2003/1.

Tudós fórum

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2002. NOVEMBER 4-i KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI

1.) A közgyűlés meghallgatta az elnök és a főtitkár beszámolóját. A beszámolókban elhangzottakat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

2.) A közgyűlés üdvözölte a Budapest Science Forum 2003-ban történő akadémiai megrendezését.

3.) A közgyűlés elfogadta az Akadémia főtitkárának beszámolójában előterjesztett, az akadémiai intézmények és az Akadémia által alapítványi és társadalmi szervezeteknek nyújtott 26 505 eFt összegű támogatást.

4.) A közgyűlés jóváhagyta az Akadémia főtitkárának a Felügyelő Bizottság véleményével egyező beszámolóját, amelyet az Akadémia fejezet 2003. évi, a kormány által elfogadott és az Országgyűlésnek benyújtott költségvetéséről adott.

5.) A közgyűlés megvitatta és tudomásul vette a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóhelyeinek középtávú kutatási koncepcióját.

6.) A közgyűlés fontosnak tartja az Akadémia szerepvállalását a Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozásában és megvalósításában.

7.) A közgyűlés megtárgyalta az alábbi kérdéseket:

• fiatal kutatók ösztöndíjainak egységesítését (a kutatói és egyetemi szférában), továbbá fokozott jövőbeni támogatásukat;

• a különböző hazai (állami) finanszírozási források koordinálásának javítását;

• a kutatás és az oktatás jelenleginél hatékonyabb integrálását;

• a hazai genomikai kutatások fokozott támogatását és

• a műszerállomány fejlesztését - és hatékony "lobbizásra" kérte fel az MTA vezetését a tudományos közösség többi tagjával együtt a kormányzat irányában.

8.) A közgyűlés kisebb módosításokkal (46. pont (1) bekezdés a.) alpont: "A Doktori Tanács határozatképes ülésen a doktori címet akkor ítéli oda, ha a jelenlévők által leadott igen szavazatok a jelenlevők számának kétharmadát elérik. Ellenkező esetben a Doktori Tanács a doktori cím odaítélését elutasítja.") elfogadta a Doktori Tanács Szabályzatát. Egyúttal felkérte a Doktori Tanácsot, hogy a következő közgyűlésre vizsgálja meg a szabályzat olyan finomítását, amely lehetővé teszi a habitusvizsgálat elvégzését értekezés benyújtása nélkül is. A Doktori Tanács (DT) előterjesztésében tájékoztatta a közgyűlést, hogy a DT-re vonatkozó határidők tekintetében (beleértve a honlapot is) az Ügyrendben meghozza a szükséges szabályozást.

9.) Az Akadémia 2001. évi tevékenységéről készült kormánytájékoztatót a közgyűlés elfogadta.

10.) A közgyűlés örömmel nyugtázta, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát a kormány fokozott mértékben támogatja és reméli, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódik.

11.) A közgyűlés a Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottság elnökéül Vizkelety András akadémikust megválasztotta. A közgyűlés végzett munkájáért köszönetét fejezi ki Benkő Loránd akadémikusnak, a Bizottság korábbi elnökének.

12.) Az Etikai Bizottság előterjesztését a közgyűlés az Alapszabály módosításhoz szükséges szavazatképesség hiánya miatt nem tárgyalta.

13. Nyugdíjba vonulásuk alkalmából a közgyűlés köszönetét és elismerését fejezte ki Teplán István és Csomó István főosztályvezetőknek a Magyar Tudományos Akadémiáért végzett sokéves, áldozatos munkájukért.

14.) A közgyűlés felhatalmazza az Elnökséget, hogy a határozatot annak tartalmi változtatása nélkül véglegesítse.

Budapest, 2002. november 4.

Somlyódy László


<-- Vissza az 2003/1. szám tartalomjegyzékére