2003/11.

Tudós fórum

WORLD SCIENCE FORUM - BUDAPEST

A fórum november 8-án 9 órakor a Magyar Tudományos Akadémián plenáris üléssel, három plenáris előadással kezdi meg munkáját. Három szekcióülés délután 2 órakor kezdődik, majd Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke fogadja a Fórum résztvevőit. November 9-én 9 órakor a Magyar Tudományos Akadémián újabb plenáris ülés lesz újabb három plenáris előadással, majd délután 2 órától másik három szekcióban folyik a munka. A zárónapon, november 10-én 9 órától a Parlament épületében összegzik a szekcióülések tanulságait s fogalmazzák meg a zárónyilatkozatot. Ezután Medgyessy Péter szól a Fórum résztvevőihez, majd fogadást is ad a Fórum tiszteletére.


A WORLD SCIENCE - FORUM BUDAPEST PLENÁRIS ELŐADÓI

Lámfalussy Sándor - Az Európai Monetáris Intézet elnöke, "az euro atyja", a világ egyik vezető pénzügyi szaktekintélye.

Goverdhan Mehta - Kémikus, az Indiai Akadémia volt elnöke, az International Council for Science következő elnöke és az Inter-Academy Council társelnöke.

William A. Wulf - A komputertudományok professzora, az Amerikai Mérnökakadémia elnöke.

AZ EGYES SZEKCIÓÜLÉSEK VEZETŐ ELŐADÓI

TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM

Viscount Etienne Davignon - A Société Générale elnöke, a Delorsbizottság volt iparügyi főbiztosa, Európa egyik legjelentősebb pénzügyi befektetője. (Budapesten született 1932-ben.)

Lourdes Arizpe - Az UNESCO volt vezérigazgató-helyettese, Mexikó egyik vezető szociológusa.

TUDÁSALAPÚ GAZDASÁG

Vernon Smith - 2002-es közgazdasági Nobel-díjas; a gazdasági döntéshozatali folyamatok pszichológiai hátterének vizsgálataival kapcsolatos munkáiért kapta a díjat.

Dr. Tero Ojanperä - A Nokia alelnöke.

Inotai András - Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója.

TUDÁS ÉS TUDOMÁNY

Alain Pompidou - a volt francia köztársasági elnök fogadott fia, az Európa Parlament volt tagja, a francia bioetikai bizottság elnöke.

Masao Ito - Világhírű agykutató, Szentágothai János volt munkatársa. Japán legnagyobb befolyású tudósa és tudománypolitikusa.

TUDÁS, KÖRNYEZET, FEJLŐDÉS

Dr. Julia Marton-Lefevre - vezérigazgató, LEAD, United Kingdom. Magyar származású (Márton Júlia), az ICSU igazgatója volt.

INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM ÉS TUDÁS

Roska Tamás - A számos bel- és külföldi díjjal kitüntetett professzor az információs technológia kiemelkedő képviselője.

TUDÁS ÉS ÉLETMINŐSÉG

Hans Wigzell - A Karolinska Intézet rektora, a Nobel Assembly elnöke, a svéd kormány tudománypolitikai főtanácsadója.

Craig Venter professzor - Az emberi génállomány első feltérképezője, a világ legjelentősebb biotechnológiai cégének (Ventura) alapítótulajdonosa.

(Az előadások idejéről és helyszínéről információk a http://www.sciforum.hu címen)


<-- Vissza az 2003/11. szám tartalomjegyzékére