Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Három pátriárka

Az Európai Unió létrehozásának grandiózus terve, a közös európai valuta útjára indítása igazolta azokat a módszereket, amelyeket Helmut Kohl, Francois Mitterrand és Bettino Craxi alkalmazott - vélekedett Vittorio Craxi a londoni Timesnak adott interjúban. Craxi szerint „Európa három pátriárkáját”, akiket most azzal vádolnak, hogy összefogtak, s korrupciós eszközökkel maradtak hatalmon, nem a törvénytelen, megvesztegetésre használt pénzalapokra vonatkozó „kicsinyes vádaskodások” alapján kellene megítélni. „Azon hatalmas eredményeik alapján kellene elbírálni őket, amelyeket egy békés, stabil kontinens alapjainak lerakásában értek el a fasizmus és a kommunizmus embertelenségétől és vérengzésétől megfélemlített 20. század vége felé.”


Francois Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl német kancellár 1987-ben. Bajtársi támogatás     Fotó: MTI-archív

Édesapja - Bettino Craxi - politikai, miniszterelnöki tevékenységéről, a tiszta kezek politikájának kampányában a kilencvenes évek elején ellene felhozott vádakról, illetve a Németországban vizsgálat alatt álló korrupciós ügyről kijelentette: „Apám a Szocialista Pártot középre tolta, ezzel 15 százalékkal több szavazatot szerzett, de megmaradt szocialistának. A kommunisták ezt soha nem felejtették el neki. Apámhoz hasonlóan hiszem, hogy Helmut Kohlt olyan emberek üldözik, akik érdekeltek abban, hogy aláássák mindazt, amit elért.”
Vittorio Craxi szerint a Berlint és Párizst elborító, egyre növekvő botrány végzetes lehet Európa számára. „A politika pártok finanszírozása felülvizsgálatra szorul. A demokratikus politikának elszámoltathatónak kell lennie. De a meghozandó törvények túlságosan szigorúak is lehetnek. Fennáll a veszélye annak, hogy a gyógymód sokkal rosszabb, mint maga a betegség, és az emberek végül egészében véve úgy tekintenek a politikára, mint gyanúsítottra. A politikának természetesen áttekinthetőbbé kell válnia, de az embereknek igen rövid az emlékezetük. Elfelejtik, amit az atyák tettek, hogy újjáépítették Európát a nácizmus és a kommunizmus után. Megfeledkeznek az árról is, amit Európa fizetett - a menekültekről, a koncentrációs táborokról és a több millió halottról.”