Vissza a tartalomjegyzékhez


Egyenlíthet a McLaren

Kettős győzelmével és azzal, hogy egyik McLaren sem ért célba, a lehető legtöbbet, azaz 16 pontot tett zsebre a Ferrari Ausztráliában. Ez azt jelenti, hogy Brazíliában a McLarenek csak egyenlíthetnek, de meg nem előzhetik a Ferrarikat.
Brazília hazai terep Rubens Barrichello számára, jól ismeri a pályát, és nagyon gyors azon. Barrichello csak reménykedhet, hogy jobban teljesít szülőföldjén, mint Ausztráliában. A második helyezés első versenyén a Ferrarival tökéletes kezdés volt. Nagy álma valósulna meg, ha első nagydíj-győzelmét hazájában szerezné meg.
Azok a megbízhatósági problémák, amelyekkel már tavaly is sokat küszködött a McLaren, idén, az első nagydíj során ismét előjöttek. Ennek az lett az eredménye, hogy mindkét autója kiesett ugyanazzal a problémával (motor). A sok vörös zászló lobogásának a látványa a bokszutcában, amint a győztesek felléptek a dobogóra, elég ösztönző lehet a McLaren számára, hogy szedje össze magát, és tegye megbízhatóbbá a Mercedes-motor legújabb változatát. A probléma oka a pneumatikus szeleptömítés eresztése volt, ami négyszer lépett fel a hétvége során. Ez baljóslatú jel egy olyan csapat számára, amely a mezőny láthatóan leggyorsabb autójával rendelkezik. Norbert Haug, a Mercedes képviselője összeszorított fogakkal adott interjút:
„Ugyanaz a probléma lépett fel mindkét autónál a motor pneumatikus szeleprendszerével, ami miatt már gondjaink voltak az edzésen is, és ami miatt aztán ki kellett állnunk a versenyből. Ezt a problémát gyorsan meg kell oldanunk annak érdekében, hogy ne csak gyorsak legyünk, de célba is érjünk.”
A Jaguar csapat Formula-1-es debütálása eléggé szerencsétlenül sikerült. Sokakat meglepett, hogy Eddie Irvine a hetedik helyre kvalifikálta magát, de Johnny Herbert törött kuplunggal való korai kiesése az első körben és Irvine későbbi balesete nem igazán nyűgözte le a mezőnyt és a nézőket.
A BMW-Williams és a BAR csapat meglepetést okozott. Ralf Schumacher harmadik helyezése nagyon váratlan volt. Hiteles alakítást nyújtott a két Schumacher fivér a dobogón.
Jacques Villeneuve problémája egy verseny erejéig véget ért, hiszen a BAR-Hondával a negyedik helyezést szerezte meg. A Honda már letette kézjegyét a Formula-1-ben, és mint ilyen, tudja, hogyan kell versenygyőztes motort építeni. Első versenye során megszerzett negyedik helyezése kitűnő eredmény a visszatérő motorgyártó számára.
Brazília különbözik a többi versenytől, hiszen sajátos autóbeállítást követel meg, így például az autó aerodinamikájában. A pálya ellentétes irányú a többivel, és ez az a pálya, ahol Rubens Barrichello (a helyi hős) tavaly megörvendeztette rajongóit azzal, hogy ha rövid ideig is, de vezette a mezőnyt. Talán még dobogós helyezést is szerezhetett volna, de Stewartja még megbízhatósági problémákkal küszködött, és emiatt nem ért célba. Ezúttal a Ferrari volánja mögött és hatalmas rajongói tábora előtt bizonyíthatja be, mit is tud.


Barrichello nyilatkozata álmairól:
„Győzni akarok!”
„Most, hogy a Scuderia Ferrari Marlboro csapat része vagyok, úgy érzem, hogy elérkeztem a világ és pályafutásom csúcsára. Másként szólva, most új, más embernek érzem magam, és ennek a más embernek Formula-1-es győzelmekre van szüksége. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben az volt a célom, hogy Michael Schumacherrel egy sorba kvalifikáljam magam, hogy ezzel is megmutassam, egyenlő státusunk van a csapaton belül. Ez volt a titkos célom.
Mielőtt csatlakoztam volna a Ferrarihoz, nem is gondolhattam arra, hogy egyszer olyan versenyautóm lesz, amellyel akár a világbajnoki címet is megnyerhetem. Nos, ez most megváltozott. Most pont annyi esélyem van arra, hogy nagydíj-győzelmeket érjek el, mint Michaelnek. Pont annyit teszteltem, mint ő, és ugyanolyan elbánásban részesültem a privát tesztek során.
Úgy gondolom, hogy Michael Schumacher a világ legjobb pilótája. Minden tehetségemre és képességemre szükségem lesz mind technikai, mind pedig emberi téren, hogy felvehessem vele a versenyt.
A Scuderia Ferrari Marlboro csapat rengeteg erőfeszítést tett annak érdekében, hogy melegen fogadjon, és segítsen minél zökkenőmentesebben beilleszkedni. A Formula-1-es pilóták nem valamiféle robotok vagy gépek: ők is emberek, bonyolult természettel.
Meg kellett védenem magam attól a lázas lelkesedéstől, amely körülveszi a Ferrarit Olaszországban. A körülöttem dolgozók professzionalizmusa segítségével nyugodt és eredményes tudtam maradni.
Úgy ízlelgettem egy versenygyőztes autó vezetésének az érzését, mint létem adományát. A Melbourne-ben megszerzett kettős győzelem a múlt. Remélem, hogy Michael és én hamarosan és gyakran megismételhetjük ezt az eredményt. Arról álmodom, hogy én lehetek az első brazil pilóta Ayrton Senna óta, aki megnyerte a hazai Brazil Nagydíjat.”
(A Formula-1-es összeállítás az Amber Pr. munkája)