AIDS, malária, tuberkulózis, kolera, agyhártyagyulladás, sárgaláz, pestis, ebola
- csak néhány azon halált okozó betegségek közül, amelyek a 21. század
küszöbét átlépő Afrikát sújtják. Az AIDS következtében egyes országokban
rövid idő alatt húsz évvel csökkent a várható élettartam, miközben a járvány
által legsúlyosabban érintett kontinensen 10,4 millió 15 év alatti gyermek vált
árvává. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a héten a legfontosabb napirendi pontként
tárgyalt a járványhelyzetről. Ennek kapcsán a Chicago Tribune és a Newsweek közölt
megrázó beszámolókat a fekete kontinensről.
Afrikáról talán mindannyiunk képzeletében romantikus képek élnek: vastag ajkú,
villogóan fehér szemű bennszülöttek. Füves szavannák. Legelésző zebrák,
zsiráfok. Az egzotikus képek mögött azonban a fekete kontinens élet-halál harcát
vívja láthatatlan vírusok ezreivel. A lakosság drámai ritkulásáról elsősorban az
AIDS tehet: a tavalyi év során 2,2 millióan, öszszesen pedig 13 millióan estek
áldozatául - ez a világon történt halálesetek 90 százaléka (térkép a 6.
oldalon). Az összes HIV-fertőzöttnek több mint 70 százaléka, 23 millió ember
Afrikában él.
A születéskor várható életkor az egész kontinensen drasztikusan csökken:
Zimbabwéban például 1990-ben 60 év volt, 2005-re pedig 40 év körülire várható.
Akik ma kapják meg a kórt, tíz év múlva szinte biztos, hogy halottak lesznek, pedig a
legtöbbjük nem tett mást, csak a világra jött. Egy 1991-es UNICEF-tanulmány azt
vetítette előre, hogy a leginkább sújtott országokban tíz éven belül 5,5 millió
tizenöt év alatti gyermek veszíti el szüleit a betegség miatt. A tanulmány azonban
tragikusan tévesnek bizonyult: az idei év végére mintegy 10,4 millió afrikai gyermek
fog árván maradni.
A mintegy 20 éve megállíthatatlanul tomboló betegség - amit itt különféle
nevekkel illetnek, mint például „az a másik dolog”, vagy „a fehér ember
betegsége” - Afrika demokratikus gyilkosa. Míg Nyugaton elsősorban a városi,
illetve a homoszexuális közösségekben terjed az AIDS, addig Afrikában válogatás
nélkül végez mindenkivel.
A dél-afrikai Thandiwe Mwandla nem tudja eladni cukornádtermését. A betakarított
banán, kukorica, barack szintén ott fog rohadni az udvarán. Tőle már senki sem akarja
megvenni. A gyümölcsben is ott az AIDS, mondják az emberek. „Az én bűnöm az, hogy
elmondtam az embereknek, HIV-fertőzött vagyok. Most megvetnek érte - mondja az
ötgyermekes asszony, akinek férjét már hat éve elvitte a kór. - Egyre betegebbek
és egyre szegényebbek leszünk. Úgy halunk meg, hogy közben hazudunk magunknak.”
Az AIDS-szel kapcsolatban az emberek tudatlanok, félnek és tabunak tekintik. Bizonyos
területeken például az a babona él, mely szerint a HIV-fertőzés legjobb
gyógymódja, ha a fertőzött férfi szűzzel hál.
Sbongile Shabane, egy helyi AIDS-aktivista úgy véli, sokat árthat a betegséget
körüllengő szégyen és agyonhallgatás. „Aki HIV-fertőzött, mintha nem is lenne
ember - mondja. - Láttam olyanokat, akiket elűztek a rokonaik. Előfordult, hogy
valakit agyonvertek, amikor kiderült róla, hogy fertőzött. Úgy hangzik ez, mintha
valami normális dolog lenne? Akkor meg miért tesznek úgy az emberek, mintha semmi sem
történne?”
Időzített molekulabombák
1994 óta 33 új, illetve váratlanul kiújuló járványt regisztráltak a világon -
közülük húszat Afrikában. Ilyen az ebola is, amely utoljára 1997-98-ban csapott le
Gabonban. Akkor tíz áldozatából nyolcat megölt. Aztán, mint mindig, nyomtalanul
eltűnt a dzsungel mélyén.
A Marburg-kórban - amely állítólag az ebolánál is veszélyesebb - tavaly mintegy
nyolcvanan haltak meg Kongóban. A kutatóknak tíz hónapba telt a kórokozó
azonosítása, melyet végül arról a német városról neveztek el, melynek
laboratóriumában számos alkalmazottal végzett.
Mindkét vírus szó szerint feloldja a belső szerveket, és súlyos bőrvérzést
okozhat. Az ebola emellett cseresznyeszínűre festi a szem szaruhártyáját. Egyiket sem
lehet gyógyítani, s mindkettő napokon belül végezhet áldozatával. A vírusok -
így az ebola és a Marburg is - gyakorlatilag fehérjeburokba zárt DNS- vagy
RNS-molekulák, amelyek önálló anyagcserére képtelenek. Olyanok, mint számtalan kis
időzített bomba, amely akkor lép működésbe, ha gazdasejtbe kerül. Akkor aztán
egyszerűen megszállja, majd átprogramozza azt: arra kényszeríti, hogy védekezés
helyett a vírust többszörösítse.
„Mintha kicserélték volna”
Szudánban és Angolában az egészségügyi dolgozók tehetetlenül nézik a kései
fázisában elmebajjal járó afrikai álomkór áldozatainak haláltusáját. A
betegséget a cecelégy csípése terjeszti, amelyről azt hitték, több generációval
ezelőtt sikerült kiirtani, most azonban 300 ezer embert fertőzött meg.
A cecelégy csípésével egy aprócska parazita, a tripanoszóma kerül a szervezetbe,
ahol a vérkeringési rendszeren keresztül az agyba jut, s reszketést, letargiát,
viselkedési zavarokat, illetve ellenszer hiányában végső soron kómát és halált
okoz. A kórokozó bizonyos fajtái akár két hét alatt is végezhetnek áldozatukkal. A
betegségnek 1902 és 1906 között Ugandában 200 ezren estek áldozatul. A szudáni
lakosságnak 1989-ben még csupán egy, 1997-ben azonban már 43 százaléka szenvedett a
kórban. Egész falvak válnak néptelenné a betegség miatt - a gyarmati idők óta
erre nem volt példa.
„Már el is felejtettük, milyen ez a betegség - mondja a 64 éves Erneo Nbino,
akinek felnőtt fia szenved álomkórban. - Először azt hittük, malária, mert nagyon
fáradékony volt, és folyton aludt. De amikor felébredt, nem ismert meg, sértegetett,
és folyton verekedni akart. Mintha egy másik emberré vált volna.”
„Olyan ez, mintha valaki hatvan évvel visszaforgatta volna az idő kerekét - mondja
az Orvosok Határok Nélkül (DWB) nevű szervezet egyik kutatója, Simon Gould. -
Afrikában az ember eljut egy pontig, amikor azt gondolja: ennél rosszabb már nem
jöhet. Az afrikai álomkór azonban azt bizonyítja, hogy mégis jöhet. Ha ettől nem
kondulnak meg a vészharangok, akkor nem tudom, mitől.”
Pénzt vagy életet?
Az afrikai álomkór gyógyítása több okból is nehézkes. Először is: rendkívül
költséges. A kezelésére kétfajta orvosság létezik. A pentadimin, amelyet a
betegség korai fázisában lehet használni, ezerkétszáz dollárba kerül. A
melarsoprol, amely akkor alkalmazható, amikor a betegség már megtámadta az agyat,
száz dollárba kerül - ám még ez is jóval több annál, mint amenynyit a legtöbben
megengedhetnek maguknak.
Mivel évek óta nem volt szükség ezekre az orvosságokra, a legtöbbjük szavatossága
lejárt: az utolsó használható gyógyszerkészleté például két hónappal ezelőtt.
A gyártó cég, a Hoechst Marion Roussel azonban nem állít elő új készleteket, mivel
az nem nyereséges. „A külföldi segélyek visszatartása nem más, mint önzés -
véli Bernard Pecoul, a DWB gyógyszerészeti szakértője. - De leállítani az
utánpótlást pusztán azért, mert az emberek nem tudnak fizetni: ez olyan, mintha a
betegágyából forgatnánk ki valakit. Ez már haszonlesés.”
A nemzetközi szervezet egyébként azt is kifogásolja, hogy a gyógyszeripari multik
1975 és 1997 között kikísérletezett 1450 új gyógyszerkészítménye közül
pusztán 11 célozza az afrikai trópusi betegségek kezelését.
Úgy tűnik, a fejlett világ számára sokkal fontosabb - és természetesen
jövedelmezőbb - a hosszú élet piruláinak felfedezése, aminek érdekében a
dollármilliárdokat sem sajnálják. Igyekezetükben viszont nemcsak az afrikai
betegségek kezelésének sürgősségét hagyják figyelmen kívül, hanem azt is, hogy
erőfeszítéseik egy pillanat műve alatt semmivé válhatnak, ha a halálos vírusok a
fejlett közlekedés segítségével más földrészeken is elkezdik kifejteni áldatlan
tevékenységüket.
Az esőerdők bosszúja
A sok új vírus felbukkanását azzal magyarázzák, hogy a lakosság újabb és újabb
területeken avatkozik bele a trópusi ökoszisztémák életébe: a farmgazdálkodás, az
erdők kivágása, az új marhalegelők használata növeli az eddig ismeretlen
parazitákkal, mikrobákkal és állatokkal való találkozás esélyeit.
A vírusok terjedésének a gyarmati rendszer öröksége is kedvez. A fehér telepesek
ugyanis a feketék szervezkedésének megakadályozása végett úgy alakították ki a
munkalehetőségeket, hogy az embereknek lakóhelyüktől távol eső vidékekre kelljen
utazniuk. A férfiak gyakran hónapokig is távol vannak otthonuktól. Prostituáltakkal
létesítenek szexuális kapcsolatot, és mintha másért sem térnének haza, csak hogy
haláluk előtt még megfertőzhessék feleségüket és születendő gyermekeiket is.
A gyorsan növekvő halálozási ráta miatt egyre sürgetőbbé válik a termelés teljes
átszervezése. Az egyre kevesebb munkás miatt a gazdaság tartóoszlopának számító
mezőgazdaságban szükségessé vált a munkaerő-intenzív ágazatok leépítése. A
csapás az ipart sem kíméli. Zambia egyik olajfinomítója nemrégiben csődöt
jelentett, az AIDS-es alkalmazottak egészségbiztosítási költségei, illetve a
temetési költségek miatt nem lehetséges a termelés folytatása.
Oltóanyag helyett vadászgép
Decemberi afrikai látogatását követően Richard Holbrook az ENSZ Biztonsági Tanácsa
e heti ülésének első számú napirendi pontjává tette az afrikai helyzet
tárgyalását - annak ellenére, hogy a BT még soha nem foglalkozott egészségügyi
kérdésekkel. Holbrook beszámolt arról, hogy bár előre tájékoztatták az
AIDS-válságról, „a hallottakat csak az út tette valósággá, az, hogy láttam az
emberek arcát, amint ott fekszenek haldokolva, láttam az árvákat, akiknek nincs hová
menniük, láttam embereket, akik halálra rémültek az egészségügyi vizsgálatok
eredményétől”.
A kilencvenes évek eleji politikai változások következtében az új kormányok
privatizálták vagy elmulasztották fejleszteni egészségügyi programjaikat - gyakran
a Világbank vagy a Nemzetközi Pénzügyi Alap rendelkezésére -, pont akkor, amikor a
modernkori történelem legsúlyosabb járványai sújtják a kontinenst. Az
Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársa, David Heymann szerint, amennyiben a
kormányok nem tesznek semmit, saját maguk túlélését is veszélybe sodorják.
Példaként Dél-Afrikát említi, ahol a közelmúltban írtak alá egy 3 milliárd
dolláros szerződést vadászgépek, tengeralattjárók és fegyverek vásárlásáról,
ezzel egy időben viszont öt százalékkal csökkentették az ország egészségügyi
költségvetését. Zimbabwében, ahol a kórházi ágyak 60 százalékát AIDS-betegek
foglalják el, nemrégiben ápolónők ezrei hagyták ott munkahelyüket a kormány
drasztikus fizetéscsökkentését követően.
Kozmopolita vírusok
David Heymann, a WHO munkatársa szerint „el kell felejtenünk azt, hogy meg tudjuk
állítani ezeket a rémségeket. Ha Amerika kellős közepén él is az ember, nem lehet
biztonságban a fertőző betegségektől. Ezek mindenhová eljutnak.”
Gabon egészségügy-minisztere, Pierre Kombila arra int, hogy „az embereknek meg kell
érteniük: ami itt történik, az nemcsak a mi problémánk. A globalizáció
következtében mindenki problémájává vált.”
A globalizáció, a modern közlekedés segítségével a halált terjesztő vírusok pár
óra alatt körbeutazhatják a földet, s annak legtávolabbi csücskébe is eljuthatnak.
A Turisztikai Világszövetség adatai alapján 1993 és 1997 között 44 százalékkal
nőtt az Afrikába tartó légiutak száma, amelyek évente 99 maláriás megbetegedést
„importálnak” az Egyesült Államokba. Tavaly első ízben az agyvelőgyulladáshoz
hasonlító tünetekkel járó, Nyugat-Nílus néven ismert afrikai vírus is megérkezett
az amerikai földrészre. „A sárgalázat és maláriát hordozó moszkitók az
Egyesült Államok egész délkeleti részét elborítják, s ugrásra készen várják,
hogy védőoltás nélküli emberekre találjanak - mondja Heymann. - Pusztán
gazdasági megfontolásból is jobb lenne már a forrásnál, vagyis Afrikában kezelni a
problémát, semmint megvárni, hogy a saját házunk táját is megtámadja.”
A HIV-fertőzött vagy AIDS-ben szenvedő 15-49 év közötti felnőtt
lakosság aránya az összlakosság százalékában
Afrika |
Más országok |
Zimbabwe |
26 |
Brazília |
0,43 |
Botswana |
25 |
Kambodzsa |
2,04 |
Malawi |
15 |
Kína |
0,06 |
Mozambik |
14 |
Franciaország |
0,37 |
Namíbia |
20 |
Haiti |
5,17 |
Ruanda |
13 |
India |
0,82 |
Dél-Afrika |
13 |
Mexikó |
0,35 |
Zambia |
19 |
Thaiföld |
2,23 |
Kenya |
12 |
Egyesült Államok |
0,18 |
(Adatok: Nemzetközi Vöröskereszt, UNICEF, ENSZ, WHO, UNAIDS)
A halál csókja
Az AIDS-et okozó HIV-vírus hihetetlenül kicsi. Szemléltetésül: egy emberi
sejtbe több száz baktérium belefér, HIV-vírusból viszont több százezer elfér
egyetlen baktériumban. Egy vírusnak sincs a túléléshez táplálékra vagy levegőre
szüksége. Nem növekednek, nem osztódnak, nem élnek és soha nem halnak meg, ennek
ellenére el lehet őket pusztítani. Minden arra irányuló próbálkozás, hogy
kifejlesszünk egy anyagot, amely egyszerre megtámadja és megsemmisíti a vírust, csődöt
mondott. A vírusok egyetlen hatékony ellenszere természetes eredetű: az emberi
antitestek, melyeket immunrendszerünk állít elő elpusztításukra. A szervezetnek
azonban három napra van szüksége ahhoz, hogy a vírusra válaszolva a megfelelő
antitesteket előállítsa. Ebben a kritikus szakaszban teljesen védtelen. Egy-két órával
azután, hogy a HIV-vírusok beléptek a véráramba, teljesen eltűnnek. Miért? Mert
minden egyes vírus dezintegrálódott, felrobbant. Tartalma szintén nyomtalanul eltűnt,
de a sejt, amelyet megérintett, a halál csókját kapta.
Hogyan rombolja szét a sejtet a HIV-vírus? Dr. Patrick Dixon így írja le a folyamatot:
„Amikor a vírus hozzáfér a fehérvérsejthez, és a buborék felrobban, genetikus kódját
hirtelen beinjekciózza a sejtbe. Az perceken belül leolvassa a kódot, ami így bekerül
a sejt agyába, a nucleusba. A sejt minden szempontból normálisnak tűnik, de meg lett tévesztve:
ettől kezdve hordozza a vírus genetikus üzenetét. Hiába halad a véráramban
betolakodók után kutatva, hiszen az ellenség már benne lakik. Ha a megtámadott sejt
osztódik, a két újonc tökéletes másolata lesz a félrevezetett eredetinek. Ez annyit
jelent, hogy minden egyes HIV-vel fertőzött sejt a vérben mozgó biológiai időzített
bomba. Hamarosan milliónyian arra várnak, hogy felrobbanjanak.
Az AIDS-vírus a legtöbb sejtet elkerüli, és az immunrendszer koordinátorára, a T
sejtekre koncentrál. A T sejt felületén előbb-utóbb talál egy receptort, amelybe
valamelyik proteinje beleillik, mint kulcs a zárba. Ekkor a vírus áthatol a sejtmembránon,
és hihetetlen átalakulást indít el: reprodukálni kezdi önmagát. Miután behatol a
sejtmagba, beilleszkedik az egyik kromoszóma helyére, és átveszi a sejtmechanizmus részleges
irányítását, a sejtet arra utasítva, hogy AIDS-vírusokat termeljen. Érdekes módon
a vírus felülírja az eredeti DNS-utasítást (az antitestek előállítását), és
helyette HIV-előállítást programoz be.
Más szavakkal: ha a szervezet AIDS-szel megfertőződött, saját ádáz ellenségévé válik.
A megtámadott fehérvérsejtek vírusokat állítanak elő, ahelyett, hogy antitesteket
gyártanának. Amikor a sejt a vírustermeléstől megduzzad és elpusztul, milliószámra
szabadulnak ki belőle az AIDS-vírusok. Ezek viszont egyre több T sejtet támadnak meg.
Különleges elektronmikroszkópos felvételeken látható, amint a vírusok tömege kis
buborékokként bugyog ki a sejtből. Ezután milliószámra lebegnek a véráramban, amíg
nem találnak egy újabb T sejtre, amelyet szintén átprogramoznak - és így tovább.”
(részlet John Ankenberg: A biztonságos szex mítosza című könyvéből)