1999/8

Könyvszemle

Mozaikkockák egy kor összképéhez

Átmeneti korok értelmezése fokozottan nehéz: a letűnőben lévő szakasz még jelenlévő, az új idők keletkező tendenciáit, össze nem illő jelenségeit kell számba venni, mérlegelni, a lehetőség szerint objektíven. Vagyis úgy, hogy az utókor tudása, a fejlődés ismerete ne torzítsa, ne szépítse az egyes mozzanatokat, s ellentmondásaival együtt váljék világossá az átalakulás útja. Ilyen korszakok bemutatásában nagy haszna van a leíró módszernek, a jelenségek pontos, sokoldalú feltárásának, a fehér foltok kirajzolásának. T. Erdélyi Ilona könyve a 19. század elejét vizsgálja. Azokat az erőket, mozgalmakat keresi, amelyek a szellemi élet, az irodalom új virágzását elindították. A probléma igencsak hangsúlyos, hiszen a kedvezőtlen gazdasági helyzet (ínség, járványok), 1795 után a Martinovics-mozgalom bukása, a francia forradalom, majd a napóleoni háborúk árnyékában erősödő politikai represszió és kényszerű csend, az irodalmi életet sújtó cenzúra, az írók bebörtönzése éppenhogy a kibontakozás ellenében hatott.

A szerző abból indul ki, hogy Magyarország része volt a Habsburg birodalomnak, élő kapcsolatok fűzték az osztrák, a német, az olasz társadalmi és kulturális élethez.

Alig vizsgált vagy éppen teljesen ismeretlen jelenségekről, összefüggésekről van itt szó. Fontos adalékokat kapunk például a Magyar Tudományos Gyűjteményhez hasonló, vele egyidőben megjelenő osztrák és olasz lapokról, a bécsi szalonéletről, a Zrínyi-téma és Körner népszerűségéről, hatásáról, az új társadalmi magatartás formálódásáról. A könyv tehát elsősorban összehasonlító szemlélettel veszi számba a választott jelenségeket, a komparatista módszer kötelezettségeivel együtt. Azt írja, hogy "a külföldről érkezett ösztönzéseket és a hazai hagyományokat együtt, azokkal összevetve" vizsgálta (8), s "interferenciájukban" kereste a fejlődés megindító erőit. Kényes egyensúlyt kell tehát megvalósítania módszerében, célkitűzése szerint úgy, hogy a hangsúly a magyar jelenségek értelmezésére essék. Ez azonban nem mindig sikerült vagy azért, mert a feltárandó anyag újdonsága kutatást, magyarázatot kívánt, s lekötötte az értelmezés erőit, leggyakrabban azonban azért, mert a vizsgálat megmarad a kijelölt, szorosabban körülhatárolt időszakaszban.

Probléma már az európai és a magyar időhatár kijelölésénél is adódik. Míg Európában a Bécsi Kongresszus és a párizsi forradalom közötti évek valóban körülhatárolható, összetartozó tendenciákat mutatnak, Magyarországon más a helyzet. Ezt az időszakaszt a szerző az útkeresés, a rosszkedv éveinek tartja, a valódi nyilvánosság hiányát említi. Ebbe az útkeresésbe tartoznék bele a nyelvújítási harc hatásainak számbavétele: központok, kapcsolatok formálódása, a nyelvi, irodalmi kérdések iránti érdeklődés erősítése, s ennek időhatása inkább 1820 körülre tehető. A politikai élet alakulásában akkor és hosszabb távon is nagyobb súlya volt a megyének, a megyei ellenállási gócoknak, az ott formálódó közszellemnek, az ellenzékiségnek, nemzeti öntudatnak. (Sok hasznos adalékot, elemzést találni erről Poór János korszakról szóló könyvében: Kényszerpályák nemzedéke. Bp., 1988. - e könyvet nem látom a felhasznált irodalom között, T. Erdélyi Ilona főként Csáky Móric kutatásaira támaszkodik.)

Nyilvánvaló, hogy a vizsgálódások körét minden esetben szükséges kijelölni, a sok ismeretlen anyag, az új összefüggések kimutatása koncentrált időben válik hasznossá, plasztikussá. Nyilvánvaló az is, hogy az összehasonlító elemzésben nem lehet bőséggel idézni (esetleg ismert) hazai előzményeket, jelenségeket. Említeni azonban egyes eseteknél kellene, hiszen számbavételükkel más lesz a komparatista tanulság: más, ha egy külhonból érkező téma, irány indukálja az itteni hatást, s más, ha egy már meglévő tendenciát erősít. A divatossá váló történelmi témák, hősök között említett Hunyadiak népszerűsítésének komoly előzményei voltak. Bessenyei György drámát írt Lászlóról (1772), eposzt Mátyásról (1773), történelmi életrajzot Jánosról (1778). [Közbevetőleg, érdekesség gyanánt érdemes jelezni, hogy Voltaire is elismerően nyilatkozik Hunyadi Jánosról (Essai sur les moeurs. 1756. Chap. LXXXIX., XCIL, CXIX. Bessenyei bizonyíthatóan használta Voltaire szövegét.) Pálóczi Horváth Ádám Hunniás (1787) című eposza nagysikerű mű volt, többször játszották Szentjóbi Szabó László Mátyásról szóló darabját. Érdemes lett volna legalább sommásan utalni e gazdag előzményre, hiszen még éltek azok az irodalmárok, írók, akik ismerték e műveket, a Hunyadi-téma közönségsikere így a befogadók tudatában nagyon is megalapozott volt.] Zrínyi népszerűsítésében is egyoldalúnak hat a Körner-dráma kiemelése, népszerűségének ugyanis említésre méltó előzményei, alapozói voltak. Lírában Ányos formálta meg az áldozatot vállaló hős portréját (Gróf Zrínyi Miklósról, de ide tartoznék Ráday és Kazinczy Zrínyi-értékelése már az 1790-es évek elején. A könyvben vizsgált korszak összképéből pedig hiányzik Kazinczy Zrínyi-kiadásának említése. Kazinczy ezt 1803-tól tervezte, az 1810-es években sok szó esik róla levelezésében, a Zrínyi-művek két kötete pedig 1816-ban jelent meg.

A könyv számba veszi a kort jellemző patriotizmus, nacionalizmus formálódását, főként egyes megnyilvánulásait írja le (például a folyóiratokban). Elméleti hátterének elemzését lehet hiányolni, véleményem szerint ez túl messze vezetne, más diszciplínák köreibe. A háttér, az értelmezés hiányait ott említeném, ahol ez egyoldalúsághoz vezet, ahol szükséges jelzés sem egészíti ki a leírt jelenség magyarázatát. (Általános jellemzőként írja le például, hogy "megfogalmazódott az új művészet normája: a nemzeti tárgyak kapjanak helyet a szóló- és képzőművészetekben". (81) Az "új művészet normája" azonban sokkal többet foglalt magában: az érzés, a személyiség polgárjogának erősödését, a műalkotásokban az eredetiséget, a szenvedély, a fantázia érvényesítését, az oldottabb, szabadabb formai megoldásokat. Hangsúlyozom, nem ezek taglalását hiányolom, hanem pusztán jelzését, említését annak, hogy az új irány egyik jellemzőjéről, igényéről van szó.) Olvasunk a polgári patriotizmus formálódásáról, melyben a közösségi szellem követelményét hangsúlyozza. Ez azonban már a felvilágosodás patriotizmusát is jellemezte, Batsányi szavai szerint a "haza és emberiség" szintjén. A felvilágosodott gondolkodók az erkölcs, a boldogság, az áldozat értékeit az emberiség szintjén elemezték és posztulálták. Az újkor törekvéseiben tehát nem a közösségi gondolatra tenném a hangsúlyt, hanem annak konkrétabbá válására, arra, hogy ez elsősorban nemzeti közösség lesz. (Így illik a romantika világába: az egyén értékének emelkedése a közösségben is a jellegzeteset, a konkrétan /földrajzában, nyelvében, történetében, kultúrájában/ összetartozót állítja középpontba.) E kor már Herder eszméi terjedésének ideje, helye lett volna e könyvben hatása jelzésének, esetleg számbavételének.

Hiányt persze mindig lehet érzékelni, hiszen egy korkép megrajzolása abszolút értelemben soha nem lehet teljes. Méltányos tehát, hogy inkább azt soroljuk, amit e könyv a kor ismeretéhez hozzátett. Feltáratlan anyagot mozgatott meg, s főként az összbirodalmi nézőpont alapján hozott új eredményeket. Így a birodalmi gondolat erősítését a nagyhatású Hormayr révén; a nyilvánosság alakulásának a fejlődés hasonló tendenciáit megvilágító osztrák, olasz folyóirat összevetését; az új életforma, új állampolgári magatartás, öntudat meghonosodásában a katonák és diákok peregrinációjának hatásait; Körner pályája, példája, műve hatásának elemzését. Ez utóbbi tételhez sorolandó, hogy Kölcsey Körner-tanulmányát új hazafi-eszményei, jelentősége új értelmezése alapján besorolja az Iskola és világ, valamint a Nemzeti hagyományok mellé. Ezen kívül hoz több, figyelemre méltó filológiai adalékot is. Kiemelném például azt a mintaszerű dokumentációt, amelybe egy Körner-vers hatását a fordító Szemere Pál működésén, kapcsolatain keresztül Petőfi hasonló költeményéig vezette. A könyv rangját emeli széles körű, többnyelvű szakirodalmi apparátusa. Összképe, adalékai ez után kötelezően számbaveendők a korszak vizsgálatában. (T. Erdétyi Ilona: Politikai restauráció és irodalmi újjászületés. Balassi Kiadó, Budapest, 1998.)

Mezei Márta


<-- Vissza az 1999/8 szám tartalomjegyzékére