Magyar Tudomány, 2006/1 21. o.

Tanulmányok

Mészáros Rezső

az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, SZTE Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszék - mrezso @ geo.u-szeged.hu

A társadalomföldrajz és a regionális tudomány Magyarországon


Csábított a kísértés, hogy írásom címében az és/vagy megoldást alkalmazzam, minthogy még ma is mindkét tudományterületen felteszik ezt a kérdést. Meg sem kísérelem, hogy igazságot tegyek, de azt érzékelem, hogy vannak még ki nem mondott gondolatok, befejezetlen mondatok.

Ptolemaiosz óta sok meghatározás történt a földrajz célját, fogalmát, tartalmát illetően. Talán az egyik legszebb Ji-Fu-Tuan nevéhez fűződik. Ő a geográfiát a Földnek, mint az emberek otthonának tanulmányozására hivatott tudománynak jelölte meg.

Kétségtelen, hogy a földrajztudomány is folyamatos átalakuláson megy át. Bővül, változik tematikai köre, módszertani apparátusa, kapcsolata más tudományterületekkel. Ez azt is jelenti, hogy a földrajzot sok külső, más tudományterültekről származó hatás éri. E hatások súlyának minősítése gyakran a végletek között csapong. Peter Haggett, a földrajztudomány egyik kiemelkedő teoretikusa az 1985-ben megjelent művében, a The Geographer's Art-ban nem rest azt állítani, hogy a földrajz olyannyira függ a más tudományterületekből eredő koncepciótól és technikáktól, hogy valójában ezek jelölik ki azt az utat, amely kifejezi a kölcsönhatást a földrajz és más tudományterületek között.

Természetesen ezeket a kapcsolatokat mások éppen ellenkezőleg értelmezik. Mindenesetre nem tagadható, hogy időről időre felmerülnek sorskérdések (mint ahogy más tudományokban is). Ezek a sorskérdések a földrajz művelőire tehetségük és vérmérsékletük szerint hatnak. Van, aki elbizonytalanodik, van, aki éppen ettől élénkül fel. Van, aki a földrajz kollapszusáról beszél, van, aki az újjászületés boldog pillanatait éli meg.

Amikor ismét fellángolt a vita a földrajz helyzetéről, állapotáról, jövőjéről, az új kihívásokról a nemzetközi geográfus közösségekben, egyesek mindig úgy vélik, hogy a földrajz ismét homályos, sőt ellentmondó irányzatok kuszaságává vált, és egy darabjaira hullott, bizonytalan földrajztudományt hagy maga után, amelynek sürgősen újjászervezésre volna szüksége. Mások éppen egy új, izgalmas sokszínűség jeleit vélik felfedezni, amelynek alternatív hangjai még arra is alkalmasak, hogy vele szálljanak szembe a földrajztudomány újrahegemonizálására irányuló törekvésekkel. Ebben az értelemben manapság egyfajta posztparadigmatikus állapot fejeződik ki. Sokan meg vannak győződve arról, hogy a földrajztudományt egymással versengő, egyszerűsített, rugalmas, tudásalkotó és tudásmérő módszerek alkotják. A polémia az új évezred elején is folytatódik, miközben néhány évtized óta "új" geográfiák (vagy csak új ötletek?!) tündöklésének és bukásának vagyunk tanúi. Mindegyik történéshez előbb vagy utóbb különféle ellenérzések társultak, majd felváltotta őket egy másik divat. Jóllehet ez a folyamatos átalakulására való hajlam a földrajz számára nagymértékű vitalitást és a változó környezethez való nagyfokú alkalmazkodóképességet bizonyít. Másfelől viszont bizonytalanságot okoz abban a tekintetben, hogy voltaképpen miről is szól ma a földrajz?! A kérdés azért is különösen indokolt, mert a gazdaságtan térfeléről két impulzus, többek szerint "támadás" érte a földrajzot.

"Támadás" a gazdaságtan térfeléről

A 90-es évek elején egyre többet lehetett találkozni a közgazdasági szakirodalomban az új gazdaságföldrajz kifejezéssel, ami Paul Krugman találmánya. Közelebb kerülve ehhez a szemlélethez azonban úgy tűnik, hogy itt inkább egy bizonyos földrajzi érdeklődés megjelenítéséről van szó a gazdaságtanban, mint megújuló földrajzi irányzatról. Mindenesetre tény, hogy a gazdaságtanban egyre több híve, művelője van ennek a koncepciónak, vagyis - aligha tagadható - a helyzet egyre nagyobb kihívást jelent a mai gazdaságföldrajz számára.

A gazdaságtanban ez a - R. Martin kifejezésével élve - földrajzi fordulat két témakört érint: a gazdasági tevékenység térbeli agglomerációját és a regionális fejlődés konvergenciájának dinamikáját. Az érvelés alapja az, hogy a bevételek növekedése, a gazdaságos méretnagyság és a nem tökéletes verseny sokkal fontosabb a kereskedelem és a specializálódás szempontjából, mint a tartós bevételek, a tökéletes verseny és a viszonylagos versenyelőny. És ezen növekvő bevételeket elősegítő piac, technológia és egyéb külső tényezők nem nemzetközi vagy országos jellegűek, hanem a regionális és a helyi gazdasági agglomeráció folyamatában jönnek létre. Ezért a kereskedelem természetének megértéséhez szükséges alaposan feltárni és értelmezni a regionális gazdasági koncentrációt.

A másik "támadás" a regionális tudomány megerősödése volt, amelynek sokasodó pozíciói komolyan érintik a társadalomföldrajz identitását. A regionális tudományt az 1950-es években Walter Isard alkotta meg, amelyet a területi kérdésekkel foglalkozó tudományok közös szemléleti alapjául szánt (lényegében a földrajz alternatívájaként, míg mások éppen a földrajzot tekintették a regionális tudomány hordozójaként). A regionális tudomány erős közgazdasági elméleten nyugszik. Eredetileg központi témakörei többnyire a modellezés, az elméleti analízis körében helyezkedtek el. Egészen közel álltak a területi gazdaságtanhoz (input-output modellek, a térbeli kölcsönhatások gravitációs modelljei) és a kortárs közgazdaságtan elméleteihez, nevezetesen a neoklasszikus közgazdaságtan egyensúlymodelljeihez. A regionális tudomány - éppen túlzott elméleti jellege és (túl)matematizáltsága miatt - erősödő kritika célpontjává vált. A rohamot azonban túlélte, és új kutatási területeket fejlesztett ki (a regionális növekedés dinamizmusa, területi ökometriai modellezés, környezeti hatások modellezése, a területi elemzés számos új technikája stb.).

A regionális tudomány Magyarországon

A regionális tudományról a vita Magyarországon az 1990-es években élénkült fel, amely nagy hatással látszik lenni a társadalomföldrajz jelenlegi, jövőbeni lehetőségeire és kapcsolatrendszerére is. Ezért a társadalomföldrajz valamennyi művelőjének érdemes komolyan megismerkedni ezzel a tudományterülettel, még ha ez azzal a veszéllyel is jár, hogy esetleg "katonát" vesztünk. Halkan megjegyzem: a regionális tudomány művelőinek sem okozna maradandó sérülést, ha hasonló mélységben "megmártóznának" a társadalomföldrajzban.

Nemes Nagy József (1998. 15., 19.) abból a tudománytörténeti tényből indul ki, hogy a társadalom térbeli összefüggéseit különböző, egymástól jól elkülönülő tudományágak vizsgálják: "a gazdaságét a regionális gazdaságtan és a gazdaságföldrajz, a társadalmi folyamatokét a településszociológia, a településtudomány, a népesedését a regionális demográfia, a politikáét a politikai földrajz, de ide sorolhatunk olyan generális és gyakorlatias diszciplínákat is, mint a kartográfia vagy a területi statisztika. Ezen diszciplínák, a területi tudományok közös forrása, hogy szemléletükben, témamegközelítésükben kitüntetett szerepű a tér, a térbeliség, jellemző kiindulási pontjuk azonban mindig az adott társadalmi szféra, a gazdaság, a politika, a népesedés stb., önmagában egyik sem felel meg egy átfogó társadalmi tértudomány kritériumainak."

Nemes Nagy kissé kétkedően felveti, hogy egyáltalán beszélhetünk-e egységes társadalmi tértudományról, mert a nemzetközi gyakorlat nem ad egyértelmű választ. Vannak, akik továbbra is a földrajzot tartják olyan tértudománynak, amely képes lefedni a társadalmi térproblematika egészét. Van olyan csoport is, amelyik erre alkalmatlannak tartja a földrajzot, és a regionális tudományt állítaná helyébe. A kutatók egy része úgy véli, hogy nem szükséges erőltetni egyetlen területi tudomány létrehozását. Elegendő a tudományok egy csoportjának olyan laza halmaza, amely területi vizsgálatokat végez. Végül megjelenik az a vélemény is, hogy létrehozható önálló diszciplínaként a regionális tudomány.

Nemes Nagy felfogásában a regionális tudomány "a társadalmi tértudományok alapvető közös fogalmait, elméleteit, módszereit egységes rendszerbe foglaló és a társadalmi jelenségeket és folyamatokat ezek felhasználásával vizsgáló társadalomtudomány". Koncepciója szerint "a regionális tudomány úgy vizsgálja, mutatja meg a különböző társadalmi jelenségeknek, folyamatoknak a térbeliségből fakadó közös alapelemeit, kölcsönhatásait, hogy rá is világít azok sajátosságaira, eltérő szerepére az egyes társadalmi jelenségekben, szférákban. Az önálló diszciplínának tekintett regionális tudomány semmilyen értelemben nem áll felette az egyes társadalmi tértudományoknak, nem lép a helyükbe, nem helyettesíti azokat, hanem épp belőlük (is) táplálkozva teremt új tudományos tartalmat".

Rechnitzer János (1996) létezőként kezeli a hazai regionális tudományt. Abból indult ki, hogy az intézményesített formát óhajtó új tudományterületek egy adott idő eltelte után kikényszerítik az elszakadást, és a saját elméleti és módszertani bázis kialakításával együtt autonóm intézményi rendszereket hoznak létre.

Rechnitzer úgy véli, hogy a regionális tudomány kutatási módszertanának alapjai társadalomtudományi eredetűek, de a térbeli összefüggések kiemelt szemléleti szerepe miatt "számos természettudományi közelítést, törvényszerűséget, analógiát, sőt szemléletmódot is használ vizsgálati szempontjai között. A sokoldalú közelítési módok mellett további jellemzője a regionális tudománynak, hogy a térben zajló társadalmi, gazdasági folyamatokat megpróbálja komplexen kezelni, keresve azok földrajzi meghatározóin túl a közgazdasági, szociológiai, politikai, történeti, de műszaki, urbanisztikai, környezeti elemeit is, s ezek együtteséből következtet a jelenségek és a folyamatok alakulására, azok változására, törvényszerűségeikre.

Horváth Gyula (1999, 10.) is határozott a regionális tudomány definícióját illetően, Georges Benko Regionális tudomány című kötetéhez írt előszavában azt hangsúlyozza, hogy a - regional science - fejlődése is gyors léptekkel halad előre. Önálló tudományágazattá válásának részleteiről még ma is parázs viták zajlanak, a definíció tekintetében azonban letisztult álláspontra jutottak a térrel foglalkozó társadalomtudományi kutatók. A regionális tudomány a térrel foglalkozó társadalomtudományok közös alapfogalmait, elméleteit és módszereit egységes rendszerbe foglaló, a társadalmi és gazdasági jelenségeket és folyamatokat ezek felhasználásával vizsgáló tudomány.

Nemes Nagy József később (2003-ban) a szokványos rövid meghatározások keresése helyett inkább a regionális kutatások fő csoportjainak, elágazásának feltérképezésével kísérletezik. De azzal ő is kénytelen szembesülni, hogy a különböző definícióktól függetlenül az egyre halmozódó tudásanyag, a felértékelődött gyakorlati hasznosulás, a szervezeti kiteljesedés ellenére a valódi diszciplináris elismerés, a tudományrendszertani hely meghatározása és a tudományos struktúrába való beillesztés várat magára. Elfogadja Enyedi Györgynek (2002) egy előadáson elhangzott azon megfogalmazását, miszerint a regionális tudomány tulajdonképpen nem más, mint transzdiszciplináris tudáskészlet.. De hozzáteszi, hogy a ma érvényes hazai tudományos taxonómiában a regionális tudománynak a multidiszciplináris társadalomtudomány kategóriájában jut hely.

Aligha tagadható azonban, hogy az 1990-es évekre a regionális tudomány jelentős térhódítást hajtott végre: kialakult területi intézményrendszere, komoly pozíciókat szerzett és kiváló minőségű kutatógárdával rendelkezik. Bár olvasni, hallani lehet arról, hogy az új évezred első éveiben már a paradigmaváltás éveit kénytelen megélni.

A hazai geográfusok, a területi gazdaságtant művelő közgazdászok egy része, sőt az urbanisztika néhány képviselője is szívesen és érdeklődéssel közeledik a regionális tudomány gondolatához, szemléletéhez. Magam is ezt teszem. De bizonytalan vagyok. Bizonytalanságom elsősorban abból adódik, hogy nem látok meggyőző garanciát arra, hogy ha teljesen felépül a regionális tudomány eszme- és fogalmi rendszere, akkor képes lesz-e egyenrangú társként felosztani magát a területi problematikát elemző tudományok között. Félek, csupán arra lesz hajlandó, hogy ezeket a tudományokat segédtudományául fogadja, rosszabb esetben felfalja azokat. Ezt látszik alátámasztani Georges Benko (1999, 20.) felfogása, amit a Regionális tudomány című, magyarul is megjelent könyvében kifejt: "... a regionális tudományban fellelhetők a szintetikus tudomány jellemzői: a különböző szaktudományok által szolgáltatott adatok alapján - a régió sajátos eseteinek összességéből - a tevékenységek eloszlási logikájának törvényszerűségeit ragadja meg. Középpontjában a közgazdaság-tudomány, s főként annak egyik ágazata, a térgazdaságtan áll, amely legfőbb tárgyának a gazdasági tevékenységek területi megoszlását, a vállalatok területi stratégiáit stb. tekinti. A kutatók - hipotéziseik bizonyítása céljából - matematikai és ökonometriai módszereket alkalmaznak." Azt hiszem, hogy Benko meghatározása és annak szemlélete pontos és igen kifejező.

Ennek ellenére sem utasítom el a regionális tudományt, mert alkalmas arra, hogy egy - a társadalomföldrajz interdiszciplinaritásától eltérő - megközelítésben vizsgálja a társadalom és a gazdaság térbeli egyenlőtlenségeit létrehozó folyamatokat. Ezért mielőbb helyet kell találni számára a tudomány hazai rendszerében.

Tétovaság a társadalomföldrajzban

A társadalomföldrajz a társadalmi-gazdasági folyamatok térbeli törvényszerűségeit, valamint a társadalom és a környezet kapcsolatát vizsgálja (Kovács, 2001, 143.). A fogalom mellé vagy után zárójelben azonban gyakran kerül kiegészítésként az emberföldrajz név is. Nem szeretnék különösebb fogalommagyarázatba bonyolódni, de néhány sor a nem szakmabeliek számára talán indokolt. Amikor a földrajz kettévált, és a társadalommal foglalkozó területe, az emberföldrajz tematikai köre az idők folyamán jelentősen kibővült, egyre inkább magába foglalta a földrajznak minden olyan területét, amely nem közvetlenül a természeti környezetre vonatkozik, illetve nem speciális technikai kérdésekre vagy olyan egyedi területre, mint például a kartográfia. Az emberföldrajz ma már összefoglaló név, és olyan nagy, átfogó területeket ölel magába, mint a magatartásföldrajz, a gazdaságföldrajz, a történeti földrajz, a politikai földrajz, a népességföldrajz, a vidék földrajza (faluföldrajz), a közlekedési és szállítási földrajz, a városföldrajz (településföldrajz). Sokan idetartozónak vélik a regionális földrajzot is.

Ebben a fejlődési folyamatban kapott sajátos önállóságot a társadalomföldrajz. A magyar geográfusok közül többen úgy vélik, hogy a társadalomföldrajz valójában nem más, mint az emberföldrajz magyar neve, még akkor is, ha belső összetétele némileg különbözik a nemzetközi gyakorlatban jellemzőtől. Azt azonban senki nem vitatja, hogy a társadalomföldrajznak a társadalmi jelenségekre fordított kiemelt figyelme többletet ad a hagyományos emberföldrajzi és a magyarországi gazdaságföldrajzi szemlélethez, a fejlődési folyamat azonban sok azonosságot (átfedést) tartalmaz.

Még bonyolultabb a helyzet a társadalomföldrajz és a szociálgeográfia kapcsolatával. Szakmai körökben is gyakran bizonytalanság észlelhető a két terület fogalmát, tartalmát illetően. Érdemes Berényi Istvánt (1992) idézni, aki határozott különbséget tesz a két tudományterület között. Véleménye szerint a társadalomföldrajz inkább a kultúrföldrajzhoz, a szociálgeográfia pedig inkább a szociálökológiához, illetve a humánökológiához közelít. A hazai szakértelmezés is különbséget tesz, és a társadalomföldrajzot tágabb fogalomként, illetve diszciplínaként érzi és értelmezi, amelynek témája átfogja a társadalom teljes környezetét, életterét, míg a szociálgeográfia ennek részdiszciplínája; a társadalmi környezetben lejátszódó folyamatokat meghatározott társadalmi aspektusból (csoportspecifikus szempontból) vizsgálja.

A társadalomföldrajzot egészen a nyolcvanas évek közepéig valójában a gazdaságföldrajz "személyesítette meg", és többnyire a "társadalom- és gazdaságföldrajz" elnevezés volt használatos.

A magyar társadalomföldrajz helyzetéről, problémáiról a vita az 1980-as évek végén élénkült fel. Előzménye az volt, hogy 1984-ben az MTA Elnöksége számára helyzetjelentés készült a földrajztudományról. Ehhez a jelentéshez fűzött 1989-ben élénk visszhangot és polémiát kiváltó "magánjelentést" Beluszky Pál. (Beluszky, 1989)

Beluszky Pál pontos diagnózist adott a társadalomföldrajz "bajairól". Részletesen kitért arra, hogy a társadalomföldrajz szakembergárdája rendkívül kevés, az egyetemi földrajzi oktatásban a hallgatók természettudományi alapképzése megfelelő ugyan, de a történeti, gazdaságtörténeti, közgazdasági, szociológiai, demográfiai, tárgyi néprajzi, közigazgatás-tudományi, tudománytörténeti képzésük szinte a nullával egyenlő. A társadalomtudományi (társadalomelméleti) felvértezettség hiánya kedvezőtlen következményekkel jár a társadalomföldrajzra. A társadalomföldrajz lassan elveszti elméletalkotó képességét, elméleti megalapozottságunk romlik.

Beluszky Magánjelentés-éhez többen hozzászóltak, nem cáfolva, inkább kiegészítve azt, elsősorban az oktatás oldaláról, illetve azt kifogásolva, hogy a külföldi elméletek adaptálása lassan telepszik meg a magyar társadalomföldrajzban.

Egy évtizeddel később Tímár Judit (2001, 40., 44.) keményebben fogalmaz. "A földrajz és a regionális tudomány utóbbi években tapasztalható többszöri >>egymásnak feszülése<< viszonyuk boncolgatása, e diszciplínák intézményesülési, illetve intézményátalakítási kérdéseinek felszínre kerülése, módszertani eszköztáruk használatának kritikai értékelése azt sejteti, hogy a hazai társadalomföldrajz önmeghatározási válsággal, de legalábbis gondokkal küzd. Részben, mert ezzel koránt sincs (volt) egyedül a világban, részben pedig mert a külföldi tapasztalatok mindig hordoztak magukban tanulságokat, érdemes nyugati párhuzamokat vonni a diszciplína mai fő áramlatait meghatározó - gyakran >>diktáló<< - országokban zajló folyamatokkal felmerülő vitás kérdésekkel hazai hasonlóságokat, különbségeket keresni." Tímár is a társadalomelméleti kapcsolódások okát keresi. Idézi a 2000-ben kiadott The Dictionary of Human Geography előszavának egy mondatát: "Számunkra valóban egyértelműnek látszik, hogy a társadalomföldrajzosok ma jelentékeny kritikai intelligenciával mozognak egy transzdiszciplináris, sőt posztdiszciplináris térben." Az amerikai kritikai irányzat mellé áll. Idézi Neil Smith-t, aki a társadalomföldrajz belső differenciálódásával kapcsolatban lényegében egy "huszárvágással" intézi el, hogy miről is szól ma a társadalomföldrajz: "Azt hiszem, néhány kimondottan tradicionális kutatóhelytől eltekintve az amerikai geográfia végre felhagy annak vizsgálatával, hogy tulajdonképpen mi is a földrajz. Így elkerülhető az a nagyfokú zártság, ami a közgazdaságtant és a politikatudományt, az USA manapság két legdiktatórikusabb diszciplínáját jellemzi. Ezek azok a tudományágak, amelyek a rendkívül erős versenynek kiszolgáltatva pontosan megmondják nekünk, hogy mit gondoljunk a közgazdaságtanról, hogy mit gondoljunk a politikáról. A mi diszciplínánk képviselői viszont egyrészt nem tartják ilyen fontosnak a versenyt, másrészt senki sem tudja igazán, mi is a geográfia. Ezért aztán senki sem írhatja elő, mi az, amit földrajzként művelnünk kell. A legizgalmasabb eredmények ma a társtudományokkal összekötő határterületeken születnek."

Természetesen van sok érdemi ellentétes nézet is. 2004 nyarán Georges Benko és Ulf Strohmayer szerkesztésében kitűnő Human Geography jelent meg, amelyben azon túl, hogy egy újszerű és lebilincselő földrajzi vízió keretében értékelik a 20. század társadalomföldrajzát, súlypontok, hangsúlyok, pozíciók, kapcsolatrendszerek, meghatározó mérföldkövek köré csoportosítva, előre vetítik a 21. század földrajzának új lehetőségét is. A kötet zárófejezetében Benko és Strohmayer konklúziókat fogalmaznak meg. Többek között arra keresik a választ, hogy, mi az a többlet, ami az új évezred kezdetén a társadalomföldrajzzal foglalkozó geográfusok számára irigylésre méltó pozíciót jelent. Úgy vélik, az, ha a geográfusok a koncepciójuk kifejlesztésében lényegesen több szociológiai, közgazdaságtani és kulturális tanulmányokat építenek be, mint az a 20. században az efféle tudástranszferre jellemző volt. A koncepciók, az elképzelések és a problémák pedig olyanok, mint a jelenkori intellektuális és politikai tájkép, amelyben megtalálható a globalizációtól az etnikai és kulturális konfliktusok feléledéséig, a globális ökológiai vitáktól a fékezhetetlen urbanizációs folyamatokig sok minden. Ez a megújított földrajzi tudatosság, ami a tudás folyamatát és a hálózat erejét jellemzi - sokkal inkább, mint korábban -, nyitottá teszi a társadalomföldrajzot a társtudományokkal, így a szociológiával és a humán tudományokkal való érdemi, földrajzi vitákra.

De figyelmet érdemel a chicagói szociológusprofesszor, Saskia Sassen véleménye is. Ő az új, vagy inkább megújult geográfia erejét abban látja, hogy eszközeivel a globalizáció olyan képződményét vizsgálhatja, mint a globális város, ahol részben elnemzetlenedett a gazdaság, a politika és a kultúra, és ahol az internet olyan hely a civil társadalom számára, ahol lényegében nincs hagyományos igazságszolgáltatás, és ahol elkezdődött az elnemzetlenedés.

Úgy tűnik tehát, hogy (Magyarországon is) a társadalomföldrajz olyan szemléleti és tematikai halmaz, amelyben meglehetősen mélyen jelen van a régi eszmék öröksége, miközben a modern szemléletek kidolgozottsága, elterjedtsége a szükségesnél kisebb mértékű. Ezzel együtt (vagy ennek ellenére) a magyar társadalomföldrajz teljesítménye és teljesítőképessége nagy. Tehetséges és jelentős számú utánpótlással rendelkezünk. Beluszky sokat emlegetett Magánjelentés-e óta abban mindenképpen szemléletváltozás érzékelhető, hogy a társadalomföldrajz komplex, integráló tudomány - ezt a publikációk, disszertációk egyre inkább megjelenítik. Van azonban egy lényeges körülmény, ami véleményem szerint nem hagyható figyelmen kívül. Az nevezetesen, hogy a regionális tudomány helyzeti előnyben van, elsősorban azért, mert az interdiszciplinaritás intézményen belül van jelen, míg a társadalomföldrajz ezzel a "kényelmi" helyzettel nem rendelkezik - különösen az egyetemi tanszékeken lévő kutatók nem.

Verseny és együttműködés

Tímár (2001) mintha kifogásolná, hogy a hazai társadalomföldrajzot az alkalmazott földrajzi "jelleg" uralja. Enyedi György (2003, 159.) a Nemzetközi Földrajzi Unió Alkalmazott Földrajzi Bizottsága számára készített jelentésében pedig éppen azt bizonyítja, hogy Közép-Európában az alkalmazott földrajz - országonként ugyan különböző mértékben ugyan - de jelentős szerepet játszott és játszik a gazdasági és társadalmi folyamatok térbeli vizsgálatában. Az alkalmazott földrajz nagyon sok területen: ipartelepítési kérdésekben, várostervezésben, a nagyvárosi agglomerációfejlődés belső strukturális, funkcionális átalakulásában, a fővárosok nemzetközi szerepkörének meghatározásában, a városfejlesztési programokban, a városok nemzetközi versenyképességének vizsgálatában, a határon átnyúló regionális kapcsolatok vizsgálatában, a helyi fejlesztési tervekben, a környezetvédelmi projektekben, a településrendszer átalakulásában, a városföldrajzi és népességföldrajzi vizsgálatokban, a regionális és települési versenyképesség vizsgálatában stb. kiváló teljesítményt ért el.

A kutatási témák felsorolása fontos, mert ha megnézzük az utóbbi évek regionális tudomány által művelt témáit, akkor meglepő hasonlóságokat találunk. És valahol itt található a "probléma gyökere". Nevezetesen az azonos vagy hasonló kutatási téma, következésképpen az azonos vagy hasonló felvevőpiac. Valahol tehát a két szakterület között verseny folyik. Verseny a fejlesztési forrásokért, az információs csatornákért és a piaci pozíciókért.

A társadalomföldrajz művelőinek egy csoportja ezt így is érzi. Különösen azok a kollégák, akik ebben érdekeltek. Ez kétségtelenül igaz, és többnyire az egyetemi tanszékeket érinti. A helyzetnek azonban van egy másik felülete is, és ebből következik, hogy nekem egy kissé eltérő a véleményem. Felfogásom szerint nem baj az, ha hasonló vagy akár azonos témákat eltérő koncepcióval, módszerekkel közelítjük. Az többnyire az eredmény előnyére válik. Ezért inkább az együttműködést hangsúlyozom a két tudományterület között. De azzal a fontos megszorítással, amit Enyedi (2003, 159.). I. Zemko megjegyzésére ("a geográfusoknak nem a földrajz határain kellene vitatkozniuk, hogy versenyképesek akarnak-e maradni") válaszolt: "Ehhez az is szükséges, hogy magunk is tisztában legyünk az alkalmazott földrajz erős pontjaival, és ne csak azt keressük, hogy mi a gyakorlat kereslete, hanem magunk is fogalmazzuk meg - és vigyük piacra - saját kínálatunkat."


Kulcsszavak: társadalomföldrajz, regionális tudomány


Irodalom

Beluszky Pál (1989): Magánjelentés a (társadalom) földrajzról. Tér és Társadalom. 1, 49-65.

Benko, Georges (1999) Regionális tudomány. Dialóg Campus, Pécs-Budapest

Benko, Georges - Strohmayer, Ulf (eds.) (2004): Human Geography. A History for the 21st Century. Arnold, London

Berényi István (1992): Az alkalmazott szociálgeográfia elmélete és módszertani kérdései. Földrajzi Tanulmányok 22. Akadémiai, Budapest

Berényi István (2002): A szociálgeográfia társadalomtudományi kapcsolódásai. In: Abonyiné Palotás Jolán - Becsei J. - Kovács Cs. (szerk.): A magyar társadalomföldrajzi kutatás gondolatvilága SZTE, Szeged, 37-54.

Csatári Bálint (1989): Részjelentés a földrajzról (Hozzászólás Beluszky Pál magánjelentéséhez). Tér és Társadalom. 1, 64-65.

Enyedi György (2003): Alkalmazott földrajz Közép-Európában. Földrajzi Értesítő. 3-4, 145-160.

Haggett, Peter (1985): The Geographer's Art. Blackwell, London

Horváth Gyula (1999): Előszó. In: Benko, Georges: Regionális tudomány. Dialóg Campus. Pécs-Budapest

Kovács Zoltán (2001): Társadalomföldrajzi kislexikon. Műszaki, Budapest

Krugman, Paul (1995): Development, Geography and Economic Theory. The MIT Press, Cambridge, MA

Krugman, Paul (1998): What's New About the New Economic Geography? Oxford Review of Economic Policy. 14, 2-17.

Mészáros Rezső (2000): A társadalomföldrajz gondolatvilága. SZTE, Szeged

Nemes Nagy József (1998): A tér a társadalomkutatásban. Ember, település, régió. Budapest, elektronikus változat: http://geogr.elte.hu/REF/REF-NNJkonyv/NNJ_Ter_a_tarsadalomkutatasban.htm

Nemes Nagy József (2003): A regionális tudomány dualitása és paradigmái - hazai tükörben. Tér és Társadalom. 1, 1-17.

Tímár Judit (2001): A modern társadalomföldrajz szemlélete és módszerei. In: Nemes Nagy J. (szerk.): Geográfia az ezredfordulón. Regionális Tudományi Tanulmányok 6. ELTE Földrajz Tanszékcsoport, Budapest, 49-60.

Rechnitzer János (1996): A regionális tudomány helyzete. Tér és Társadalom. 2-3, I-XII.

Vita a magyar társadalomföldrajz mai helyzetéről. (Hozzászólások Dr. Beluszky Pál vitaindító előadásához) (1989): Tér és Társadalom. 2, 75-79.


<-- Vissza a 2006/1 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra