Vissza a tartalomjegyzékhez


Kiegyenesedik a pisai torony

Professzor Michele Jamiolkowski, a pisai ferde torony megmentésével megbízott szakértőbizottság vezetője úgy nyilatkozott, hogy 10 évi munka után sikerült megállítani a torony dőlését. A műemlékre helyezett speciális mérőműszerek az elmúlt három hónapban ugyanis semmiféle mozgást nem jeleztek. A torony korábban évenként 1 millimétert dőlt, ami oda vezetett, hogy az épület mintegy 10 éve életveszélyessé vált, és bezárták a nagyközönség előtt. Az összedőlés megelőzése érdekében először egy 800 tonnás ólomsúlyt helyeztek a torony alapjára a dőléssel ellenkező oldalon, amivel megpróbálták visszahúzni az egész építményt. A szerkezeti rekonstrukció utolsó lépéseként jelenleg 30 tonna földet emelnek ki a torony alól. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a torony magától lesüllyedjen és kitöltse a talajból kiásott föld helyét. Szakértők szerint ennek következtében a torony akár 46 centivel is visszaegyenesedhet. Múlt héten kezdődtek az ásási munkálatok, ám előtte a tornyot földbe erősített vaspántokkal kimerevítették, amik szükség esetén képesek az egész épületet megtartani. Tervek szerint a híres torony köré egy másik, 23 méteres áltornyot építenek a jövő hónapban, ahonnan a Kulturális Minisztérium Központi Restaurációs Intézetének munkatársai fogják vizsgálni a műemlék felszínét, és előkészítik annak restaurálását. Előreláthatólag a szerkezetileg megerősített tornyot jövő júniusban adják át, ám biztonsági okokból az első loggia tetejénél levő fémkábelek a teljes helyreállítás után is helyükön maradnak. A pisai torony építése 1173-ban kezdődött, de a harmadik emelet elérése után süllyedni és dőlni kezdett az épület. Emiatt hoszszabb szünet következett, és csak az 1300-as évek végén készült el az összesen több mint nyolcszáz évig ferdülő torony. (Telegraph)