Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov
Szövetségbe forrt régiók

Putyin hivatalos elnöki pozícióba lépése után Oroszországban a reformok új időszaka kezdődött el. Most éppen a közigazgatás került sorra: Putyin aláírta az ország hét szövetségi kerületre történő felosztásáról szóló rendeletet. Ezekbe tartozik majd mind a 89 oroszországi szövetségi egység, melyek megőrzik a maguk eddigi belső vezetési struktúráját, azonban sokkal erősebben fognak függni Moszkvától. Az új szövetségi körzetek élén az elnök képviselői állnak majd. Ilyen intézmény régóta létezik: már a 90-es évek elején elnöki képviselőket neveztek ki mind a 89 régióban, csakhogy a Kreml rajtuk keresztül nem tudott nagy hatást gyakorolni az egyes régiókra. Jelenleg a képviselők száma sokkal kevesebb, jogaik pedig jelentősen megnövekedtek. Ahogy az egyik volt képviselő kifejezte magát, „ennek az intézménynek vonalasabbnak és keményebbnek kell lennie a jövőben”.


Vlagyimir Putyin orosz elnök (középen) Igor Ivanov külügy-és Igor Szergejev védelmi miniszterrel Türkmenisztánban. Súlyt ad szavainak    Fotó: Reuters

A keménység hivatalos indoka az államiság és a területi egység megőrzésére való törekvés, amit valós probléma szült: a hatalmas ország valóban kisebb államokra eshet szét - igaz, ennek lehetőségét néha kissé eltúlozzák. Ez a veszély legfőképpen abból ered, hogy a szövetség több mint 30 köztársaságból és nemzeti jelleget viselő közigazgatási egységből áll. Megalakulásuk egészen a bolsevik forradalom idejére nyúlik vissza. A bolsevikok ugyanis éppen azzal tudták a nagy és oszthatatlan Oroszország mellett kardoskodó ellenfeleik terveit keresztülhúzni, hogy az orosz impériumot kis nemzeti államkezdeményekre bontották. Akkortájt emelték a magasba a népek önrendelkezési jogát hirdető lózungot is. A 90-es évek elején gyakorlatilag megismétlődött a helyzet, amikor Jelcin a Gorbacsovval vívott küzdelem során a következőt hirdette ki: „Vegyétek a függetlenséget, ki-ki amennyit elbír!” Nem sokkal ezután kezdődtek a gondok Csecsenföld szuverenitása, valamint Tatárföld és Baskíria „különleges státusza” kapcsán… Később más köztársaságok és választókerületek vezetői is kiálltak a központi hatalomtól való függetlenségükért, köztük még az olyan, hagyományosan orosznak számító körzetek is, mint például Urál, Szibéria, Távol-Kelet. Mindez a régiók gazdasági önállósága és a hatalmi harcok következményeként könyvelhető el.
Jelcinnek a Legfelsőbb Tanács, azon belül Ruszlan Haszbulatov ellen vívott hatalmi harcát az is magyarázza, hogy Oroszországban olyan magas szintű hatalmi szervezetek keletkeztek, mint a Szövetségi Tanács és az Állami Duma. 1993 augusztusában Jelcin új törvényhozó testület létrehozására tett javaslatot, amelyben a FÁK minden köztársasági alakulatát két-két fő képviseli. Jelcin elgondolása szerint a Szövetségi Tanács az országban létrejött kétpólusú hatalmat lett volna hivatott kiszorítani, ezenkívül az lett volna a célja, hogy segítsen az elnöknek a Legfelsőbb Tanács legyőzésében. 1993 októberében mind a Legfelsőbb Tanácsot, mind a Népi Küldöttek Ülését erővel elnyomták. Azonban sem a helyettük létrehozott Szövetségi Tanács, sem az Állami Duma nem váltak az elnök biztos támaszává. A kommunista párti duma bizalmatlansági szavazást kezdeményezett Jelcin ellen. A Szövetségi Tanács szintén fellépett az elnök és környezete ellen. Amikor a Kremlt korrupcióval vádolták, a Szövetségi Tanács két ízben is ellenezte Szkuratov főügyész leváltását. (Ugyanis ő igyekezett a korrupció elleni küzdelem élharcosának szerepében tetszelegni magasabb hatalmi körökben.)
Oroszország régióinak szövetségi tanácsbeli vezetői nyíltan kimutatták a Kreml és az elnök felé, hogy ők igenis reális politikai erőt képviselnek, és az ország gazdái. A kormányzók és köztársasági elnökök elkezdték saját politikai tömörüléseik és pártjaik létrehozását. Céljuk egy nekik is megfelelő Állami Duma létrehozása, valamint az elnökre és környezetére irányuló nyomásgyakorlás volt. Ilyen módon az orosz régiók vezetői komoly politikai erőt kezdtek képviselni, ami már fenyegető volt a Kreml hatalmára nézve.
A Kreml jelenleg elégtételt akar venni a Jelcin idejében elszenvedett vereségekért, és maximálisan csökkenteni kívánja a kormányzók hatását az orosz politikai életre. Az ország hét körzetre osztásával, valamint a képviselők szerepének növelésével a Kreml a kormányzók és köztársasági elnökök hatáskörét saját körzeteikre kívánja korlátozni. Ez a célkitűzése egy szentpétervári esetből is világosan levezethető: az elnökpárti erők akarata ellenére Vlagyimir Jakovlev, a nemrég elhunyt Anatolij Szobcsak polgármesternek, Putyin volt segítőjének vetélytársa lett a város kormányzója. Putyin erre egy hozzá közel álló személyt, Viktor Cserkeszovot, a titkosszolgálat tábornokát választotta Pétervár képviselőjévé, feladata az egész város politikai életének ellenőrzése. Ugyanerre fognak törekedni Oroszország új szövetségi körzeteinek vezetői is. Nem elhanyagolandó momentum, hogy hét elnöki képviselő közül öt vagy a titkosszolgálat, vagy a hadsereg tábornoka. A legharciasabb közülük Viktor Kazancev, az Észak-kaukázusi Katonai Körzet parancsnoka, a csecsenföldi hadművelet vezetője, aki ezentúl a polgári vezetés tevékenységét is ellenőrzi majd. A többi körzet: Központi, Északnyugati, Volga-menti, Uráli, Szibériai és Távol-keleti körzet. A Putyin által az egyes körzetek élére kinevezett elnöki képviselők többnyire szintén tábornokok. Oroszországban már úgy is hívják őket, hogy „generális-gubernátorok”, azaz tábornok-kormányzók.
Ugyanígy hívták a nagy orosz régiók vezetőit a cári időkben, úgyhogy ami most új Oroszország politikai életében, az a régi hagyományokhoz való visszanyúlás, visszatérés a múltba: az ország katonai jellegű irányítása - Oroszország történelmének egyik jellegzetes vonása.