2000/8.

Jávor Kata

Az "örökösök" nemzedéke

Fejezet a Zsolnay-család történetéből

A Buddenbrook-effektus elmélete szerint a vállalkozók "alapító" nemzedékének gyermekei, az "örökösök" nemzedéke, jó esetben megőrzi, gyakrabban feléli az apák által felhalmozott tőkét. Zsolnay Vilmos (1828-1900), a vállalkozó, pécsi majolikagyáros, és egyetlen fia, Zsolnay Miklós (1857-1922) esetében fogjuk e kérdést a továbbiakban megvizsgálni. E problémakörön kívül érdekes nyomon követni vállalkozási stratégiájuk, életmódjuk alakulását is, a hasonlóságok és eltérések tekintetében.

Az igen jó képességű Zsolnay Miklós rendkívül gondos, sokoldalú kulturáltságot adó otthoni nevelés után a bécsi Technische Hochschule kereskedelmi tagozatán fejezi be tanulmányait, ahonnét kiváló minősítéssel, 16 éves korában kerül haza Pécsre. Ettől kezdve az ő élete is, először apja oldalán tevékenykedve, szinte eggyé válik a gyáréval. Fiatalon kap életkorát meghaladó feladatokat folyton kísérletező, elfoglalt apja mellett, aki ráadásul állandó szakemberhiánnyal küzd. Miklós 19 éves, amikor az 1873-ban megrendezett párizsi világkiállításon apját helyettesítve, ő képviseli a Zsolnay-gyár termékeit a nagy nemzetközi seregszemlén. Ezt a megoldást elsősorban a kényszer, apja túlterheltsége szüli, de Miklós kiválóan alkalmas is e feladatra tehetsége és nyelvtudása révén. Már itt, Párizsban kitűnik jó fellépésével és reklámérzékével, például amikor a Zsolnay-porcelán összetétele iránt érdeklődő szakembereknek hirtelen ötlettel a földhöz vág egy Zsolnay- tárgyat, hogy a cserepek alapján annak anyagáról többet is megtudhassanak.

Miklós műveltségében, tájékozottságában, neveltetésén kívül nagy szerepet játszanak külföldi utazásai, amelyekre apja is ösztönzi. Alig múlik el év, hogy nagy üzleti utakat ne tenne. Jó kapcsolatba kerül pl. a "darmstadti körrel," amely a szecesszió egyik legfontosabb európai szellemi műhelye. Ez volt az ő kulturálisan megtermékenyítő közege. Utazásai először látóköre tágítását, majd egyre konkrétabban a gyár érdekeit szolgálják. 1887-es közel-keleti útjáról pl. "kincset érő török és perzsa csempéket hoz haza", de tálakat és vázákat is (l. a Magyar Tudomány 1999/12. számát). Egy görög kancsót pl. a helyszínen vásárol meg egy paraszttól, aki azt szántás közben találta, és épp a múzeumba indul vele. E tárgyakkal új világokat hoz haza magával Pécsre, amelyek "szélesre tárták a gyár kapuit a közel-keleti hatások előtt".

Míg Zsolnay Vilmos, a korai tőkés vállalkozó elsősorban kutató, kémikus és művész, fia, Miklós remek kapcsolatteremtő, és ezek építésével a piac alakítására nagy súlyt helyező vállalkozó-menedzser. Konstantinápolyban való tartózkodásakor is olyan magas összeköttetésekre tesz szert, hogy maga a szultán fogadja, kitünteti "a török császári Medjidje-rend III. oszt. jelvényével", és ígéretet tesz, hogy egy ott létesítendő Zsolnay-gyár számára minden segítséget megad.

Fordulatot hoz életébe és családjával való viszonyába is, amikor kapcsolatba kerül egy dúsgazdag műértővel, aki bevezeti őt a somogyi dzsentritársaságba. A Pécs központú Baranya megye nagy részét ugyanis több ezer holdas egyházi uradalmak foglalják le, így a vidám "úri" élet a szomszédos Somogy megyei birtokokon folyik. Miklós 1881-ben "itt látott először szabad úri életet, és itt ébredt fel benne a vágy a fényűzés iránt". Kis híján eljegyzi egy előkelő somogyi birtokos család leányát, de kiábrándítja a lány zilált megjelenése egy átmulatott éjszaka hajnalán.

"Nagyon megváltozott - írja róla nővére -, kinőtt a helybeli kereskedők szűk látókörű, gyakran korlátolt képességű fiai közül. Estéit színházban, bálokon és egyéb mulatságokon" tölti, és sokat átvesz az úri világ allűrjei közül. Személyi kiadásai igen magasak. Nagyban kártyázik, színésznőkhöz jár, kitűnő fogatot tart, tehát úgy él, mint a korabeli aranyifjak, kivéve azt az el nem hanyagolható különbséget, hogy munkáját kifogástalanul ellátja.

Egyik unokaöccse naplójában külön megemlékezik nagybátyja, Miklós lovairól, ami mutatja, hogy nem lehettek akármilyenek: "Betyár és Rajkó, egy szürke és egy pej, Freistadtler féle nevelésű lipicai képezték akkor Miklós b. (bácsi) junker fogatát". "Hátaslova pedig a Fecske." Hatéves kori emlékeit írja meg a naplóíró Mattyasovszky-Zsolnay Tibor ekkor. 1888-at írunk, s ugyanekkor nagy építkezés is van a gyárban: "Miklós bácsi nagy szobájával, terasszal és a csatlakozó vendégszobákkal bővül a lakás,...és a szökőkút felállításával". Ugyanekkor, számol be az unokaöcs, "eseményszámba ment a valóban luxusosan kiállított 12 lóra való új istállónak az egész család jelenlétében történt ünnepélyes felavatása". Nem kizárt, hogy Zsolnay Vilmos fiának akart gesztust tenni ezekkel a nagystílű beruházásokkal.

Mindenesetre egyre gyakrabban támad éles ellentét a puritán gondolkodású apa és fia között. Teréz így fogalmazza meg a köztük lévő különbséget: "Atyánk a jövőben bízva nem riadt vissza a jelen nehézségeitől, addig Miklós azonban csak biztos alapon akart továbbhaladni....Nem volt megelégedve a gyár hozamával. Nagyobb haszonra tört. Jobban ki akarta aknázni ... a piaci lehetőségeket." "Angliában az árunkkal csakhamar milliomosok lehetnénk" - írja apjának Angliából, s egyben kéri, hogy szakítsa meg a bécsi Wahlissal kötött biztos, de előnytelen üzleti szerződést, amely e nagykereskedőnek kizárólagos jogot biztosít a Zsolnay-kerámia külföldi terjesztésére. Zsolnay némi csalódottsággal válaszol: "Mindig azt reméltem fiam, hogy benned nemcsak az elért sikereim, hanem a szellemem utódját is megtalálom".

Ennek ellenére, valószínűleg Miklós kérésének engedve, Zsolnay Vilmos életének utolsó esztendeiben felbontják az említett szerződést. A bécsi piac be is szűkül, az épületkerámiák terjesztésével megbízott bécsi K. Habenicht céggel is megszűnik az összeköttetés, talán a hazai megrendelések egyre növekvő mennyisége miatt is. Zsolnay Miklós gyárvezetésének korszakában (1900-1921) mindössze egyetlen számottevő bécsi megrendelést kap a gyár. Áttevődnek tehát a gyár piacának súlypontjai apja időszakához képest, amelyet minden szempontból Monarchia-centrikusság jellemzett. Miklós kitör ebből.

Az ő kapcsolatai révén kap viszont a gyár megrendelést 1901-ben a szecesszió már említett fellegvárából, Darmstadtból, ahonnét "a Möbelfabrik és Kunstsalon Rt. részére és a Művésztelepre lakásberendezési tárgyakat és edényeket, jardiniert, lámpát, hamutartót rendelnek". Ez a rendelés "a Zsolnay gyár termékeinek művészi színvonalát minősíti". A díszműáruk külföldi értékesítésére egyébként Miklós megnyitja a párizsi lerakatot a Jules Houry-cégnél. Ezenkívül a nemzetközi kiállításokon köttetnek az üzletek. Zsolnay Miklós bár sokat utazik külföldre, de sohasem "üzletkötések végett". Ő tehát már, apjával ellentétben, a Monarchia keretein kívül gondolkozik, Törökországban akar gyárat építeni, s a balkáni piac felé tájékozódik. Abban azonban egyek, hogy Miklós is "szenvedélyesen csüggött a gyáron".

1897-től önálló cégvezetői jogkört kap a gyárban, majd apja hirtelen halála után, 1900-ban a gyár "nagyvonalú és művelt, nagyratörő és fáradhatatlan vezetője lett". Lerakatok felállításával a kereskedelmi tőkét félretolta, kiépítette a közvetlen kapcsolatot a gyár és a piacok között. A megnövekedett piacra ontani akarja az árut, és ezért fokozza a termelést. Egy munkáspárti lap szerint: "jobban tudja szórni a pénzt, mint egy született mágnás," mialatt gyárában egészségtelen helyiségben ... munkások százai robotolnak nyomorult éhbérért". Ha ez így túlzás is, annyi bizonyos, hogy az ő viszonya munkásaival már közelről sem olyan patriarkális természetű, mint apjáé volt, egyszer még fel is pofoz egy munkást. De közben az idők is változtak. Ő már nem patriarkális vezetője a gyárnak, hanem inkább menedzser- igazgatója.

Az is tény, hogy Zsolnay Vilmos halála után sokkal nagyobb összeget fordítanak személyi célokra, s nem a többi családtagnak, hanem elsősorban Zsolnay Miklósnak a kiadásai emelkednek meg jelentős mértékben. Míg a gyáralapító életében a család évi kiadása 30 000 korona körül mozog, Miklós 1901-ben pl. 27 250 koronát költ, 1902-ben és 1903-ban 40 000 koronát, 1904-ben kis híján 70 000 koronát stb. Ugyanakkor a gyárban vezető beosztásban dolgozó két vő közül Sikorski Tádé műépítész, nővére, Zsolnay Júlia férje, évente 7200 korona, Mattyasovszky Jakab geológus, másik nővére, Zsolnay Teréz férje, pedig mindössze 4800 korona fizetést kap. Mindehhez hozzá kell azonban fűznünk, hogy Zsolnay Miklós "személyi céljai" nehezen választhatók el a gyár érdekeitől.

Némileg eltérő képet kapunk ugyanebben a tárgykörben Zsolnay Teréz visszaemlékezéséből, aki azt írja öccse anyagi ügyeiről, hogy mivel igen sok vállalatnál töltött be elnöki tisztséget vagy igazgatósági tagságot, ezekből igen jelentős jövedelmet húzott, s ezt az összeget költötte saját "szerény szükségleteinek fedezésére", valamint közcélokra. Ugyanakkor, Teréz visszaemlékezése szerint Miklós nem nyúlt a pécsi gyári jövedelméhez, "sőt a budapesti gyártól kapott tekintélyes elnöki tiszteletdíjat is a pécsi gyárnak juttatta". A két fontos forrás által nyújtott egymástól ennyire eltérő képet nehéz feloldanunk. Annyi bizonyos, hogy megállapításaihoz a tényanyagot Rúzsás az üzleti könyvek magán- és háztartási számláiból veszi. Másrészről Terézt nehéz öccsével szemben elfogultsággal vádolni. Ott van viszont a családi diszkréció és image-alakítás. Amikor Teréz "a" család történetét írja, bizonyos fokig alakítja is azt továbbá figyelembe kell vennünk, hogy más idők jártak, a puritanizmus már nehezen fért össze egy olyan nagyszabású, nemzetközi szintű üzletvitellel, amely Zsolnay Miklós gyárvezetését, menedzselését jellemezte.

Ő már elsősorban vállalkozó, aki még műveltségét is, "a kortárs művészet nemzetközi mozgásának" ismeretét, európai kapcsolatait is üzleti érdeknek tekinti. Hogy jól élt ezekkel az adottságaival, azt mi sem mutatja jobban, mint a gyárral kapcsolatos tevékenysége. Szecessziós jelenségek ugyan korábban is jelentkeztek a gyár termékein, de a gyár második nagy világszínvonalú, ezúttal szecessziós kivirágzása 1899 és 1907 között következik be, tehát akkor, amikor már Miklós vezeti a gyárat.

Kvalitásait és szokatlan méretű munkabírását tekintve igazi Zsolnay volt, de a nagypolgári életvitelnek, és eszmerendszernek liberális, kozmopolita változatát képviselte, amely ugyanakkor bizonyos "úri", dzsentroid behatásoktól sem volt mentes, s amely így sok tekintetben távol, sőt szemben állt apjáéval. Apja lételeme az állandó kísérletezés, fejlesztés volt, s így mintegy a jövőnek élt. Miklós a maga területén szintén a gyár fejlesztését szolgálja. Az ő stratégiájának viszont szerves része a kapcsolatteremtés és a reprezentáció. Sok energiát és anyagi tőkét fektet a társadalmi tőke gyűjtésébe, azért, hogy ezáltal megrendeléseket szerezzen a gyárnak. Nemcsak külföldön, de itthon is igen gazdag kapcsolatrendszert épít ki. Hetente kétszer, éjszaka utazik föl Pestre, a még apja életének utolsó esztendeiben ott létesített Zsolnay-gyár irányítása céljából. Van olyan időszak, amikor Zsolnay Miklós a hét minden éjszakáját vonaton tölti. Gyakori pesti tartózkodásának fő célja emellett az üzletkötés volt, e napok alatt nemigen pihent. "Neves építőművészekkel, az illetékes minisztériumok és állami intézmények... főtisztviselőivel, és a nagyobb vidéki városok vezetőivel kiépített kapcsolata volt. Baráti összeköttetéseit megnyerő modorának köszönhette" - s tegyük hozzá, a gyár javára kamatoztatta. "Estéit a társadalmi összeköttetések ápolása ... töltötte ki" - írja róla unokahúga, Zsolnay Margit, aki folytatja anyja félbemaradt visszaemlékezéseit.

A rohanó vonat szinte jelképévé vált életének. "Hetente hozta bőröndjében Budapestről az építészeti tervrajzokat, az elfogadott színpróbákat, s egyenest az építészeti műterembe sietett, ahol a munkavezetőkkel tételenként beszélte meg a munka menetét. A budapesti tervező-építészektől minden rajzot maga vett át, s azokhoz szakszerű jegyzeteket készített. A tervek és a kivitel között utólagos félreértés nem támadhatott."

Gyárbeli munkája mellett sok közéleti szereplést vállal. "Sosem jelöltette magát, de mindig képviselte akár az egyes emberek, akár a város ügyét. Igen sok elnökséget és tiszteletbeli hivatalt vállalt." Tekintélyét "általános műveltségének, világlátottságának, nyelvtudásának, kitűnő megjelenésének és mindenekfelett rendkívüli akaraterejének, emberfeletti munkabírásának köszönhette."

A legnagyobb dicsőséget 1907-ben a pécsi Országos Kiállítás rendezésével aratta, amellyel talán a legpregnánsabban bizonyította be szervezőkészségét, üzleti érzékét, és azt, hogy "nagy összeköttetéssel és széles áttekintőkészséggel rendelkezett". A remek kiállítási épületek, és a fővárosi színvonalú rendezvények mellett a legkisebb apróságra is gondja volt, például arra, hogy a kiállítás kapujában mindig ott álljon egy saját fogata a rendező bizottság hivatalos használatára.

Kiadatott egy Kiállítási Kalauzt, amely a gyakorlati tudnivalók mellett megkísérelte a látogatót végigkalauzolni a városban. Külön "elszállásolási bizottságot" hozott létre, amelynek az volta dolga, hogy az utasokat már a pályaudvaron informálja a városban rendelkezésre álló szállásokról, kiadó szobákról. A kiállítás előtt "megszerezte az összes mérvadó lapszerkesztő nevét és címét, s két héttel a megnyitó előtt 150 újságírót hívott meg, és fényes bankettet rendezett a Nemzeti Kaszinóban". Számára valójában az egész kiállítás a gyár propagálást szolgálta: "mindenekelőtt a Balkán felé irányuló piac megteremtését tartotta szem előtt, amikor elvállalta az elnöki tisztséget. Ennek jegyében fogadta a kiállítás alatt a Boszniából és Hercegovinából érkezett küldöttséget is."

Ez már nem a puritán vállalkozó gesztusa. A kiállításnak egymillió látogatója volt, s 100 000 koronás nyereséget hozott Pécs városának. A rendezés maga egyébként nem az ő ötlete volt. És "ez is jellemző rá, hogy nem kezdeményezett, de lelkesen vállalt minden, a város kultúráját szolgáló ügyet". De tagja minden nemzetközi iparművészeti kiállítás bíráló bizottságának is. Az 1911-es torinói kiállítás elnöke, ő képviseli a magyar államot is. Pavilonjával az olasz király első díját nyeri el.

Nemcsak a nemzetközi és hazai művészeti élet egyik jegyzett embere, de a közéleté és a politikáé is. Elnyeri a Ferenc József rend csillagos középkeresztjét, majd az uralkodó 1913-ban a főrendi ház tagjának nevezi ki. Egy családi fotón, amely őt örökíti meg Bécsben egy fiákerben, a következő felirat olvasható: "Onkel Miklós fährt zum Kaiser".

A munkáspárti sajtó másképp kommentálja Zsolnay Miklós társadalmi sikereit: "A Nádorbeli hazárdkártyások szakszervezete ezután méltóságossal játszik..." Kártyázási szokásait a pécsi kispolgárság elítélte, de a Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökévé választották, s szobra még 1944-ben is a Szövetség dísztermében volt elhelyezve.

Zsolnay Miklós élénken részt vesz Pécs életében. Pécs ekkor a kis-, és középüzemek városa, amelyeket az osztrák és cseh ipar nagyon szorongat. "A század első évtizedében az egész pécsi polgárság az önálló vámterületet óhajtotta, erősen függetlenség párti volt." Ennek az óhajnak adtak hangot Zsolnay Miklós pécsi díszpolgárrá választásakor is. Gazdasági sikerei révén azonban megváltoznak politikai nézetei, kormánypárti lesz, s a védővámok kapcsán kiegyezik Béccsel, az osztrák nagyburzsoáziával. Egyszeriben elveszíti népszerűségét a pécsi kereskedők, közép- és kisüzemek tulajdonosai előtt. "A kereskedelmi és iparkamara elnöki tisztéből 1913-ban ki is buktatták."

1910-ben, sajátja nem lévén, adoptálja nővére gyermekeit. Ugyanebben az évben, 53 évesen feleségül vesz egy elvált, gyermekes színésznőt. Ezzel a feleségválasztással polgári családját egészen kétségbe ejti. Nem idegen tőle a polgárpukkasztás sem: színésznő feleségét úgy mutatja be a családnak, hogy a családi karácsonyon egy lezárt dobozba ültetve, az ajándékok közé helyezi, s mikor a szalagot kibontja, s felesége előlép, a megdöbbent család nőtagjai sírnak, egyetlen szót sem tudnak kiejteni, s mint életük legborzasztóbb karácsonyára emlékeznek vissza erre. Miklós feleségének, Bónis Mályvának a neve a családban el sem hangzik, semmi írásos nyoma sincs létezésének, csak akkor, mikor halála után első házasságából származó fia havi apanázst kér peres úton a családtól. Feleségétől Miklós később különválik, s mint a későbbi Zsolnay-per egyik tanújának elmondja, "egy Mária nevű nővel folytat viszonyt, akit agyondicsért". A család, s az, ami ezzel együttjáró erkölcsi norma, az ő értékrendjében tehát nem meghatározó elem.

A család polgári hagyományainak való hátat fordításnak számít Miklós feleségének reformátussága, s elvált állapota is ebben a katolikus családban, ahol lehetséges, hogy a vallás csak forma, a polgári kultúra egyik tartozéka életükben, de ahol azért a pécsi székesegyházban illik esküdni, s a kanonok családi barát, aki a család gyermekeit keresztvíz alá tartja, esketi. A többi gyerek - Júlia és Miklós -, akik utóbbi alól kibújnak, a családnak más szempontból is formabontó tagjainak mutatkoznak. E családban még a közvetlen rokonságban is van pap, s Zsolnay Vilmosnak, apjának, igen jó pap barátja is van.

Az "öreg alchimista kinézetű gazdá"-nak, - ahogy Rippl-Rónai Zsolnay Vilmos munkászubbonyos, hosszú hajú, szakállas figuráját nevezi - szinte ellentéte Miklós fia frissen borotvált, hibátlan eleganciája, mely munkájának, az üzletkötésnek is fontos tartozéka. A polgárpukkasztó, kozmopolita Zsolnay Miklósnak van díszmagyarja is, amelyen, igaz, briliánsok között és aranykarmocskáktól tartva, de a híres Zsolnay-eozinból vannak a gombok, ékkő helyett. Ebből is látszik, hogy mennyire Zsolnay ő is. Kimagasló ünnepélyek alkalmával, vagy amikor a magyar államot képviseli, például a torinói világkiállítás alkalmával visel díszmagyart.

Életformája a különböző értékrendek és stílusjegyek legnagyobb keveredését mutatja. Otthonosan mozog a polgári világban, Karlsbadba megy pihenni, s pesti tartózkodása idején Operába jár, karácsonykor a Bazilikába megy, igaz, előfordul, hogy spiccesen. De szabadidejét javarészt kaszinókban tölti, ott ebédel és gyakran vacsorázik is. "Este utolsónak jött fel az irodából, megvacsorázott, átöltözött, és sietett a kaszinóba, ahol már várta egy szűk körű társaság." Gyakran hajnalig kártyázik. Azonban ilyenkor is kifogástalan küllemmel, reggel 7 órakor elsőként érkezik a gyárba. Ez az egy káros szenvedélye, a kártya, ez számára a kikapcsolódás a megfeszített munka után." Azt mesélik róla, hogy kártypartnerét néha szándékosan hagyja nyerni, hogy így jóindulatát megnyerve, megrendelésével majd az ő gyárához forduljon. Ő, apjával ellentétben inkább üzletember, mint gyáros. A gyártással nem foglalkozik, viszont apját, míg él, megszabadítja az üzletvezetés terhétől.

Életvitelét nagyrészben a társadalmi tőke munkájával szorosan összefüggő gyűjtése határozza meg, igen sokat költ reprezentációra, reklámra, de úri allűröktől, bohémságtól sem mentes. A városban sokat sugdostak nagy nyereségeiről és veszteségeiről. Nővére úgy véli, hogy őt egyik sem érdekelte igazán". Higgadt, nyugodt játéka megvédte a kilengésektől, nem futott soha a pénze után."

Nem idegen tőle a puritánság sem, ékszert, ingatlant nem vesz, távol áll tőle az egyéni spekuláció, pedig helyzeténél fogva sok előnyös ajánlatot kap bérpaloták, földbirtokok, műkincsek vételére. Ebben apjára hasonlít. Rá is áll, amit egy késői családtag magáról mondott: bírvágyó nem volt, csak becsvágyó. Miután az uralkodó kitünteti a Lipót Rend II. osztályával, ez feljogosította volna arra, hogy a bárói cím elnyerését kérje, ő azonban nem él ezzel a jogával.

Személyiségét nehéz bármi módon beskatulyázni, bárkihez hasonlítani. Neve biztosíték volt, ezért nem csoda, hogy számos egyesületnél, közintézménynél választják be az igazgatósági testületbe. Több mint 100 tisztséget viselt, számos hazai és külföldi kitüntetés bizonyítja munkájának magas színvonalát, társadalmi sikerességét, és egyben személyiségének összetett voltát is. Tisztségeinek listájából kiderül sokirányú érdeklődése és érdekeltsége. Támogat minden közhasznú ügyet, legyen az régi vagy új. A minden új iránti érdeklődés mélyen lényéből fakad. Nem véletlen, hogy őt kérik fel minden új, a hagyományoktól eltérő ötlet támogatójaként. Elnöke egy filmgyárnak, alelnöke pl. az Országos Halotthamvasztó Egyesületnek, választmányi tagja a Magyar Automobil-Club-nak. Megérinti pl. a szabadkőműves eszmeiség is. Nemcsak üzletember, hanem a hazai iparművészetnek is lelkes pártolója. 1897-től a Magyar Iparművészeti Társulat választmányi tagja, majd alelnöke, s több országos ipari, művészeti és majdnem minden kulturális intézmény alapító vagy vezető tagja.

Nemcsak címeket visel és tisztségeket tölt be, de Pécs városának nagyvonalú mecénása is. A várost 1910-ben díszkúttal, a Nemzeti Kaszinót pedig egy eozin kacsás kúttal ajándékozza meg. Az ő nevéhez fűződik a Mecsek oldalán felállított francia emlékmű is, amely a napóleoni háborúban pestisben itt elpusztult francia katonáknak állít emléket, s bizonyára egyben a francia piac megnyerését szolgáló gesztus is volt Zsolnay Miklós részéről.

Lokálpatrióta. A Zsolnay családnak, s Miklósnak különösen fontos szerepe van az ekkor alakuló Mecsek-kultuszban, amely különösen Trianon után erősödik fel. Sok tisztsége között a Mecsek Egylet parkosztályának elnöke, és a Mecsek Egylet alelnöke is egyben. Mivel utat is építenek hozzá, ez különösen fontos lépés a Mecsek mint kirándulóhely divatba hozásában.

Fontos megjegyeznünk, hogy Zsolnay Miklós nemcsak egy korábbi polgári világ és értékrend "dezertőrje", hanem az új, polgári, liberális értékrend előfutárja is volt. Értékrendje sok tipikus vonást mutat a kialakuló modern nagypolgárság elitrétegének gondolkodásával, amelynek "eszmei gyökerei a felvilágosodáshoz, a szabadkőműves tanokhoz, valamint a merkantilista elvekhez vezethetők vissza".

Emberi gyarlóságai ellenére, amelyek egy része korán elhatalmasodó súlyos betegségével, vérbajából keletkezett elmebeteséggel függ össze, szinte a legutolsó időkig meg tudja őrizni azt a színvonalat a gyár termelésében, amit apja elért.

Gyógyulni 1919-ban még a Monarchiába, egy Bécs melletti gyógyintézetbe viszik, ahol két évig zárt intézetben él. Itt, 1922-ben bekövetkezett halála után teteme már nem a Monarchiába érkezik vissza, hanem egy háborút vesztett, területileg megcsonkított országba, ahol a gyár működése is szinte lehetetlenné válik, mivel a gyár fő nyersanyaglelőhelyei az új határokon kívülre kerülnek. 1921-ben hagyják el a várost a megszálló szerb katonák, másnap vonul be Pécsre a magyar közigazgatás, augusztusban a magyar hadsereg. Utánuk pár hónappal érkezik haza Zsolnay Miklós - koporsóban, amelyet impozáns menet kísér az állomástól a városházáig, ahol a polgármester búcsúztatja, majd a gyári irodák előtt felállított ravatalon beszentelik a koporsót. A búcsúztatók után a gyár munkásai vették vállukra koporsót, és vitték fel a mauzóleumba, ahol az atyja szarkofágja mögötti fülkében helyezték el. Betegsége már előbb kiszakítja őt a gyár munkájából.

Az ő életével lezárul egy korszak, a gyár többé már nem lesz ugyanaz, ami volt apa s fia életében, a Monarchia keretei között. Ő már a gazdasági elitnek ahhoz a szűk csoportjához tartozott, akik esetében a szervezeti csúcspozíciók halmozása elengedhetetlen volt. Átlagosan hét-nyolc az egy elit tagra jutó csúcspozíciók száma. Ilyen multipozicionális tagja a magyar gyáriparnak Zsolnay Miklós. Apja esetében még nem pozíciók betöltése jelentette a társadalmi rangot, hanem inkább informális polgári kezdeményezések elnöki tisztségre választása, vagy éppen ilyen kezdeményezések indítása.

IRODALOM

Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Budapest, 1989.
Bezerédy Győző: A pécsi vásárok 1846--1937. In: Szirtes G. (szerk.): A pécsi vásárok története 1846-1996. Pécs, 1996. 17-50.
Csenkey Éva: Zsolnay szecessziós kerámiák. Budapest, 1992.
Gyáni Gábor: Magyarország társadalomtörténete a Horthy- korban. In: Gyáni G.--Kövér Gy. Magyarország társadalomtörténete. Budapest, 1998. 169-356.
Katona Imre: Zsolnai. Budapest, 1977.
Mattyasovszky-Zsolnai Tibor naplója: "Apa emlékiratai." é.n. Kézirat
Mendöl Zsuzsanna. A Zsolnay- gyár üzleti könyveinek művészettörténeti forrásértéke. In: Szirtes G.-Vargha D. (szerk.): Angstertől Zsolnayig. Pécs, 1999. 228-237.
Nikelszky Géza: A Zsolnay-gyár művészete. Pécs, 1959.
Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története. Budapest, 1954.
"Zsolnay": Zsolnay Teréz és M. Zsolnay Margit: Zsolnay. Budapest, 1974.