Vissza a tartalomjegyzékhez

ZIENER GYÖRGY, SZABÓ GERGELY
Feltámad-e a McLaren

A második helyről rajtoló M. Schumacher magabiztos rajt-cél győzelmet aratott a Monacói Nagydíjon, így az osztrák Niki Laudát megelőzve a Ferrari történetének legeredményesebb versenyzője lett 16 győzelemmel.

A kevés előzést hozó futamon - amelyen mindössze nyolc autó ért célba - az olasz istálló örömét teljessé téve Schumacher csapattársa, a szintén Ferrarival versenyző ír Edde Irvine lett a második. A dobogó legalsó fokát az edzéselső finn Mika Häkkinen foglalhatta el, aki ezzel a vb-összesítésben is a harmadik helyen áll. Schumacher - a Monte Carlóban igen ritkának számító balesetmentes rajt során - mindjárt az elején Häkkinen elé vágott, majd fokozatosan növelte előnyét, és ennek következtében a 32. körben már 20 másodperccel volt Häkkinen előtt, akit Irvine szorongatott hátulról. Irvine időközben a finn világbajnok elé került.
Hat körrel a verseny vége előtt kiesett az ötödik helyen autózó Barichello (Stewart), így Schumacher - Irvine - Häkkinen - Frentzen - Fisichella - Wurz lett a végső sorrend. A tiszteletkörben együtt guruló két Ferrarit óriási ünneplés köszöntötte, az interjúk során Michael Schumacher és Jean Todt csapatfőnök is kitörő örömmel nyilatkoztak. Mika Häkkinen meglehetősen csalódott arckifejezéssel vette át a harmadik helyért járó trófeát a monacói hercegtől. Frentzen (Jordan-Honda) tartósan jó teljesítményére jellemző, hogy az egyéni világbajnokságban már csak egy ponttal van lemaradva a harmadik Häkkinentől. A Benetton-csapat mindkét autója pontszerző helyen fejezte be a versenyt.
Az idény első negyede után szertefoszlani látszik a sokat emlegetett McLaren-Mercedes fölény. A vezetők bajnokságát Schumacher és Irvine vezetik 26, illetve 18 ponttal, őket követi csak Häkkinen (14 pont), Coulthard pedig a hetedik helyen áll. A konstruktőrök között a Ferrari több mint kétszer annyi pontot szerzett (44-20). A Ferrarik sokkal megbízhatóbbak is: az imolai verseny kivételével mindig mindketten célba értek, ezt a McLaren-csapat idén még egyszer sem tudta produkálni, sőt az ausztrál futamot egyikük sem fejezte be.
Michael Schumacher hétfői nyilatkozatában már megemlítette Häkkinen esélyeit. Mint elmondta, a következő néhány versenyen a McLaren feltámadása várható, egészen nyár végéig, amikor ismét a Ferrarinak kedvező technikás pályák kerülnek sorra. Éppen ezért örül az eddig felhalmozott jelentős pontszámelőnyének. Az izgalmak tehát folytatódnak, és ne felejtsük, az idény nagy része még hátra van.

A világbajnokság állása:

1. Schumacher   26 pont
2. Irvine   18 pont
3. Häkkinen   14 pont
4. Frentzen   13 pont