Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Nagy hűhó semmiért

Újra kell gondolni a koalíciós szerződést - vetette fel a héten Pokorni Zoltán, reagálva Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vasárnapi televíziós nyilatkozatára, miszerint a FKgP elnöke akár az ellenzéki pártok szavazatára is számít a költségvetési vitában a mezőgazdaság jövő évi 413 milliárd forintos támogatása érdekében. Később az MTI elnézést kért Torgyán Józseftől, hogy félreértették a Duna Televíziónak adott interjújában a mezőgazdaság helyzetére vonatkozó szavait.

Pokorni Zoltán hétfői nyilatkozatában kijelentette: semmiképpen sem válhat politikai gyakorlattá, hogy az ez évi támogatás kétszeresét kitevő igényről először ne a kormányon belül legyen vita. Egy rossz költségvetéssel tönkre lehet tenni az országot - mondta az oktatási tárca vezetője, kifejezve reményét: Torgyán József napokon belül szerét ejti annak, hogy a tisztázza az ügyet a kormányon belül a miniszterelnökkel.
A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a koalíció számára kifejezetten jó év volt az eltelt esztendő, ezért megdöbbentőnek tartom azt a néhány fideszes miniszter által folytatott gyakorlatot, hogy visszatérő rendszerességgel és minden alap nélkül próbálják lejáratni a közvélemény előtt Torgyán Józsefet, az FKgP elnökét - reagált a pártelnök távollétében Bánk Attila, az FKgP frakcióvezetője, aki közölte azt is: az oktatási miniszter jobban tenné, ha tárcája gondjaival foglalkozna, és nem az FVM terveit bírálná.
A koalíciós megállapodásnak sem a szövegébe, sem a szellemébe nem fér bele egy olyanfajta gondolkodásmód és magatartás, hogy ha egymással nem tudunk megegyezni, akkor segítségül hívjuk ellenfeleinket szövetségeseink ellenében - szólt hozzá a témához Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában. Orbán szerint egyetlen ország sem képes arra, hogy így működjön, az ilyen országok banánköztársaságokká szoktak alakulni, ahol egy idő után az emberek azt sem tudják, hogy ki a kormánypárti és ki az ellenzéki, és nem ismerik ki magukat a közjogi viszonyokban.
Torgyán József külföldi útját követően a repülőtéren a tőle érdeklődő újságírókat azzal küldte el, hogy pontatlanul idézték nyilatkozatát. Kiderült: szó szerint az a riporteri kérdés hangzott el: „Adott esetben, amikor már éles viták közé kerülhet a költségvetési vitában ősszel, elfogadja majd az ellenzéki pártok, képviselők támogatását is ebben a témában?” Torgyán erre azt mondta: „Aki az ország érdeke mellett kiáll, az az én harcostársam és a barátom. Az ország érdeke pedig megkívánja, hogy végre a leszakadt vidéki térségeket is kezdjük felemelni. Mert az az én számomra elfogadhatatlan, hogy az egyik oldalon, mondjuk, kilakoltatnak százezer családot az OTP-kölcsönök miatt, a másik oldalon pedig a Postabank útján ennek a pénznek a többszörösét odaadják országgyűlési képviselőknek, odaadják politikusoknak. Tehát én úgy gondolom, hogy ebben az országban rendet kell teremteni, igazságot kell teremteni és jólétet kell teremteni. Én ezért küzdök, és nekem nincs mindenképpen szükségem funkcióra. Én úgy gondolom, hogy nekem embernek kell tudnom megmaradni miniszterként is, és ez nekem mindennél fontosabb.”
Az MTI elnézést kért Torgyán Józseftől, aki Baranyában tett látogatása során kijelentette: „közte és Orbán Viktor között valakik éket akarnak verni”. A Magyar Rádió szerdai hírműsorában azonban azt mondta: „Bizonyos esetekben az ellenzék szavazatai is nélkülözhetetlenek. Ilyen ügy például a mezőgazdaság talpra állítása is, amely a Fidesz-FKgP kormányprogram melletti kiállást jelenti.”