1999/2.

Könyvszemle

Veszélyforrások és társadalmi hatások az energetikában

Minden élőlény igyekszik maximális biztonságot elérni a táplálék megszerzésében, az utódok nevelésében, egyáltalán, léte fenntartásában. Ez az optimumra törekvés azonban igen bonyolult magatartást, nagyfokú alkalmazkodást igényel, mivel veszélyeket hordozó, kockázatot jelentő hatások komplex terében kell megvalósítani. Ez alól az ember sem kivétel.

Korunkban, főleg az utóbbi ötven-hetven évben, amikor a természettudományok eredményeit felhasználó technika minden vonatkozásában jelentősen megnövelte az emberi élet kényelmét (legalábbis a gazdaságilag fejlett országokban), az emberiségnek újfajta kockázatokkal kell szembesülnie: a levegő, a talaj, a vizek elszennyeződésével, zajhatásokkal, sugárzásveszéllyel, az élelmiszerek kémiai terhelésével, a forgalomból adódó balesetekkel - hogy csak néhányat említsünk a leglényegesebbek közül -‚ nem beszélve a rendkívül hatékony modern fegyverek és egyéb eszközök, anyagok tömegpusztító lehetőségeiről. Ráadásul úgy tetszik, mintha az utóbbi években növekednék a káros fenyegető hatásoknak a mennyisége is, a mértéke is, bár inkább arról van szó, hogy a méréstechnika fejlődésével egyre több összetevőt tudunk egyre kisebb mennyiségben, egyre pontosabban feltárni, azonosítani, mennyiségileg meghatározni.

Az emberiség - pontosabban az ember - természetesen szeretne maximális biztonságot elérni, minimális kockázat mellett. Kétségtelen, hogy a kockázatok felismerése már magában is növeli a biztonságot. A gond az, hogy a feltehető vagy tényleges veszélyek megfelelő tálalás, ismeretadó felvilágosítás, meggyőzés híján tömeges hisztéria előidézői is lehetnek, spontánul is, de többnyire politikai erők által jól megszervezett módon szítva. Elég, ha csak az osztrákok 1978-as népszavazására gondolunk, amelynek igen kis arányú elutasító - az ötven százalékot fél százaléknál is kisebb értékben meghaladó - döntésével nem engedtek üzembe helyezni egy már felépült atomerőművet. De találhatunk példákat határainkon belül is (Nagymaros, Ófalu stb.). Ezért is fontosak és hasznosak az olyan írásművek, amelyek higgadtan és sokoldalúan tárják fel a kockázatot hordozó tényezőket és folyamatokat, ezek valószínűségét, szembeállítva velük azt a biztonságot, amelyet a technika - ugyancsak meghatározott valószínűséggel és mértékben - megteremteni képes. Ilyen mű Vajda György könyve is.

"Áldás hát, vagy átok a technikai civilizáció?" - teszi fel az alapkérdést bevezetőjében a szerző. "Ha az öldöklés technikájának rohamos fejlődését, a környezetszennyezést vagy az emberek elidegenedését vesszük figyelembe - átok. De áldás, ha arra gondolunk, hogy mérsékelni tudjuk a természeti katasztrófák következményeit a nagy lélekszámú ázsiai országokban visszaszorult az éhínség, jórészt kiküszöböltük a pusztító járványokat sikerült felszámolni a Földön a himlőt (...) Időszakos visszaesések is előfordulnak a fejlődésben - sajnos ez jellemzi egy-két évtizede a magyar körülményeket is (10. old)

Vajda György művében egyetlen, de egyúttal a mai emberiség számára meghatározó jelentőségű kérdéskörre összpontosít: az energetikára. A kockázat és biztonság problémájának rendkívüli összetettségét mutatja, hogy csupán ezen egyedüli komponens technikai és társadalmi hatásainak vizsgálata, elemzése egymagában is igencsak testes méretű könyvet igényelt. A műnek talán legtöbb erénye, hogy bár műszaki szakember írta, méghozzá rendkívül nagy tárgyi tudással, imponáló adatháttér alkalmazásával, mégsem téveszt soha szem elől a társadalom - főképpen pedig a biztonság után áhítozó a számára ismeretlen veszélyektől rettegő egyén - igényeit, törekvéseit, tájékoztatásának és ezáltal meggyőzésének eszközeit és módszereit. Csak egyetérthetünk a szerzővel, különösen közelmúltunk nem egy szánalmas és rengeteg pénzt hiába felemésztő döntése után, amikor kijelenti: "Az érdekek, indulatok és érzelmek átszőtte vitákban nem könnyű objektív döntésre jutni, fennáll a lehetősége, hogy vélt veszélyek miatt jó elképzelések zátonyra futnak vagy, hogy nem a legjobb megoldási fogadják el. Ennek ellenére a társadalmi elfogadtatás nélkül nem lehet időtálló döntésekre jutni. (11. o.)

A könyv tizenkét fejezetében ezt a felfogást, ezt a szellemet követi. Épületének íve az első fejezetekben tárgyalt technikai eredetű veszélyektől, azok léptékétől és hatásainak érvényesülésétől a különféle veszélyforrások megnyilvánulásán, a lakossági és környezeti károk számbavételén át a társadalmi hatások elemzéséig nyúlik.

Már a veszélyforrások számbavételekor meglepetések érhetik az "átlagos", tehát nem az adott téma szakemberének számító olvasót. Amerikai források alapján, de Magyarországon is érvényesen kiderül a 2.16 táblázatból, milyen önként vállalt és milyen kényszerűen elviselt veszélyek közepette élünk. Például évente tízmillió emberből (éppen ennyi hazánk lakossága) ötvenezer vállal halálos kockázatot azzal, hogy naponta 20 cigarettát szív el. A halálos háztartási balesetek több mint kétszer olyan gyakoriak, mint az autóvezetésből adódóak (tízmillió emberből 3800, illetve 1700), amikhez képest a közvélemény által sokkal fenyegetőbbnek ítélt repülőgép-szerencsétlenségek a maguk 100 körüli értékével szinte eltörpülnek. Hasonlóképpen, a legnagyobb veszélyt, az "ágyban, párnák közt" lelt halál jelenti, mert 40 évesen mintegy 12 ezren hunynak el természetes halállal ás 2 ezren influenza következtében, miközben gyilkosságtól "csak" négyszázan, a veszélyes anyagok (például kiégett nukleáris fűtőelemek) szállítása pedig mindössze 0.5 értékben hordoz halálos veszélyt. (A balesetek gyakoriságáról, illetve az áldozatok számáról igen jó áttekintést ad a 4.9. ábra, 147. o). Természetesen a közvéleményt elsősorban, mégis a nagy katasztrófák rázzák meg, különösen, Ha azok nem természeti, hanem technikai eredetűek, mint amilyen az indiai Bophalhan bekövetkezett vegyipari vagy az ukrajnai Csernobilban az atomerőműív szerencsétlenség volt (e két katasztrófa ártalmainak jellegét, összetételét a 4.7. ábrán - 142. o. - tanulmányozhatjuk).

Vajda György más, az energetikához közelálló szerencsétlenségekről is szól (bányászat, gátak, tengeri tankerek, platformok stb.), egyúttal rámutatva, hogy ezek szerencsére igen ritkák (2.15. táblázat, 60. o). Van viszont, a technikai katasztrófáknak egy járulékos következményük, "hasznuk" is: feltárásuk nyomán megerősített biztonsági intézkedéseket vezetnek be, műszakilag új eszközöket, módszereket fejlesztenek ki. Ezek segítségével jelentősen megnő a biztonság. Ez történt például Csernobil nyomán az atomenergetikában is. Néha nem is kell szerencsétlenség, hanem elég egy sokakat érintő életmódi zavar, mint az 1965-ős nagy New York-i "black-out" (áramkimaradás) vagy olyan gazdasági megrázkódtatás, mint az előzőnél sokkalta nagyobb hatású, mert globális méretű olajválság, hogy alapjaiban megváltoztassa a világ (főleg a fejlett világ) energetikai szemléletét. Ebben sajátos, interaktív szerepet játszott a média is, mutat rá Vajda (108-110. o). A média szerepét egyébként kiemelten fontosnak tartja a szerző, mert erre még egyszer kitér a 6.4. pontban, amikor rámutat: "A közhangulatban tükröződik a szubjektív veszélyérzet is. (...) A veszélyérzetet könnyű felerősíteni - a sokat emlegetett veszélyt az emberek nagynak érzik. A szóhasználat sem közömbös: az ellenszenves fogalmak - veszély, kockázat, fenyegetés, atomszemét, kiszolgáltatottság - növelik a félelmet. A félelem bizonyos‚ mértéken felül öngerjesztővé válik (..); csak aktív párbeszédtől remélhető az érvek figyelembevétele." (222-223. o).

A szerzőnek nagy érdeme, hogy a jelenségeket és folyamatokat nem elkülönülten, hanem összefüggéseiket, kapcsolódásaikat, visszacsatolásaikat figyelembe véve: rendszerben vizsgálja. Konkrétan az energetikában ez azt jelenti, hogy nem csupán az energia előállítását tárgyalja, hanem a hatások (legyen az műszaki, környezeti, gazdasági vagy társadalmi) teljes folyamatát elemzi. A villamos energia előállításnál például együttesen és nem szétszakítva veszi szemügyre a teljes folyamatábrát (3.1. ábra), a kitermeléstől (bányászat) kezdve az energiahordozó feldolgozásán, szállításán át az erőműig majd onnan az energia-elosztásig (hálózat), bezárva a véghasználó-fogyasztóval. Ez az egyszerű(nek látszó) lineáris folyamatábra tovább bővül és mélyül, hurkolt kapcsolatokkal és visszacsatolásokkal, ha a környezeti gazdasági (beruházás működtetés stb.) és egyéb tényezőket is figyelembe vesszük. Mindezt természetesen modellezni és számítógépen szimulálni lehet. Megismerkedhetünk a transzportfolyamatok, a kitettségek alapmodelljeivel és egyúttal azokkal a bizonytalanságokkal is, amelyek a nagyfokú komplexitás következtében a modellek pontosságából adódnak.

A veszélyek, kockázatok feltárása és azok részleges vagy - ahol és amikor lehet - teljes eliminálása, végső soron az ember érdekeit kell hogy szolgálja. Ennek tudható be, hogy a szerző több fejezetben is tárgyalja az embert érő hatásokat (4. Egészségkárosodás; 5. Az életkörülmények károsítása; 9. Az üzemi személyzet egészségi ártalmai; 10. A lakosság egészségi ártalmai). A könyvnek talán legfontosabb mondanivalóját éppen ezek tükrében lehet fellelni. Végül is a legzöldebb környezetvédő sem tagadhatja, hogy az emberiség nem mondhat le az energia hasznosításáról, illetve felhasználásáról (elég, ha csak néhány órára "nincs villany és emiatt, nem csupán világítani, tévézni nem lehet, nem csak a liftek állnak le bénul meg a metró, hanem történetesen télen a fűtés is kimarad).

Mit lehet tehát, tenni, összevetve az igényeket, a hasznot és a károsító tényezőket? Erre próbál ésszerű variánsokat adni a szerző, gondosan bemutatva, melyik módszernek mik az előnyei és a hátrányai. A változatok összehasonlításában (11. 10. táblázat) igen világos és tárgyilagos képet ad arról, hogy a tömeges energiatermelés szempontjából legfontosabb négy lehetőség (lignit, szén, szénhidrogének, nukleáris) alkalmazása milyen környezeti, anyagi és egyéb, járulékos károkkal jár. A 12.1. táblázatból a legfontosabb társadalmi kölcsönhatások összefoglalásával ismerkedhetünk meg.

Végül is melyik variáns a legvonzóbb? A záró, 12. fejezet a társadalmi hatások szempontjából veti össze a pro és kontra tényezőket, anélkül, hogy maga a szerző közvetlenül érvelne bármelyik mellett is. Mindenesetre az utolsó fejezet, illetve a 12.4. táblázat a nem energetikai szakember számára is jól érthető, rendkívül tárgyilagos összehasonlító értékelést ad, ami segíthet abban, hogy az eleve nem elfogult, előítéletektől vagy éppen politikai aspirációktól át nem hatott érdeklődő, netán érintett ember képes legyen eligazodni akkor is, ha válaszaival esetleg döntenie kell szűkebb vagy tágabb otthona, környezete energetikával kapcsolatos problémáiban. Ebben külön segítséget jelent, hogy a könyv egy teljes fejezetet szentel a magyar energetika perem-feltételeinek (8. fejezet), amely előkészítésként szolgál a személyt (egészségi) a környezeti és a társadalmi következmények megismeréséhez és elemzéséhez.

Nem kell külön kiemelni, ha egy műszaki-gazdasági összefoglaló mű adatgazdag a tényeken alapuló elemzései logikusak és konzisztensek, matematikai tárgyalás-módja korrekt, mert ezek alapkövetelmények. A kockázat és biztonság című könyv tartalmában hordozza mindezeket az erényeket. Van azonban egy további, járulékos érdeme, amely már sokkal kevésbé mondható el művek sokaságáról: az, hogy nagyon szép nyelvezettel, nagyon világosan, érthetően ad közre bonyolult műszaki kérdésekről szóló ismereteket, mindig szem előtt tartva, hogy az olvasó nem biztosan járatos a mondanivalók részleteiben. Ajánlom ezért ezt a könyvet mérnökökön kívül mindazoknak, akik érdeklődnek szakmájukon kívüli, tágabb összefüggések iránt és akik szeretik a szellemi kalandozásokat. (Vajda György: Kockázat és biztonság. Akadémiai Kiadó. 1998. 476 o.)

Szentgyörgyi Zsuzsa


<-- Vissza az 1999/2. szám tartalomjegyzékére