Magyar Tudomány, 2006/9 1162. o.

Könyvszemle



Hírem a világban –

Egy tudományos kutató

és szakirodalmi hírszerzÅ‘ alig kódolt üzenetei


Az elmúlt hetekben jól koordinált támadások kereszttüzébe került a tudományos alapkutatás és a Magyar Tudományos Akadémia helyzete. Amint ilyen esetekben az lenni szokott, kiderült, hogy a kritikát megfogalmazók közül nem mindenki van teljesen tisztában azzal, hogyan is működik a tudomány, illetve a tudományos kutatás. Ilyen körülmények között igazán szerencsés véletlennek tűnik, hogy az Akadémiai Kiadó A tudomány körül címmel elindított egy könyvsorozatot Braun Tibor professzor szerkesztésében. A sorozatból már négy könyv is elérhetÅ‘ az érdeklÅ‘dÅ‘k számára: Royston M. Roberts Serendipity – Véletlen felfedezések a tudományban, Marc Abrahams: Ig-Nobel – A tudomány citrom díja, Siegfried Bär A Céh – Az egyetemek lényege a professzorrá válásnak és a professzorok érzelmi életének tükrében, valamint a sorozat szerkesztÅ‘jének Hírem a világban – Egy tudományos kutató és szakirodalmi hírszerzÅ‘ alig kódolt üzenetei című műve.

A négy könyv alaposan körüljárja a tudomány berkeit, a felfedezések körülményeit, a félresikerült vagy éppenséggel Å‘rült, de elgondolkodtató találmányokat, az egyetemek életének érdekességeit és visszásságait, valamint azt a szűnni nem akaró küzdelmet, amit tudományos kutatók folytatnak munkásságuk (többségében csupán erkölcsi) elismertetéséért, más szóval a hírnévért.

Alegutolsó kötet azokat az írásokat gyűjti csokorba, amelyek a szerzÅ‘ tudománymetriai munkásságának legérdekesebb mozzanataival kapcsolatosak. E könyvnek az ad különös aktualitást, hogy egyes részeiben a hazai tudományos kutatás értékelésével is foglalkozik, tudományos igénnyel, s nem leegyszerűsített, anyagias fiskális szempontok alapján. A könyvben található megfontolások ellenpontjaként szolgál egyes gazdasági szakembereknek a tévé nyilvánossága elÅ‘tt tett kijelentése, miszerint nem mérhetÅ‘ a tudományos alapkutatás eredményessége!

Kezdetnek talán nem ártana tisztázni, mi is valójában a tudomány? Ezzel kapcsolatban érdemes idézni Pungor ErnÅ‘ akadémikust, az OMFB egykori elnökét, aki egy tudományértékeléssel foglalkozó mű elÅ‘szavában a következÅ‘ket írta: „A tudomány a legmagasabb szintű emberi tevékenység. Amíg a tudomány művelése kevesek dolga volt, addig el lehetett fogadni Eötvös Lorándnak azt a véleményét, hogy csak az menjen kutatónak, akinek megvan hozzá a gazdasági alapja is. A tudomány azonban idÅ‘közben az emberiség közkincsévé vált, amelyre naponta újabb és újabb emberi tevékenységek épülnek. Az új műszaki eredmények egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a természettudományra. A kutatás mind szélesebb csoportok tevékenységét igényli. Az eötvösi intelemmel szemben napjainkra a tudományos munka megélhetési forrássá vált…â€

Hogy ne csak hazai szakemberre hivatkozzunk, nézzük, mit mond Derek de Solla Price, a tudománymetria egyik atyja: „A mai tudomány minden tekintetben messze meghaladja a korábbi mértéket. Új korszak köszöntött ránk, a régi tudománynak csak néhány alapvetÅ‘ hagyománya él tovább. A modern tudományos hardware monumentalitása az egyiptomi piramisokéhoz és a középkori Európa nagy katedrálisaiéhoz fogható, a munkaerÅ‘ és a működési költségek nagyságrendjének ugrásszerű változásával a tudomány a nemzetgazdaság fontos szektorává lépett elÅ‘. Az új, a csillogó, az erÅ‘tÅ‘l duzzadó modern tudománynak ez a monumentalitása sugallta a «Nagy Tudomány» kifejezést az új viszonyok jellemzésére…

A Kis Tudomány korának «tudósáról» a képzelet festette képen magányos, hosszú hajú zseni látható, aki műhellyé átalakított padlásszobában vagy pincehelyiségben senyved, a társadalom kivetettjeként, majdnem teljes szegénységben, s akit csak a benne élÅ‘ szenvedély űz elÅ‘re…

A Nagy Tudomány képviselÅ‘jét viszont a közvélemény olyan személynek látja, akit Washington kitüntetett, akit a «Bostoni körút» minden kutatóintézete igyekszik megkaparintani, és aki egy elit szellemi közösség tagjaként sorsdöntÅ‘ politikai és műszaki kérdésekben hallatja szavát.â€

Braun Tibornak a kötetben összegyűjtött írásai részletesen foglalkoznak azzal, amit Å‘ „szakirodalmi hírszerzésnek†nevez, körüljárja a tudományelemzés problémakörét, foglalkozik a tudományos folyóiratok rangjával, a tudományos publikálás stratégiájával, de ami a legfontosabb, nem riad vissza attól sem, hogy a tudománymetria eszközeivel vizsgálja a „magyar tudományos alapkutatás egészségi állapotátâ€.

A tudománymetriai módszerek alkalmazása az értékelésben természetesen esetenként reakciót vált ki az érintettek körében is, ezért a cikkgyűjtemény e polémia egyes részleteirÅ‘l is beszámol.

A könyv részletes ismertetése e rövid recenziónak nem lehet feladata, remélhetÅ‘en azonban mindenki, aki kritikával él a hazai tudományos alapkutatással és annak intézményeivel kapcsolatban, elÅ‘bb elolvassa ezt a művet, mielÅ‘tt a nyilvánosság elé lép gondolataival.

Néhány szemelvény azonban helyénvaló, csupán kedvcsinálónak. A magyar tudományos alapkutatás egészségi állapotával foglalkozó megfontolások konkrét kijelentéseket is megfogalmaznak az Akadémia szerepével kapcsolatban a Természettudományi publikációs tevékenység és kutatási költségek című részletes elemzésben: „1981-1987 között a hazai intézményekbÅ‘l közreadott tudományos publikációkat ugyanebben az évben (kerekítve) 35400-szor idézték. Az idézetek 35,2 %-át, szám szerint 12500-at akadémiai kutatóintézetekben dolgozó szerzÅ‘k kapták. Ugyanebben a periódusban az akadémiai kutatóintézetek a hazai természettudományi és műszaki kutatási-fejlesztési ráfordítások 12,6 %-át használták fel. Így az egy idézetre esÅ‘ ráfordítás az akadémiai kutatóintézetekben kb. egyharmada volt az országos átlagnak… A magyar természettudományi és műszaki kutatási tevékenységet jellemzÅ‘ publikációs és ráfordítási adatok összehasonlítása az OECD-országok adataival különleges magyarázatot nem igényel. A számok önmagukért beszélnek.â€

Külön figyelmet érdemel a Magyarország helyzete a természettudományi alapkutatás világában – tudománymetriai tájkép a második évezred végén című fejezet, amelyben már 2002-ben jelentÅ‘s aggodalom fogalmazódott meg: „Nyugodtan állíthatjuk, hogy nagy erÅ‘feszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy Magyarország megÅ‘rizze a második évezred utolsó évtizedében elért nemzetközi rangját. A feltétlenül szükséges anyagi támogatáson túl a tudományos közösség demográfiai és migrációs folyamatainak átfogóbb tanulmányozására és megértésére is szükség lenneâ€.

Braun Tibor könyve számos vonatkozásban érdekes ellenpontként szolgál azzal a szemlélettel kapcsolatban, miszerint a tudományos kutatás eredményeit gazdasági szempontok alapján, a megtermelt bevételek figyelembe vételével kell értékelni. A kétfajta nézÅ‘pont különbözÅ‘sége talán azzal a kissé profán, hipotetikus kérdéssel illusztrálható, hogy egy társadalom mikor életképesebb, ha a prostituáltak vagy az ápolónÅ‘k foglalkozása vonz több fiatalt?

Összegzésképpen, Braun Tibor cikkgyűjteménye mindenképpen ajánlható mindenkinek, akit komolyan foglalkoztat a hazai tudomány és a tudományos alapkutatás helyzete és jövÅ‘je országunkban. Ezzel kapcsolatban érdemes elgondolkodni azon is, hogy vajon helyes-e, ha olyanok akarják „futtatni†a tudományos kutatókat, akik naponta számon kérik majd tÅ‘lük a bevételt, amint az az egyik legÅ‘sibb foglalkozásnál bevett szokás? (Braun Tibor: Hírem a világban – Egy tudományos kutató és szakirodalmi hírszerzÅ‘ alig kódolt üzenetei. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006)

Bencze Gyula

a fizikai tudomány doktora, tudományos tanácsadó

KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet




Hamza Gábor: Die Entwicklung des Privatrechts auf römischrechtlicher Grundlage unter besonderer Berücksichtigung der Rechtsentwicklung in Deutschland, Österreich, der Schweiz und Ungarn


A római jog oktatásának szempontjai közé szoktuk sorolni azon érvet, amely szerint a római jog nem csupán a Római Birodalom korában volt jóformán egész Európa területén hatályos jog, hanem mutatis mutandis a középkortól egészen a XIX. századig, amikor pedig az országonként különbözÅ‘ nemzeti jogrendszerek törvénykönyvbe foglalásának folyamata a római jogot nem eltörölte, hanem egyfelÅ‘l dogmatikai rendszerében, másfelÅ‘l mint jogászi gondolkodásmódot és mint terminológiájának lingua francá-ját integrálta. „…A római jogra így még nem elhanyagolható szerep várhat az egységesülÅ‘ Európában; a felépítendÅ‘ új ius commune Europaeum alapját, közös fundamentumát ugyanis elsÅ‘sorban a római jogban találhatjuk meg.†Ennek szellemében fogant e mű is, miként a szerzÅ‘ már az elÅ‘szóban hangsúlyozza, hogy e feladat csak az egyes országok magánjogi rendszereinek történeti feldolgozásával valósítható meg. A jogegységesítés követelményét és fontosságát számos helyen olvashatjuk; természetesen ennek a folyamatnak akadnak ellenzÅ‘i is, és jelenkori viszonyaink között megismétlÅ‘dni láthatjuk az Anton Friedrich Justus Thibaut és Friedrich Carl von Savigny által folytatott, a kodifikációról szóló vitát.

Azon módszer, amit új monográfiájában Hamza Gábor akadémikus – számos monográfia és tanulmány szerzÅ‘je, és az egyetemi oktatásunkban a communis opinio doctorum által mérvadónak tekintett, immáron kilenc kiadását megért római jogi tankönyv társszerzÅ‘je – kialakított, sajátos, komplexitásra törekvÅ‘ ötvözete a nemzetközi szakirodalom által kialakított közelítésmódoknak. A magánjog külsÅ‘ történetének felvázolása mellett figyelmet szentel számos intézménytörténeti kérdésnek, ami alapvetÅ‘en jogdogmatikai mechanizmusokra irányítja rá a figyelmet, ezenkívül pedig nem mulasztja el az igen beható tudománytörténeti elemzést sem. Ezáltal e kézikönyv mind didaktikai, mind pedig dogmatikai szempontból jóval többet nyújt, mint egy átlagos, a magánjogot illetve a magánjogtörténetet bemutató munka, hiszen e művek általában nem képesek a témát annak teljes komplexitásában megragadni. Paul Koschaker munkái ugyan igen részletesen mutatják be a magánjogi viszonyok fejlÅ‘dését az egyes jogrendszerekben, arra azonban nincsenek tekintettel, hogy e jogrendszerek mely jogcsaládokhoz tartoznak. A legtöbb kutató megelégszik a magánjogtörténet esetében is a historia externa felvázolásával – hogy a jogtudományban is maradandót alkotó német polihisztor, Gottfried Wilhelm Leibniz által bevezetett distinkcióval éljünk –, a jogdogmatikai példákat pedig kizárólag mintegy illusztrációként hoznak; megint mások, mint például Franz Wieacker tudomány- és kutatástörténeti aspektusból rendezik a bemutatandó matériát. René David klasszikussá vált munkája ugyanakkor éppen a történeti fejlÅ‘désnek szentel a szükségesnél csekélyebb teret, ezt az egyes jogrendszereknek olykor túlságosan mesterkélten jogcsaládokba való besorolásával helyettesítve. Mindezidáig Helmut Coing műve volt az egyetlen olyan kísérlet, amely megpróbált a magánjog egyes jogintézményeinek történeti fejlÅ‘désérÅ‘l átfogó képet adni. E szintetizáló módszer alkalmazásával Hamza Gábor elsÅ‘sorban és méltán a római jog továbbélésének és hatástörténetének vizsgálatára teszi a vizsgálódás fÅ‘ hangsúlyát, hisz a római jog – lévén a görög filozófiával és a zsidó-keresztény hagyományt jelentÅ‘ Bibliával együtt az európai kultúra három fÅ‘ tartópillérének egyike – jelenti a jogtudomány számára a téren és idÅ‘n, az ókortól napjainkig átívelÅ‘ kontinuitást. Ha e továbbhatást figyelmen kívül hagyjuk, amint erre a Leopold Wenger nevével fémjelezhetÅ‘ antike Rechtsgeschichte irányzata részérÅ‘l történtek is kísérletek, úgy nem csupán korunk jogtudománya válik gyökértelen, identitását tekintve légüres térben lebegÅ‘ diszciplínává, hanem a romaisztikát csupán önmagáért művelendÅ‘, korunk jogi problémáitól elzárt, hosszú távon legitimációjára nézve megkérdÅ‘jelezhetÅ‘ tudományággá tesszük.

E tartalmi és metodikai nóvumok mellett érdemes méltatni a kötet igényes tipográfiai kivitelét és áttekinthetÅ‘ szerkezetét: az egyszerű eligazodást a munka végén található rövidítések jegyzéke, kivételes gazdagságú szakirodalmi tájékoztató, név-, cím- és tárgymutató könnyíti meg. Itt meg kell említeni Buzády Csongor meritumát is, amivel a munka veretes nyelvi hagyományokat idézÅ‘ németségéhez hozzájárult, valamint ki kell emelni Boóc Ádám kontribúcióját, aki a mutatók összeállításában vállalt oroszlánrészt. (Hamza Gábor: Die Entwicklung des Privatrechts auf römischrechtlicher Grundlage unter besonderer Berücksichtigung der Rechtsentwicklung in Deutschland, Österreich, der Schweiz und Ungarn. Band I. Budapest: Andrássy Schriftenreihe, 2002, 282 p.)

Nótári Tamás

egyetemi adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem Római Jogi Tanszék




A fizika százada

A Természet Világa különszáma


Alighogy véget ért a 2005. év, amelyre a tudományok iránt érdeklÅ‘dÅ‘k mint a fizika évére emlékeznek vissza, napvilágot látott a Természet Világa újabb, sorrendben a 22. különszáma, A fizika százada. Míg a fizika éve keretében – arra emlékezve, hogy Albert Einstein három nagy hatású közleménye éppen egy évszázaddal korábban jelent meg – a fizika művelÅ‘i igyekeztek a nagyközönség számára is bemutatni, hogy az 1905-ös Einstein-cikkek miért és hogyan befolyásolták a fizika továbbfejlÅ‘dését, A fizika százada a centenáriumról sem megfeledkezve cikkeivel tovább árnyalja a fizika 20. századi fejlÅ‘dését és szerepét bemutató képet, közelebb hozva az olvasóhoz mind az eredményeket, mind a tudomány művelÅ‘it.

A különszámban 25 tanulmány kapott helyet, melyek szerzÅ‘i között egyaránt találunk magyart és külföldit, akadémikust és középiskolai tanárt. Ami közös a közreműködÅ‘kben, az a tudomány népszerűsítése iránti elkötelezettségük, valamint az a képességük, hogy a legmagasabb szinten műveljék ezt. A tudományos kutatás ellen napjainkban felerÅ‘södÅ‘ támadások egyik kiváltó oka kétségtelenül az lehet, hogy a kutatók jó része nem képes saját feladatának és eredményeinek, illetve azok hasznának, fontosságának közérthetÅ‘ bemutatására. A Magyar Örökség díjas Természet Világa szerencsére mindig meg tudja szólaltatni a legkiválóbb tudományos ismeretterjesztÅ‘ket, akik között a tudományos kutatás nemzetközi hírű művelÅ‘i is jelen vannak. Már csak ezért is elismerés illeti a különszám összeállítóit: Silberer Verát és Staar Gyulát. A szerzÅ‘k között a már elhunyt Marx György és a Nobel-díjas Paul Dirac mellett szerepel Abonyi Iván, Bencze Gyula, Hargittai István, Jéki László, Kovács László, Meskó Attila, Nagy Károly, Patkós András, Radnai Gyula és Vicsek Tamás is, és ez már önmagában garancia az érdekes és színvonalas cikkekre.

A tematikus gazdagság mellett jól körvonalazódik néhány szerkesztÅ‘i szándék: például a 20. század fizikájának árnyalt bemutatása Einstein tevékenységén keresztül, valamint néhány jeles magyar tudós fizikához kapcsolódó munkásságának ismertetése, hogy személyük közelebb kerüljön a mai olvasóhoz. Gábor Dénes, Gothard JenÅ‘, Neumann János és Szilárd Leó emlékét egy-egy cikk idézi fel, míg Eötvös Lorándról három írás is megemlékezik – személyének nagysága és tevékenységének sokoldalúsága ezt a „kivételezést†egyaránt indokolja.

A visszatekintés mellett a fizikai kutatások jelenével is megismerkedhetünk, sÅ‘t elÅ‘re is tekinthetünk a szilárdtestfizika, az elektronika, a biológiai rendszerek modellezése és a kozmológia közeljövÅ‘jére vonatkozóan.

Aki eddig idegenkedett a fizikai témájú cikkek olvasásától, annak a különszám három írása ajánlható: Marx György Szépség és fizika című esszéje, Victor Weisskopf Embertelen-e a fizika? című elÅ‘adása és Toró Tibor gondolatai József Attila transznegatívum-elméletérÅ‘l. Ezek mint cseppben a tenger egyaránt azt igazolják, hogy a fizika mindenütt jelen van. Lehetetlen fizika nélkül élni!

Szabados László

csillagász



<-- Vissza a 2006/9 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra