2001/10.

Agy és tudat

A SZABÁLYOK ÉS A KETTŐS DISSZOCIÁCIÓS ELV A NYELV AGYI REPREZENTÁCIÓJÁBAN

Pléh Csaba - Lukács Ágnes

A szabály köznapi nyelvi tudatosságunk egyik alapvető szervező gondolata. Úgy érezzük, a nyelvnek van egy szabályok által körvonalazott nyelvtani magja. Vannak azonban kivételek is, a ló például nem úgy ragozódik, mint a vasaló, s a nyelv tudásához ezt is tudnunk kell. Ennek a köznapi képnek kialakult a maga nyelvészeti és pszichológiai modellje is, amelyet Steven Pinker dolgozott ki (1991, Pinker és Prince, 1994). Pinker a többi kettős modellhez hasonlóan a nyelven belül is kétféle mentális feldolgozási módot és leképezést, vagyis mentális disszociációt hirdet, s ezt megfelelteti a klinikai és neurológiai kettős disszociációnak. A szabályalapú rendszer a grammatikának felel meg, s az érintett elemek (pl. learn-learned) közti erős facilitációs kapcsolatok jellemzik, és a tőből kiinduló szerveződés, míg a szokásoknak és az asszociatív tárolásnak megfelelő másik rendszert egészleges feldolgozás és tárolás jellemzi.

Magyar adatok a kettős rendszerről

A magyar nyelvi adatok a tőosztályok gazdagsága, eltérő telítettsége és a gyakoriságok változatossága miatt különlegesen érdekesek a kettős rendszer finomabb viszonyainak tisztázásában.

Fejlődés

Érvényes ez a fejlődésre is. Egyszerű képek alapján ragozási feladatban mutatott teljesítmények komplex fejlődési képet mutatnak, mint az az 1. ábrán látható. A vizsgálatban három produktív, szabályos (folyamatos vonal) és három inproduktív, kivételes tőtípusba tartozó főnevet (szaggatott vonalak) használtunk.

A fejlődési kép azt sugallja, hogy nincsen egyetlen egységes vágópont, amely elválasztaná egymástól a szabályos és a szabálytalan alakokat (ennek a felső és alsó három között kellene lennie), amint az Pinker (1991) kiinduló elképzelése alapján várható lenne. A magyar alaktan elsajátítása lépcsőzetesebb viszonyt sugall, és azt mutatja, hogy tétel- és típusgyakorisági hatások kölcsönhatása fontos befolyásoló tényező lehet. A nem produktív madár típus nem marad el annyira a produktív alakoktól, mint a másik két rendhagyó típus. Ennek egyszerű a magyarázata: a paradigma mint típus gyakorisága. A rövidülő tövek közé 222 elem, míg a hangejtők közé (majom-majmot) csak 104 tartozik, -v tövű pedig összesen 7 van. Olyan kép ez, mintha a gyermekek a nagy típusgyakoriságú kivételeket alszabálynak megfelelően kezelnék.

Előfeszítés

Előfeszítési kísérleteink (Lukács, 2001; Lukács és Pléh, 1999) szintén a puszta dichotómiánál komplexebb képet támasztanak alá. Ebben a helyzetben a személy egy szuffixumos szót hall (havat) s utána rögtön ki kell olvasnia a szótövet (hó). A ragozott és a tőalak összetartozásának mutatója a facilitáció a kontroll helyzethez képest. Mint a 2. ábra mutatja, a Pinker modellnek megfelelően az előfeszítés a rendhagyó, nem produktív példáknál gyengébb volt, mint a szabályosaknál. Ugyanakkor a kontroll helyzethez képest a facilitáció a rendhagyó alakoknál is megvan, vagyis a szabály és elem rendszer szétválása itt sem olyan éles.

A kettős rendszer funkcionális idegtudományi megközelítése

Pinker és követőinek modellje egy idegtudományi és neuropatológiai disszociatív elképzeléssel is összekapcsolódik. A szabályos és szabálytalan alakok közt kettős disszociációs elv érvényesülne, működésben és anatómiában is. A szabályos alakok feldolgozása analitikus, míg a szabálytalanoké egészleges. Clahsen (1999) újabb megfogalmazásában a szabályos alakok a grammatikai folyamatok általános elveinek megfelelően a procedurális rendszer szerveződéshez tartoznak, a szabálytalan alakok viszont a mentális szótár és a deklaratív memória közti bensőséges kapcsolatot mutatnák a nyelvi teljesítményben.

Clahsen (1999) kiváltott potenciál eredményei azt mutatják, hogy a szabálytalan alak sértésekor, vagyis túlszabályosításkor (hót) eltérési negativitás figyelhető meg az elülső agyrészek felett, míg a szabály elhagyást (almat) új, meglepő szóként értelmezzük, ami nagy N400-as aktivitást eredményez. A szabályok idegrendszeri leképezésére nézve azonban Jaeger és mtsai. (1996) PET vizsgálatai a legtanulságosabbak: produkciós vizsgálatban azt találták, hogy a Broca terület mindig aktív, akár a go-went, akár a learn-learned képzésről van szó. Bizonyos területek azonban, a középső temporális lebeny és az orbito-frontális területek csak a szabálytalan alakoknál aktívak. Az eredmény a kettős rendszert támasztja alá. Szabálytalan alakoknál emlékezeti előhívásra (a temporális területek fokozott aktivitása) és ezzel együtt a szabályos képzés legátlására (frontális aktivitás) van szükség, míg szabályos alakoknál pusztán a nyelvtanért felelős Broca terület aktív. Pulvermüller (1999) egyenesen azt hirdeti, hogy szabályos alakoknál a ragozott szó feldolgozásáért periszilviánus területek, míg a szabálytalanokért egy jóval megosztottabb hálózat felelős, éppen azért, mert csak szemantikai viszonyok révén kapcsolódik egymáshoz például a go és a went. Ezek az eredmények számos vitát eredményeztek. Seidenberg és Hoeefner (1996) felvetik például azt a lehetőséget, hogy szabálytalan alakoknál egyszerűen nagyobb mennyiségű aktivitásra van szükség. Az orbito-frontális területek aktiválódása szabálytalan alakoknál valójában egy mindent átfogó konnekcionista hálózat mellett szóló érvként is interpretálható, hiszen a gátlás szabálytalan alakoknál arra is mutathat, hogy egy olyan alaknál mint hó, le kell gátolnunk a hó-hót "szabályos képzésű" alakot, hogy eljussunk a havat alakhoz.

Idegrendszeri sérülések és a disszociációk

Afáziák és emlékezeti zavarok

Agrammatikus afáziásoknál Marslen-Wilson és Tyler (1997) azt találta, hogy az előfeszítési hatás szabályos alakoknál (jumped-jump) nincs jelen, míg szabálytalanoknál megvan. A kivételes alakokat (found-find) ép hátsó agyterületekhez kötődő lexikai rendszerükkel tárolják. Hagiwara, Sugioka, Ito és Kawamura (1999) japán nyelven szóképzésben is kimutatták ezt az aszimmetriát.

Ez a disszociáció kiterjed a deklaratív, explicit és a készség alapú emlékezeti rendszerek sérülésére is. Ullman és mtsai. (1997) kimutatták, a szabályos alakok képzése motoros afáziások mellett Parkinson kóros betegeknél is sérült, míg Alzheimer-kórosoknál és posterior, szókeresési zavarokat mutató afáziásoknál is a kivételes alakok jelentenek nehézséget. Ez szerintük alátámasztja, hogy a valódi disszociáció itt a deklaratív memória (ennek része a mentális szótár is) és procedurális rendszer között van, a nyelvtani szabályok az utóbbinak a részei.

Nyelvfejlődési zavarok

Pinker (1991, Pinker és Prince, 1994) elképzelése fejlődési disszociációkat is hangsúlyoz. A specifikus nyelvfejlődési zavarban szenvedő (SLI) gyermekeknél a szabályok kibontakoztatása sérül, ezért ők a szabályos alakokat is pusztán asszociatív tanulás révén tudnák megtanulni, ugyanakkora esélyük van arra, hogy jól mondják azt, hogy went, mint azt, hogy learned. Ezzel szemben a megismerés és a nyelv szokatlan szétválását mutató Williams-szindrómásoknál a hátsó kérgi részek fejlődési zavarának megfelelően az asszociatív emlékezeti rendszer sérül. A meglepően jó nyelvi képességekkel rendelkező WS gyerek számára nem jelent nehézséget a szabályos alakok elsajátítása, s megjelenik a túláltalánosítás a szabályos alakok képzési elveiből kiindulva a szabálytalanokra is.

Az egészséges személyekhez képest eltér a nyelvi feldolgozás közbeni agyműködés is: Williams szindrómásoknál grammatikai kifejezésekre kisebb a bal féltekei specificitás, ami talán arra utal, hogy nagyobb a jobb félteke szerepe a nyelv leképezésében, ugyanakkor szemantikai sértések felismerésére náluk nagyobb kései, N400 negativitás jelenik meg a bal temporális lebeny felett (Bellugi et al, 1999).

Adatok magyar klinikai populációkon

Magyar Williams szindrómás vizsgálatainkban 15 5;9 és 19;6 év közötti személynél egyebek mellett alaktani hibázásokat is vizsgáltunk (Lukács, Racsmány és Pléh (in press). A 32 kép alapján történő ragozási feladatban a szabályosságot és a gyakoriságot egyaránt variáltuk. Az irodalmi elvárásoknak megfelelően jóval több volt a hibázás a kivételes, ritka tőtípusoknál. A hibázás azonban gyakoriságfüggő: olyan ritka kivételes típusoknál jelenik meg leginkább, amelyek ritka példányok is (pl. bagoly). A kivételes altípusokon belül valójában csak az alacsony telítettségű paradigmáknál, a -v tövűeknél és a hangejtőknél van hatása a gyakoriságnak. Vagyis a Williams szindrómás személyek érzékenyek a gyakoriságra: túláltalánosítás akkor jelenik meg náluk, ha semmi statisztikai támpontjuk nincsen, ha az alacsony típus gyakoriság együtt jár az alacsony item gyakorisággal.

Az életkor mintegy kiegyenlíti ezt a gyakorisági hatást. Az idősebb (10 év feletti) gyermekeknél a túláltalánosítás megszűnik. Ez a mozzanat érdekes módon mutat rá arra, a hátsó agyrészek s a lexikai rendszer hiányosságai nem jelentenek teljes érzéketlenséget a gyakoriságra. Úgy tűnik, a Williams szindrómás gyermeknél is végbemegy az elemek átemelése, ehhez azonban több tapasztalatra van szüksége. Ezt mutatja az a megfigyelésünk is, hogy a hibázások száma összefügg a felidézett számokkal mért emlékezeti terjedelemmel. Az emlékezet befolyásolja azt, hogy a gyermek milyen könnyen képes átemelni az elemtároló rendszerbe (kivétellé tenni) az egyes szavakat.

Vagyis a disszociált rendszer két összetevője között világos kölcsönhatás van, s a szigorúnak tűnő disszociáció (jó nyelvtan rossz szókincs, jó készség rossz emlékezet) olyan keretben jön létre, ahol a gyakorisági, asszociatív hálózati hatások érvényesüléséhez nagyobb bemenetre van szükség. Van tehát kettős rendszer, de ezek szembenállása mégsem olyan áthidalhatatlan. Együtt oldják meg ugyanis azt a feladatot, hogy a nyelvre vonatkozóan egyedi és átfogó információkat is tároljanak.

Mi köze mindennek a tudatosság kérdéséhez?

Procedurális és deklaratív tudás kettősségének feltételezése a nyelvben elvezet a tudni mit és tudni hogyan jellegű tudások régi filozófiai megkülönböztetéshez. A mai emlékezetkutatásban számos olyan javaslat van, melyek szerint tudni mit jellegű tudásunk inkább az elülső agyi területekhez kapcsolódna, míg a tudni hogyan jellegű tudásunk inkább a hátsó, temporális és fali lebenyi területekhez. Lehet, hogy a kettős disszociációs elméletekben talált eltérések grammatikai, szabály alapú és lexikai folyamatok között valójában a tudni mit jellegű és a tudni hogyan jellegű tudások eltérésének feleltethetők meg. Az ötvenes évekre Ryle (1999) és Polányi (1992, 1994) adtak filozófiai vértezetet ennek a szembeállításnak. Náluk ez, mint tudni mit és hogyan, illetve mint az explicit és a hallgatólagos tudás kettőssége jelenik meg. Ezek paradoxona, hogy a tudatos hozzáférés általában csak az explicit, tudni mit jellegű tudásokhoz lehetséges, a kivételek, s nem a szabályok világához.

Mindez azt jelenti, hogy a nyelvpatológia sajátos technikai kérdései érintkeznek a tudásfajták filozófiai és idegtudományi érdekességű központi kérdéseivel. A nyelvvel kapcsolatban mindezek a dilemmák úgy jelennek meg, hogy ami a legsajátosabban emberinek tűnik számos vonatkozásban, a halmazfüggő készségszerű szabályhasználat, az áll messzebb a tudatosságtól, míg a kivételes egyedi információk általában könnyebben tudatosíthatóak, s éppen a rájuk vonatkozó gátlás alapú kontroll (Ne használd rá a főszabályt) révén tudatosabbak is. Általában igaz az, még a mentalisztikus nyelvészet zászlóbontója, Chomsky szerint is, hogy "Tökéletes tudásunk az általunk beszélt nyelvről nem biztosít számunkra hozzáférést ezekhez az elvekhez; nem is remélhetjük, hogy introspekció vagy reflexió segítségével mintegy meghatározhatjuk őket" (Chomsky, 1980, 231. lap). Vagy egy pszichológiaibb megfogalmazásban: "A fokális tudat csak az eredményt ismeri, a maga által végzett bonyolult 'számítások' nem hozzáférhetőek számára" (Pléh, 1997, 56. o.)

IRODALOM

Bellugi, U. Lichtenberger, L., Mills, D., Galaburda A. és Korenberg, J. R. (1999): Bridging cognition, the brain and molecular genetics: evidence from Williams syndrome. Trends in Neurosciences, 22, 197-207

Berko, J. (1958) The childs learning of English morphology. Word, 14, 150-177.

Bybee, J. és Slobin, D. (1982). Rules and schemas in the development and use of English past tense. Language, 58, 265-289.

Chomsky, N. (1980): Rules and representations. New York: Columbia University Press

Clahsen, H. (1999): Lexical entries and rules of language: A multidisciplinary study of German inflection. Behavior and Brain Sciences, 22, 991-1060

Ervin, S. (1964) Imitation and structural change in childrens language. In E. Lenneberg (Ed.), New directions in the study of language. Cambridge, MA: MIT Press.

Jaeger, J. J., Lockwood, A. H., Kemmerer, D. L., Van Valin, R. D., Jr., Murphy, B. W. & Khalak, H. G. (1996). A positron emission tomographic study of regular and irregular verb morphology in English. Language,72, 451-497.

Karmiloff-Smith A. Grant J. Berthoud I. Davies M. Howlin P. & Udwin O. (1997) Language and Williams syndrome: how intact is "intact"? Child Development, 68,:246-62.

Karmiloff-Smith A. Tyler LK. Voice K. Sims K. Udwin O. Howlin P. Davies M. (1998) Linguistic dissociations in Williams syndrome: evaluating receptive syntax in on-line and off-line tasks. Neuropsychologia, 36, 343-51.

Lima, S.D., Corrigan, R.L. & Iverson, G.K. (1994). The reality of linguistic rules. Amsterdam: Benjamins, 389-414

Lukács Ágnes (1999): Szabályok és kivételek. Szakdolgozat, ELTE Általános Pszichológiai Tanszéke

Lukács Ágnes (2001): Szabályok és kivételek: A kettős modell érvényessége a magyarban. In: Pléh Csaba és Lukács Ágnes (szerk.): A magyar morfológia pszicholingvisztikája. Budapest: Osiris, 119-152

Lukács Ágnes és Pléh Csaba (1999): Ranking of rules and exceptions in an agglutinative language: Hungarian data regarding the dual process hypothesis Behavior and Brain Sciences, 22, 960-962

Lukács, Á, Racsmány M. & Pléh, Cs. (in press): Vocabulary and morphological patterns in Hungarian children with Williams syndrome: a preliminary report. Acta Linguistica Hungarica,

Marslen-Wilson, W. D.& Tyler, L. K. (1997) Dissociating types of mental computation. Nature, 387, 592-594.

Pinker, S. (1991): Rules of language. Science, 253, 530-535

Pinker, S. & Prince, A. (1994). Regular and Irregular Morphology and the Psychological Status of Rules of Grammar. In: Susan D. Lima, Roberta L. Corrigan, Gregory K. Iverson (eds) The Reality of Linguistic Rules. Amsterdam: John Benjamins Publishing Company. 321-350.

Pléh Csaba (1997): Nyelv és mindennapi élet, nyelv és tudatosság. In: Balogh Tibor és Pléh Csaba (szerk.): Mindennapi tudat: Etológia, filozófia, pszichológia. Szeged: SZAB Kiadása, 59-57

Pléh Csaba (2000b): Hogyan vegyük komolyan az idegtudományt a pszicholingvisztikában? Erdélyi Pszichológiai Szemle, 1, 19-48

Pléh Csaba (2000c): A morfológia pszicholingvisztikája. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan.3 Morfológia Budapest. Akadémiai

Pléh Csaba (megj. alatt) A nyelvi fejlődés elmaradásának elméletei és a magyar gyermeknyelvi fejlődés. Megjelenés alatt.

Pléh Csaba, Palotás Gábor és Lőrik József (1994): Egy gyermeknyelvi szűrővizsgálati módszer. Kézirat

Polányi Mihály (1992): Filozófiai írásai. I-II. Bp.: Atlantisz

Polányi Mihály (1994): Személyes tudás. I-II. Bp.: Atlantisz

Pulvelmüller, F. (1999): Please mind the brain, and brain the mind Behavior and Brain Sciences, 22, 1035-1036

Rumelhart , D., & McClelland, J. (1986). On Learning the past tenses of English verbs. Implicit rules or parallel disributed processing? in D. E. Rumelhart, J.E: McClelland and the PDP Research Group (eds.), Parallel Distributed Processing: Explorations in the Microstructure of Cognition. Vol. 2. pp. 217-271, MIT Press, Cambridge, MA.

Ryle, G. (1999): A szellem fogalma. Budapest: Osiris

Ullman, Michael T., S. Corkin, M. Coppola, G. Hickok, J. H. Growdon, Walter J. Koroshetz & S. Pinker (1997). A Neural Dissociation within Language: Evidence that the Mental Dictionary is Part of Declarative Memory, and that Grammatical Rules Are Processed by the Procedural System. Journal of Cognitive Neuroscience, 9, 266-276.


<-- Vissza az 2001/10. szám tartalomjegyzékére