Vissza a tartalomjegyzékhez


Tollhegy

Olvasóink véleményének mindig szívesen helyt adunk, de helyszűke miatt kénytelenek vagyunk leveleiket szerkeszteni, illetve rövidíteni. Továbbra is várjuk észrevételeiket.

Tisztelt Hetek Szerkesztősége!
Január 23-i számukban találtam rá a Gyilkos méhek Los Angelesben című rövid cikkükre. Néhány pontatlanságra kívánom felhívni a figyelmüket ezzel kapcsolatban. Először is, a méhek a fullánkos rovarok közé tartoznak, ezek pedig nem csípnek, hanem szúrnak. A szúrásuk akár halálos is lehet. Másodszor, a gyilkos méh nem fajta, hanem faj. A fajta egy fajon belüli változat. A szót elsősorban növények esetében szokás használni, de használható egyéni morfológiai jegyeket mutató állatcsoportok jelölésére is, mint a különböző kutyafajták, lófajták megnevezésében. Lényeges, hogy míg sok kutyafajta van, csak egy kutya faj (Canus familiaris) létezik. Ezzel szemben csak hazánkban több tucat méhfaj él. (Szerencsénkre a gyilkos méh nem tartozik közéjük.)
További megjegyzésem, hogy a méhek, még ha különlegesek is, aligha építenek kaptárt. Azt ugyanis az ember építhet a méhek számára. Amit a méhek méz tárolására és utódnevelés céljára építenek, azt fészeknek nevezik. Ez viaszból készül. Az ember által készített kaptár olyan „faláda”, ami arra szolgál, hogy a beleköltöző méhcsalád építkezését orientálja, meghatározza. Végül, való igaz, hogy a méhészek füstöt használnak a méhek elkábítására, azt azonban kétlem, hogy azok az emiatt hirtelen felfalt méztől „ájulnának el”. A cikk ugyanis ezt sugallja. Mivel természettudományi témájú cikkeikben már nem egyszer találtam hasonló tévedéseket, javaslom, hogy mielőtt azokat megjelentetnék, kérjék ki valamely hozzáértő ember - tanár, biológus - véleményét, a tévedések elkerülése végett.
Tisztelettel
Papp Csaba, Nyíregyháza


Tisztelt kiadó!
Körülbelül egy éve kapom Önöktől rendszeresen a Hetek című folyóiratot, amelynek rendszeres olvasója is vagyok. Örömmel állapítom meg, hogy a lap színvonala folyamatosan javul, és technikai kivitelezése sem hagy kívánnivalót. Mint rendszeres napilap olvasónak, nekem legérdekesebbek Tihanyi Péter kitűnő interjúi, de úgy gondolom, hogy az, aki alapvetően ebből a lapból tájékozódik, kiváló és kiegyensúlyozott, színvonalas tájékoztatást kap a kül- és belpolitika eseményeiről.
Lapjukhoz csak gratulálni tudok, és bízom benne, hogy példányszámukat növelve tovább javítják helyzetüket a magyar lappiacon.

Sugár Péter
Indextrade, Budapest


Tisztelt Hetek Szerkesztősége!

1999. január 30-án megjelent számuk „A híradások margójára” című cikkére szeretnék reagálni. Kétségtelen, hogy a tudósításokat így is meg lehet közelíteni: „perverz”. De meg lehet közelíteni az emberek szemszögéből is. Nekem nagyon sokat segített, hogy kérdéseimre választ kaphattam a hírekből. Pár éve még én is sítáboroztam középiskolásként, ezért is nagyon nehéz volt feldolgozni: ők nem voltak olyan szerencsések, mint én, pedig ők is egy ugyanolyan jó egy hétre számítottak, mint amilyenben nekem részem volt. A hír hallatán a kíváncsiság: Milyen emberek lehettek? Az iskolában mikor, hogyan tudták meg ? A szülők mikor tudták meg? Láthatnék egy megkönnyebbült mosolyt is? Igenis tudni akarom: ki a felelős ezért? Csakhogy legközelebb tudjam: mit is kell figyelembe venni úgy igazán egy biztonságos úthoz… És bizony eszembe jutott, hogy amíg a legtöbben a sofőrt támadják (jogos vagy nem jogos - én nem tudom), vajon ki a felesége, mit szólt, amikor a balesetről tudomást szerzett? Mert én elképzelni sem tudom, hogy hogyan éreznék, ha az én férjem sofőr lenne, és ő kerülne ilyen helyzetbe. Ezek mind-mind felötlöttek bennem, még mielőtt a tudósítások megjelentek volna. Ne tévesszük szem elől: az igény előbb volt, mint a kínálat! (Szerintem sokaknál). Nem úgy volt, hogy előbb kínáltak valamit, mi nézők meg tátott szájjal: „Jé, mennyi mindenkit elő lehet bányászni!…”
És azt gondolom, ez az igény pont azért olyan erős, mert az ember legszívesebben odarohanna és mindenkit vigasztalna: sérültet, hozzátartozót, ismerőst. Na de ezt nem lehet. Ezért: „Kérlek, egy kicsit vonj bele… Hadd tudjak meg erről minél többet, jó ?” Ezeken gondolkodtam hát, míg egy-egy reménykedő pillantást küldtem a kisfiam kiságya felé: „Ugye te tovább élsz majd ?”
Tisztelettel:
M. Sz-né


Kedves Hetek Szerkesztősége!
Őszintén gratulálok a kiadványhoz. Csak a közelmúltban találtam rátok, ám azóta nélkülözhetetlenek vagytok munkában, tanulásban egyaránt. Rendkívül igényes és hiánypótló a lap, csak így tovább! Minden jót!
Fülöp Attila hírigazgató, 92, Star Rádió, Budapest