Vissza a tartalomjegyzékhez


Bolygóvadászat

Csillagászok két olyan Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel, amelyek a Szaturnusznál is kisebb tömegűek. Ezzel új fejezet nyílt az exobolygók kutatásában. A bolygók egyike a 109 fényévnyi távolságban lévő HD46375 jelű csillag körül kering, tömege 80 százaléka a Szaturnuszénak, keringési ideje 3,02 nap, csillagtávolsága körülbelül 6 millió kilométer. A másik égitest a 79 Ceti körül kering (117 fényévnyi távolság), tömege 70 százaléka a Szaturnuszénak, keringési ideje 75 nap, csillagtávolsága körülbelül 52 millió kilométer. Jelenleg mintegy 30 olyan Naprendszeren kívüli bolygót (exobolygót) ismerünk, amelyek a Naphoz hasonló csillagok körül keringenek. Számuk folyamatosan gyarapodik, amiből nyilvánvalónak tűnik, hogy a kísérőkkel rendelkező csillagok igen gyakoriak, sőt minden bizonnyal általánosak a tejútrendszerben. A probléma az, hogy e bolygók mindegyike a Jupiternél nagyobb, vagy ahhoz hasonló tömegű gázóriás, így az általunk ismert élet nem lehetséges rajtuk. A jelenlegi felfedezés során azonban jelentős előrelépés történt, mivel a Szaturnusznál is kisebb tömegű exobolygókat fedeztek fel. A Szaturnusz tömege csak harmada a Jupiterének, persze még így is igazi óriás, hiszen 95-ször nehezebb a Földnél. A bolygóészlelés technikájának fejlődése azonban jól látható, s a jövőben ez vezethet a Földhöz hasonló bolygók felfedezéséhez. Geoff Marcy, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) csillagásza szerint a felfedezés megerősíti a jelenleg általánosan elfogadott bolygókeletkezési elméleteket. Ezek lényege, hogy a fiatal csillagok körüli anyagkorongokból alakulnak ki a bolygórendszerek úgy, hogy a korongban keringő alkotórészek folyamatosan összeolvadnak („hógolyó-modell”). A korong egykori jelenlétére utal, hogy a bolygók ma is közel egy síkban helyezkednek el, s keringési irányuk megegyezik. A „hógolyó-modell” azt jósolja, hogy egy kialakult rendszerben több kisebb bolygónak kell jelen lennie, mint ahány óriásnak. Éppen ez az, aminek lehetőségét a mostani felfedezés először erősítette meg. Valószínű, hogy az eddig felfedezett „jupiterek” csak a jéghegy csúcsát képviselik, s számos kisebb bolygó van jelen mellettük az egyes rendszerekben. (Origo)