Magyar Tudomány, 2006/9 1113. o.

Tanulmány



Az olvasás mint kiváltság?* 

Adatok és töprengés

A Nagy Könyv akció ürügyén


Nagy Attila

PhD, tudományos kutató, Országos Széchényi Könyvtár

attila @ oszk.hu




Elsőként az elismerés gesztusát kell hangsúlyoznom. Nagyrabecsüléssel kell szólnom a tényről, mely szerint a Magyar Televízió közszolgálati csatornáin fő műsoridőben, csaknem egy éven át, több alkalommal, kifejezetten értékes irodalmi művekről beszélgettek, vitáztak, rövid, tartalmi összefoglalókat játszottak. Vagyis a nézők figyelmét tudatosan (egyebek mellett) a kortárs és klasszikus regények, témák, szerzők felé terelték, s ráadásul interaktív módon tették. Több százezres nagyságrendű szavazatról (levelezőlapok, internet, SMS) szóltak a hírek, melyek még a nemzetközi összehasonlításban is jó színben tüntetik fel hazánkat. Továbbá a szakmai körökben egyértelmű, de mégis közhírré kell tennünk, hogy a teljes akciós költségvetés csaknem tizedét közművelődési könyvtáraink nyerték el pályázatok révén, s ezeket az összegeket változatos módszerekkel – író-olvasó találkozók szervezésével, vetélkedőkkel, felolvasásokkal, esszépályázatokkal – ellenőrzötten, kizárólag az igényesebb irodalom népszerűsítésére használták igen sikeresen.

Van tehát méltatásra érdemes esemény, de a kapcsolódó adatok, összefüggések hálója már jóval bizonytalanabb. Részletekbe menő értékelésre nem vállalkozhatom: hadd említsek csupán három mentséget. Életmódomból, feladataimból, értékrendemből következően képtelen voltam minden adást figyelemmel kísérni, saját véleményt formálni. A program tervéről véletlenszerűen értesültem, s az első perctől kezdve írásban és szóban hiányoltam a célok és módszerek tagoltabb megfogalmazását, a célcsoportok megnevezését. (Az utóbbi évtizedek olvasásszociológiai kutatásai nyomán egyértelmű, hogy a legnagyobb támogatásra a kortárs hazai és európai szépirodalom, illetve a gyerekek és az ifjúság különböző csoportjai szorulnak.) A kezdetektől kritizáltam a pénzfelhasználás ellentmondásait. (Például, milyen indokkal lehet egy olvasásra buzdító, a könyvek iránti érdeklődést népszerűsítő „mozgalom” ürügyén popegyüttesek lemezeivel jutalmazni, könyvutalványok és könyvek helyett?) Végül kikerülhetetlenül szóvá kell tennem az intenzív „kognitív disszonancia” átélését, melyet nem csupán a sajtóvisszhangok, hanem elsődlegesen a saját, csaknem véletlenszerű tapasztalataim nyomán szereztem a jelzett program egyes darabjainak megtekintése után.

Mindent összevetve A Nagy Könyv (már az amerikanizálódott írásmód is felrúgja a magyar helyírás szabályait), tiszteletre méltó szándéka, megvalósításának vitatható eszközei és színvonala ellenére engem személy szerint első renden a látható, igazolható hatása felől érdekel.

A feltételezett hatás kimutatására talán előre eltervezetten sem találhattunk volna jobb, tisztább eszközt egy országosan reprezentatív olvasásszociológiai vizsgálatnál. Ennek lehetősége csaknem véletlenszerűen teremtődött meg éppen az elmúlt év (2005) őszén. Mi magunk ezt az idői egybeesést kifejezetten zavaró, de kikerülhetetlen körülményként értékeltük. Itt nem részletezhető előzmények után a TÁRKI egy 1992 óta folyó longitudinális kutatássorozatához tíz kérdéssel kapcsolódva, 2005. szeptember 16. és október 15. közötti hetekben felkeresett, összesen 3674, 18 éven felüli interjúalany válaszait elemezhetjük az Országos Széchényi Könyvtárban. A számunkra kiemelkedően fontos lehetőséget ismételten köszönjük az NKÖM Könyvtári Főosztályának és a TÁRKI illetékes vezetőinek.

Olvasás


Elsőként (a 163 tételes kérdőív 145. pontjaként!), az évtizedek óta azonosan föltett, a könyvolvasás gyakoriságát firtató kérdésünk hangzott el: „Elfoglaltságai mellett – tankönyvön kívül – hozzájut-e könyvek olvasásához?” Majd a táblázatunkban található sorrendben voltak olvashatók a válaszlehetőségek. Összesítő adatsoraink a Mándi Péter és Gereben Ferenc (Mándi 1968, Gereben, 2002) korábbi kutatásainak eredményeit tartalmazza, hogy az immár négy évtized változási tendenciáit követhessük nyomon.

Amint jól látható, csupán a könyvolvasási szokások felől közelítve is radikális elmozdulások észlelhetők. A mögöttünk lévő négy évtizedben 40-ről 60 százalékra nőtt a könyvet nem olvasók (az évente egyetlen könyvet sem említők) aránya. Az itt részletesen nem hivatkozott, 1970-es, 80-as évek jelentették az olvasás fénykorát, s a rendszeres olvasók 2000-es mélypontja után 2005-re ebben a sorban pedig érzékelhető javulást mutathattunk ki. Vagyis félreérthetetlenül kirajzolódik a társadalom egyfajta kulturális kettészakadásának riasztó tendenciája. Rohamosan növekszik (40-60 %) a „legalul” lévők, míg a vékonyodó középső sáv (a negyed- vagy félévente legalább egy könyvet elolvasók) mellett, jóval lassabban, de legutóbb mégis egyértelműen gyarapodott a „csúcsra” kerülők, az ismét rendszeresen könyvet olvasók (12-16 %) nagyságrendje. Cui prodest? Kinek lehetne ez érdeke? Lassanként ismét privilégiummá válhat a könyvek olvasása?

Ennél radikálisabb figyelmeztetést pillanatnyilag aligha tehetünk az oktatás- és művelődéspolitikusok asztalára. Ráadásul egyértelműen rendszerszerű elmozdulásokról van szó, hiszen a jövedelmi és foglalkoztatási különbségek mellett a PISA 2003-as nemzetközi kutatás adatsorai – igaz, csupán a 15 évesekről szólva – ugyancsak a drasztikus szövegértési (kulturális) egyenlőtlenségekről tudósítanak. Gimnazistáink világelső finnekkel vannak egy szinten, míg a szakképzősök rétege a sereghajtó Brazíliával „verseng” ebben a tekintetben. Az összefüggések, az okok és következmények részletes feltárása egy másik dolgozat tárgyát képezik. Egyetlen mozzanatot azonban már ebből a „madártávlatból” is érzékelhetővé kell tennünk! A könyvet nem olvasók 80 %-a számítógépet sem használ, ráadásul a rendszeresen olvasók döntő többsége (75 %) pedig egyúttal az internetet munka- és/vagy tájékozódási eszközként ugyancsak igénybe veszi.

Itt még a lehető legszikárabb összefoglalóban is tennünk kell egy rövid „módszertani” kitérőt. Az elmúlt három-négy évben több hasonló tárgyú kutatásról megjelenő közleményben a fentieknél jóval magasabb könyvolvasói arányokról tesznek említést. Közismert tényt kell az érdeklődők figyelmébe ajánlanunk: a vizsgálati eszköz szükségképpen hat a kutatás tárgyára! Ha a kérdés „Milyen gyakran olvas Ön könyveket? (A megfelelő válasz aláhúzandó!) Naponta – hetente többször, – hetente, – havonta többször, havonta stb.” módon fogalmazódott, akkor a válaszok összesítése nyomán a fentieknél szükségképpen sokkalta jobb kép alakul ki.1 

„Rejtetten mindkét kutatás kérdéseiben feltevések fogalmazódtak meg, s ezek a hipotézisek, lám, jórészt igazolódnak” – mondhatná a kutatási módszertannal rendszeresen foglalkozó kollégánk. Érvelése tiszteletre méltó, de kötelességünk visszakérdezni: melyik feltevés áll közelebb a megfigyelt valósághoz? Továbbá ismételten nyomatékossá kell tennünk, hogy bármilyen megismételt kutatásban, vizsgálatban, felmérésben kizárólag a szigorúan, betűhíven azonos kérdésekkel, szavakkal, módszerekkel begyűjtött adatok lesznek megbízhatóan összevethetők! Ezt a követelményt itt szigorúan betartottuk.

Az olvasmányok összetételéről különböző metszetekben (legutóbbi, illetve emlékezetes könyvek és kedvenc szerzők) természetesen majd önálló, részletes írásokban számolunk be. Most azonban legalább a jéghegyek összesen két csúcsát, azok körvonalait villantsuk fel!

A jó négy évtizedes listasor áttekintése – óvatos közelítéssel, de mégis – megengedi legalább két tendencia körvonalainak vázolását. Az 1964-es, egyértelműen klasszikus orientáltságú névsor már 1985-ben is jelentős mértékben hígult a kortárs, főként magyar lektűrszerzők névsorával (Zalatnay, Szabó L., Berkesi, Szilvási), de klasszikusaink egy része (Jókai, Móricz, Rejtő, Zilahy), igaz, a korábbiaknál jóval alacsonyabb említésszámmal, de mégis megmaradt az élmezőnyben. 2000-re maradt még két árva hazai, kortárs lektűr (Lőrincz, Fable), de a domináns szólamot az angolszász szórakoztató irodalom „jeles képviselői” veszik át (Steel, Cook, King, Smith), Jókai egyre hátrébb, de még maradt az élbolyban, a hihetetlenül termékeny Moldovával együtt. A Munkácsy-életrajz évtizedek óta szinte változatlanul megtalálja olvasóit, de Courts-Mahler visszatérése meghökkentően sikeres kiadói fogásnak minősíthető. S íme elérkezünk 2005 őszéig, amikor az első két hely (Brown, Steel) vitathatatlanul a kulturális globalizáció üzletvezérelte divathullámait bizonyítja, s távoli „rokonuk” Lőrincz L. László tisztes versenytársként követi őket. Viszont ismét erősödött Jókai keresettsége, s ráadásul a korábban tiltott, csaknem elérhetetlen gyümölcsként számon tartott, mára az életmű csaknem teljességével hozzáférhető Wass Albert 4. helyét aligha merte volna bárki előre megjósolni. Az őt követő hármas (Rejtő, Moldova, Trvtko) vitathatatlan kvalitásait jól kiegészíti az időközben Nobel-díjassá lett Kertész Imrével és a sok évtizedes „önkéntes száműzetésből” legalább a művek sokaságával hazatért Márai Sándorral végződő tízfős élbolyt. Az összkép kifejezett minőségi javulást sejtet.

Egyébként az angolszász lektűrök radikális előretörését már az 1996-os MTA-adatfelvétel is egyértelműen bizonyította (Nagy, 1997).

Az utolsó két évtized adatainak értelmezése nyomán aligha kerülhető meg egy hipotetikus következtetés: a könyvet nem olvasók számának fentiekben jelzett, különösen az utóbbi öt évben tapasztalt, radikális növekedése mintha egyúttal az igényszint tisztulását, javulását is magával hozta volna a maradék olvasói körökben? (Amint erre a következő, részletező táblázatokkal illusztrált írásokban visszatérünk, a minőségi változás hátterében jórészt az érintett csoport iskolázottsági szintjének emelkedése áll.)

Az óvatos fogalmazás nem egyszerűen stiláris kérdés, hanem kényszerűen várnunk kell a teljes gépi feldolgozás, az értelmezés lassúbb, aprólékosabb végeredményeire, melyeket legkorábban 2006. második felében adhatunk majd nyomdába. Addig azonban még legalább egy tábla tartalmát tartsuk elemzésre méltónak! Hiszen valamilyen mértékben mindnyájunkat jellemez az aktuális választások sora, de jóval mélyebb rétegekre világít az emlékezetes olvasmányok adatainak illetve e legkedvesebb szerzők neveinek felidézése, rangsorokba rendezése. Hadd használjuk ki ismét azt a kincsesbányát, melyet az összevetések alapjául rendre igénybe vettünk és veszünk majd! (Gereben, 2002) Kik legkedvesebb írói? – hangzik évtizedek óta egyik visszatérő kérdésünk.

Ezen a ponton ismét egy elágazó gondolatsort kell jeleznünk. Már az előző táblázatban gyanút kelthetett a legutóbbi olvasmányok 3. helyén álló Jókai (2000-ben negyedik!), egyértelműen Az arany ember gyakori említése révén. A kérdezés napjai 2005. szept. 16. és okt. 15. közé estek! Vagyis válaszolóink egy részét némileg befolyásolhatta A Nagy Könyv akció, a legjobb 12-nek kikiáltott szerzők és a művek listájának ismerete: 1984, A Gyűrűk Ura, A kis herceg, A Mester és Margarita, A Pál utcai fiúk, Abigél, Az arany ember, Egri csillagok, Harry Potter, Micimackó, Száz év magány, Tüskevár.

Itt legyen elegendő csupán az első 12 névvel foglalkoznunk, s ennek értelmében a nemzeti klasszikusok (Jókai, Mikszáth, Móricz) ismételt megerősödését részben ezzel a tévéműsorral magyaráznunk, miközben Moldova, Rejtő, Petőfi, Lőrincz népszerűsége egészen más, egymástól radikálisan eltérő gyökerekből táplálkozik. Gárdonyi pedig – minő véletlen – pontosan az öt évvel korábbi helyét őrzi. Szabó Magda érintett volt ugyan az Abigél (egyébként a népszerűséget folyamatosan fenntartó tévés változat) segítsége mellett még az utóbbi két-három évben megjelent, méltán nagy sikert aratott Für Elise és Az ajtó című könyvei révén is. A 2000-ben még 2. Cook be sem került ebbe az élbolyba, s a 2005-ös, legutóbb olvasott szerzők közötti Steel itt csupán a 10. helyre csúszott.

Itt feltétlenül meg kell állnunk! Mi is állhat adataink hátterében? Lassú kijózanodás az „angol-amerikai” kábulatból? Magunk, hagyományaink, tápláló gyökereink tétova, múlékony újrafelfedezése? Vagy az egész „Nagy Könyvezés” egy óvatos, de félreérthetetlen protest jelenséggé változott a végére? (Valóban olyan népszerű olvasmány az 1984?) Elegünk van a Big Brotherből, a Való világból, Anyacsavarból? „Adjátok vissza a sajátjainkat!” Talán épp a 12 legjobb könyv listája, illetve a 2005-ös kutatás végeredménye igazolhatja korábban írott szavainkat a közkönyvtárak sikeres tevékenységéről. Hiszen pompás eredménnyel mozgósították az egyébként is olvasó, könyvtárba járó, főként fiatalok alkotta olvasótábort! Ezért is kerültek a 12-es listára főként az iskolai kötelező olvasmányok.

Másrészt a szociálpszichológia évtizedek óta jól ismert tétele szerint a tömegkommunikáció első renden nem a meglévő attitűdök megváltoztatását, de sokkal inkább a már meglévők megerősítését eredményezi. Vagyis a csaknem egy éven át tartó adássorozat sokkal kevésbé szolgálta az olvasótábor kiszélesítését (az attitűdök megváltoztatását), hanem az egyébként is érintettek, involváltak, érdeklődő olvasók megszólalását, szavazásra mozgósítását (a meglévő attitűdök megerősítését) érte el.

Keményen kell kérdeznünk. Látványos akciók, tévés vetélkedők, levelezőlapos, internetes, SMS-szavazásokkal legalizált, az eredeti műveket 20 percre sűrítő, bohókás zanzák 25-25 millió Ft-ért, vagy szerves, lassú, folyamatos építkezés intézményekben, tantervekben, képzésben, továbbképzésben, kutatásban, médiapolitikában, programokban, műsorszerkezetben? Egyszerűbben: átgondolt, hosszú távú művelődéspolitikában?

A legutóbbi kérdés jogosságát indokolandó, tegyünk egy rövid kitérőt a könyvtárhasználat adatait bemutatva. (4. táblázat)

A beiratkozott olvasói arányok (18-11,5 %), jelentős csökkenése 2-4 évtizedes távlatban félreérthetetlen, miközben a felnőtt népesség iskolázottsági mutatói jelentősen javultak, s a már emlegetett közép- és felsőfokú oktatási intézményeket aktuálisan látogatók létszáma többszörösére emelkedett a mögöttünk lévő húsz évben. Miért nem mutatkozik ennek pozitív hatása a fenti táblázatban? A válaszokat legalább két oldalról kell majd nagyon árnyaltan megfogalmazni. Egyrészt az oktatási, nevelési, képzési követelmények irányából, különös tekintettel a tömegoktatás és minőség dilemmája felől, másrészt könyvtárfejlesztési, építési stratégiánk gyakorlati megvalósulásának tényeiből kiindulva. Ott, ahol ezekre az intézményekre a legnagyobb szükség lenne – hiszen az anyagi és kulturális hátrányok rendszerint együttesen jelennek meg –, kiépülőben vagy sokkal inkább leépülőben vannak az óvodák, az iskolák, a könyvtárak? Itt talán elegendő egyetlen kutatási adatra utalnunk, mely szerint éppen azokban a középfokú oktatási intézményekben nincsenek könyvtárak, ebédlők és tornatermek (Liskó, 2002), ahol magasabb a cigány származású tanulók aránya! Kik is szorulnak leginkább a könyvtárak, a könyvtárosok segítségére?

Ezen a ponton kivédhetetlenül vissza kell utalnunk a legelső táblázatunk mindenkit megállásra késztető adatsorára. Negyven év alatt a könyvet nem olvasók aránya 40-ről 60 %-ra emelkedett! Holott már az 1960-as évek második felében, Darvas József és Veres Péter vezetésével országos mozgalom indult „Az olvasó népért”.

Ahogy a vizsgálat adatait idézve írásunk első felében már bemutattuk, a könyvet olvasók tábora csökken, a regisztrált könyvtárlátogatók aránya (11,5 %) stagnál, de jól érzékelhetően gyarapodik a számítógépet (35 %), stagnál viszont az utóbbi két évben az internetet használók (24 %), egyébként többnyire olvasó, könyvtárba is járó, főként az iskolázottabbakat és fiatalabbakat magába foglaló rétege. Vagyis társadalmunk egyelőre kisebbségi csoportjában a korábban is meglévő előnyök – szövegértő olvasási készség, könyvtár- és számítógéphasználati ismeretek, tehát az információs jártasság, műveltség – elemei egymást erősítve összeadódnak, kiváltságos helyzetet eredményezve, szellemi és nagy valószínűséggel anyagi „kamatokat” termelnek. De mi lesz a rosszul olvasó, a tovább nem tanuló, a könyvtárakat sem látogató, munkát alig vagy egyáltalán nem találó, a korszerű információtechnológia eszközeinek használatához nem értők, nem jutók, a médiában a tanulásra, olvasásra ösztönző motívumokat többnyire hiába kereső, a hiánytüneteket halmozók, leszakadók stagnáló/egyre növekvő(?) táborával a holnap tudásalapú társadalmában?

Végül közvetlenül kapcsolódjunk vissza írásunk ürügyéhez, A Nagy Könyv akciósorozat hatékonyságához! A szervezők saját bevallása szerint mindösszesen 900 millió Ft-ot fordíthattak 10-11 hónap alatt erre a célra. Az egyértelműen televíziós produkciók eredménye, központi magva a tizenkét legjobb műről készült 20-20 perces zanzák sorozata. Szakemberek véleménye szerint 120-150 millió forintból ma is elkészíthető egy-egy jobb irodalmi mű hat-hét részes, dramatizált, tévés változata, melyekről évtizedek óta könyvesbolti, könyvtárosi, kutatói tapasztalatok birtokában állíthatjuk, hogy ezek a szavazókedven túl rendszerint valóban felkeltik az eredeti mű elolvasása utáni vágyat is. A megrendítő, az egyéni olvasatokra, az ön és világértelmezésre kikerülhetetlen felszólítást hozó üzenetek helyett inkább tömörített tartalmi kivonatokat gyártunk? Kötelező olvasmányok röviden, 113 híres regény televíziós változatai? Megállíthatatlanul áramló belső képek, párbeszédek, énes vonatkozású asszociációk serege helyett „szövegbuborékos”, leegyszerűsítő, mások által megálmodott, a befogadó számára készen „megrajzolt”, mozgó képregények?

Hogyan is termelődik minden évjárat, generáció számára a látszólag készen kapott, ám a hétköznapi gyakorlatban némileg módosuló, újraformálódó nyelvre, történelemre, hagyományokra épülő, a közös történetek ismételt „elmondásával”, meghallgatásával megteremtődő, a legnagyobb kohéziós erőt jelentő kulturális közösség, a „mi tudat”? Mi lesz inkább javára ennek a korántsem egységes, magyar, európai 10-15 milliós potenciális közönségnek/közösségnek? A 20-25 perces zanzák, bohókás, mulattató tömörítvények vagy maguk az eredeti művek (történetek, konfliktusok, jellemek, sajátos látásmód és nyelv) megismerése, átélése?

A mindenkori oktatás- és művelődéspolitika, valamint az érintett intézményrendszerek kikerülhetetlen kötelessége a jelzett kérdések felelősségteljes, mind elvi, mind gyakorlati megválaszolása.


Kulcsszavak: olvasás- és művelődésszociológia, könyv, könyvtár, periodika, számítógép, internet, kulturális egyenlőtlenségek





1964

1985

2000

2005

Az utóbbi 12 hónapban egyetlen könyvet sem olvasott

41

38

52

60,2

Az utóbbi 12 hónapban egy könyvet elolvasott

36

22

23

7,5

Negyedévenként legalább egy könyvet elolvasott

36

23

13

15,9

Havonként átlagosan legalább egy könyvet elolvasott

23

17

12

16,4

Összesen

100

100

100

100,0


1. táblázat • A könyvolvasás gyakoriságának időbeli változása (a megkérdezettek %-ában)






1964


1985


2000


2005


Szerző

%* 

Szerző

%

Szerző

%

Szerző

%

1.

Jókai Mór

16,2

Szilvási Lajos

3,7

Steel, Danielle

4,6

Brown, Dan

3,5

2.

Gárdonyi Géza

4,9

Jókai Mór

2,6

Cook, Robin

3,8

Steel, D.

3,4

3.

Móricz Zsigmond

4,9

Dumas

2,2

Lőrincz L. László

2,4

Jókai Mór

2,7

4.

Mikszáth Kálmán

4,1

Berkesi András

2,1

Jókai Mór

1,9

Wass Albert

2,1

5.

Hugo, Victor

2,3

Merle, Robert

1,8

Moldova György

1,7

Rejtő Jenő

1,7

6.

Verne, Jules

2,2

Zalatnay S.

1,8

Smith, Wilbour

1,4

Moldova Gy.

1,6

7.

Cronin, A. J.

2,2

Zilahy Lajos

1,3

Fable, Vavyan

1,2

Trvtko, Vuity

1,4

8.

Móra Ferenc

1,7

Móricz Zs.

1,1

Courts-Mahler, H.

1,0

Lőrincz L. L.

1,3

9.

Mark Twain

1,5

Rejtő Jenő

1,1

Dallos Sándor

1,0

Kertész Imre

1,2

10.

Tolsztoj, Lev

1,4

Szabó László

1,1

King, Stephen

1,0

Márai Sándor

1,0

2. táblázat • A legutóbbi olvasmányok szerzői – különböző években (* az összes olvasmány százalékában)









1985


2000


2005




%


%


%

1.

Jókai Mór

32,5

Jókai Mór

16,2

Jókai Mór

22,1

2.

Szilvási Lajos

19,8

Cook, Robin

7,6

Mikszáth Kálmán

6,4

3.

Berkesi András

16,3

Moldova György

6,8

Móricz Zsigmond

6,3

4.

Mikszáth Kálmán

12,3

Steel, Danielle

6,0

Moldova György

5,8

5.

Móricz Zsigmond

7,5

Mikszáth K.

5,8

Rejtő Jenő

4,8

6.

Gárdonyi Géza

6,8

Szilvási L.

4,8

Petőfi Sándor

4,7

7.

Moldova Gy.

5,4

Petőfi S.

4,2

Lőrincz L. László

4,5

8.

Merle, Robert

4,8

Lőrincz L. László

3,8

Szabó Magda

4,1

9.

Dumas

4,8

Gárdonyi G.

3,4

Gárdonyi Géza

4,1

10.

Petőfi Sándor

4,8

Berkesi A.

3,2

Steel, Danielle

4,0

3. táblázat • Kik a legkedvesebb írói? (Három reprezentatív országos vizsgálat felnőtt könyvolvasóinak százalékában)






1964

1985

2000

2005

Soha nem volt könyvtári tag

82

37,7

54,6

44,7

Most nem, de régebben az volt


44,6

33,7

43,8

Jelenleg is tag: egy könyvtárban

18

14,6

9,9

9,2

Jelenleg is tag: több könyvtárban


3,1

1,8

2,3

Összesen

100

100

100

100


4. táblázat • A könyvtári tagok arányának időbeli alakulása (a megkérdezettek százalékában)



 * A tavalyi év nagy érdeklődéstől kísért és élénk vitákat kiváltó televíziós programsorozata volt A Nagy Könyv akció. Szerkesztőségünk egy olvasáskutatót kért föl, hogy értékelje a vállalkozás eredményeit.

1 Az összes olvasmány százalékában



Irodalom

Felvégi Emese (fordította és válogatta) (2005): Gyorsjelentés a PISA 2003 összehasonlító tanulói teljesítménymérés nemzetközi eredményeiről. Új Pedagógiai Szemle. 1–2.

Gereben Ferenc (1998): Könyv, könyvtár, közönség: A magyar társadalom olvasáskultúrája olvasás- és könyvtárszociológiai adatok tükrében. OSZK, Bp.

Gereben Ferenc (2002): Olvasás- és könyvtárszociológiai vizsgálatok Magyarországon. In: Horváth Tibor – Papp István (szerk.): Könyvtárosok kézikönyve 4. Osiris, Budapest

Liskó Ilona (2002): Cigány tanulók a középfokú iskolákban. Új Pedagógiai Szemle. 11.

Mándi Péter (1968): A könyv és közönsége. Közgazdasági és Jogi, Budapest

Nagy Attila (1997): Modernizáció: globalizáció, amerikanizáció: Változási tendenciák a hazai olvasási és könyvtárhasználati szokásokban. Könyvtári Figyelő. 3.