2001/7.

Könyvszemle

MUNKÁSOK MAGYARORSZÁGON 1948-1956. DOKUMENTUMOK
Szerkesztette: Belényi Gyula

Az ipari munkásság társadalomtörténetét mutatja be a kötet abból a korból, amelyben ez a társadalmi osztály létszámának legdinamikusabb fejlődését érte el, és - szavakban - az egész magyar társadalom vezető erejévé emelkedett. A dokumentumkötet összeállítói három központi levéltár (a Magyar Országos Levéltár, a Szakszervezetek Központi Levéltára és a Politikatörténeti Intézet Levéltára) fondjaiból válogatták ki témájukhoz azt a 77 dokumentumot, amelyek széleskörűen - és hitelesen - tükrözik ezt a folyamatot. Szerepelnek itt a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának iratai, belső, pártközponti előterjesztések, fővárosi pártbizottsági elemzések és jelentések; számos dokumentum a Szakszervezetek Országos Tanácsa különböző osztályainak felméréseit, "hangulatjelentéseit", javaslatait idézi; nem kevés anyagot találunk az egyes szakszervezetektől, s hivatalos állami döntések előkészítését szolgáló iratokat a Minisztertanács Titkárságától, a Népgazdasági Tanácstól, az Országos Tervhivataltól, a Munkaerőtartalékok Hivatalától stb.

Ezek a dokumentumok túlnyomórészt belső, bizalmas információkat, javaslatokat tartalmaztak, s a kötelező pártzsargon ködén át is egyértelműen tükrözik azokat a súlyos társadalmi, politikai és erkölcsi problémákat, amelyeket az ipari munkásság létszámának viharos gyorsaságú növekedése, összetételének egészségtelen torzulása, az erőltetett, szakmailag alá nem támasztott állami iparfejlesztési politika az adott társadalmi osztály - és rétegei - körében már 1948-1949-től kezdve kiváltott. Az ipari munkásság nagymúltú érdekvédelmi és kulturális szervezeteinek - a szakszervezeteknek - iparági átszervezésével és "államosításával" korábbi funkciójuk visszájára fordult: a központi pártállami hatalom helyi-üzemi segítő-végrehajtó szerveivé váltak. "Munkaversenyeket", "sztálini műszakokat" szerveztek, a munkások érdekeivel szemben közreműködtek a "normarendezéseknél"; felléptek a "szociáldemokratizmus" jelenségeivel s a "szindikalista" megnyilvánulásokkal szemben. Hasonlóképpen asszisztáltak a "munkafegyelem megszegői", a "bér- és táppénzcsalók" ellen folyamatosan visszatérő kampányokhoz, s bár kezdetben tiltakoztak a pénzbüntetések túlhajtott alkalmazása ellen, utóbb ezzel a fegyelmezési eszközzel is megbékéltek. Hasonlóképpen elfogadták, sőt, kötelezően támogatták a mértéktelen túlóráztatásokat, s nem tiltakoztak akkor sem, amikor az építőiparban 56 órás munkahetet terveztek bevezetni.

A dokumentumok javarésze világosan tükrözi, mennyire képtelen volt a Rákosi-rendszer az általa anyagilag és erkölcsileg lezüllesztett, felhígított ipari munkásságot politikailag irányítani. Az élet döntő területén, a termelésben csak a legerőszakosabb elnyomással és kizsákmányolással tudta ideig-óráig féken tartani a gyárak, üzemek mind elkeseredettebb robotosait. A Sztahanov-mozgalom - összekötve a normarendezésekkel, az "ipari feudalizmus" rendszerének kiépítésével és erőszakos fenntartásával - valójában a kivánt cél ellenében hatott. Az utóbbira különösen jellemző volt a "vándormadarak" elleni egyre szigorodó fellépések sora, ami 1952-re odáig fajult, hogy a munkahelyükről "önkényesen kilépőket" büntetőjogilag is felelősségre vonták, sőt, olyan (meg nem valósult) belügyminiszteri javaslat is született, amely a munkakönyvet és a személyi igazolványt egy dokumentummá vonta volna össze.

Nem volt rózsásabb a helyzet a szociális ellátás, az üzemegészségügy terén sem. A kötet több korabeli felmérést, helyzetjelentést tartalmaz, amelyek világosan mutatják azt a mérhetetlen pazarlást, hozzá nem értést, amely főleg a kiépülő nehézipari egységek táján jellemezte a helyzetet: a szálláshelyek kulturálatlansága, a tisztálkodási lehetőségek szinte teljes hiánya, a toborzott "munkaerő" nemegyszer barbár mentalitása stb. Mindez vonatkozott a "munkaerőtartalékok" nagy részére is: a szakmunkásifjúság oktatása alacsony szintre zuhant, nevelése pedig - nos, az elmaradt, s így az utánpótlás kulturálatlansága is a túlméretezett, irreális iparosítási tervek megvalósításának egyik akadályozójává vált.

A dokumentumok tükrözik a munkásság nagyfokú és gyors elszegényedésének folyamatát is; a reálbéreknek azt a szüntelen csökkenését, amit a jegyrendszer újrabevezetése, a normarendezések, a pénzbüntetések, a kötelező "békekölcsön"-jegyzések stb. váltottak ki.

Nem térhetünk ki a munkásság társadalomtörténetének sok egyéb aspektusára, annyit azonban meg kell még említenünk, hogy a kötet használhatóságát nagyban megkönnyíti az az igényes, mintegy négy ív terjedelmű bevezető tanulmány, amelyben a kötet összeállítói a munkásság korabeli szociológiai jellemzőit, "belépési mobilitását", egyes rétegeinek főbb demográfiai, jövedelmi viszonyait, gyári-üzemi munkafeltételeit elemzik; lakásviszonyait, szociális, egészségügyi helyzetének alakulását vázolják, végül "a munka világának személyi kötöttségeit" ismertetik - implicite leleplezve a munkásosztály vezető szerepéről fennen hirdetett korabeli demagóg szólamokat. Nem véletlen, írják befejezésül, hogy 1956-ban a munkásság szembefordult ezzel a rendszerrel, s a gyárak egész sorában az üzemek szakszerű, racionális irányítását, a munkavállalás szabadságát, nemegyszer a termelés munkásellenőrzését követelte. A kötet záró dokumentumai meggyőzően mutatják be ezeket a munkástörekvéseket. (Válogatta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Belényi Gyula és Sz. Varga Lajos. Napvilág Kiadó, Budapest, 2000. 485 o.)

Mucsi Ferenc


<-- Vissza az 2001/7. szám tartalomjegyzékére