2000/3

Könyvszemle

HÍVÓSZAVAK

A könyv cikkgyűjtemény. A filozófus szerző írásait megjelenésük időrendjét megbontva nagyobb tematikai egységek köré szervezi, ami által sajátos fénytörést kapnak az alkalminak tűnő írások is.

A kötet két meghökkentő publicisztikával kezdődik: 1998-ban megemlékezik a Kommunista Kiáltvány százötven éves megjelenéséről, 1996-ban Hitler Mein Kampf-járól. Fasizmus és kommunizmus: századunk olyan hívószavai ezek, amelyek - bár gyökerük eltérő - szenvedésektől és tragédiáktól fűtött vitákat kavarnak fel itthon és sokfelé a világon. E kihívó kezdet után olyan nevezetes könyvek ismertetése következik, amelyek különféle irányokból idézve a válságot, századunk katasztrófáit mintegy előre vetítették. Spenglernek az első világháború után megjelent hatalmas gyászjelentése, A Nyugat alkonya volt az a mű, amelyben a történész-filozófus neokantiánus életfilozófiák nyomán, a szakmai körökön messze túllépő hatással vonja kétségbe a pozitivizmus haladáshitét, a történelem nyugat-centrikus szemléletét, s fogalmazza meg a történelem ciklikus mozgását, kultúrák felemelkedését, virágzását, holt civilizációkká süllyedését. A húszas évek másik nevezetes könyvsikere Julien Benda mesteresszéje, Az írástudók árulása volt. Az írástudók valaha ellenálltak a politikai szenvedélyeknek, de őrhelyüket elhagyva ma intellektuális tevékenységükkel a politikai szenvedélyek igazolóivá váltak. Ugyanennek a kultúrkritikának folytatója a liberális Ortega híres könyve, A tömegek lázadása is. Az elit elvesztette a társadalomban, Európa pedig a világban vezető szerepét, s új szabályozó elvek hiányában a különféle nacionalizmusok nyüzsgése látszik csupán a világszínpadon. Tömeg és elit, ideológia és utópia - ezeket a kérdéseket vizsgálja Mannheim Károly Ideológia és utópia című műve is, aki radikalizálva Marx közismert tételét a társadalmi lét és a tudat viszonyáról, bonckés alá veszi a kor valamennyi ideológiáját, a historikus konzervativizmust, a polgári liberalizmust, a puccsista fasizmust, a szocialista-kommunista utópiát is, megalapozva a tudásszociológiát, a kutatások új irányzatait. S ha léthelyzetünktől függően minden tudás relatív, létezhet-e olyan társadalmi csoport, amely képes az összegezésre, képes az ideológiákat és az utópiákat meghaladni? E réteget a szabadon lebegő értelmiségben véli felfedezni. Nem tanulságok nélküli Polányi Károly botránykőnek nevezett könyvét, A nagy átalakulás-t is újraolvasni. A régi világ, írta Polányi a második világháború idején, négy pilléren nyugodott: A háború kitörését megakadályozó hatalmi egyensúlyi rendszeren, a világgazdaság szervezettségét megteremtő nemzetközi aranystandardon, az anyagi gazdaságot termelő önszabályozó piacon és a piac működésének kereteit kialakító államon. A két világháború közti válság lényege, hogy ez a négy intézmény összeomlott, mert a rendszer szívéről, az önszabályozó piacról kiderült, hogy liberális utópiánál nem egyéb. Napjainkban, a globalizáció korában is érdemes a piac, a redisztribúció s a reciprocitás elvén gondolkodni. Az ismertetett könyvek sorában így jutunk a jelenig, a posztmodernnek nevezett kor sztárfilozófusának, Derridának Marx kísértetei című könyvéig.

A hagyományok e nemzetközi körképe után ingoványosabb terepre, a hazai félmúlt politikai csatatereire kalauzolja olvasóját a szerző, sokfelé elágazó írásaiból csak néhány gondolatkört emelnék ki. Perecz László a közéleti szerepet vállaló filozófusokhoz vonzódik. Magyar filozófusok vannak - idézi a mondást -, de magyar filozófia nincs, a magyar filozófiatörténet recepciótörténet, s a magyar filozófia legfontosabb hagyománya a hagyománynélküliség. Mindenesetre a magyar filozófia legjelentékenyebb alakja, egy nagy európai filozófusgeneráció meghatározója, a sokak által csak a koalíciós korszak ideológiai főhóhérának tekintett Lukács György, aki a tízes években a Vasárnapi kör, a hatvanas években pedig a Budapesti Iskola megteremtője volt. Érthető, hogy érdeklődése a közéleti szerepet vállaló tanítványi körnek a mesterhez fűződő viszonyára, hűséges hűtlensége felé fordul. Perecz számára érezhetően a legrokonszenvesebb irány Vajda Mihályé, aki a fenomenológia recepciója felé fordult, 1989 után pedig politikai-szociológiai, majd világos és játékos posztmodern esszéket írt. A filozófusok sorában megkülönböztetetten foglalkozik a más égtájak felől érkezett Tamás Gáspár Miklós munkásságával is, akit egyik mesterének is tekint. A mögöttünk lévő rendszer, idézi Vajdát, a bolsevizmus nyomán kialakult "létező szocializmus" nem filozófiailag fejthető meg, hanem történetileg. Nem általában a kapitalizmus ellentmondásaira, hanem az orosz történelem ellentmondásaira adott válaszkísérlet volt, modernizált ugyan, de nem európai módon, ami nagyon is eltért a közép-európai társadalom adottságaitól.

Ezek után tanúk és közszereplők, csalódottak és kiábrándultak, memoárírók és jegyzőkönyvek megidézésével az 1989 utáni nagy történelmi átalakulás, az Antall-kormány működésének elemzésére vállalkozik. Antall József történelmi szerepe, politikai képességei vitathatatlanok, ezt sokféle nézőszög megidézésével tárgyalja a szerző. S mégis azt kell mondanunk: a párt széthullása az egymásnak ellentmondó hagyományok s a populista demagógiák következtében Antall József minden erőfeszítése, taktikai képessége ellenére szükségszerűnek tűnik. Sokan - mint a kötetben idézett Szabó Miklós is - csupán örökre halottnak hitt ideológiáknak, a keresztény-úri középosztály ideológiájának életre keléséről, historizálásról írtak, s a keserű meglepetések sorában emlegetik az oly sokszor megidézett 1956 sorsát is. Mindez igaz, e lázas időszakban azonban a közelmúlt történetének kritikus feldolgozása elmaradt, hiányzott. Elég csupán Romsics Ignác utóbb megjelent történelmi munkáját olvasni, hogy belássuk, a magyar társadalmat e században - s különösen 1944-ben és a Rákosi-korban, a két mélyponton - hányféle emberi tragédia, nemzeti, vagyoni, vallási és kulturális sérelem érte, mindez 1956-ban egyszerre szakadt föl, s az 56-ot követő megtorlások tovább tagolták a társadalom sértett csoportjait.

Végezetül, visszakanyarodva a kötetet bevezető kitűnő tanulmányokhoz, szeretném az olvasó figyelmét a zárófejezetre, az évfordulók alkalmából írt értékeket őrző megemlékezésekre is felhívni, szép írásokra Voltaire-ről, Kerényi Károlyról, Prohászka Lajosról, Karl Popperről, Határ Győzőről, Németh G. Béláról, s gondolatgazdag tanulmányára Eötvös Józsefről. (Perecz László: Hívószavak. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 246 o.)

Sylvester András


<-- Vissza az 2000/3 szám tartalomjegyzékére