2000/11.

Jegyzet

Az évszázad (félreértett) embere

Albert Einsteint választotta - ezúttal szokásától eltérően nem az év, hanem - az évszázad emberének a Time című Egyesült Államok-beli magazin, azon kevés nyomtatott sajtótermékek egyike, amelyeknek hatása vetekedik a televízióéval. A lap indokolása szerint évszázadunk a tudomány és a technika minden korábbinál nagyobb fejlődésével írta be magát a történelem annaleseibe, és a legnagyobb hatással erre a tudományos- technikai fejlődésre, az atom és a világegyetem megismerésére "a német-amerikai fizikus" (hogy pontosak legyünk: német születésű, svájci-amerikai állampolgárként elhunyt) volt.

Az, hogy Einstein zseniális tudós volt, olyan közhely és olyan vitathatatlan, hogy szinte szégyen leírni. Óriási hatása volt sok tudósra - de ezen túl a nem szakemberek millióira is. Ennek a hatásnak két oka is volt - talán nem fontossági sorrendben: közéleti szereplése, nyilatkozatai, tisztségvállalásai a pacifista, a cionista mozgalomban, másrészt relativitáselmélete volt az, aminek valóban része volt századunk közgondolkodásának átformálásában.

Csakhogy a relativitáselméletet - a szakembereken, fizikusokon kívül - szinte mindenki félreértette, és így érte el nagy hatását.

Voltak, persze, akik nem értették meg a relativitáselmélet jelentőségét, és voltak, akik tagadták (kisebb részben tudományos, túlnyomórészt "faji" okokból) az elméletet. Az előbbiek sorába tartozott a Svéd Királyi Akadémia, amely nem a relativitáselméletért ítélte oda Einsteinnek 1922-ben az előző évben ki nem adott fizikai Nobel-díjat.

Nagy hatása az emberek tömegére egy félreértésből adódik: a relativitáselméletet filozófiai elméletnek gondolták, míg maga Einstein mindig tiltakozott az ellen, hogy ő filozófus volna. Egyébként az elméletnek az elnevezése sem Einsteintől származik: Max Planck (a fizikai Nobel-díj kitüntetettje 1919-ben) adta neki, és Einstein már 1921-ben azt írta egy barátjának: "A 'relativitáselmélet' elnevezésről belátom, hogy szerencsétlen és alkalmat adott filozófiai félreértelmezésekre". A canterbury érseknek pedig azt mondta: "A relativitás tisztán tudományos kérdés, semmi köze a valláshoz". Mégis, ő maga is így magyarázta - valószínűleg tréfásan - titkárnőjének, hogy mi a relativitás: "Egy óra a parkpadon egy csinos lány társaságában egy pillanat alatt elszáll, de egy pillanatig ülni a forró kályhán egy órának tűnik". A titkárnő pedig, aki nem volt fizikus, továbbadta a "magyarázatot" az újságíróknak és más laikusoknak...

A másik ok, amiért Einstein nevét összekapcsolják a 20. század tudományának és technikájának fejlődésével, az atombomba megalkotásával függ össze (amiből azért szerencsére kinőtt az atomenergia békés használata is). Sokszor megírták és elmondták, hogy az atomenergia felszabadítására irányuló munka annak a levélnek a hatására indult meg, amelyet Einstein írt F. D. Roosevelt amerikai elnöknek 1939. augusztus 2-i keltezéssel. Azt már jó ideje tisztázták, hogy ezt Einstein két magyar fizikus: a későbbi Nobel-díjas Wigner Jenő, de főleg Szilárd Leó rábeszélésére írta - pontosabban a vele való megbeszélés alapján Szilárd írta, és Einstein csak aláírta. De amikor elkészültek az első atombombák (pontosabban fissziós, hasadóanyag-bombák), már távol volt az egésztől, és pár nappal Hirosimára és Nagaszakira történt ledobásuk után sietett azt nyilatkozni a The New York Times- nak (1945. augusztus 12.): "Én nem dolgoztam az atombombán. Egyáltalán nem dolgoztam rajta." Nem sokkal később pedig, az Atlantic Monthly című folyóirat 1945. novemberi számában megjelent "Atomic War or Peace" (Atomháború vagy béke) című cikkében így írt: "Nem tartom magam az atomenergia-felszabadítás atyjának. Tulajdonképpen nem láttam előre, hogy az én koromban felhasználható lesz. Én csak abban hittem, hogy elméletileg lehetséges." Azt is leszögezte: "Nem szabad elfelejteni, hogy az atombombát ebben az országban védekezésként hozták létre, annak elhárítására, hogy a németek használják fel, ha felfedezik." Végül még élesebben megfogalmazva szerepét az atombomba elkészültében, ezt írta a kétszeres (kémiai és béke-) Nobel-díjas Linus Paulingnak: "Egy hibát követtem el életemben - amikor aláírtam azt a levelet Roosevelt elnök úrhoz, támogatva, hogy az atombombát meg kell csinálni. De talán meg lehet ezt bocsátani nekem, hiszen mindannyian úgy éreztük, hogy a németek nagy valószínűséggel ezen a problémán dolgoznak, sikerülhet nekik, és felhasználhatják az atombombát, hogy ők legyenek a felsőbbrendű faj."

(Az idézetek mind az Idézetek Einsteintől című, magyarul is megjelent könyvből származnak, amelyet Alice Calaprice szerkesztett, aki a Princeton University Pressnél Einstein összegyűjtött műveinek kiadását szerkeszti.)

Az bizonyos, hogy Einstein a 20. század egyik legfontosabb, legnagyobb hatású embere volt. Zsenialitását nem lehet kétségbe vonni. Mégis, talán szabad megjegyezni valamit. Abban, hogy a 20. század vége felé hogyan gondolkodunk, hogyan látjuk a világot, és hogyan élünk, vagyis hogy ki "az évszázad embere", Einsteinnel többen is osztozhatnak. Az egyik Sigmund Freud, a pszichoanalízis - sokat kritizált és mára alkotóan továbbfejlesztett - elméletének és gyakorlatának megalkotója. Nem véletlen, hogy Einstein és Freud ismerték és elismerték egymást, és levelezésük könyvben is megjelent.

A Nobel-díjas Wigner Jenő, aki sok tudóst ismert, köztük Einsteint is, többször nyilvánosan elmondta - s e sorok írójának is, amikor első hazalátogatása alkalmával interjút készített vele -, hogy ő egyetlen zsenit ismert: Neumann Jánost. És minden sovinizmus nélkül elismerhetjük - hiszen Neumann is élete túlnyomó részét külföldön töltötte -, hogy a 20. század legnagyobb változását ő alapozta meg elméletileg és gyakorlatilag is megkezdte, csak korai halála akadályozta meg abban, hogy ő irányítsa tovább. A számítógépekről van szó, a tárolt program elméletéről. Az első, még a második világháború alatt katonai célokra épített (még elektroncsöves) számítógépet ENIAC-nac nevezték - a másodikat a szakemberek (Mivel Neumannt Johnny-nak becézték) JOHNNYAC-nak.

A számítástechnika, az informatika, a személyi számítógépeken át az internetig - mindez (hogy egy, az orosz irodalomból vett híres szólást variáljunk) "Neumann köpenyéből bújt ki".

Különös, hogy ez már annyira feledésbe merült, hogy nem Neumann lett "az évszázad embere". De lehet, hogy ő lesz a 21. századé, amelyben ma még beláthatatlan virágba borul az ő vetése.

Pető Gábor Pál


<-- Vissza az 2000/11. szám tartalomjegyzékére