Bill Gates, a Microsoft elnöke szerint csak azok a vezetők juthatnak majd versenyelőnyhöz
a következő évtizedben, akik a „digitális univerzum” nyújtotta minden lehetőséget
kihasználnak. A szerzőként is sikeres üzletember megjelenés előtt álló könyvéből
a Time magazin közölt előzetest.

Bill Gates. Nemcsak tanítja, de érti is Fotó: MTI
Míg a nyolcvanas évek üzleti szempontból a minőségről, a kilencvenes évek a
modernizálásról, átszervezésről szóltak, Gates szerint a huszonegyedik század első
évtizedében már a gyorsaság fog az üzleti élet kulcstényezőjévé válni, vagyis
az, hogy milyen gyorsan valósulnak meg az üzletkötések. A digitális korban való
eligazodáshoz már új digitális infrastruktúra áll rendelkezésünkre, amely hasonló
az emberi idegrendszerhez. A vállalatoknak ugyanilyen jellegű idegrendszerre van szükségük
- vagyis arra a képességre, hogy simán és hatékonyan tudjanak működni, hogy
gyorsan tudjanak reagálni a veszélyhelyzetekre és a kínálkozó lehetőségekre,
gyorsan juttassák hozzá az alkalmazottakat az értékes információhoz; hogy képesek
legyenek a gyors döntésekre és a vásárlókkal való szoros kapcsolat ápolására. A
következő évtized sikeres vállalatai azok lesznek, amelyek digitális eszközöket
alkalmaznak munkamódszereik újragondolására. A Microsoft elnöke tizenkét kulcslépést
javasol annak érdekében, hogy a digitális információ egy vállalat lényegi részévé
váljon.
1. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy a vállalaton belüli kommunikáció e-mailen
menjen végbe.
Gates szerint a személyes kezdeményezőkészséget és felelősségérzetet
olyan környezetben lehet erősíteni, amely elősegíti a kommunikációt. Az e-mail
digitális idegrendszerünkben kulcsfontosságú alkotóelem, amely arra bátorítja az
embereket, hogy közöljék, amit velük kapcsolatosan fontosnak éreznek; a vállalatvezetőket
pedig arra ösztönzi, hogy jobban odafigyeljenek ezekre az információkra. Ezért, ha
Gatestől megkérdezik, mivel lehetne a vállalaton belüli jobb együttműködést elősegíteni,
a válasza csak ennyi: e-mail. A Microsoft elnöke (állítása szerint) minden hozzá
juttatott e-mailt elolvas, s az onnan kapott, a vállalat szempontjából lényeges információkat
azonnal továbbítja azoknak a munkatársainak, akik megteszik a gyors válaszlépéseket.
Gates szerint az e-mail egy vállalatvezető számára hihetetlenül jó módja annak,
hogy mindig tisztában legyen a cégénél dolgozó sok-sok ember helyzetével és az őket
érintő ügyekkel, problémákkal. A régi mondás szerint a tudás hatalom. Gates
azonban úgy gondolja, nem az elzárt tudás a hatalom, hanem a megosztott információkból
származó tudás jelentheti egy vállalat erősségét.
2. Folyamatosan, hálózati kapcsolat segítségével tanulmányozni kell a
forgalmi adatokat, s lehetővé kell tenni, hogy a vállalatnál dolgozók számára is könnyebb
legyen azokba a betekintés.
Az üzlet alapvető elve, hogy az ember ismerje a vállalatával kapcsolatos tényeket.
A Coca-Cola vezetése például naprakészen ismeri az eladási adatokat, mert egy olyan
programot indított el, amellyel az egyes italautomatákból telefonkapcsolat vagy infravörös
jelzések útján jut az illetékesek tudomására az információ az adott pillanatban
eladott termékekről. A helyi, palackozást szervező irodában a számítógép-vezérelt
palacktöltő program feldolgozza a beérkezett adatokat, s ezek alapján a szállítók a
megfelelő termékeket mindig a megfelelő menynyiségben szállítják ki az automatákba.
De van a Coca-Colának egy másik programja is, amely Texasban indult útnak. Megfigyelték,
hogy a töltőállomásokon a kútnál fizetők már nem szívesen mennek be az üzlethelyiségbe
vásárolni, ezért lehetővé tették, hogy amikor tankol valaki, a tanknál nemcsak
benzint, hanem Coca-Cola terméket is kaphasson, és hitelkártyájával kifizethesse.
Azzal, hogy a digitális eladási rendszert a benzinkutaknál is bevezették, a céghez új
vásárlói réteg csatlakozott. Tehát amikor a számadatok elektronikus formában
jelennek meg, s így lehetővé válik gyors tanulmányozásuk, feldolgozásuk és továbbításuk,
megváltozik az adott vállalat üzletmenete is.
3. A szellemi munkaerőnek magasabb szinten kell gondolkoznia.
Egy vállalat középvezetőinek és a soroknál dolgozó alkalmazottaknak -
nem a magasabb szintű vezetőknek - van igazán szükségük arra, hogy betekintést
nyerjenek az üzleti adatokba, mert nekik kell megtenniük a megfelelő lépéseket azok
tudomásulvétele után. Ezért a helyes információ folyamatos és gyors áramlására
van szükség. A vállalatoknak kevesebb időt kellene tölteniük azzal, hogy a pénzügyi
adatokat elzárják az alkalmazottak elől, inkább meg kellene tanítaniuk őket az
információ analizálására és azok alapján a helyes döntések meghozatalára. A
McDonald’s például új számítógépes és internetes információs rendszert vezet
be annak érdekében, hogy minden éttermében optimálisan alakuljanak az eladások.
4. A digitális eszközöket valódi teamek kialakítására kell felhasználni.
Az információáramlás által megerősített együttműködési kultúra lehetővé
teszi, hogy az egész vállalaton belül a fontos - bár aprónak tűnő - döntések
meghozói szoros kapcsolatban állhassanak egymással. A digitális eszközök jelentik a
legjobb módját annak, hogy a döntéshozók és a végrehajtók egyre nagyobb felelősségérzettel
tevékenykedjenek. A gyors információáramlásnak köszönhetően az együtt dolgozók
napok helyett órák alatt meg tudják oldani az adott ügyeket, s ezzel a vállalat
hatalmas előnyre tehet szert.
5. A papírmunka helyett vezessék be a digitális adatfeldolgozást.
Az adminisztratív munka túlságosan bonyolult és időigényes tevékenység. A
Microsoftnál a vállalaton belüli számítógépes rendszer, az intranet segítségével
a korábbi több ezer papírnyomtatványból ma már csak hatvanat használnak. A vállalatok
értékelik és jutalmazzák a kezdeményezőkészséget és azt, ha a dolgozók csak az
üzletmenetre koncentrálnak. Amikor az alkalmazottak azt látják, hogy a vállalat maga
is megkíméli őket a sok időt felemésztő adminisztratív rutinfeladatoktól, tudni
fogják, hogy a cég nagyra tartja az idejüket, és azt kívánja tőlük, hogy még
nyereségesebben használják fel.
6. A digitális eszközöket a részfeladatokból álló munkák megszüntetésére
is fel kell használni.
Mára sok helyen egy-egy munkafolyamatot kis részletekre osztottak fel,
amelyekkel állandóan egy személy foglalkozik, az, aki a „legjobban csinálja”. Egy
modern vállalatnál azonban a munkás nem egy fogaskerék a hatalmas gépezetben, hanem
az egész munkafolyamat intelligens része kell, hogy legyen. Azzal, hogy az embereket
nemcsak egy-egy részfeladattal bízzuk meg, hanem az egész munkafolyamat átlátására
biztatjuk, érdekesebb és nagyobb kihívásokkal kecsegtető munkát kínálunk fel
nekik.
A General Motorsnál például a munkacsoportok szoros, autonóm egységek. Minden
csoportnak speciális feladatai vannak, és minden csoporttagot átlag 30 munkafeladat elvégzésére
képeznek ki az adott területen, vagyis az embereknek nem mindig ugyanazt az ismétlődő
munkát kell végezniük. A dolgozóknak tehát kifinomultabb munkákat kell adni, ezáltal
még felelősebben és még több intelligenciával fogják a munkájukat végezni. Az
egydimenziós, ismétlődő rutinfeladatok a komputereknek, robotoknak és más gépeknek
valók. A digitális korban minden alkalmazottból szellemi munkaerőt lehet formálni.
7. Lehetővé kell tenni a digitális viszszacsatolást.
Szükség van arra, hogy időnként az ember megálljon, és alaposan átvizsgálja
a vállalati folyamatokat. Meg kell kérdeznie: ezek valóban megoldják-e a problémákat?
Nem lehetne-e leegyszerűsíteni ezeket a folyamatokat?
8. A digitális rendszert fel kell használni arra, hogy a vásárlók panaszaira
azonnal reagáljanak.
A legkevésbé elégedett vásárlók véleményére nagyon nagy hangsúlyt kell
helyezni, ezért a rendelkezésre álló technológia segítségével minél több információt
kell megszerezni ezen vásárlóktól az adott termékkel vagy szolgáltatással
kapcsolatban. Az információs rendszerben ezeket a híreket minél gyorsabban a megfelelő
emberhez kell juttatni, hogy az adott terméket vagy szolgáltatást minél hamarabb a
megfelelő mértékben módosíthassák. Sokkal gyakrabban kell tanulmányozni a vásárlói
panaszokat, mint a vállalat pénzügyi adatait.
9. A digitális kommunikációt a hatáskörök ismételt meghatározásához is
fel kell használni.
A cégvezetőknek időnként alaposan át kell vizsgálniuk a hatáskörükbe
tartozó feladatokat, s amelyekkel nem nekik kell foglalkozniuk, azok felügyeletével a
hatékonyság érdekében más csoportokat kell megbízniuk. A modern kommunikációs
technológia segítségével szorosabb munkakapcsolatot lehet kialakítani az emberekkel
- nevezzük most már alkalmazottak helyett partnereknek őket.
10. Minden üzleti folyamatot alakítsunk át „just-in-time” (a felmerülő igénnyel
azonos időpontban történő) szállítássá.
Különbség van a kézzel fogható termékek (például autók, számítógépek),
és az információs termékek (például pénzügyi elemzések, hírek) között abban,
hogy a fizikai termékeket, az „atomokat” térben kell szállítani az adott helyre, míg
az információs termékeket, a biteket elektronikus úton is eljuttathatjuk a vásárlókhoz.
A bitek előállítói felhasználhatják az internetet szállítási határidejüknek
gyakorlatilag nullára való lerövidítésére. Az „atomok”, vagyis a fizikai termékek
előállítói ugyan nem kerülhetik ki a térbeni szállítással járó időtényezőt,
de a digitális koordináció segítségével a reakcióidő jelentősen lerövidíthető.
Tudomásul kell venni napjainkban, hogy ha valaki nem elég gyorsan elégíti ki a vásárlói
igényeket - természetesen nem a minőség rovására -, akkor akad majd más
versenytárs, aki meg fogja tenni helyette.
11. A digitális szállításnál nincs szükség közvetítőre.
1995-ben Bill Gates egyik könyvében a „súrlódásmentes kapitalizmus”
kifejezést használta arra, hogy bemutassa: az internet milyen mértékben járul hozzá
ahhoz, hogy Adam Smith ideális piaca megvalósulhasson. Itt a vevők és az eladók könnyen
megtalálják egymást, anélkül, hogy sok időt vagy pénzt kellene erre áldozniuk. Az
internet által kínált alacsonyabb árak és gyorsabban megkapható szolgáltatások az
előállító és a fogyasztó közötti közvetítői szerepet szükségtelenné teszik.
Az Egghead.com nevű cég hétéves kemény harc után minden üzletét bezárta 1998-ban,
és ma már kizárólag az interneten keresztül bonyolítja információ-eladásait.
Mostanra jelentős sikereket könyvelhetett el magának. Minél több fogyasztó teszi magáévá
a web-életstílust, annál közelebb kerül a gazdaság Adam Smith tökéletes piacához
a kereskedelem minden területén.
12. Használjuk fel a digitális eszközöket arra, hogy a vásárlók minél könynyebben
meg tudják oldani problémáikat.
A helyesen gondolkodó vállalatok ügyesen tudják kombinálni az internet-szolgáltatásokat
és a vevőkkel való személyes kapcsolat fenntartását. Az internet nem helyettesítheti
az embereket. Azzal, hogy a rutinjellegű kommunikációt (tranzakciók, információk nyújtása)
a webre hagyjuk, az eladásért felelős embereket felszabadítjuk arra, hogy a vásárlókkal
értelmesen, hasznosan tudjanak foglalkozni. Onnan tudhatjuk meg, hogy kiváló digitális
idegrendszert építettünk ki, ha az információáramlás olyan gyorsan és természetesen
folyik végig a vállalaton, mint a gondolat egy ember agyában, és ha a technológiát
olyan gyorsan tudjuk felhasználni munkacsoportok irányítására, koordinációjára,
mint ahogy egy ember egyetlen feladatra rá tud koncentrálni. Ez a gondolatsebességgel működő
üzlet.
Az e-mail mint életforma
Egyre több ember számára nem egyszerűen kommunikációs eszközt, hanem életformát
jelent az elektronikus posta, vagyis az e-mail. Nem is olyan régen szinte kizárólag a
személyes, kézzel megírt leveleken keresztül kommunikált a világ, mára azonban csak
az Egyesült Államokban naponta 2,2 milliárd e-mailt küldözgetnek egymásnak az
emberek, szemben a 293 millió papírlevéllel. Bár régen komoly pénzekbe került az
országhatárokon túli felekkel a kommunikáció, mostanra egy másik földrészre is egy
helyi hívás díjáért lehet levelet küldeni a számítógép segítségével. Ráadásul,
míg az e-mail és a fax előtti időkben sokat kellett várni a délutáni postával érkező
levelekre, most legfeljebb egy-két órányi késéssel érkezik meg egy-egy e-mail üzenet.
Az e-mailen keresztül történő kommunikáció sokkal kényelmesebb, mint a hagyományos,
így vele a feledésbe merülő kapcsolatokat is könnyű fenntartani. Sokan azonban
megegyeznek abban, hogy a kiberlevél mégsem vetekedhet egy csodálatosan egyedi vonásokat
mutató, ódivatú levéllel. Ujjunkat nem húzhatjuk végig az e-mailen érkező sorokon,
és mélyebb értelmet keresve sem vizsgálhatjuk úgy meg a karaktereket, mint a kézírást.
Vannak, akik e-mail-levelezés útján próbálnak házastársat keresni. Született is már
házasság ilyen levelezésből, sokan azonban megkérdőjelezik, hogy az e-mail
autentikusan vissza tudja-e tükrözni az ember személyiségét, hiszen akadnak olyanok
is, akik valós személyiségüket leplezve pszichológiai játékokra használják fel az
elektronikus levelezést. Egyes szakértőknek az a véleménye, hogy az e-mail teljesen
mentes - sok más mellett - a tudatküszöb alatti információktól: nem láthatjuk
az arcot, a mimikát, a testbeszédet, az adott személy öltözékét vagy a kézírását.
Egy pszichiáter szerint az ember egy személyes találkozás alkalmával két perc alatt
többet tud meg egy másik személyről, mint kéthónapi e-mail levelezés után. A
szakember szerint sok ember a személyiségét az e-mail arctalanságába rejti, a másik
fél pedig téves következtetésekre juthat, ha csak a legépelt szavakból akarja elképzelni
levelezőtársát. Hiányzik tehát ebből a kommunikációból a szemtől-szembe
visszacsatolás. Szakértők szerint vannak azonban előnyei is az e-mail-kommunikációnak.
Például egy olyan ember számára jó személyiségfejlődési lehetőséget rejt magában,
aki egyébként befelé forduló típus, mert a hálózati kapcsolatban sokkal bátrabb
tud lenni - pontosan az arctalanság, az intimitás megőrzésének lehetősége miatt.