Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Csillagok háborognak

Ismét áll a bál a francia Nicolas Anelka körül. A fiatal csatár korábban botrányos körülmények között hagyta el az Arsenal csapatát, ám úgy néz ki, hogy hamarosan a Real Madridból is távozni kényszerül. Anelka kedden ünnepelte 21. születésnapját.


Manchester United (balra) és kedvenc cicája, Beckham (jobbra). Nagy az Isten állatkertje 

A királyi klub vezetői végleg megelégelték, hogy a francia nem látogatja a csapat edzéseit, kritizálja az edzőjét és a klub elnökségét. Hiába fizetett a nyáron érte a Real rekordmértékű 37,7 millió dollárt, a spanyol bajnokságban mindössze egy gólt lőtt, és rendszeresen sérültet jelentett. A Real Madrid vezetősége kedden két és fél órán keresztül tanácskozott, és úgy döntött, hogy Anelka 45 napig nem edzhet a társaival, ezen időszakban fizetést sem kap (mintegy 350 ezer dolláros kiesés). Anelka felháborodott az ítélet kapcsán, s mint mondta, Madridban úgy bánnak vele, mint egy kutyával.
A Real Madrid szóvivője, Jaime Ussia elismerte, hogy Anelka nagy játékos, ám szerinte valami olyasmi történt, amit nem hagyhattak szó nélkül. 
A spanyol lapok élesebben fogalmaztak. A Marca felszólította a franciát, hogy „ne merje többé betenni a lábát Madridba”. Az El Mundo szerint „a játékos minden kétséget kizáróan éretlen, arról azonban nem tehet, hogy istennek kiáltották ki, akit mindenképpen le kellett igazolni”. Az AS a címoldalán Anelka gyerekes viselkedését emelte ki, aki a „születésnapján ajándék videóival és virtuális játékaival vigasztalódhat”.
Több mint valószínű, hogy az eltiltás lejárta után se szerepelhet Anelka a Real Madrid színeiben - ebben a legtöbb lap egyetértett. Ám az is kérdéses, hogy egy olyan játékost, aki 21 éves fejjel már két egyesületnél is jelentős botrányt kavart, vajon melyik vezető klub fogadja be szívesen? Anelka egyelőre nem kapott ajánlatokat.
A franciával ellentétben mindenfelé hívják az angol David Beckhamet. A Manchester középpályását már hírbe hozták a Bayern Münchennel, az Internazionaléval, a Juventusszal, a Lazióval, a Fiorentinával és a Barcelonával is.
A legfrissebb jelentkező Silvio Berlusconi és az AC Milan lehet. A Milan elnökének nemcsak Beckhamre, hanem feleségére, Victoria Adamsre is fáj a foga. Szerinte ugyanis a középpályás szerződtetéséhez a feleségén keresztül vezet az út, aki köztudottan nem érzi jól magát Manchesterben. Berlusconi felajánlotta a Spice Girls énekesnőjének, hogy ad neki egy jelentős televíziós show-műsort Milánóban.
Beckhamet azonban nem hatotta meg a médiacézár igyekezete, be is jelentette, hogy marad imádott klubjában - egyelőre. „Korábban arról beszéltem, hogy szeretnék külföldön futballozni, ma viszont azt szeretném, hogy a Manchesterrel érjek el újabb sikereket” - fogalmazott Beckham.
A vörösökhöz kapcsolódó hír még, hogy Marin Zdravkov bolgár szurkoló hosszas küzdelem után Manchester Unitedra változtatta nevét. A férfinak ezzel 11 éves kora óta dédelgetett álma vált valóra. Manchester névváltoztatási kérelmét (kedvenc cicáját már korábban elkeresztelte Beckhamnek…) a kerületi bíróság először elutasította, ám a fellebbezésnek helyt adott, így a bolgár férfi új neve a Manchester United lett.