Vissza a tartalomjegyzékhez


Az évszázad vonatbalesete Norvégiában


Nyílt pályán ütköztek a vonatok Norvégiában. Egy telefonon múlott     Fotó: MTI

Norvégia történetének eddigi legsúlyosabb vonatbalesete történt kedden Lillehammer közelében, amikor a nyílt pályán egymásba rohant két személyszállító vonat. Csütörtök estig 17 halálos áldozatról és mintegy harminc sérültről tudtak a hatóságok. A TV2 norvég tévéállomás szerint a balesetet a riasztórendszer súlyos hiányosságai okozhatták. A rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy a forgalomirányító központ előre láthatta a két vonat frontális ütközését, azonban nem tudták értesíteni a mozdonyvezetőket, mivel nem találták mobiltelefonjaik számát. A mindig más és más vonaton használt telefonokat ugyanis a mozdonyvezetők egymásnak adják át, és nem könnyű követni, mely készülék mikor kinél van.
A két mozdonyvezető egyike minden bizonnyal nem vette észre a piros jelzést, így ütközhettek egymásnak az óránként 80-90 kilométeres sebességgel haladó, összesen 100 embert szállító vonatok. A 67 szerencsés túlélő egyike az a hároméves kislány, aki az ütközéskor kirepült az ablakon, és a hóba esve szinte sértetlen maradt.
A norvég vasúti dolgozók szakszervezete csütörtökön közölte, hogy addig nem hajlandó helyreállítani a megsérült vasúti pályát, amíg nem javítanak a biztonsági feltételeken. A csütörtöki norvég lapok ismertettek egy 1998-ban készült biztonsági jelentést, amely szerint a Norvég Államvasutak nem végezte el a kötelező, rendszeres biztonsági vizsgálatokat. Az egyik lap arról ír, hogy tavaly 24 olyan eset történt, amikor vonatok tilos jelzésen haladtak át - éppen úgy, mint a keddi szerencsétlenséget elszenvedő szerelvények. (MTI)