Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Megerősített gárdák küzdenek

Március 14-én éjfélkor lezárult az átigazolási időszak az észak-amerikai profi jégkorongligában. A rájátszásba kerülésért küzdő csapatok igyekeztek megerősíteni a soraikat, hogy minél jobb pozícióból folytathassák a küzdelmet a legjobb tizenhat között. Az utolsó éjszaka is huszonhárman cseréltek klubot, köztük több magasan jegyzett játékos.

A keleti konferenciát vezető New Jersey Devils megszerezte a vacouveri Alex Mogilny-t. A szintén vancouveri Mark Mes-sier-t öregnek és drágának találó Devils-górék éppen a veterán center mellől vitték el a kiváló jobbszélsőt, így a Canucksnak minimálisra csökkent az esélye a play off-ot illetőleg.
Az 1700. pontját az elmúlt hetekben megszerző Messier-ért több klub is bejelentkezett, de a nyáron szabadon igazolhatóvá váló megasztárt egyelőre nem engedte el Brian Burke vezérigazgató.
A liga jelenleg legjobb játékosát soraiban tudó Pittsburgh Penguins éppen Jaromir Jagr sérülése miatt került nehéz helyzetbe. A visszatérését március végére tervező zseni csapata, a szintén rájátszásért küzdő Ottawa gárdájával üzletelt. A kétszeres Stanley-kupa győztes kapus Tom Barassóért, a kapus Ron Tugnutt és a hátvéd Janne Laukkanen érkezett csereként. Rájátszásba kerülésük így sem biztos, mivel a riválisok is jó erőkből állnak.
A keleti elitgárda, Toronto és a Philadelphia nem törte magát új játékosok megszerzéséért. A Philly már régóta esélyesként vág neki a rájátszásnak évről évre, és Eric Lindros-Keith Primau-John LeClair vezette alakulat idén meglepetést okozhat.
A tavalyi döntős Buffalo is értékes hokisokhoz jutott, Doug Gilmour és Chris Gratton személyében center poszton alaposan megerősödtek. Dominik Hasek újra egészséges, így okuk van reménykedni a jó szereplésben.
A nyugati gárdák közül a Colorado fogott „nagy halat” Ray Bourque megszerzésével. A bostoni legenda 21 év után végre szeretne kupát nyerni, ezért váltott csapatot. A Los Angeles Kingsnél is volt jövés-menés. Érkezett Kelly Buchberger és Nelson Emerson, mindketten jobbszellők. A Luc Robitaille és Zigmund Palffy erősségei a csapatnak, komoly gondot okozhatnak rájátszásbeli riválisaiknak.
A vezető gárdák, a St. Louis, a Detroit és a Dallas szintén eddigi játékosaiban indulnak harcba a kupa megszerzéséért. A Pierre Turgeon és Al MacInnis által fémjelzett Blues idén révbe érhet, mivel az alapszakaszban idáig nyújtott teljesítményük káprázatos.
A 9 kupagyőzelmet jegyző Red Wings a 10. Stanley emelésre készül. Steve Yzerman bandája lehet az, amely a tavalyi győztes Dallast megállítja.
Az említett Stars Mike Modano és Brett Hull vezérletével az ismétlést célozta meg, és ezért izgalmasnak ígérkezik a nyugati konferencia-döntő.
E mérkőzés győztese a Kelet bajnokával csatázhat a hőn áhított trófeáért, és a 4 győzelemig tartó párharc végén kiderül, hogy 2000-ben ki pezsgőzhet a legendás trófeából.