Vissza a tartalomjegyzékhez


Halál az ételben Kubában

Tizennégy ember halt meg ételmérgezésben, és másik hetven áll kórházi kezelés alatt, miután egy magántulajdonban lévő vendéglőben sült ételt fogyasztottak Nyugat-Kubában közölték múlt hét vasárnap a havannai egészségügyi szervek. Az állami média az Egészségügyi Minisztérium közleményét idézte, amikor arról számolt be, hogy tizennégy felnőtt halt meg ételmérgezésben a múlt hét szombat óta. Az esetet az elmúlt évek legsúlyosabb ételmérgezésének tartják. A hetven ember közül, akik a sült ételből ettek, 49 még mindig kórházban van, köztük hat gyermek. Legtöbbjük állapota igen súlyos. Mindnyájan a Calimate-hez közel eső Manguito nevű kis városból valók, Matanzas tartományából. Ők egyértelműen fogyasztottak a magánvendéglős által eladott ételből, aki szintén az elhunytak között van. Az áldozatok hányingert tapasztaltak, légzési elégtelenségben szenvedtek, és gyengeséget éreztek a lábukban. Az egészségügyi szervek a mérgezést vegyi eredetűnek tartják, de a pontos ok megállapítához szükséges vizsgálatok még jelenleg is folynak. (CNN)