Csereklyei Márta
A vízhiány áldozatai
Afrikában ismét kísért a múlt réme: a televízió hírcsatornáin újra feltűntek az összeaszalódott bőrű, mozdulatlanul fekvő, tehetetlen etióp kisgyermekek képei, aránytalanul nagy koponyájukból a halál néz ránk. Pedig mindössze tizenöt év telt el azóta, hogy 1984 és 1986 között egymillióan pusztultak el éhínségben a fekete kontinensen.
Számos afrikai országban - mint például Zimbabwéban - azonban a természet csapásaival egy időben kegyetlen polgárháborús viszonyok alakultak ki. „A katasztrófa elsősorban az öt éven aluli gyermekeket fenyegeti” - állítja Madeline Eisner, az ENSZ segélyszervezete, az UNICEF addisz-abebai képviselője lapunknak adott nyilatkozatában.
Esőfelhők nyomában vonuló etióp család. Cseppenként számolják a vizet Fotó: ReutersEtiópia és Eritrea között immáron két éve dúl határháború. A katonai támaszpontokon helyi viszonylatban kényelmesnek nevezhető az élet: hiába, a katonaságnak ez kijár. Pár kilométerrel beljebb, a hátországban azonban teljesen más kép tárul a látogató elé. Három éve nincs eső: a szárazság miatt a déli területek állatállományának 95 százaléka elpusztult. Nincs tej, nincs élelem, nincs termés. Az éhségtől megvadult hiénák egyre több, menekülni képtelen kisgyermeket marcangolnak szét. Az éhezők között pedig terjednek a különböző betegségek, járványok.
Ogaden tartomány nyomorúságos kórháza tele van tuberkulózisban szenvedő, csontvázzá soványodott betegekkel, az orvosoknak azonban még injekciós tű vásárlására sem telik. Tajer Kofel egyéves kislánya a kórház ápoltja. Tajer úgy koldulta össze az injekciós tűre szükséges 5 birrt (körülbelül százötven forintot). Fadoma Sultan egy évvel ezelőtt veszítette el a férjét. Ezt követően négy gyermekével öt napon keresztül gyalogolt, hátán cipelve a legkisebbet és némi víztartalékot. Legnagyobb fia, a hatéves Mohammed útközben meghalt. A városba érve sikerült némi ételre - napi egy tál zabkására - szert tenniük. Hat hónap múlva a 18 hónapos Trishi is meghalt. „Nem tudta lenyelni az ételt, de nem találtam számára sem tejet, sem semmi pépeset” - mondja Fadoma.
A 40 éves Dokal Ahmed második hónapja fekszik a kórházban. Felesége és négy lánya mellette van, részben, hogy ápolják, részben pedig, hogy ők is ehessenek abból a ételadagból, amit a kórház biztosít Ahmed számára.
A kórház öt orvosának egyébként a környék félmillió lakosáról kell gondoskodnia. Sok esetben viszont már nincs segítség: naponta átlagosan négy ember hal meg, a helyzet pedig egyre rosszabb lesz.
Az éhínség egyedül Etiópiában 8 millió - ebből 1,4 millió az öt év alatti gyermek -, Afrika keleti részén pedig összesen mintegy 16 millió embert fenyeget - nyilatkozta a Heteknek az ENSZ segélyszervezete, az UNICEF Addis Abeba-i képviselője, Madeline Eisner. A UNICEF szerint a legkiszolgáltatottabb réteget az öt év alatti gyermekek alkotják. Etiópiában 837 millió tonnányi élelmiszerre lenne szükség a válság kezeléséhez, eddig azonban összesen 40 ezer érkezett. A kormány a Nyugatot okolja, mert szerinte az késlekedik a segélyek küldésével.
A nyugati segélyszervezetek viszont úgy látják, hogy a probléma legnagyobb oka maga az etióp kormány. Az Eritreával folytatott harcok miatt a legjobban megközelíthető kikötő, Assab, nem használható - igaz ugyan, hogy Eritrea felajánlotta a kikötő használatát a humanitárius segélyek fogadására, az etióp miniszterelnök azonban visszautasította az ajánlatot. A segítséget tovább nehezíti, hogy az élelmiszercsomagok szállítására hivatott teherautókat katonai célokra használja fel a vezetés - mint ahogy tette az előző válság idején is.
Élelmiszervásárlás helyett az etióp kormány eszeveszetten költekezik háborús célokra: a katonai célú kormánykiadások az elmúlt két év során megnégyszereződtek, ezzel szemben a szociális célokra, illetve az infrastruktúrára fordított összeget 50 százalékkal csökkentették.
Etiópia - úgy tűnik - képtelen szabadulni az egymást szinte menetrendszerűen követő éhínségek átkától. 1984-ben is azért volt annyira súlyos a helyzet, mert nem sikerült kiheverni a korábbi, 1970-es évek éhínségét. 1986-ra a válság aztán a déli területekre is átterjedt, s mintegy 5,8 millió ember élete függött a segélyszállítmányok megérkezésétől. Szinte már a probléma kezdetekor kiderült, hogy a kormány nem képes kezelni a válságot. Nemzetközi körökben éles kritikát váltott ki az a tény, hogy a lázadók lakta vidékektől a vezetés visszafogta a segélyszállítmányokat. Az éhség és a belső viszályok következtében az ország gazdasága gyakorlatilag teljesen összeomlott.
Az etióp kormány azonban nem tanult a múlt leckéjéből, s most sem hajlandó eltekinteni saját politikai érdekeitől, pedig a szakemberek szerint a legnehezebb időszak csak ezután következik. A UNICEF jelentése szerint a következő két hétben dől el, valójában milyen mértékben sújtja az aszály Szomáliát, Kenyát, illetve Eritreát.
Zimbabwei földfoglalók
Zimbabwe az AIDS által egyik leginkább sújtott ország: a felnőtt lakosság egynegyede fertőzött - más országokhoz hasonlóan azonban a zimbabwei vezetés sem azzal van elfoglalva, hogy hetente mintegy kétezer-ötszáz életet követel a kegyetlen betegség. Robert Mugabe elnököt sokkal inkább az érdekli, hogyan tarthatná meg hatalmi pozícióját, s ennek érdekében egészen szélsőséges eszközöktől sem riad vissza. Kormánya nyíltan támogatja azokat a háborús veteránokat, akik februártól kezdődően a fehér farmerek földjeinek illegális elfoglalásával „tüntették ki” magukat.
Az erőszakos cselekmények a múlt hét végén már odáig fajultak, hogy két fehér farmert is megöltek. A túszejtés szinte hétköznapi eseményszámba megy, mindeddig azonban pár órai fogva tartás után elengedték az áldozatokat. Dave Stevensnek és Martin Oldsnak nem volt ilyen szerencséje. Társaik hiába siettek a segítségükre, a rendőrség most is karba tett kézzel nézte végig a tűzpárbajt - általában soha nem avatkozik közbe, amikor a farmok lerohanása során a veteránok brutálisan megverik, szögesdróttal megkötözik, illetve megalázzák az ott élőket. Az országos rendőrfőkapitány a kifogások végeérhetetlen sorát hozza fel arra, miért tétlen a rendőrség a „Hitler” Hunzvi vezette veteránokkal szemben.
Hunzvi, aki tiszteletből vette fel a Hitler melléknevet, úgy véli: a Führer jó hírét csupán a „nyugati propaganda” tette tönkre. Az igazi bűnös nem a Harmadik Birodalom, hanem Nagy-Britannia. Amikor ugyanis a britek elfoglalták Zimbabwét - amit akkor még Rhodesiának hívtak -, egyszerűen elvették a feketék földjeit, akik most csak azt veszik vissza, ami az övék. Jóllehet a fehérek a lakosságnak csupán elenyésző hányadát alkotják (mindössze 75 ezren vannak), mégis az ő kezükben van a legjobb termőföldek 75 százaléka.
A konfliktus alapját azonban mégsem a föld, hanem faji, politikai és anyagi érdekek adják. A katolikus családban nevelkedő, s a marxizmus eszméit korán magába szívó Robert Mugabe 1980 óta van hatalmon, amikor a dél-afrikai ország függetlenedett Nagy-Britanniától.
Mugabe törekvéseit kezdetben fehérek is szép számban támogatták, mígnem az elnök 1997-ben hagyta, hogy a függetlenségi harcok veteránjai megzsarolják, magasabb nyugdíjat és kompenzációt követelve, s nem csinálva titkot abból, mi történik vele, ha nem teljesíti a követeléseket. Mugabe tehát beadta a derekát, pedig a kérés egyáltalán nem volt szerény: az 55 ezer veterán mindegyikének 50 ezer zimbabwei dollár (200 ezer forint) kárpótlás, illetve havi nyugdíjemelés. A kifizetés felborította az államkincstárt, az ügy iránt érdeklődő újságírókat megfélemlítették, és számos esetben megkínozták.
A veteránok ennek ellenére jelenleg is maguk mögött tudhatják Mugabe támogatását. Pár nappal Stevens meggyilkolása után az elnök a következőket nyilatkozta: „A fehér farmerek Zimbabwe ellenségei […] Figyelmeztettük őket, hogy ne provokálják a veteránokat, ne álljanak ellen nekik, és ne ragadjanak fegyvert. Ha mégis megteszik, viseljék a következményeket.”
A veteránokat, úgy tűnik, csak az állíthatná meg, ha az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDV) nevű párt jutna kormányhelyzetbe. Vezetője, Morgan Tsavangirai úgy látja, hogy Mugabe a faji kérdéssel csupán az ország égető problémáiról igyekszik elfordítani a figyelmet, s valós célja, hogy a választásokon ismét magához ragadja a hatalmat; a földfoglalások csak a fehér szavazók megfélemlítését szolgálják.
