Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László, Jeruzsálem
Terroristák csapdájában a béke

Az izraeli légierő csütörtökön újabb légitámadást intézett a megszállt dél-libanoni határövezetben a szélsőséges síita Hezbollah feltételezett állásai ellen - jelentette be Jeruzsálemben egy katonai szóvivő. A támadást Izrael megtoldotta azzal a fenyegetéssel, hogy amennyiben a Hezbollah válaszul rakétákat lőne ki izraeli településekre, Libanon földje lángba borul.


Az izraeli-libanoni határ. Kivonulni is nehéz    Fotó: MTI

Izraelben senki nem örül annak, hogy idáig fajultak az események, és az izraeli kormánynak el kellett rendelnie libanoni célpontok bombázását.
Sokkal jobb lett volna, ha Izrael békét köt a cédrus országával, kivonja csapatait a biztonsági övezetből, és cserébe Szelim el-Hossz kormánya garantálja, hogy a zsidó államot nem éri több fegyveres agresszió a területéről. Ha ez így lett volna, akkor ma is élne az a hat izraeli katona, akik az elmúlt napokban estek áldozatul a Hezbollah támadásainak. Élne Akel Hasém ezredes is, az Izraellel szövetséges dél-libanoni milícia helyettes parancsnoka, akit egy pokolgéppel robbantottak fel. Kirjat Smona lakosainak sem kellene éjt-nappalt az óvóhelyeken tölteni, Katyusa-támadástól tartva.
Pedig Izrael nem indít könnyen háborút. Van azonban egy pont, amelyen túl az önkorlátozás önfeláldozássá válik. Ehud Barak sokáig ellenállt a hadsereg vezetőinek, akik erős és átfogó katonai akciót követeltek a Hezbollah és Libanon ellen. Sokáig ódzkodott, mert az utolsó pillanatig nyitva akarta hagyni a Szíriával való megegyezés kapuját.
Szíria már régóta megszállva tartja Libanont. Asszad úgy gondolta, hogy a Shepardstownban folytatott tárgyalások és a Hezbollah rakétái összeférnek egymással. Miért is ne? Izrael könnyebben megadja magát a fehér asztalnál, ha Asszad kegyesen megengedi neki, hogy kivonhassa csapatait Libanonból. Asszad még ultimátumot is szabott a tárgyalások folytatására. Csak akkor engedi ismét leülni külügyminiszterét Barakkal, ha az előre elkötelezi magát: Szíria ismét megvetheti csizmáit a Genezáreti-tó partján. Nyomatékul zöld utat adott a Hezbollah-nak az Izrael elleni, szűnni nem akaró támadásokra. „Majd ha az izraeli televízió mindennap temetésről számol be - jelentette ki Asszad -, akkor Izrael ellenszolgáltatás nélkül, tálcán nyújtja számunkra a fennsíkot.” Míg Asszad Libanonban „bátor oroszlánként” harcol az utolsó libanoni véréig, addig a Golánon kerül minden közvetlen konfrontációt Izraellel. Élénken él emlékezetében az a nap, amikor fiatal ezredesként súlyos vereséget szenvedve elveszítette a fennsíkot. A szír vezető azonban alaposan elszámította magát: Barak nem hódol be. Ebben támogatásra számíthat a politikai paletta minden színe felől: az ellenzék egyértelműen felsorakozott a kormányfő mögé. Egyedül az arab és kommunista képviselők, Ahmed Tibi és társai bírálják őt.
Az sem meglepetés, hogy Libanon és Szíria az izraeli bombázásokat egy kis ország elleni agresszióval azonosítják. „A Hezbollah nemzeti ellenállási mozgalom - állítják -, amely az idegen megszállás ellen honvédő háborút folytat.” Ez az állítás semmivé foszlik a tények szorításában.
Izrael akkor lépett katonailag Libanon területére, amikor annak kormánya - a polgárháború következtében - összeomlott, és nem tudta megakadályozni, hogy a PFSZ a területéről kiindulva terrorizálja az izraeli polgári lakosságot. Izrael mindig is hangoztatta: nem akar Libanonban maradni, mert nincsenek területi követelései szomszédjával szemben. Normális feltételek között a libanoni kormánynak lehetővé kellett volna tennie, hogy Izrael kivonhassa csapatait a biztonsági zónából, békeszerződéssel vagy anélkül; hallgatólagos megállapodással, hasonlóan ahhoz, amilyen Izrael és Egyiptom, illetőleg Jordánia között még a békekötés előtt létezett.
Libanonban a helyzet azonban nem normális. A katonailag és gazdaságilag gyarmatosító Szíria félszázezres hadserege és egymillió munkavállalója állomásozik az országban. A szír érdekeltségek egy része törvényes, míg a másik része illegális kereskedelem. A libanoni bábkormányt Damaszkuszból rángatják. Ha Asszad nem ülne el-Hossz nyakán, a konfliktus már régóta megoldódott volna. A világpolitika csak az izraeli megszállást emlegeti, miközben a szír uralom senkinek nem szúr szemet.
A libanoni harcmezőn Irán és Szíria háborúzik Izrael ellen. Irán pénzügyileg és katonailag támogatja a Hezbollah-t, az iszlám forradalom exportjának részeként. Szíria számára pedig az izraeli jelenlét jó alkalom nyomást gyakorolni Izraelre, hogy ellenszolgáltatás nélkül levonuljon a Golánról. Ez a lehetőség veszni látszott, amikor a múlt nyáron Barak bejelentette, hogy az idén júniusban kivonja csapatait Libanonból. A libanoni kormány azonban - Asszad sürgetésére - kijelentette, hogy egyoldalú kivonulás esetén sem hajlandó egy szuverén állam biztonságát szavatolni. Ez súlyos megsértése a nemzetközi jognak és az ENSZ-alapokmánynak, mégsem akadt senki, aki ezen megütközött volna.
Ilyen körülmények között Izrael válaszának elég erősnek és elég fájdalmasnak kell lennie, hogy még Szíria is megérthesse: a helyzet tarthatatlan.