2001/3.

Könyvszemle

Rosta István: MAGYARORSZÁG TECHNIKATÖRTÉNETE

Mint széles körű, színes tabló, 1100 esztendő műszaki-technikai történeti tényanyaga sorjázik a terjedelmes kötet lapjain.

Végigtanulmányozva fejezeteit, az olvasó világosan meghatározhatja magának a "technikatörténet" összetett, igen tág határú tartalmát, alapvető tárgyát. Egyrészt magában foglalja, hogy a történelmi Magyarország területén az eltelt több mint egy évezred alatt milyen történeti egymásutánban jelentek meg az egyes legjelentősebb, legjellegzetesebb technikai produktumok; vagyis azok a tárgyak, eszközök, építmények, amelyek előállításához elméleti és gyakorlati műszaki tudást szükségeltetik. A kötet - azaz a technikatörténet - anyagának másik, ugyancsak fontos része: hogyan történt ebben a hosszú időszakban az e technikai tárgyak, eszközök, építmények előállításával hivatásszerűen foglalkozók kiképzése, iskolai és nem iskolai felkészítése, a szükséges alapozó tudományok, a matematikai és a természettudományok, valamint a konkrét műszaki-technikai tudományok (köztük a mérnöki tudományok) elsajátíttatása. S a technikatörténet tartalmának, tárgyának harmadik része: e produktumok hogyan kapcsolódnak az ember - az egyes ember, kisebb-nagyobb csoportok, közösségek - életébe, ezek körében mi a funkciójuk, mi a hatásuk, hogyan alakítják a társadalom életét, mennyire befolyásolják a technológiai-műszaki gondolkodást. Vagyis milyen a társadalom technikai kultúrája. A technikatörténet e három - egymással szoros kölcsönhatásban levő - szférája meggyőzően bontakozik ki Rosta István kezünkben tartott kötetéből.

Az első fejezet a honfoglaló magyarság fegyvereivel, azok előállításával, felhasználásával s a jurta-lakósátrakkal foglalkozik; a legutolsó az 1990-es évek végén megjelent első hazai összeszerelésű személyautógyártás ismertetésével zárul. Hatalmas ív, hatalmas út, hatalmas fejlődés a "technikai-műszaki produktumok" tekintetében!

Hasonlóképpen nagyszabású fejlődés képe bontakozik ki az olvasó előtt a technikai-műszaki képzés-oktatás alakulásának terén is. Kifejtésre kerül a középkorban, a korai újkorban szokásban volt egyéni tapasztalati tudás- és gyakorlatszerzésen alapuló sokféle műszaki-technikai tevékenység (ily módon is milyen remek új produktumok születtek!). Megismerjük az intézményes technikai-műszaki oktatás 18. századi kezdeti formáit, ezek 19. századi széles körű differenciálódását, majd a 20. századi felsőoktatási intézményrendszert, a korszerű szakegyetemek, szakfőiskolák meghatározó technikatörténeti szerepét.

Meggyőzően mutatja be a szerző, hogy a 18 századi nagy természeti-társadalmi kihívás - a hazai víz-állapotok ekkor már elodázhatatlan rendezése, a folyószabályozás - hogyan kényszerítette ki az illetékesektől a földmérés-térképezés szakembereinek szakszerű képzését, ennek intézményes-iskolaszerű megszervezését. S megtudjuk a könyvből, hogy az ekkor, e kihívás nyomán megvalósult tevékenység adta a magyar köznyelvnek a "mérnök" szót, az "inzsenér" - ingenieur - helyett.

Kirajzottak ezekből az iskolákból a köz szolgálatára az első vízmérnökök; s ezzel párhuzamosan - más természeti-társadalmi igényeket kielégítve - a bányamérnökök, erdőmérnökök, hogy azután a 19-20. században a legkülönfélébb változatokban folytatódjék tovább hazánkban - a "mérnök" összefoglaló név alatt - a technikai szakemberképzés.

Rosta István különös gonddal, kellő részletezettséggel ismerteti könyvében az újkori - mába torkolló - mérnökképzés különféle formáit, az ebben részt vevő oktatási intézményeket, azok tananyagát, tankönyveit, bizonyítványait; a Magyar Tudományos Akadémia szerepét, a szakegyesületeket, alapítványokat, kamarákat, szaklapokat, jól érzékeltetve a mérnökképzés összetettségét, differenciáltságát. (Ezt, a képzésen túlmenő tartalmat, igényt, követelményt jól jelzi egyes időszakok "mérnöknevelés" kifejezése.)

De szerzőnk azt is világosan láttatja: az egyes műszaki-technikai tudományok felgyorsult fejlődése s az ugyancsak felfokozódott társadalmi elvárások közötti feszültség milyen nagy feladatok elé állította a 20. század teljes folyamatában a mérnökképzést, az egyetemi-főiskolai-akadémiai felsőoktatást!

Nem maradhattak ki a kötetből a magyarországi technikatörténet kiemelkedő személyiségei: nagy mérnökök, tudósok, egyetemi tanárok, akadémikusok, feltalálók, kutatók, akik előrevitték a hazai technikatörténeti fejlődést, külföldön is elismert eredményeikkel gyarapítva az egyetemes tudományosság kincsestárát.

Arról is hű képet kaphat az olvasó, hogy az elmúlt évezred tehnikai-műszaki eredményei hogyan alakították a hazai társadalom, annak egyes rétegei életét; milyen változásokat hoztak az emberek kapcsolataiban, körülményeiben, életmódjában, életminőségében ezek a hol lassan, hol gyorsan elterjedő új technikai-műszaki tárgyak, eszközök, építmények. Magyarország lakossága technikai kultúrájának múltjáról, annak fejlődéséről, alakulásáról, a technikai gondolkodás állapotáról is hű és megbízható képet nyer az olvasó. Plasztikusabbá teszi a képet, hogy a szerző a súlyponti részeknél kitekint a külföldi állapotokra is, összeveti a technológiai-műszaki helyzetet, az oktatás-képzés szintjeit. Magyarország technikatörténetének minden nagy, reprezentatív alkotása - épületek, hidak, erőgépek, közlekedési eszközök s a többi - szóba kerül szerzőnk terjedelmes kötetének lapjain. Érdemes lenne már a kötet folytatásán is elgondolkodnia.

Ez azokról a "technikai-műszaki produktumok"-ról szólna, amelyek az elmúlt 1100 esztendő alatt a magyarországi ötvösök, asztalosok, csizmadiák, kádárok, keramikusok s más hasonló kisiparosok kezei közül, gépei alól kerültek ki. Hiszen egy remek kehely, egy barokk bútorzat, egy díszített korsó, egy jól megépített hordó s a többi tárgy elkészítéséhez is kellő technológiai-műszaki szaktudás szükséges. Alkotóik nem voltak feltalálók, nem hoztak létre semmi vadonatújat, ők hagyományokat folytattak, de azért saját elképzeléseiket is beleadták műveikbe; ugyanakkor praktikus szükségleteket elégítettek ki, nem nélkülözve az esztétikai vonatkozásokat sem.

Ezzel kapcsolatos a másik gondolat: a 14-15. századtól a 19. századig létező és működő hazai céhek is - jelentős technikai kultúrát képviselve - részei a magyarországi technikatörténeti múltnak.

Magam úgy vélem, aligha lehet érvet találni az ellen, hogy ezek a témák is bekerüljenek a magyar technikatörténetbe. Gazdag tartalmú szép könyv készülhetne feldolgozásukból.

Rosta István hatalmas szakirodalmi anyagot tanulmányozott át, lelkiismeretes levéltári kutatásokat végzett, számos helyszínt járt be kötete elkészítéséhez. Gyűjtött adatait helyes történetkutatási módszerekkel rendszerezte, logikusan periodizálta s kellő szakértelemmel értelmezte, értékelte ezeket. Számos esetben jogos kritikája sem maradt el. Mindezek eredményeképpen egy korszerű, a tudományos kutatások mai állásának megfelelő magyar technikatörténeti szintézist teremtett, amely egyaránt alkalmas további kutatások alapjául, kiindulópontjául, valamint a felsőoktatási képzés számára is. Szövege olvasmányos, világos, kiérlelt esszé-stílusú, ugyanakkor szakszerű és szabatos.

Az természetes, hogy igen részletes bibliográfiát talál a kutató, az érdeklődő olvasó a függelékben: ennek segítségével nem csupán a szerző idézeteit keresheti meg az eredeti helyeken, de a téma egyes részleteire, elágazásaira vonatkozóan is bőséges eligazítást kaphat. Jól kiegészíti a kötet szöveganyagát a gondosan válogatott képek, illusztrációk sora, ezek teszik teljessé a szerző mondanivalóját. A kötet megnyerő, tetszetős kiállításával remekelt a Nemzeti Tankönyvkiadó.

Újszerű - s a kötet olvasásának élményszerűségét növeli -, hogy a szerző a fejezetek és alfejezetek élére korabeli szépirodalmi idézeteket illesztett, néhány sort, pár szakasz költeményt közölt. Korfestőek ezek, s - a szerző szándékai szerint - a "humán" és a "reál" világ szoros összetartozását, elválaszthatatlanságát is példázzák. Alighanem ezzel kapcsolatos a szerző dicsérendő gesztusa, hogy művét a magyar államiság millenniuma emlékének szentelte.

Értékes kötettel gazdagodott e jubileumi esztendőben Rosta István könyvével a magyarországi technikatörténeti szakirodalom éppen úgy, mint az oktatástörténet és a művelődéstörténet. (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999, 475 o.)

Mészáros István


<-- Vissza az 2001/3. szám tartalomjegyzékére