1999/2.

A tudomány történetéből

III. Béla király és feleségének sírja

A felfedezés körülményei és visszhangja 1848-ban

Mottó: "Az egyedüli útbaigazító a véletlen és a tudomány" 1

A régiségek és a múzeum ügye

A XIX. század a felvilágosodás nyomán a nemzeti romantika eszmerendszerében a régiségek, s ezzel együtt a nemzeti történelem dicső emlékeinek tudatos megőrzése gondolatát is felvetette. A régészet, a művészettörténet és a műemlékvédelem is ebben a gondolatkörben gyökerezik.

A nemzeti törekvések talaján teremtődött meg - Európában is az elsők között - az első magyar közgyűjtemény 1802-ben Széchényi Ferenc gróf adományaként, melyet az 1807. évi 27. tc. örökített meg. A gyűjtemény, a Nemzeti Múzeum felügyelője József nádor, majd 1847-tól István nádor volt. A nemzeti kormány 1848. december 19-én vonta az intézményt a közoktatási tárca joghatósága alá.2

A Nemzeti Múzeum eszméjéhez híven az állami adminisztráció törekvése az volt, hogy a gyűjteménybe kerüljenek a legfontosabb és legérdekesebb leletek. 1804-ben rendelkeztek a nyomdák köteles példányai leadásáról, 1836-ban vásárolták meg a Jankovits-gyűjteményt. Jellemző és érdekes, hogy a Székesfehérvárott 1803-ban megtalált István király szarkofág 1814-ben a Nemzeti Múzeumba került 3, s csak 1936-ban hozták vissza.

Az épületet az 1832-36-os országgyűlésen megajánlott, a nemesség által fizetendő 500 ezer forintból kezdték építeni 1837-ben. 1846-ban már rendeztek kiállítást a félig kész épületben, ám igazi hírnévre az 1848-as forradalom és szabadságharc napjaiban tett szert.

A tudományosság és a nemzeti múlt megbecsülése csendül ki a szabadságharc zaklatott Idejében hozott rendeletekből is. A Közlöny, a kormány hivatalos lapja 1848. december 2-án így kezdte Kossuth Lajos november 30-ai rendeletének közleményét; "A tudományt a harcok között sem szabad felednünk, sőt azt ápolni mindenkor kötelességünk."4 Ennek szellemében fogalmazta meg Kossuth - Teleki József gróf, az Akadémia elnöke javaslatára - rendeletét az erődítési, sáncépítési munkáknál talált régiségek beszolgáltatásáról5. A múzeum gyűjteménye Számára Mészáros Lázár hadügyminiszter megnyitotta a fegyverraktárakat6. Az Országos Honvédelmi Bizottmány mellett működő, művelődésügyekkel foglalkozó államtitkárság élére Szász Károly személyében a régiségek megőrzése iránt különösen elkötelezett ember került7. Már ekkor is megfogalmazódott azonban az a gondolat, hogy nem Csupán a régiség, hanem a jelenbeli fontosság is méltóvá tehet tárgyakat arra, hogy a nemzeti múzeumba kerüljenek. Az ozorai fegyverletétel (1848. október 7.) során a Róth és Philippovics vezette 9 ezer főnyi tartaléksereg 5 zsákmányolt zászlaját is itt helyezték el az országgyűlésen való bemutatás után 8.

Az 1848-as fehérvári leletek visszhangjáról kritikusan

A székesfehérvári leletek azonnali népszerűsítését többen vállalták a szemtanúk közül. Természetesen maga Érdy János, a Nemzeti Múzeum őre, a feltárás vezetője a helyszínen és a pesti kiállítás december 27-ei előadásán szólt róluk. Szvorényi József (1816-1892), akkor fehérvári gimnáziumi tanár december 12-el írásával a Közlönyben, Boross Mihály (1815-1899) ügyvéd, akkor Fejér megye másodalispánja a Közlöny és a Kossuth Hírlapja tudósítójaként írta le az eseményeket. Egykorúnak tekinthető Pauer János (1814-1889), akkor székesfehérvári papneveldei tanár 1849-ben megjelentetett tudományos dolgozata is9, melyről joggal jegyzi meg Török Aurél: én abban a nézetben vagyok, hogy édes hazánkban még nem látott napvilágot oly könyvecske, mely hat pengő krajcáron oly felette nevezetes és érdekes felfedezést nyújthatott volna a hazai tudományosságnak, mint Pauer könyvecskéje."10 Érdy tudományos összefoglalóját, melynek gondolatmenetét állítólag már 1848. december 27-i előadásában elmondta, csak 1853-ban jelentette meg. A munkát a szerkesztő a következőképpen minősítette: "Magyar régiségeink, nemzeti emlékeink sorában ennél nevezetesebb, nagyobb fontosságú felfödözés nem létezik. Méltán lehet azt az eddigi magyar emlék találmányok koronájának tekinteni."11

Az 1850-es években sem Szvorényi József, sem Palugyai Imre, sem Fényes Elek nem említette az akkor nem szalonképes 48-as ügyet12. Érdy volt az egyetlen, aki ezt mint tudós, a kérdés legszakavatottabb ismerője megtehette, s maga is szemtanúként említette Pauert és Szvorényit13.

Az 1860-as évektől viszont már Székesfehérvár minden apró említésénél felbukkant a III. Béla-motívum. A századfordulón már szinte sajnálatosan túltengett a régi dicsőség emlegetése, elvonta ugyanis az írókat a mindenkori apró jellegzetességek, érdekességek rögzítésétől, pedig milyen nagy hasznát vennénk - történészek és néprajzosok - ma ezeknek a megfigyeléseknek.

Vádak Székesfehérvár ellen 1848 őszén

A nagy megkönnyebbülés, a pákozdi csata (1848. szeptember 29.) és Jellasics helyőrségének lefegyverzése (1848. október 31. után - olyan események után tehát, amelyek kapcsán joggal gondolhattak saját hősiességükre - súlyos vádakkal, hazaárulással vádolták Székesfehérvár és Fejér megye vezetőit és népét. Tóth Lőrinc és Madarász László azt kifogásolta, hogy tárt karokkal várták, és élelmezték Jellasics csapatait 14.

A vádak okozta sértettségről így írt Boross Mihály: "A horvátoktól megszabadulván saját kormányunk által zaklattattunk. Fejér megye elvádoltatván a kormány előtt, hogy jó indulatot tanúsított a horvátok Iránt: Kállay Ödön kormánybiztosul küldetett nyakunkra, miszerint vizsgálódjék aziránt, kik és miért élelmezték Jellasics seregét... Mindenesetre tapintatlan eljárás volt a megye és a város ellen, mikor az csak saját maga iránti kötelességét teljesítette. A magyar sereg elvonul s martalékul hagyja az ellenségnek a védtelen várost, s a kormány vizsgálatot indít a megye és a város ellen, hogy miért nem állt ellent s miért élelmezte a betóduló sereget?"15

A rossz hír, jelen esetben Fehérvár rossz kire természetesen gyorsabb szárnyakon szállt, mint a védelmére felhozott érvek. Egy F.J. szignóval jelzett egykorú ponyvairatként közölt, Szeptemberi dal című vers érdekesen tanúskodik erről (itt most csupán idevágó részletét idézem):

Jelasicsnak ős Fehérvár

Vívatlanul kapukat tár

S a korcs fiak ott hódolnak,

Hajh! egy hitvány kalandornak.

Még megérjük, hogy e betyár

Amit nem tett török, tatár

Dámájának ott csap levet,

István király sírja felett

A város és vezetősége azonban nem csupán megbántódott, hanem véd- és dacszövetséget is kötött a vizsgálóbiztosok ellen. Még a kormánybiztosok megérkezése előtt a testületek megtárgyalták ős mindenben jóváhagyták a vezetőség korábbi intézkedéseit. A kormánybiztosok itteni tevékenysége valóságosan megbénította a tisztikart, pedig most, az újabb támadás előestéjén ismét az erők koncentrálására lett volna szükség17.

I. Ferenc József trónra lépése és a hadi helyzet 1848 telén

1848 őszén a Windisch-Grátz herceg vezette katonapárt és a császári család egyaránt a trónváltozás előkészítésén fáradozott. 1848. november 21-én alakult meg a Schwarzenberg-kormány. A december 2-án trónra lépő új császár, I. Ferenc József és a kormány is az egységes Ausztria programjával lépett fel18. A változásban nem pusztán formális szerepe volt annak a ténynek, hogy Ferenc József nem tett esküt a magyar alkotmány tiszteletben tartására: ezért felelt meg az összmonarchia érdekeinek és ezért nem volt elfogadható a magyar szabadságharc szempontjából trónralépése.

Wlndlsch-Grátz herceg felhatalmazást kapott a magyarországi rend helyreállítására, azaz a támadásra, ami december 14-én be is következett. Ekkor olyan erővel kellett szembenéznie a magyar hadseregnek, amelyet nem volt képes a Dunántúlon megállítani: Görgei Artúr december 26-án föladta Győrt, Perczel Mór serege pedig december 30-án Mórnál szenvedett vereséget, éppen a Jellasics vezette I. hadtest ellen: A visszavonulás és a vereség után sem Székesfehérvár, sem a főváros nem volt többé védhető: Pest-Budát január 5-én, Székesfehérvárt január7-én szállta meg a császári haderő 19.

Mély politikai és hadászati válság jellemezte tehát a magyarországi helyzetet 1848. december elején.

A zaklatott idők, az ismétlődő fenyegetettség, az önértékelési válság és az igaztalan vádak közepette úgy kellett Fehérvárnak valami dicső, valami nemzeti és hősi, mint egy falat kenyér. Ebbe a helyzetbe robbant bele a királyleletek híre. Ezzel magyarázható az az elemi erejű érdeklődés, ami a városban fogadta az Igazán dicső, nemzeti és hősi múltat idéző leleteket.

A kút

Székesfehérvár jó ivóvízben szegény belvárosában a kút ásása vagy fúrása mindig központi kérdés volt. A XIX. század elejétől a város már állandó kút-mestert alkalmazott, s a sikeres fúrások híre messze elterjedt: Kaposvár és Debrecen is Birghoffer itteni kútmestert kérte kölcsön20. Forrásaink úgy tudják, hogy az országban az első artézi kutat itt fúrták21. 1851-ben Fényes Elek ország leírásában nem a királysírokat, Hanem az 1834-ben fúrt artézi kutat tartotta Fehérváron megjegyzésre méltőnak22. Ekkor a városban már három artézi kút volt23 1838-ban Barkóczi püspök kérte kölcsön a Város artézi kútfúró eszközeit, s ezekkel a püspöki palota udvarán 1839-ben fúrtak kutat24. A kút rajzát a tanácsnak bemutatták25. A kút vizét a püspökkert falán kívüli, Fazekas utcai medencébe is kivezették, s a levezető csatorna ásásakor találták meg és rombolták össze az első sírokat 26.

1846-ban a püspöki kert kútjának vízhozama romlott, ezért a kivezető csatornát lejjebb kellett volna szállítani, A kútmester és Máder Ferenc kőműves számításai nem győzték meg a tanácsot, és úgy határoztak, Hogy a püspökség falán kívül egy új kutat furatnak, mert félő, Hogy a régi vízhozam már nem láthatja cl a belvárost27. Ennek az új kútnak a fúrása a esőnek való fa hiánya miatt csak 1847. február 14-én "vétetett eszközlésbe 25.

Szeptember elején a kút körüli földmunkák folyamán egy régi épület falára bukkantak. A tanács megnézte, és úgy határozott, hogy azt Kállinger Izidor mérnök rajzolja le és, a régiség iránti kegyeletből, ahhoz értők által szedettessék ki.29

A megtalált falak "fejtegetésére a város rendszeresen külön személyt alkalmazott, aki a kitermelt kő és föld mennyisége után kapta fizetését. A kőfejtő 1840-ben már azt is kikötötte, hogy a kőfejtést csak akkor vállalja, ha a talált, kincsek az övé lehetnek 30. Erre a kikötésre valószínűleg azért került sor, mert az 1839-es sírrablásnak híre ment, az ékszerek egy része Bécsbe, másik része utóbb a Nemzeti Múzeumba került, de a munkások kezén is eltűntek darabok 31.

III. Béla és felesége sírjának megtalálása a székesfehérvári tanácsülési jegyzőkönyvek tükrében

1848-ban folytatódtak a kút körüli földmunkák: május 5-én jelentette Kállinger mérnök, hogy a köveket kiszedték, de "a kiásott négyszögletes gödör egyik sarkában még egy koporsó mutatkozik, mely majd csak a kút elkészülte után ásattathatik ki."32 A tanács a munkák folytatását rendelte el.

A tanácsülési jegyzőkönyvek 1848. december 5-ei, 4509. számú bejegyzése szól az "artézi kúttól 2 és 3 ölnyi távolságban délkelet felé" márvány sírkövek megtalálásáról, és az első márvány koporsó felnyitásáról. A jegyzőkönyv élményszerűen ina le a koporsóban talált "emberi test töredékeny csontjait", mely "tetemek az orvos urak vizsgálatánál fogva mintegy 40 éves némberi hulladékoknak találtattak." A legnagyobb megilletődés hangján a "15 próbás ezüstből álló... egyszerű koronáról és az aranyszövetű selyem fátyol darabjairól szólnak. Az ügyhöz tartozó határozatban33 - "minthogy a körülmények királyi és valószínűleg Árpád-nemzetségi tetemeknek látszanak" - a mellékleteket Eischl Ede jegyzővel a múzeumnak küldték fel34. Eischl levelet vitt Luczenbacher János akadémiai titoknoknak és a Honvédelmi Bizottmánynak "ezen érdekes találványról"‚ és arról, hogy a kibontott sír mellett még egy másik Is látszik. A másik sír kibontásához meghívták a "régiségek országos hírű szaktudományos búvárát".

Érdekes, hogy megérkezéséig végig Luczenbacherként emlegetik a tudást, holott nevének Érdi-re (i-vel!) történt változásáról a Közlöny Július 2-án, a Kossuth Hírlapja pedig augusztus 7-én hírt adott35. A névváltozásra nyilván megérkezésekor maga Figyelmeztette a városatyákat.

Még ugyanazon a napon, december 5-én délután 2 órakor Hadhalmi Polgármester kérésére megyizsgálták a csontvázat a városban lévő orvosok. Marbik Mihály, Hellensteiner Károly, Say Ferenc, Hanekker Ferenc. Schaller János és Aschner József az elkészített látleletben "megélemedett korú" "nő személyt" írtak le, akit "hatszáz évek előtt" temettek el36. A december 7-én tartott közlésen az elnöklő polgármester mondta el a körülményeket s a testület az ásatás folytatása37, illetve "hatósági elősegítése"33 mellett döntött.

A Pestre (elvitt ékszereket Erdy december 6-án 61. szám alatt jegyezte be a szerzeményi naplóba39. Megjegyezte róluk tanulmányában, hogy az Illetékes helyeken bemutatta és - mint írja - "azonnal megbízattam, hogy Fehérvárra utazzam, az ott lelt ékszereket és márványlapokat a magyar nemzeti múzeum részére lefoglaljam, ide felhozassam, és a meg netalán szükséges ásatást, a hatóság közbejöttével folytassam"40.

Erdy János és a kíséretében december 8-án érkező Varsányi János mérnök munkáját december l2-étől követték a Jegyzőkönyvek. Ezek szerint délelőtt 9 órakor "számos közönség" előtt nyitották ki a második koporsót, amelyben a király csontjai és ékszerei feküdtek. A sír leírása igen pontos, talán maga Érdy diktálta, hiszen az ö később közölt megfigyeléseit tükrözi. Például Pauerrel ellentétben a király nyakán láncot ír le, de nem figyel fel arra, hogy a gyűrű nyitható szelencés41.

A Jegyzőkönyvek is megjegyzik, hogy már a királysír kibontásának és lerajzolásának napján nagy érdeklődés fogadta a leleteket. A helyszínen, majd a városházán is bemutatták a közönségnek az ékszereket, azaz a "közönség nézetének kitették"42 azokat. A nagy érdeklődésre minden szemtanú felfigyelt. Erdy így ír: a "gyönyörű látványra zsibongó sokaság tódult a máskor csendes térre. Csoportosan ugráltak le a gödörbe S a felügyelő nem volt képes valakit visszatiltani...[a csontváz] látására reggel nyolc órától majd délig, még lerajzolása íratott, mindig mások és mások siettenek a város minden vidékéről.

Itt lehette tapasztalni, mily meleg részvéttel viseltettek a fehérváriak városuk múltja Iránt, látta e tudományos kincset teljes épségében néhány ezer ember, még is ki kellet az ékszereket a városház termében közszemlére tétetnem"43.

Pauer János, ekkor 36 éves, papnevelő intézeti tanár, későbbi püspök, maga is az akadémia tagja, így Ír: "azoknak látására temérdek sokaság sereglett össze44. A másik szemtanú, a Közlönyt is tudósító Szvorényi József (nyelvész, irodalmár, ciszterci tanár) szerint "feszült vággyal függünk a homályban rejlő valóság felderitéséig"45.

A december 14-ei bejegyzés szól az újabb melléklet nélküli sírok megtalálásáról és arról, hogy a leleteket a múzeumba - ti. a Nemzeti Múzeumba - fogják vinni, és hogy az ásatás költségeit a "közállomány", azaz az állam állja46<.

Ha hinni lehet a pár évvel utóbbi megjegyzésnek, Érdy munkájának igen kedvező megítélést kölcsönzött - a szerkesztő megjegyzése szerint - , hogy "Erdy úr ezen fehérvári ásatást mindössze 200 pforinttal eszközlé ..."47.

Már az Érdy Jánosék Fehérvárra érkezését jelentő elnöki tájékoztatóban elhangzott az az igény, hogy "a talált régiségekből a város számára tartassanak meg"48.

Tudjuk, hogy Érdy az Országos Honvédelmi Bizottmány azon meghagyásával érkezett, hogy a leleteket a múzeum részére foglalja le, és azokat Pestre szállítsa. Szvorényi december 12-ei tudósításában egyenesen kormánybiztosnak nevezte Érdyt49, tegyük hozzá: ekkor minden kormány-felhatalmazással érkezőnek kijárt ez a titulus.

A december 14-ei - tehát III. Béla sírjának megtalálása utáni - közgyűlésen, amikor azonban még Érdy itt dolgozott, Farkas Ferenc nagyprépost javasolta, hogy kérvényezzék a kormánynál: a leletek egy része maradion itt "e városnak a királyok temetőjéből származott dicsősége némi jeléül A közgyűlés fegyelmezetten leszögezte: a "kérés az országos múzeum céljával ellenkeznék", ezért nem támogatták a javaslatot, csak azt határozták, hogy "a sírok helye díszes oszloppal fog megjelöltetni, s azon a sírok feltalálási ideje a késő maradék számára is fel fog jegyeztetni50. A díszes oszlop elmaradt, a késő maradéknak való feljegyzés az 998-ban leleplezett Érdy emléktáblán valósult meg.

Érdy székesfehérvári tartózkodásának utolsó jegyzőkönyvbeli említése december 17-én keltezett nyugtája, amelyben elismeri a december 1-jétől 16-áig tartó ásatás leleteinek átvételét "a Nemzeti Múzeum számára Pestre szállítás végett"51. Ez a nyugta közvetlenül az indulás előtt íródhatott, hiszen már 16-án kiállították Hathalmi Pál polgármester és Orsonits Vilmos aljegyző aláírásával ifj. Balogh Ferenc számára a leletek fuvarozására vonatkozó útlevelet52, melyen december 19-ei dátummal szerepel Érdy pesti átvételt Igazoló aláírása.

A megtalálás történetéhez hozzátartozik még az a kérdés is, hogy miért kellett a munkát abbahagyni. Erdy és Fauer is "a zordon télnek fergetegei"-re hivatkozott53. A megtalálásról később értekezők Joggal jegyzik meg, hogy a hadi helyzet sem tette lehetővé a munkálatok folytatását. Mindkét körülmény méltánylandó ugyan, véleményem szerint azonban sokkal egyszerűbb a helyzet. Érdy teljesítette, amire a megbízatása szólt, a megnyitott gödörből látható leleteket feltárta és elszállíttatta Pestre. Ez nem azt jelenti, hogy az az időszak, ami december 17-e után következett, akár időjárási, akár hadi szempontból folytathatóvá tette volna az ásatást, tény azonban, hogy Erdy maga nem sajnálkozott a munka befejezése miatt és nem okolt érte külső körülményeket.

A leletek a Nemzeti Múzeumban

A székesfehérvári helytörténeti irodalomban Lauschmann Gyula54 nyomán bukkan fel olykor az a megegyzés, hogy a feltárást Székesfehérváron Kossuth Lajos is megtekintette volna. Az imént bemutattam a tanácsülési jegyzőkönyvek több bejegyzését: a kútmester a városi mérnök, az orvos és a kanonok egyaránt megnyilatkozik bennük. Lehetetlennek tartom, hogy ha Kossuth 1848. december 17-én reggelig itt megjelent volna, azt a jegyzőkönyvek ne említették volna.

Egy adat ezzel szemben arra mutat, hogy a leleteket Kossuth már Pesten a Nemzeti Múzeumban tekintette meg december 22-én55. Ha a dátumot elfogadjuk, akkor tudhatjuk, hogy hosszasabb látogatásra nem is telt volna ebből a napból: ekkor adta ki ugyanis Kossuth felhívását az általános népfelkelésre a haza védelmében56. Az előtte való napon bízta meg Batthyány Istvánt Székesfehérvár és Fejér megye kormánybiztosságával és szabad mozgó csapatok szervezésével. E tevékenysége fedezetéül a pénzügyminisztérium 12 ezer forintot utalt át Batthyány számára57.

A Pestre visszatért Érdy igazolhatóan a királysírok leleteivel foglalatoskodott. Pesten a múzeum egyik termében a leleteket "úgy állítottam Össze, amint találtatott írja, s december 27-ére szakmai bemutatót szervezett. Ekkor vizsgáltatta meg neves orvosokkal a csontokat58 és utólagos visszaemlékezések szerint ekkori előadásában fejtette ki nézeteit a leletek datálása kérdésében59.

A királysírok fellelésének egykorú Irodalmi visszhangja

A királysírok híre ihlette Garay János: Síri hang az élőkhöz című versét60, amelyben az ősök ereklyéit is a kortársak lelkesítésére kívánja felhasználni a szabadság kivívása érdekében:

...apáid sírja azért nyílt meg neked,

Hogy a holtnak láttára feldobbanjon szíved,

Nem, mert talán király volt, de oly kornak fia,

Melyben dicső, szabad s független volt e haza.

Érdekes és jellemző, hogy az Új király, Ferenc József, akinek trónra lépését a magyar országgyűlés nem ismerte el, többszörösen is érintett a versben. A negyedik versszak az eredeti versben "a hitszegő király hitetlenségeit" ostorozza, a hatodik versszakban pedig azt a tényt:

Hogy hűtlen királya megszegve szent hitét,

elárulá, eladta, pusztítja ős népét,

A verset munkájában a csontleletek első antropológus vizsgálója, Török Aurél is függelékben közölte értekezésében61, de az akkori királyra is kompromittáló részeket szemérmesen kipontozta. Nem véletlenül, hiszen a király akkor is I. Ferenc József volt, és a csontok vizsgálata után 1898. október 21-én - éppen száz évvel ezelőtt - történt meg a király által elrendelt és 25 ezer forinttal finanszírozott sokadik temetés, most már a budai Mátyás templom Szentháromság kápolnájában62. Ezek a sírok ma is itt látogathatók, az eredeti szarkofágok viszont az 1938-as ünnepségek tiszteletére Székesfehérvárra kerültek vissza a Bazilika altemplomában63.

A lelkesült hangulatról a verset író Garay egy Petőfinek írott levelében számol be 1848. december 25-én. Itt immár prózában tér ki a sírokkal kapcsolatos véleményére: "holnapután tudóstárilag vagyunk meghívva a Múzeumba a sz.-fehérvári ősemlék megnézésére. Engem, ki őseink nagy kora iránt annyi kegyelettel viseltetem, előre öröm tölt el, hogy egy Árpád-királyt - ha csak csontvázában is látandók, - nem tán azért, mert király, hanem mert oly korból való magyar, melyben e nemzet szabad, független és nagy volt. Bár csontjaiból oly miasma terjedne elkorcsosult levegőnkre, mely mindnyájunkat szabadság lázba ejtene!64.

Petőfi ekkor Debrecenben a Színház utca 2555. szám alatt lakott, s december 15. óta Zoltán fia születésével volt elsősorban elfoglalva. Sajnos Garayhoz írott levelei nem maradtak ránk65, mégis ismerjük a királysírral kapcsolatos vélekedését. A történelemre vonatkozó jegyzetel között talált 1849. január 12-ei feljegyzésében természetesen egészen másként, igazi republikánushoz méltóan vélekedik: "Több század óta feledve volt a hely, hová hajdan a királyokat temették Székesfehérvárott. 1848. vége felé meglelék a sírboltot s benne két Árpád-király csontjait. Ez csak egy évvel is előbb, nemzeti ünnep lett volna; most egy pár régiségkedvelő tudóst kivéve, senkit sem érdekelt, a nemzet épen a királyok elleni harcát vívta. Mintha azért Jöttek volna ki e holt királyok a sírból, hogy elő utódaikat lehijják magokhoz a trónról a porta."66

A költői kép más - mondhatnánk, ellenkező irányú mozgást tükröz mégis hasonló megítélést sugall Boross Mihály Kossuth Hírlapjának írott beszámolója Is 1848. december 20-án. "Midőn egyfelől a habsburgok koronája porbahull, másfelől az elhunyt királyok koronái a porból kelnek ki."67

A példák száma szaporítható lenne, de ennyiből is látható, hogy különbözőképpen fogadták eleink a "holt királyok" megtalálását. A tudósok lelkesedése érthető, az Ismert személyek megítélése nézeteik ismeretében várható, a helyiek elemi erejű lelkesedése pedig természetes.

Demeter Zsófia

JEGYZETEK:

1 Lukács, 1868. 292.

2 Hertnann szerk., 1996. 10.; Fodor szerk., 1992. 8

3 Fitz, 1980. 77.; Buzinkay, 1986. 39.

4 Közlöny, 1848. december 2. 175. sz. 825. o.

5 Kossuth Lajos Összes Munkái XIII., 1952. 594-595.; Szabad szerk.: 1994. 129.

6 Hertnann szerk.: 1996. 10.

7 Buzinkay, 1986. 42.

8 Hermann szerk., 1996. 10.

9 Pauer, 1849.

10 Török, 1894. 197.

11 Érdy 1853. 42, A szerkesztő megjegyzése.

12 Szvorényi, 1851.; Fényes, 1851., Palugyai, 1853.

13 Érdy, 1883. 45.

14 Erdős, 1998. 195-196.

15 Boross, 1881. 110.

16 közli Pogány szerk.: 1983. 266-267.

17 Erdős, 1998. uott.

18 Hermann szerk., 1996. 221.

19 Boross, 1881. 111-127.; Hermann szerk., 1996. 229-231.; Erdős. 1998. 215-222.; Magony, 1998. 43.

20 Kállay, 1988. 403-406.

21 Érdy, 1853. 43.; Török, 1894. 177.

22 Fényes, 1851. II. 8-9.

23 Kállay, 1988. 406.

24 uott. 329.

25 Székesfehérvár Város Levéltára (a továbbiakban SzVL.), Tanácsülési jegyzőkönyv, 1839. 840., 1454. sz.

26 Érdy, 1853. 43.; Lukács, 1868. 294.; Fodor szerk., 1992. 50.

27 SzVL. Tanácsülési jkv. 1846. 4082.; 4124.; 4321.

28 uott. 1847. 3872.

29 uott. 1847. 3558.; Kállay, 1996. 151.

30 uott, 1816. 508.; 1839. 244.; 1840. 106.

31 Henszlmann, 1864. 224.; Nemeskéri 1982. 110-111.; Kégli, 1987. 14.; Fodor szerk. 1992. 50.

32 SzVL Tanácsülési jkv. 1848. 1596.; Pauer, 1849. 2.

33 uott. 4509. sz.

34 Az átadást Igazoló nyugta a 4573. számon. Az átvevő Kubinyi Ágoston, aki a leleteket mint ajándékot vette át.

35 Közlöny, 23. sz. 1848. július 2. 92. o.; Kossuth Hírlapja, 33. 1848. augusztus 7.

36 SzVL. Tanácsülési jkv. 1848. 4510.

37 uott. 4542.

38 uott. 4579.

39 Forster, 1900. 9.

40 Érdy, 1853. 43.

41 SzVL. Tanácsülési jkv. 1848. 4613.

42 uott. 4579.

43 Érdy, 1853. 44.

44 Pauer, 1849. 4.

45 Szvorényi, 1848. Közlöny, 191., 1848. december 18. 901.

46 SzVL, Tanácsülési jkv. 1848. 4579.

49 Szvorényi, 1848. Közlöny, december 18. 901.

50 SzVL. Tanácsülési jkv. 1848. 4619.

51 uott. 4664.

52 uott. 4684.

53 Érdy, 1853. 43.; Pauer, 1849. 5.

54 Lauschmann, III. 1995. 253.

55 Hermann szerk., 1996. 10.

56 Kossuth Lajos Összes Munkái. XIII. 1952. 839.

57 uott. 837.

58 Érdy, 1853. 45. Az orvosi vizsgálatokról közelebbit nem tudunk.

59 Henszlmann, 1864. 215., Török, 1894. 176.

60 Garay, 1956. 135-136.; idézi Török, 1894, 156-157.

61 Török, 1894. 154-157.

62 Forster, 1900. 269-270.; 276., és Békefi Reming dr., 1900. 279-292.

63 Kégli, 1987. 14.; Buzinkay, 1986. 91

64 Petőfi, 1974. 529-530. idézi Török 1894. 155-156.; Buzinkay 1986. 47.

65 Petőfi, 1964. 457.

66 Petőfi, VII. 1964. 142.

67 Boross, 1848. Kossuth Hírlapja, december 20.

IRODALOM

Békefi Reming Dr.: 1900 III. Béla temetése. in. III. Béla magyar király emlékezete. Forster Gyula szerk. 244-278. Budapest

Boross Mihály: Élményeim 1848-1861. Székesfehérvár

Buzinkay Géza: 1986 Kő se mutatja helyét. A királysírok pusztulása. Budapest, 1986. 119 pp.

Erdős Ferenc: 1998 Forradalom és szabadságharc Fejér megyében (1848-1849) Székesfehérvár

Érdy János: 1853 III. Béla király és nejének Székes-Fehérvárott talált síremlékei. Magyarország és Erdély Képekben. Szerk.: Kubinyi F. - Vahot Imre. 42-48. Pest I.

Fejér György: 1818 Régi Székes Fehérvárról jegyzetek. Tudományos Gyűjtemény. VI. 32-53.

Fényes Elek: 1851 Magyarország geographiai szótára. II. kötet, Pest.

Fitz Jenő: 1980 Székesfehérvár, Panoráma, 1980.

Fodor István szerk.: 1992 Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest

Forster Gyula: 1900 Székesfehérvár koronázó templom in. III. Béla magyar király emlékezete. szerk. Forster Gyula. 1-17. Budapest

Forster Gyula: 1900 A budavári koronázó templom. in. III. Béla magyar király emlékezete, 244-278 Budapest

Garay János: 1956. Garay János válogatott művei. S.a.r. Kovács Antal, Szekszárd. Síri hang az élőkhöz. 135-136.

Hazai Tudósítások, 1806. Hazai Tudósítások. XXVII, 226-228.

Henszlmann Imre: 1864 A székes-fehérvári ásatások eredménye. Pest

Hermann Róbert szerk. 1996. 1848-1849. A szabadságharc és forradalom története. Budapest

Kállay István: 1988 Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai. Fejér megye Történelmi Évkönyve 18. Székesfehérvár

Kállay István: 1996 A fehérvári koronázó bazilika közjogi szerepe. A székesfehérvári Boldogasszony bazilika történeti jelentősége. Az 1996. május 16-án rendezett tudományos tanácskozás előadásai. Szerk.: Farkas Gábor, 143-153. Székesfehérvár.

Károly János: 1898 Fejér Vármegye története I-V. II. kötet, Székesfehérvár.

Kégli Ferenc: 1987 Királyaink fehérvári temetője. Fejér Megyei Szemle. 1.sz. 13-17.

Kossuth Lajos: 1952 Kossuth Lajos Összes munkái, XIII. Kossuth Lajos az OHB élén, Első rész, 1848. szeptember-december S.a.r. Barta István, Budapest

Lauschmann Gyula: 1995 Székesfehérvár története III. Székesfehérvár

Lukács Béla: 1868 Székes-Fehérvár. Magyarország képekben. Honismertető folyóirat. szerk. Nagy Miklós II. kötet. 289. Pest,

Magony Imre: 1998 Székesfehérvár nemzetőrei 1848-ban, Székesfehérvár.

Nemeskéri János: 1983 A székesfehérvári királysírokról. Magyar Tudomány, 2. sz. 104-121.

Palugyai Imre: 1853 Szabad királyt városok leírása, Székesfehérvár. Pest.

Pauer János: 1849 A Székesfejérvárott fölfedezett királyi sírboltból. Nyomtatott özvegy Számmer Pálné betűivel. Székesfehérvár

Petőfi Sándor: 1964 Petőfi Sándor összes művei. VII. Petőfi Sándor levelezése, S.a.r. Kiss József. V. Nyilassy Vilma. Budapest

Petőfi Sándor: 1974 Petőfi Sándor összes prózai művel és levelezése. Gondozta: Matinko András Budapest

Pogány Péter szerk.: 1983 Riadj magyar! 1848-1849 fametszetes ponyvái, csatakrónikái. Magyar Hírmondó, Budapest

Polgár Iván: 1936 A székesfehérvári bazilika múltja. Székesfehérvár

Szabad György szerk.: 1994 Kossuth Lajos üzenetei, Budapest

Szvorényi József: 1851 Székes-Fejérvár. Új Magyar Múzeum. VIII. fűz, május 1. 405-430.

Török Aurél: 1893 Jelentés III-dik Béla magyar király és neje testereklyéiről. Értekezések a természettudományok köréből. Budapest


<-- Vissza az 1999/2. szám tartalomjegyzékére