A nagy lehetőség árnyékában vérzett el a címvédő Manchester United labdarúgócsapata.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágója sima Manchester-továbbjutást ígért
a spanyol Real Madriddal szemben, ám a királyi gárda alapos leckét adott a rossz napot
kifogó vörösök számára. A Real már 3-0-ra is vezetett, a vége azonban csak 3-2
lett. A britek így kiestek.

Rivaldo gólját ünneplik csapattársai. A Barcelona nagy pillanata Fotó:
Reuters
Pedig az MU kedvező előjelekkel várhatta a szerdai találkozót, hiszen a fő riválisnak
tartott SSC Lazio egy nappal korábban már elbúcsúzott a BL további küzdelmeitől.
Ám úgy tűnik, a Manchester játékosai megijedtek a nagy lehetőségtől, Yorke,
Neville és még sokan mások görcsösen futballoztak. A vereséggel végződő találkozó
citromdíjas játékosa mégis az ír Roy Keane lett, aki látványos öngólja után néhány
ajtó-ablak helyzetet is elhibázott. A Manchester részéről csak David Beckham nyújtott
kiemelkedő teljesítményt, világklasszis gólt lőtt, mindamellett 0-3 után is
kitartóan küzdött a lefújás pillanatáig.
A Manchester 16 hónapja nem kapott ki hazai pályán, nemzetközi porondon pedig 1997 óta
nem talált legyőzőre az Old Trafford zöld gyepén.
Amilyen nagy volt a csalódás Angliában (az MU mellett a Chelsea is kiesett), legalább
akkora volt az öröm Spanyolhonban. Az elődöntőbe három hispán klub jutott be.
A Real Madrid decemberben még fennállása legnagyobb válságát élte, a kiesés közelében
állt a bajnokságban. Azóta sokat változott a világ, jelenleg második hazája pontvadászatában.
„Briliáns győzelmet arattunk!” - röviden így értékelte Vicente del Bosque
vezetőedző csapata teljesítményét.
A Real ellenfele az elődöntőben az a Bayern München lesz, amely drámai csatában gyűrte
le az FC Portót. Az 1-1-re végződött portói meccs után, a visszavágón hamar
szerzett vezetést a Bayern. A 89. percben egyenlített Jardel, már sokan a hosszabbításra
gondoltak, amikor Thomas Linke a 93. percben megszerezte a bajorok továbbjutást jelentő
találatát. A hírügynökségek jelentése szerint a második gól után Franz
Beckenbauer gumilabdaként pattant fel a helyéről.
A párizsi döntőnek biztosan lesz spanyol résztvevője. A Valencia-Barcelona összecsapás
esélyese inkább a katalán gárda.
A negyeddöntőben a Barca hosszabbítás után 5-1-re gyűrte le a Chelsea-t. A meccs
után Louis van Gaal tréner olyat tett, amit még soha:
„Van Gaal bejött az öltözőbe és azt mondta, hogy nagyon jól játszottunk. Több
mint két éve van a csapatnál, de ilyesmire még nem volt példa” - nyilatkozta
Figo, a portugál középpályás.
A mérkőzésen a brazil Rivaldo tizenegyest hibázott. A hoszszabbításban újra büntetőhöz
jutott a Barcelona, a labda mögé ismét a brazil állt, ám ezúttal nem hibázott.
„Amikor mellélőttem az elsőt, arra gondoltam, hogy tönkretettem a Barcelonát -
mesélte az aranylabdás. - A szurkolók azonban mellém álltak, százezren skandálták
a nevemet, én pedig szerettem volna jóvátenni a hibámat. A másodiknál már tudtam,
hogy nem fogok hibázni.”
Rivaldóról csütörtökön újfent elterjedt a hír, hogy a Lazióhoz igazol. Sőt! A
Gazzetta dello Sport szerint Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke már alá is írta a szerződést,
de a megállapodást egyelőre nem akarják nyilvánosságra hozni.
„A Barcelona valószínűleg cáfolni fogja Rivaldo eladását, de az üzlet megköttetett”
- írja az olasz újság.
A lap utóbbi állítása délutánra már valósággá is vált.
A Lazio ugyanis hivatalos közleményben cáfolta a lapban megjelent értesülést. „A hír
minden alapot nélkülöz - olvasható a közleményben. - Sem Sergio Cragnotti elnök,
sem más vezető nem tárgyalt a katalán klubbal a brazil csatár átigazolásáról.”
A Gazzetta dello Sport szerint a Lazio 48,4 millió dollárt fizetett Rivaldóért.