2001/8.

Könyvszemle

Ormos Mária: EGY MAGYAR MÉDIAVEZÉR: KOZMA MIKLÓS.
Pokoljárás a médiában és a politikában (1919-1941)

Ormos Mária történészi érdeklődése sajátosan alakult. Első könyve, amely 1964-ben jelent meg, az 1924-es magyar államkölcsön megszerzésével foglalkozott. Ezt követően elsősorban a modern európai történelem, ezen belül pedig az 1918 utáni francia külpolitika érdekelte. 1983-as nagysikerű könyvében, amelyet az 1919-es osztrák és az 1920-as magyar békeszerződésről írt, e kétféle tematika és kétféle látásmód szempontjait egyesítette. Az 1980-as évek közepétől-végétől magyar és egyetemes történeti témák egyaránt vonzották. Ezt különböző részkérdések monografikus jellegű feldolgozása és szintézisek készítése egyaránt jelezte. A két világháború közötti Magyarországról készített tankönyve (Magyarország a két világháború korában 1914-1945) és a nemzetközi kapcsolatok 1814 és 1945 közötti történetéről - Majoros Istvánnal együtt - írott munkája (Európa a nemzetközi küzdőtéren) egyaránt 1998-ban jelent meg. Érdeklődése ezt követően ismét résztémák, illetve a levéltári kutatás felé fordult. Ennek eredménye a Kozma Miklósról írott biográfiája, amely tavaly ősszel jelent meg.

Kozma Miklós neve nem ismeretlen a XX. századi magyar történelem iránt érdeklődők számára. Sokan tudják róla, hogy az 1920-as évek elején Gömbös Gyula jobboldali radikális fajvédő csoportjához tartozott, hogy a későbbiekben ő építette ki a Magyar Távirati Irodát és irányította a Rádió munkáját, hogy 1935-től 1937-ig belügyminiszter, majd 1940-41-ben Kárpátalja kormányzói biztosa volt. A történészek számára ezen kívül azért is ismert személyiség, mert irathagyatéka - naplói, feljegyzései, levelei stb. - a kor legbecsesebb forrásegyüttesei közé tartozik. Grafomán hajlamának köszönhetően sok-sok olyan intimitást is tudunk a Horthy-korról, amelyet sem a minisztertanácsi jegyzőkönyvek, sem más kormányzati források nem őriztek meg. Ez a gazdag anyag egyenesen kínálta magát feldolgozásra, s szinte csoda, hogy erre mostanáig senki sem válalkozott.

A két kötetes munka 11 kronológiai sorrendben felépített fejezetből áll. Az első - a klasszikus biográfia szabályainak megfelelően - a családi hátteret és a gyermek szocializációját mutatja be. Ebből kiderül, hogy Kozma Miklós szerelemgyermekként született. Édesanyjának első férje után eleinte ezért nem is Kozma, hanem Lázár Miklósnak hívták. A valódi apa, Kozma Ferenc, aki Nagyváradon állomásozó katonatisztként került kapcsolatba az akkor már férjezett Nyíry Erzsébettel, csak később adta nevét fiának. Akkor, amikor a "mama" első házassága már felbomlott, s a "papa" őt is magához vehette.

Kozma Miklós iskoláiról és ifjúságáról sajnos oly kevés forrás maradt meg, illetve került elő, hogy a születés romantikus bonyodalmainak tisztázása után szinte rögtön az 1918-1919-es - akkor 34 éves - ellenforradalmár portréja következik. Az ifjú százados politikai karrierje a MOVE országos szervezésével kezdődött 1919 januárjában, és Szegeden folytatódott 1919 nyarán, az ottani ellenforradalmi kormány hadügyminisztériumának hírszerzési és propagandafeladatainak a kidolgozásával és irányításával. Gömbös után itt és ekkor ismeri meg Horthy Miklóst s a vezető politikusok közül Teleki Pált. Pályájának további alakulásához ezek a kapcsolatok igen jelentős mértékben hozzájárultak.

A részben vázlatos első fejezet után részletesen kidolgozott és körültekintően dokumentált fejezetek következnek az 1919 utáni felnőtt s a katonatiszti pályát politikusira cserélő Kozmáról. Az 1920 és 1922 közötti időszakban a Magyar Távirati Iroda irányítása kötötte le energiáit. Gyorsan megértette, hogy a hírszolgálat és a propaganda nem maradhat meg az írott szó birodalmában. Ezért már 1921-ben megszervezte a Telefonhírmondót, amelynek égisze alatt az 1925-ben induló rádiózást Magyarországon kifejlesztették. 1925-ben ugyancsak ő szervezte meg a Magyar Film Irodát.

Az ily módon lassan médiavezérré váló Kozma - tudjuk meg a következő fejezetből - a politikában is rugalmas volt. Érzékelve az új időket 1923-ban Bethlen oldalára állt, aki nemcsak mint politikus, hanem mint személyiség is lenyűgözte. Bár Bajcsy-Zsilinszkyvel, aki egyébként szintén a maga külön útját járta, megmaradt a jó kapcsolata, Gömbössel és Eckhardttal a húszas évek végéig alig érintkezett. Szociális érzékenysége és a "szegediekre" jellemző purifikátori hajlam azonban megmaradt benne. 1928 nyarán, amikor szabadságát külföldön töltve Kanadába igyekvő magyar kivándorlókkal akadt össze, szégyenteljesnek és megbocsáthatatlan bűnnek nevezte, hogy "a magyar határ nem tud eltartani minden magyart" (I/162.). Elégedetlenkedett a panamák, "a sok megalkuvás" és a "zsidóbarátság" miatt is. Az államférfi, akire Magyarországnak szüksége van, mindenesetre Bethlen István volt a szemében, nem pedig Gömbös Gyula.

Bár a válság alatt némileg módosult az álláspontja, Gömbös 1932-es miniszterelnöki kinevezését fenntartásokkal fogadta. Az új kormányfő vezéri hajlamai inkább taszították, mint vonzották. A földkérdés terén tett szerény lépéseket viszont kevesellte. Fönntartásai belügyminisztersége idején is - a hatodik fejezet szól erről - kiderültek. Ormos nem osztja azt az újabb keletű véleményt, mely szerint Gömbös tulajdonképpen nem is akart egypárti diktatúrát. Szerinte igenis akart, Kozma pedig ellenezte azt. Az ellentétek tehát kormányon belül is jelentkeztek. A kormánypárt hierarchikus tömegpárttá szervezése elleni harcot Kozma Marton Bélával, a kormánypárt főtitkárával vívta meg. Nem kétséges azonban, hogy Marton mögött, aki maga is egykori "szegedi bajtárs" volt, Gömbös Gyula állt. A "zsidókérdésben" viszont Kozma is hajlott az állampolgári jogegyenlőségnek és a magántulajdon szentségének mint liberális alapelveknek a felrúgására. Ebből következőleg helyeselte a gazdasági és médiapozíciók újraelosztását és ennek keretében a keresztény középrétegek különböző előnyökhöz juttatását, valamint a kevésbé vagy egyáltalán nem asszimilált ún. kiszsidók tömegétől való "megszabadulást".

1938 nyarán és őszén, a csehszlovák válság időszakában az ún. Rongyos Gárda szervezésével foglalkozott, amelynek - szükség esetén - diverzáns akciók végrehajtása lett volna a feladata Felvidéken és Kárpátalján. Bár erre nem került sor, az 1939 elején hivatalba lépő új miniszterelnök, Teleki Pál bizalmának köszönhetően Kozma továbbra is az események sűrűjében maradt. Az elért revíziós sikerek és Teleki személyes hatására nemcsak abban kezdett hinni, hogy az ún. Szent István-i gondolat a visszatért területek nemzetiségei számára is vonzóvá teheti a magyar vezetést, hanem abban is, hogy Magyarországnak az egész Kárpát-medencére, sőt, a Balkán egy részére is kiterjedő "imperialista" misszója van. Tévedését részben menti, s erről kárpátaljai kormányzói biztosként is tanúságot tett, hogy a Szent István-i gondolat toleráns szellemét komolyan vette. Mint új hivatalának elfoglalásakor kinyilatkoztatta: "A rutén néppel rövid időn belül anyanyelvén fogok beszélni, ugyanezt megkívánom a tisztviselőkartól is..." (II/727.). A Szent István-i gondolat persze ez esetben sem vonatkozott a zsidókra. Annak a 17-18 ezer kárpátaljai és részben menekült zsidónak a kitelepítését, akiknek a többsége azután Kamenyec Podolszkij térségében a németek áldozatává vált, maga is helyeselte. Hangsúlyozni kell azonban, hogy - mint a szerző bizonyítja - Kozma a kitelepítést helyeselte, s nem az augusztus végi mészárlást, amelyről nem volt előzetes tudomása. A gyilkosság, melynek akarva-akaratlanul maga is részesévé vált, mindenesetre így is megviselte, s nem lehetetlen, hogy az 1941. november 2-i, halállal végződő szívinfarktusához is nagymértékben hozzájárult.

Ki volt hát Kozma Miklós és hol a helye a magyar történelemben? A szerző szerint egyik legfontosabb jellemzője a "makacs színvonaligény" volt, amelyhez "rendkívüli simulékonyság", vagyis opportunizmus társult. Szobrot nyilvánvalóan nem kell neki állítani, s utcát sem elnevezni róla. Ugyanakkor a fasiszta-nemzetiszocialista típusú jobboldali radikális magyar politikusok karanténjába is méltánytalanság lenne bezárni. "... a jó és a rossz - összegzi véleményét a szerző hősére gondolva -, az ésszerűség és az álmodozás, a tehetség és a katasztrofális tévedés, sőt, a tisztesség és a becstelenség is megfér ugyanabban az emberben", éspedig akkor is, "ha csak korának átlagembere, és akkor is, ha annak kimagasló politikai vagy szellemi képviselője". Kozma Miklós élete és működése - és még milyen sokaké válságokkal és fordulatokkal teli múlt századi történelmünkben! - valóban ezt példázza.

Ormos Mária nemcsak jó szemű kutató, hanem rutinos szerkesztő és jó stiliszta is. Az érdekes téma mellett ez is közrejátszott abban, hogy a recenzens figyelme egyszer sem lankadt el a terjedelmes művet olvasva. Ez reményt ad arra, hogy a hivatalból érdeklődő szakmabeliek mellett a szélesebb értelemben vett olvasóközönség is fel fogja fedezni magának "a kétkötetes Kozmát". (PolgART, 2000, 800 o.)

Romsics Ignác


<-- Vissza az 2001/8. szám tartalomjegyzékére