigi formákhoz képest új tartalmat is hordoz, jelesül: morális kérdések is felmerülnek benne.
- A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által kezdeményezett etikai vizsgálatot miként értelmezi?
- Egy, az egész magyar sajtót érintő szokatlan jelenséget a szakma megpróbál értelmezni, és megkísérli kialakítani, hogy milyen magatartásokat kövessen hasonló helyzetekben.
- A politikusok reakciója - pártállástól függetlenül - az alábbi volt: az ügy magánjellegű, nem a sajtóra tartozik.
- A politikusokban nyilván ijedség támadt, hiszen közülük jó néhányan érintettek hasonló ügyekben, és hirtelen szembe kell nézniük azzal, hogy ezek holnaptól akár az újságok hasábjaira kerülhetnek. Másik oldalról is láttam riadtságot a politikusok között: eddig egyre intenzívebben és tudatosabban próbálták a médiumokat hasznosítani a saját céljaikra, a szükséges és számukra fontos pillanatokban kivitték a nyilvánosság elé a magánéletüket, de ennek a megjelenésnek ők szabták meg a feltételeit. Most ez hirtelen megváltozott: olybá tűnik, hogy a média nemcsak megrendelésre, szívélyes invitálásra „megy be” a privát térbe, hanem akkor is, ha azt látja, hogy a meghirdetett elvek és a mindennapi gyakorlat között ellentmondások vannak. Ez ijesztő perspektíva lehet számukra, ezért pártállástól függetlenül mindegyikük érdeke, hogy a szellemet visszagyömöszöljék a palackba. Megjegyezném: míg a politikusok távolságtartóak voltak az ügyben, addig a szerkesztőség külső információs csatornáin keresztül olyan jelzéseket kapott, hogy az olvasókat rendkívül érdekli ez a szituáció. A laphoz érkező telefonokból úgy látom, hogy nem Deutsch botlását, hanem képmutatását ítélik el az emberek. (Hetek)