Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Orbán hisz Torgyánnak

A Szolnokon tavaly megválasztott agrárdemonstrációs bizottság bejelentette, hogy április 11-12-én, 17 megyében, közel 100 helyszínen félpályás útlezárásokat tartanak. A gazdák a demonstrációt figyelmeztetésnek szánják.

Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára, a Szolnokon megválasztott demonstrációs bizottság tagja bejelentette, hogy április 11-12-én, 17 megyében félpályás útlezárásokat tartanak. A MOSZ titkára kijelentette, hogy a demonstrációt figyelemfelhívásnak szánják a társadalom részére, hogy az agráriumban bajok vannak, és figyelmeztetésül azoknak, akik tehettek volna a bajok ellen, de nem tettek.
A demonstrációra megyénként 3-4 helyen, de egyes megyékben 8-10 helyen is sor kerül. Egy helyszínen 30-300 gép vesz részt a félpályás útlezárásokban. A MOSZ titkára rámutatott, hogy a demonstrációval az „agrárbéke-megállapodás” be nem tartása ellen kívánnak tiltakozni.
Dr. Torgyán József a héten Izraelben tárgyal, így az FVM politikai államtitkára, Szabadi Béla kommentálta a bejelentést. Az államtitkár úgy vélte, hogy a tavaly szeptemberben kötött megállapodásból az FVM mindent betartott, ami rajta múlott, így az egyezség legalább 90 százaléka teljesítésre került. Az államtitkár szerint az agrárium valóban nehéz helyzetben van, de korántsem olyan nehézben, mint amilyennek egyesek politikai okból szeretnék bemutatni. Hangoztatta továbbá, hogy a minisztérium továbbra is a tárgyalások híve, de zsarolni nem hagyja magát.
A szerda reggeli miniszterelnöki interjúban a riporter azon kérdésére, hogy a jelenlegi agrárhelyzetben kinek van igaza, teljesült-e az agrármegállapodás, Orbán Viktor kijelentette, hogy a kormány fejeként miniszterének, dr. Torgyán Józsefnek hisz. Elmondta: személyes tapasztalatai is azt igazolják, hogy 90 százalékában megvalósult az agrármegállapodás, és dr. Torgyán József folyamatosan, kormányülésről kormányülésre próbál tenni az ágazat érdekében.