Magyar Tudomány, 2008/05 526. o.

Tudós fórum



Elnökjelölti koncepció

Pálinkás József • elnökjelölt


Pálinkás József 1952. szeptember 18-án született Galvácson. A helyi általános iskola és a kecskeméti Piarista Gimnázium elvégzése után, 1977-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen fizikus szakon szerzett diplomát. Az MTA ösztöndíjasaként az MTA debreceni Atommagkutató Intézetében (ATOMKI) kezdett dolgozni. Fő kutatási területe az atomi ütközések kísérleti vizsgálata. 1981-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen summa cum laude minősítéssel egyetemi doktorrá avatták.

1983-tól 1985-ig vendégkutatóként a College Station-i (USA) Texas A&M Egyetemen dolgozik atomok és nagyenergiájú nehéz ionok ütközéseinek vizsgálatán. 1985-től az ATOMKI-ban folytatja munkáját atomi ütközések röntgen- és elektronspektroszkópiai vizsgálatával. 1988-ban a Manne Siegbahn Intézet meghívására Svédországba utazik, ahol ugyancsak ion-atom ütközések kísérleti vizsgálatával foglalkozik. 1989-ben megszerzi a fizikai tudomány doktora fokozatot.

1990-től főként ion-atom ütközési folyamatokban létrejövő elektron-emisszió kutatásával foglalkozik az ATOMKI-ben, amelynek 1990-ben igazgatóhelyettese, 1991 és 1996 között igazgatója. 1994-ben bekapcsolódik a CERN-ben a LEP-en folyó, a hipotetikus Higgs-részecskék megfigyelésére irányuló OPAL-kísérletbe, és a kvarq-gluon plazma keresésére irányuló NA-49-es kísérletbe. E kísérletekbe való bekapcsolódása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Debrecenben kialakuljanak és megerősödjenek a kísérleti részecskefizikai kutatások. Ezek ígéretes folytatása az új LHC-gyorsítón tervezett mérések, amelyben jelentős a debreceni részvétel.

1995-ben az Akadémia levelező tagjává választják. Ettől az évtől kezdve a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd jogutódján, a Debreceni Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár, 2005-től a Fizikai Intézet igazgatója, 2007-től a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok elnöke, rektorhelyettes.

Pálinkás József 1998 és 2002 között előbb államtitkárként, majd oktatási miniszterként tagja volt a kormánynak. Működése során jelentős eredményeket ért el a magyar tudományos kutatás lehetőségeinek javításában. Az ő nevéhez köthető a kormány tudománypolitikai koncepciójának kidolgozása, a magyar tudomány anyagi támogatásának jelentős növelése és a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program elindítása. 2006-ban a Hajdú-Bihar megyei Fidesz-listán országgyűlési képviselővé választották. Az Oktatási és Tudományos Bizottság tagja és a Kutatási és Innovációs Eseti Bizottság társelnöke.

2002-ben visszatér egyetemi oktatói-kutatói munkájához, és hozzákezd az ECR-laboratóriumban az atomfizikai kutatások megújításához. Ennek eredményei már jól látszanak az ECR-plazmából kilépő röntgensugárzás eloszlását és a sokszorosan töltött nehéz ionjainak kristályok felületével való kölcsönhatását vizsgáló kutatásokról megjelent dolgozatokban. Fizika alaptárgyakat ad elő fizikus, fizikatanár és villamosmérnök szakos hallgatóknak, a PhD-képzésben kezdettől fogva részt vesz, eddig hat hallgatónak volt témavezetője vagy társ-témavezetője. 2004-ben választották az Akadémia rendes tagjává.

Pálinkás József jól ismert a magyar és nemzetközi tudományos közéletben. 1991 és 1996 között az ATOMKI igazgatójaként számos akadémiai testület tagjaként fejtett ki tudományos-közéleti tevékenységet. Megalakulásától 1998-ig tagja, majd alelnöke volt a Magyar Akkreditációs Bizottságnak, 1995 és 1998 között az IUPAP Commission on Atomic, Molecular and Optical Physics tagja, 1993–1998 között a European Committee on Future Accelerators tagja, és 1993–1997 között tagja volt az Internatinal Conference on Photonic Electronic and Atomic Collisions igazgatótanácsának.

Legjelentősebb tudományos eredményeit az atomi ütközésben ionizált atomok elektronfelhője aszimmetriájának kimutatásával, az elektron-elektron ütközés (Thomas-szórás) révén létrejövő elektronbefogás és a semleges lövedék-atomok elektronbefogásának kimutatásával érte el. Tudományos publikációinak száma 299, melyek mindegyike referált konferenciakötetben vagy folyóiratban megjelent dolgozat. Munkáira 4212 független hivatkozás ismert. Tudományos munkásságának összesített impaktfaktora 690, h-indexe 34. Tudományos munkásságának részletei a http://www.atomki.hu/~librarian/authors/aut00082.htm címen találhatók meg.


Vélemény a Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatos

néhány alapvető kérdésről (a jelölőbizottság részére)


Bevezetés


Az Akadémia a magyar tudományos élet egészének köztestülete. Felépítését, amelynek révén az akadémikusok mellett a tudományos fokozattal rendelkezők is bekapcsolódhatnak a köztestületi munkába, jónak és megtartandónak ítélem.

A jelenlegi szerkezetben az Akadémián olyan tudományági és tudományterületi bizottsági rendszer működtethető, amely képes lehet lokális érdekektől kevéssé befolyásolt szakmai döntések meghozatalára. Az Akadémia osztályai és bizottságai alkalmasak egy – szinte minden fejlett országban működő – research council szisztéma kialakítására.

Az Akadémia a magyar tudományos közéletben az igényesség zsinórmértéke. Az akadémikusi és az MTA doktora cím a jelenlegi körülmények között elősegíti a magyar tudományos élet versenyképességének megőrzését az egyetemeken is, és jól szolgálja az előmenetel rendjét a kutatóhálózatban is. Az MTA doktora cím adományozása révén az Akadémia a tudományos teljesítmény értékelésének etalonját alkotta meg. Az akadémikusi és doktori tiszteletdíj főként az Akadémia közfeladatainak ellátásában való részvétel anyagi honorálása, de – nézetem szerint – érdemek alapján szerzett jog is. Az elért eredmények kiszámítható honorálása, amely élvezőjének biztonságot nyújt, és amely az agyelszívást ellensúlyozni hivatott tudósi életpályamodell egyik sarokköve. Magyarországon az egyetemi és kutatóintézeti bérek – belátható időn belül – csak úgy tehetik valamennyire vonzóvá a fiatalok előtt a tudományos kutatói pályákat, ha a tiszteletdíj rendszerét megtartjuk.


Hogyan látom/tervezem

az MTA fejlődését 2011-ig?


A világ országainak kutatási, fejlesztési és innovációs rendszereit tekintve az Akadémia különleges státusú intézmény. Az Akadémia vezetésének éppen az a feladata, hogy e különleges státus előnyeit kihasználva szolgálja az ország és a tudomány érdekeit. A világban folyó tudományos kutatásoknak és ezek változásainak folyamatos és intézményes követésére és ennek alapján a magyar kutatási és fejlesztési politika számára megalapozott javaslatok megfogalmazására Magyarországon csak az Akadémia képes. Az Akadémia egyrészt jól szervezett tudományos társaság, másrészt osztályai és szakmai bizottságai révén egy research council-hoz hasonló rendszer, amely részt vehet tudománypolitikai, kutatásfinanszírozási döntések előkészítésében és meghozatalában. Az Akadémia e státusát erősíteni kívánom, s arra törekszem, hogy a döntéshozó testületekben az Akadémia – a kutatás és fejlesztés más szereplőivel együttműködve – érdemben, folyamatosan, az államigazgatási rendszerhez igazodva, világos szabályok alapján vegyen részt. E munkája során az Akadémiának határozottan ki kell állnia az egyetemi kutatások körülményeinek javítása érdekében is. A köztestületi munka új, szervezettebb formájának kiépítését a 2011-ig tartó ciklus fontos feladatának tekintem.

Magyarországon – de talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fejlett világban – ma alapvető kérdés a közintézmények feladatainak pontos, szinte normatív meghatározása és ennek megfelelő finanszírozása. Ezért az Akadémiának is a lehető legpontosabban meg kell fogalmaznia azokat a közfeladatokat, amelyeket tudományos köztestületként, kutatásfinanszírozó intézményként és az akadémiai kutatóhálózat fenntartójaként elvégez. Erre a leírásra – akár az akadémiai törvény módosításával is – szükség van, hogy az Akadémia költségvetési támogatását megkérdőjelezhetetlenné tegyük. Ennek érdekében el kívánom érni, hogy az Akadémia olyan új közfeladatokat is ellásson, mint a magyar tudományos közösség hivatalos képviselete nemzetközi tudományos szervezetekben és a tudományos információ elektronikus szolgáltatása a magyar tudományos közösség számára. Az Akadémia közfeladatai közé sorolom az OTKA – az egyéb akadémiai forrásoktól független – fejezeti adminisztrációját és támogatási összegének jelentős – három év alatt legalább kétszeresére történő – növelésének elérését. (2001–2002-ben 62 %-kal nőtt az OTKA költségvetése.)

Az Akadémia közfeladatainak harmadik csoportja az akadémiai kutatóhálózat (intézetek és egyetemi kutatócsoportok) fenntartása és igazgatása. Az akadémiai kutatóhálózat az Akadémiára bízott olyan nemzeti érték, amely nélkül Magyarország tudományos versenyképessége nem tartható fenn. Alapvető célom, hogy az akadémiai kutatóhálózat nemzetközi versenyképességét és tekintélyét növeljem, munkáját a nemzetközi tudományos közvélemény számára láthatóbbá tegyem. Megfontolandónak tartom, hogy a kutatóhálózat vegye fel egy világhírű magyar tudós nevét. Az Akadémiának intézményfenntartói feladatkörében a kor követelményeinek megfelelő munkamegosztást kell kialakítania a köztestület (közgyűlés, osztályok, bizottságok) és az intézethálózatot igazgató szervezet között. A köztestület fő feladata a tudományos közélet fórumainak megteremtése, megalapozott javaslatok és elemzések készítése és az értékelés. A kutatóhálózat hálózati szintű igazgatása, a magyar kutatási és fejlesztési rendszerbe való bekapcsolása, valamint az államigazgatás megfelelő szintjein való képviselete professzionális igazgatási struktúra kialakítását igényli, amelyben az Akadémia választott vezetői, az Akadémiai Kutatóhálózat Tanácsa és a Tikárság igazgatási apparátusa mellett az intézetek igazgatóinak és a kutatócsoportok vezetőinek jelentős szerepet kell kapniuk.

A kutatóhálózat számára forrást tervezek teremteni a műszerezettség fejlesztésére, a felújításokra és a kutatási témaváltások elősegítésére. Az intézetek méretének kérdése önmagában nem válaszolható meg. A méretet a feladatokkal kell összhangba hozni: bizonyos feladatokhoz nagyobb, másokhoz kisebb méretű intézmény szükséges, ezért a kutatóközpontokra és a kisebb méretű intézményekre egyaránt szükség van. Célom továbbá az egyetemi kutatócsoporti hálózat megerősítése.


Hogyan tervezem

az Akadémia reformjának folytatását?


A leegyszerűsítve akadémiai reformnak nevezett folyamatot egy fél éven belül szeretném lezárni, hogy a kifelé gyakran védekezésnek, befelé sokszor fenyegetésnek látszó reform helyett egy szerves fejlődési módra állhassunk át, amely folyamatos elemző, értékelő és kiigazító lépésekből áll.

Ehhez természetesen konszenzussal vagy megnyugtató többségű támogatással le kell zárni néhány vitát. Ezek között legfontosabb az akadémiai törvény. Álláspontom szerint az 1994-es törvény avítt vonásai és néhány hiányossága akár a törvény módosításával, akár új törvény megalkotásával kiküszöbölhetők. Bármelyik megoldást választjuk, az erről szóló megbeszéléseknek az Akadémia teljes nyilvánossága előtt kell zajlaniuk, és gyorsan eredményre kell jutnunk. A törvénnyel és az Akadémia szerves fejlődésével, fejlesztésével kapcsolatos kérdésekben én számos helyen és módon – törvényszöveg-módosítási javaslatok és ezek indoklásának formájában is – kifejtettem véleményemet. Az alábbiakban ezeket foglalom össze.

Az Akadémia legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés. Az Akadémia vezetését úgy célszerű kialakítani, hogy minden felhatalmazás világosan visszavezethető legyen a közgyűlés határozataira, ugyanakkor pontosan követhető legyen a vezetők személyes felelőssége. A döntéshozatal felgyorsítására olyan testületeket kell létrehozni, amelyek alkalmasak a közgyűlések közötti döntések meghozatalára. A közgyűlés által választott vezetők döntési felhatalmazásai és személyes felelősségük pontosan meghatározandó. A köztestületi működésben az Akadémia osztályainak alapvető szerepet kell játszaniuk.

Az intézethálózat működésében három szintet szükséges megkülönböztetni. A fenntartói döntések főszabályként a közgyűlésre és az elnökre tartoznak. A kutatóhálózati szintű döntések, ezek előkészítése, a hálózat képviselete a közigazgatás, a kutatás és fejlesztés más szereplőivel történő egyeztetés során a főtitkár, az általa irányított Titkárság, és az általa elnökölt – kormányzati képviselőkkel kiegészített – AKT feladata. A hálózati szintű döntésekbe az intézeti igazgatókat és a kutatócsoportok képviselőit is érdemben be kell vonni. Az intézményi döntéseket természetesen az intézmények vezetőinek és tudományos tanácsainak kell meghozniuk.

Az Akadémia sajátos helyzetéből adódóan két, jellegében egymástól eltérő feladat, a köztestületi munka és a kutatóhálózat igazgatása könnyen összekeveredhet. Az akadémiai kutatóhálózat olyan mértékben legyen független az Akadémia köztestületétől, hogy a munkáját érintő igazgatási döntések meghozhatók legyenek a köztestület közvetlen beavatkozása nélkül, és ezzel a kutatóhálózat versenyképessége ne szenvedjen hátrányt a köztestületi döntések természetes nehézkessége következtében, miközben a köztestület fenntartói jogosítványai megmaradnak.

A vagyontörvény következtében az Akadémia jelentős vagyon fölött rendelkezik, amellyel kötelessége jól gazdálkodni. A vagyon egy jelentős részét az intézetek képezik, amelyek jellegüknél fogva elsősorban nem a vagyon hasznosítói, hanem használói, ahogyan magánszemélyként nem hasznosítói, hanem használói vagyunk lakásunknak. A vagyonnal való gazdálkodás szabályait és intézményes rendjét szükségesnek tartom az Akadémia alapszabályában részletesen kidolgozni. E munka során különös figyelmet kell fordítani annak világos elkülönítésére, hogy az Akadémia a vagyonnak mely elemeit tekintse használói, és melyeket hasznosítói szempontból. A hasznosításnak természetesen mindenkor az Akadémia közfeladatait kell szolgálnia.


Hogyan tervezem a kormánnyal történő költségvetési egyeztetéseket?


A költségvetési egyeztetéseknek számos tartalmi eleme és több szintje van. A költségvetés két legfontosabb tartalmi eleme a törvényben megjelölt, a kormány által elfogadott meglévő feladatok kiszámítható finanszírozásának pontos megtervezése, és a jövőre vonatkozó olyan új feladatok megfogalmazása és a kormány képviselőivel való elfogadtatása, amelyek indokolttá teszik a finanszírozás növelését. Az alapfeladatok finanszírozásában az inflációnak és a tervezett gazdasági növekedés felének megfelelő mértékű növekedés tervezhető. El kívánom érni, hogy a műszerállomány és az épületek felújításának összege a tervezéskor növekményként épüljön be a költségvetésbe. A további növekedéshez új feladatok, új fejlesztések megjelölése szükséges. Ehhez kész tervekkel kell rendelkezni jóval a költségvetési tárgyalások megkezdése előtt. Ezért az egyeztetések során erősíteni kívánom az Akadémia kezdeményező szerepét. A kezdeményezést részben hálózati, nagyobbrészt intézményi szinten tervezem megvalósítani, ami azt jelenti, hogy minden évben megalapozott, koherens és évről évre aktualizált távlati fejlesztési tervekkel kívánom megkezdeni a költségvetési tárgyalásokat. Az új feladatok között a magyar tudomány nemzetközi képviseletét és a tudományos információ elektronikus szolgáltatását már most megemlítem. A költségvetés egyeztetését az Akadémiának az államigazgatás minden szintjén el kell végeznie. Az elnöknek a miniszterelnökkel, a pénzügyminiszterrel és a kutatásban és fejlesztésben érintett miniszterekkel időben – már az első negyedév végén – egyeztetnie kell a hagyományos és az új tartalmi elemekről. Ezzel párhuzamosan a kutatóhálózati igazgatás szintjén a Pénzügyminisztérium megfelelő szintjeivel koordináltan egyeztetjük a hagyományos és új feladatokat. El kívánom érni, hogy az Akadémia – lévén költségvetési fejezet – ugyanolyan formában vegyen részt az egyeztetéseken, mint bármely más minisztérium. A költségvetés sarokszámairól a végső egyeztetést az Akadémia elnöke a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel végzi el.


<-- Vissza a 2008/05 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra