Ritka, hogy egy fontos államközi találkozón a megfigyelőnek olyan érzése
támad, hogy a szívélyes légkörű látogatást igazából a szíve mélyén sem a
vendég, sem a vendéglátó nem akarta igazán. A mérsékelt lelkesedés végig
jellemzője maradt a bukaresti román- magyar miniszterelnöki tárgyalásoknak, viszont
az is nyilvánvaló volt, hogy a találkozót a kétoldalú kapcsolatok nemzetközileg
elfogadott szabályai szerint mindenképp meg kellett tartani, mert tavaly az akkori
román kormányfő hivatalos látogatást tett Magyarországon, viszont a magyar
miniszterelnök csak két nem hivatalos úton járt Romániában. Az európai
közvélemény eléggé nyíltan értésére adta mindkét ország vezetésének, hogy
elvárja a jó kapcsolatokat, tehát a viszontlátogatást meg kellett ejteni, méghozzá
még tavasszal, mielőtt Romániában mindent elborít a választási kampányok sorozata.

Orbán Viktor miniszterelnök Mugur Isarescu román kormányfővel. Látszatdiplomácia
Fotók: MTI
Pedig volt néhány pillanat, amikor az sem lett volna meglepő, ha a nemzetközi
várakozások ellenére a magyar fél akár órákkal a tervezett érkezés előtt
lemondja az utat. Ahogy közeledett a találkozó időpontja, úgy sokasodtak a rossz
előjelek Romániában.
Ezek egyike a legnagyobb ellenzéki párt váratlan feléledése volt magyar ügyekben. A
hatalom őszi átvételére készülődő Társadalmi Demokrácia Pártja az elmúlt
hetekben, sőt hónapokban meglehetősen visszafogott volt a magyar ügyeket illetően,
néhány nappal Orbán érkezése előtt azonban a párt második embere, Adrian Nastase
váratlanul dühödt nyilatkozatban szólította föl az összes illetékes szervet, a
belügyet, a titkosszolgálatokat, meg bárkit, aki él és mozog, hogy vizsgálják ki a
romániai magyar politikusok székelyföldi románellenes tevékenységét.
Az egykori külügyminiszter feltehetően annak a hírhedt Har-Kov jelentésnek
(helyzetjelentés Hargita és Kovászna megyéről) a felélesztését szerette volna,
amely a kilencvenes évek első felében azzal bélyegezte meg a két székelyföldi
megyét, hogy az ott többséget alkotó magyarság félelemben tartja és elűzi a
helybéli románságot, alkotmányellenes cselekedetekre vetemedik, államnyelvként
használja a magyart stb. Ez a jelentés véglegesítette Székelyföld máig tartó
furcsa elszigeteltségét. Hargita és Kovászna megye olyan, mintha egy meghódítandó
sivatag lenne Románia közepén: elkerülik az állami beruházások és a tervezett
autópályák, a legminimálisabbat osztanak vissza ide a költségvetésből, viszont
bőven fejlesztik az idetelepült fegyveres testületeket és az ortodox egyházat, ahogy
ezt a régi gyarmatosítók, amikor helyőrségekkel és missziókkal vették birtokukba a
távoli kolóniákat.
Épp a magyar miniszterelnök látogatása előtti napon legalább hatszáz román
tüntetett Sepsiszentgyörgyön olyan égbekiáltó ügyek miatt, mint hogy a város egyik
főutcájának egy részét Petőfi Sándorról nevezték el, viszont elhanyagolják a
Vitéz Mihályról elnevezett teret.
Ugyancsak rossz előjel volt, hogy Marosvásárhelyen főügyészi segédlettel
indították be azt a folyamatot, amelynek eredménye az lenne, hogy a helybéli
magyarság által egységesen támogatott jelenlegi polgármester, Fodor Imre ne
indulhasson ismét a városvezetői posztért. Előszedtek egy néhány évvel ezelőtti
szerencsétlen telekügyet, és ezt próbálják hatalommal való viszszaélés
bűntényévé felduzzasztani.
Noha ez utóbbi állítólag már úgymond felsőbb sugallatra vagy támogatással is
történhetett, mindez még mindig beleszorítható abba a kategóriába, amelyet a
nacionalista ellenzék tevékenysége jelent. Azonban minőségileg más helyzetet
teremtett, amikor Petre Roman, a román diplomácia vezetője, a jelenlegi
kormánykoalíció második pártjának elnöke az Orbán érkezése előtti délután
bejelentette, hogy Románia számára most nem időszerű újabb főkonzulátusok
létesítése. Mivel magyar részről a képviseletek létesítése volt a másnapi
tárgyalások egyik fontos témája, ezért elég sokan úgy gondolták, hogy a magyar
miniszterelnök akár be is jelenthetné: őrá most otthon van szükség, a Tisza
kritikusan magas vízállása katasztrófával fenyeget, tehát inkább lemondja a
bukaresti utat.
Nos, végül is - nyilván jól felfogott érdekeknek megfelelően, meg egyáltalán a
békesség kedvéért - nem ez történt, pedig a román fél ezzel a bejelentéssel a
nemzetközi gyakorlathoz, de a két ország hullámzó kapcsolataihoz képest is igen
durva gesztust tett. Amikor ugyanis Mugur Isarescu március közepén, a Jugoszláviával
szomszédos országok csúcstalálkozója alkalmával Budapesten járt, tárgyalt erről
Orbán Viktorral, és a két kormányfő között elvi megállapodás született az
ügyben. Azt a román fél semmiképp nem akarta, hogy Csíkszeredában létesüljön a
főkonzulátus, megajánlotta helyette a Fekete-tenger mentén fekvő nagy
kikötővárost, Constancát, ahol mind az ott élő 600 magyar érdekeit képviselhetné
az intézmény.
Az áthidaló javaslat végül az lett, hogy nyíljon Csíkszeredában és Constancán is
főkonzulátus. Erre bólintottak rá végül a miniszterelnökök azzal, hogy a
konkrétumokról, a képviseletek felállításának időpontjáról majd Bukarestben
határoznak. Amikor Petre Roman váratlanul bejelentette, hogy e döntés nem aktuális,
talán nem is konzultált főnökével, egyszerűen helyzetbe hozta miniszterelnökét.
Furcsa mozzanata volt a látogatás előtörténetének, hogy noha a kormányfő
időhiányra hivatkozva nem óhajtott írásos interjút adni néhány romániai magyar
tudósítónak, a külügyminiszter sajtótájékoztatója után néhány órával
mégiscsak átküldött egy-egy nyilatkozatot az újságíróknak. A miniszterelnök
feltehetően ezzel próbálta enyhíteni a külügyminiszter váratlan lépésének
következményeit. Isarescu tehát nyájas szavakkal beszélt a két ország
kapcsolatairól, és jelezte, hogy a konzulátusok ügye szóba kerül a tárgyalásokon
- s talán ez a nyitott állítás tette lehetővé, hogy a találkozó mégis
létrejöjjön.
Hogy április 14-én végül is mi történt Bukarestben, arról a magyar hírközlő
szervek részletesen beszámoltak. A lényeg az, hogy kötelezettséget jelentő,
írásban rögzített megállapodás még arról az egy témáról, az új határátkelők
megnyitásáról sem született, amelyben pedig megvolt az egyetértés a felek között.
A román vezetők ugyanúgy elutasították, hogy Bukarest állami szinten felvállalja a
környezetszennyezésekért a felelősséget, ahogy ezt már a szennyezés után
közvetlenül megtették. Egyébként ebben az ügyben is Petre Roman volt a
kezdeményező. Nem történt semmi különös a miniszterek, illetve államtitkárok
tárgyalásain sem, olyannyira, hogy amikor estefelé a magyar kormányfő a romániai
magyar történelmi egyházak püspökeivel találkozott, Tőkés László beszámolója
szerint a megbeszélések eredménytelenségéről tájékoztatta őket. Fél órával
később magyar újságíróknak már elvi és konkrét eredményekről beszélt.
Romániai magyar megfigyelők ezek után óvatos szkepszissel kommentálták a
találkozót. Volt, aki kipipálhatónak minősítette az eseményt, a bukaresti kormány
egy magyar államtitkára pedig szomorkásan úgy összegzett, hogy enynyi tellett ennek a
koalíciónak a vezetőitől, és ha három év elteltével csak ennyi telik, akkor ennél
több a következő időszakban sem várható.
Ennél hevesebb értékelések jelentek meg román részről. Nastase ismét megszólalt,
meglehetősen útszéli modorban kárhoztatva Orbán Viktort, aki csak úgy fel-alá
sétál Erdélyben, pedig a magyar miniszterelnök ez alkalommal ott nem is járt. Volt
román lap, amely Orbán Viktort, mint „picurka honvédet” Horthy katonáihoz
hasonlította, és sok kommentár háborgott Orbán „arroganciáján”. E mögött
feltehetően az a máskor is érzékelhető frusztráció lebeg, hogy a jó román
politikus és újságíró nem szereti, ha öntudatos magyar politikussal találkozik. A
magyarokat rendszerint arra szólítják fel, kérjenek bocsánatot a románság ellen
elkövetett bűnökért. Különösen fájdalmas a magyar kormányfő „pökhendisége”
mögött annak a politikusnak a magabiztosságát megérezniük, aki egy gyorsan fejlődő
gazdaságot képvisel, akinek országa már tagja a Románia által olyannyira áhított
NATO-nak, és a tagjelöltek közül a legegyenesebbnek tűnik az útja az Európai Unió
felé is, miközben Románia számára még legalább 10 keserves évbe kerül az uniós
belépés. Egyébként Orbán stílusa a nemzetközi gyakorlathoz képest valóban egy
árnyalattal érdesebb volt - magyar füllel hallgatva ingerültség és irónia
keveredett benne, például amikor arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a
környezeti károk kompenzálására már nincs politikai lehetőség, csak a jogi út
maradt. A bukaresti laptudósításokból viszont kétségkívül kiderült, hogy a román
újságírók ezt az iróniát egyáltalán nem értették.
Érdekes mód ugyanúgy kárhoztatták egyes politikusok és lapok a román fél
magatartását is. Noha elégedetten megjegyezték, hogy a magyarok semmit nem tudtak
elérni, mégis kifogásolták, hogy a románok nem léptek fel ugyanolyan
határozottsággal a magyar követelések ellen. A tárgyalások után valamennyi
koalíciós román politikus őszintén egyetértett a konzulátusokról szóló döntés
elhalasztásával, az egész ügy betetőzéseképp pedig a külügyminiszter, Petre Roman
ismét megszólalt, tagadva, hogy történt volna elvi megállapodás, és kifejtette,
hogy ővele nem lehetett volna tárgyalni román belügyekről. Nem is lehetett, mert sem
ő, sem más demokrata párti politikus nem tartózkodott Bukarestben a magyar kormányfő
látogatásakor.
Végül igen tanulságos az a reagálás, amit a legnagyobb példányszámú lap
vezércikke jelzett. Az Adevarul, amely - hogy finoman fejezzük ki magunkat -
korábban nem volt híres a magyarok és Magyarország iránti heves barátságáról,
most a többi lappal ellentétben a lehető legbékésebb, legderűsebb vezércikkel
jutalmazta a csúcstalálkozót, mondván: lám, a román- magyar kapcsolatok kiválóan
működnek, mintául szolgálhatnak az egész térségben.
Az Adevarul okos vezércikkének román szempontból tökéletesen igaza van. Bukarest
számára valóban így helyesek és jók a román-magyar kapcsolatok: konkrétumok
nélküli általánosságok a tárgyalásokon, elhalasztott képviselet-nyitások, a
felelősségvállalás elutasítása környezetvédelmi ügyekben, a kisebbségi
kérdések ugyancsak általános kezelése gyakorlati lépések nélkül. Igen, ezzel a
kapcsolatrendszerrel bármilyen román kormány elégedett lehet, az Adevarul cikkének
jelzése szerint megfelel majd annak a kormánynak is, amely a felmérések szerint
valószínűleg átveszi ősszel az ország vezetését.
Iliescu jövőbeli Romániája számára éppoly fontos a Nyugat és a Nyugat előtt
mutatott kép, mint a mostani vezetőknek, miközben Iliescuék nyilván éppúgy, vagy
még inkább nem akarnak majd különösebb pozitív elmozdulást a kisebbségekkel
kapcsolatban és a kétoldalú kérdésekben, mint ahogy a választások által
fenyegetett jelenlegi koalíció sem mutatott erre igazi politikai akaratot, legalábbis
minden valóságos fejleményhez képest fontosabbak voltak a belpolitikai megfontolások.
A sok mindenben jogosan európainak mondott és magát technokratának nevező Isarescu
miniszterelnök mostanra már majdnem úgy viselkedett, mint az a Radu Vasile kormányfő,
aki lemondta Orbánnal az aradi találkozót. Úgy látszik tehát, hogy Orbán Viktor
bukaresti látogatásának az a kellemetlen, de nem elhanyagolható eredménye mindenképp
megvan, hogy a magyar vezetés tiszta képet kaphatott a következő évek valószínű
trendjéről. Végiggondolhatja, hogy ha ilyen választ kaphatott törekvéseire egy olyan
kormányzattól, amellyel a világ előtt barátként vállalják egymást, mire
számíthat egy olyan régi-új vezetéstől, amely ugyan továbbra is fogja lesz a
látszatoknak, de valószínűleg még ennyi közösséget sem vállal a romániai és a
magyarországi magyarokkal.
Erdőtelepítést ígér a román kormány
Mugur Isarescu román kormányfő bejelentette: még a húsvét előtti héten
beindítják az országos erdősítési programot, melynek megkezdését személyes
tanácsadója felügyeli a Zsil völgyében. A környezet védelme nemzeti prioritás, egy
ország elsődlegesen a környezetvédelemmel mutatkozik meg a világ előtt - mondta
Isarescu. A hatóságok feladata a jogi keret megteremtése, majd a népesség
megtanítása a környezeti kultúrára, saját környezetük tisztán tartására, ahogy
a civilizált országokban szokás. A kormányfő szóvivője szerint az erdősítési
program kettős előnnyel jár, munkahelyeket biztosít és segít az ózonréteg
helyreállításában, az árvizek, földcsuszamlások megelőzésében. Amint arról
korábban lapunk is beszámolt, az elmúlt napok heves áradásait szakértők nemcsak a
sok csapadékkal magyarázzák, hanem azzal, hogy a letarolt hegyeken már nem marad meg a
talaj, amely megfogná a vizeket. (Hetek, 2000. április 15., )
A kormányszóvivő szerint Románia teljes területének az egynegyede, hatmillió
hektár az erózió miatt nem használható termőföldként, a legjobb hasznosítás
tehát az erdősítés. Kormányforrások azt nyilatkozták, hogy a nemzeti erdősítési
programban kizárólag munkanélkülieket foglalkoztatnak majd, akiket a
környezetvédelmi minisztérium fizet.
(Marosvásárhelyi tudósítónkól)