2001/10.

Könyvszemle

TUDOMÁNY ÉS TÁRSADALOM

A sokszor, sok helyen és sokak által tárgyalt téma a címe a Stratégiai Elemző Központ nemrég megjelent kiadványának, amely a Stratégiai Füzetek sorozat legújabb kötete. A füzet tulajdonképpen egy tanulmánygyűjtemény. A szerzők szinte mind jól ismertek: Bencze Gyula, Bod Péter Ákos, Hámori József, Kroó Norbert, Pakucs János, Pálinkás József - hogy csak néhányat említsünk közülük.

A tanulmányok konkrét tárgya, megközelítése - már csak a szerzők igen különböző szakterülete miatt is - igen széles skálán mozog: a biológiától a szociológiáig, a közgazdaságtudománytól az informatikáig. A következőkben érdemes az egyes tanulmányokkal legalább néhány mondat erejéig foglalkozni.

Hámori József bevezetője tulajdonképpen megadja az egész kötet alaphangját, és mindenekelőtt szól arról, hogy a 19. századi hobbi-tevékenységből hogyan lett a 20. században társadalmilag elismert nélkülözhetetlen foglalkozás: napjaink tudományos "nagyüzeme". A továbbiakban olyan kérdéseket érint, mint pl. az USA tudománypolitikája, ahol az 1999-es GDP növekedés 70%-a a K+F-re fordított beruházás közvetlen hozadéka volt. A hazai kutatástámogatás mélypontja a kilencvenes évek közepén következett be, a jelenlegi magyar kormányzat célkitűzése 2002-re 1,5%, figyelembe véve a megfelelő vállalati forrásokat is. Megállapítja: "A tudományos kutatás tehát - s ez a könyv vezérgondolata - nem egyszerűen tudásipar, hanem az emberi kultúra integráns része..."

"Globális tudomány - nemzeti társadalom" című tanulmányában Kroó Norbert, az MTA főtitkára számos, főleg a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó adat közlésével együtt azt hangsúlyozza, hogy bár a tudomány nemzetközi, és eredményei ezen a szinten méretnek meg, de több szempontból is - módszereit, intézményi struktúráját, kapcsolatrendszerét, prioritásait és nyelvét tekintve - lehet nemzeti, és főleg nemzeti szinten kell a felhasznált pénzzel elszámolnia.

Pálinkás József oktatási miniszter (Tudomány és közgondolkodás) úgy látja, hogy minden tévhit, áltudományos-tudományellenes vélemény, mozgalom ellenére az emberek alapvetően bizalommal fordulnak a tudomány felé. Fontosnak tartja, hogy az oktatás során ne vesszünk el a részletekben, hanem a tudományos ismeretek lényeges, szemléletformáló elemeit adjuk át a társadalom minél szélesebb rétegeinek. Bizonyos vonatkozásban hasonló a témája Bencze Gyula tanulmányának (A tudomány az emberiség sikertörténete - Tények és tévhitek), amelyben kissé részletesebben mutatja be a mai tudományellenes áramlatokat, filozófiákat, hangsúlyozva az ismeretterjesztés fontosságát. Figyelemre méltó az a megállapítása, hogy vannak az emberiséget foglalkoztató nagy sorskérdések is, amelyek megválaszolása nem tartozik a tudomány illetékességi körébe. "Miért jött létre világunk? Mi életünk célja? Van-e élet a halál után? Csupa olyan kérdés, amely nem vizsgálható a tudomány bevált módszereivel, ezért a tudomány nem adhat vigaszt vagy megnyugvást az arra áhítozó embernek."

Az írástudók felelőssége, a 20. század harmincas éveinek jól ismert, sokat hivatkozott kérdése a címe Závodszky Péter tanulmányának, bár itt nem a régi értelemben van szó róla. Ebben az írásban a szembenézést jelenti, szembenézést a technikai fejlődéssel, a globalizációval, hazánkban még a felzárkózás feladatával is. Ennek konkrét útját a civil szervezetek erősödésében, a politikai döntés-előkészítésben való aktív részvételükben látja.

Az európai és magyar tudománypolitika jelentőségéről ír Gulyás Balázs (A követő stratégiától a vezető stratégiáig). Szerinte jórészt ezen múlik, hogy hazánk és Európa hogy állja meg helyét a világversenyben. Már idéztük, hogy az USA-ban a K+F 70%-kal járul hozzá a GDP növekedéséhez, míg Európában ez csak 25-50%.

A tudományhoz való viszonyulásban különböző magatartásokat és ennek megfelelő rétegződést találunk a társadalomban. Főleg erről - és ennek hatásáról szól Tamás Pál Postmodern tudománypolitika és az 'academe' társadalmi erőterei c. tanulmánya. Bod Péter Ákos viszont a közgazdász szemével elemzi a közelmúlt és napjaink társadalmát általában is és hazánkban is. Végső következtetése: "A közgazdaságtan végül is nem pénzről, termelésről, elosztásról szól. Még csak nem is az ember gazdasági döntéseiről. Az ökonómia az emberek közötti viszony tudománya: társadalomtudomány".

A 9. fejezet három tanulmányt tartalmaz, Pakucs János, Papanek Gábor, Czvikovszky Tibor írását. Mind a három a tudomány ipari-gyakorlati alkalmazásainak különböző aspektusaival foglalkozik, hangsúlyozva a kis- és középvállalatokkal kapcsolatos feladatokat hazánkban. Ehhez kapcsolódik Prékopa András Elmélet és gyakorlat című dolgozata is, amely az alkalmazásokat helyezi előtérbe. Ezekben az írásokban felbukkanni látszanak olyan nézetek, amelyek hosszabb vitát is megérdemelnének. Ilyen például az, amely mintha kétségbe vonná az "öncélú" alapkutatás létjogosultságát, pedig - de erre ezeregy hasonló eset van - például az orvosi diagnosztikai módszerek kutatásából valószínűleg soha nem jött volna létre a röntgendiagnosztika. Egy másik ilyen vitatható nézet lényegében a 20. század "termékét", az önálló kutatóintézetet, ill. annak létjogosultságát látszik kétségbe vonni, szembeállítva azokat az egyetemekkel.

Három olyan fejezet van a könyvben (Roska Tamás: Információs technológia az ember szolgálatában; Kondorosi Ádám: Az új biológia és a társadalom; Vida Gábor: Hogyan menthető meg a magyar föld biodiverzitása?), amelyet egy-egy tudományterületnek szenteltek. A területek kiválasztása nyilván nem véletlen. Az első az informatika (a szerző terminológiája szerint "információs technológia") oktatása mellett a természet- és humántudományok, művészetek oktatásának fontosságát hangsúlyozza, a második a molekuláris biológia, az informatika, a robotika és a nanotechnológia együttes alkalmazásának eredményeképpen létrejött genomika távlatait, veszélyeit és etikai vonatkozásait taglalja, végül az utolsó viszonylag kedvező hazai helyzetünket és ezzel kapcsolatos felelősségünket mutatja be a biodiverzitás vonatkozásában.

Nem kétséges, hogy a kiadványban kitűnő tanulmányokat találunk, az olvasónak azonban mégis kicsit szétesőnek, szerkezet és összefoglaló koncepció nélkülinek tűnik a kötet. Másrészről egy-két fontos szempont mintha hiányozna, vagy nem kapna elég hangsúlyt. Így pl. a nemzetközi együttműködésről szó esik, de a közös európai intézetekről, amelyek egy új kutatási stílus kezdetét jelentik, említés sem történik. Az ismeretterjesztés ugyan említésre kerül, de sokkal részletesebb és jelentőségének megfelelő bemutatást érdemelt volna.

Végül - mint pozitívumot - nem hagyhatjuk szó nélkül azt a néhány tréfás rajzot, amely kissé oldani törekszik a súlyos témát, a felvetett problémákat - és nem eredménytelenül. (Miniszterelnöki Hivatal, Stratégiai Elemző Központ, Budapest, 2001)

Berényi Dénes


<-- Vissza az 2001/10. szám tartalomjegyzékére