2000/11.

Megemlékezések

Petrányi Gyula

(1912-2000)

Petrányi Gyula 1912. június 24-én született. Iskoláit Budapesten végezte, a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán 1936-ban szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt az Élettani Intézetben Farkas Géza professzor mellett dolgozott. A diploma megszerzése után az egyetem I. Belklinikájára került, ahol Herzog Ferenc és Rusznyák István professzorok munkatársaként 1950-ig dolgozott. 1940-ben belgyógyászatból, 1946-ban a természetes gyógymódokból tett szakvizsgát. 1948- ban a vérkeringés tárgykörében végzett munkássága alapján a Pázmány Péter Tudományegyetem habilitált magántanára lett. Tudományos és gyógyító munkája mellett rendszeresen részt vett az orvosképzésben, tantermi előadásokat tartott. Az akkori évek tankönyvhiányára felfigyelve Magyar Imrével közösen írta meg a Belgyógyászat alapvonalai című tankönyvet, amely az 1948. évi első kiadásától korszerűsített átdolgozással 1987-ig 13 kiadásban jelent meg. A könyv méltán aratott páratlan sikert, és az országhatáron túli orvosokhoz is eljutott.

1950-ben egyetemi tanárrá nevezték ki és megbízták a Debreceni Orvostudományi Egyetem akkor alakult II. sz. Belklinikájának vezetésével, ahol újító eredményeket ért el a belgyógyászati propedeutika oktatásában. Szerkesztője és szerzője a tankönyvül szolgáló Belgyógyászati propedeutika című könyvnek, amely 1987-ig hét átdolgozott kiadásban jelent meg. Klinikavezetői munkássága alatt mindvégig törekedett az új gyógyító módszerek és eljárások gyakorlati bevezetésére. Magyarországon elsőként alakított ki a Debreceni Orvostudományi Egyetem Belklinikáján belgyógyászati intenzív osztályt, izotópdiagnosztikai és terápiás laboratóriumot, a klinikai telepet kiszolgáló központi laboratóriumot, művese-állomást, endoszkópos laboratóriumot és kromoszóma-laboratóriumot.

1953-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetem dékánja, 1967-től az I. sz. Belklinika igazgatója, 1971-1974 között klinikai rektorhelyettes volt. Megalakulásától elnöke volt a Debreceni Orvostudományi Egyetem Etikai Bizottságának.

Tudományos munkássága elismeréseként 1953-ban a TMB megalakulásakor kandidátusi fokozatot kapott, 1964-ben az autoimmun betegségekről szóló disszertációjával az orvostudományok doktora minősítést szerezte meg. Az Akadémia 1973-ban választotta levelező tagjául, székfoglaló előadását Autoimmun betegségek hatásának elméleti és klinikai vonatkozásai címmel tartotta meg. 1982-ben az Akadémia rendes tagjává választották.

1974-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. sz. Belklinika és az Országos Belgyógyászati Intézet igazgatójának nevezték ki. Az ETT plénumának éveken át tagja, majd Budapestre visszakerülése után elnöke volt. Alapító, majd vezetőségi tagja volt több magyar tudományos társaságnak. A Magyar Belorvosi Archívum alapító titkára, az Orvosi Hetilap, az Acta Medica Hungarica és az European Journal of Immunology szerkesztőbizottsági tagja volt.

Népes és hírnévben is jeles orvosi iskolát nevelt: munkatársai közül több mint 20 kandidátus, több doktor, egyetemi tanár, illetve akadémikus lett. Tudományos kutatási munkáiról több mint 150 közleményben számolt be, a két népszerű belgyógyászat tankönyvön kívül több monográfiája és könyvfejezete jelent meg. Munkássága elismerését kitüntetései is jelzik: 1948-ban Kiváló (él)munkás, 1975- ben Semmelweis emlékgyűrű, 1978-ban Kiváló orvos, 1982-ben Szocialista Hazáért Érdemrend, 1984-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetem díszdoktora, 1989-ben Markusovszky Emlékérem, 1992-ben Népjóléti Minisztérium díszoklevél. 1993-ban Semmelweis jutalomdíj és emlékérem, 1995-ben Széchenyi-díj, 1997-ben pedig a Semmelweis Orvostudományi Egyetemtől Professzor emeritus címet kapott.

Nyugdíjazása után a társasági szereplésektől fokozatosan visszavonult, de akadémiai munkája mellett tudományos tanácsadóként a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Belklinikán haláláig aktív tevékenységet folytatott.

Tulassay Zsolt


<-- Vissza az 2000/11. szám tartalomjegyzékére