Magyar Tudomány, 2005/5 518. o.

A mérnöki tudományok sokszínűsége - Bemutatkozik az MTA VI. (Műszaki Tudományok) Osztálya

Napjainkra a tudós és a mérnök munkája egyre jobban összefonódik

Szentgyörgyi Zsuzsa beszélgetése Michelberger Pál akadémikussal


A Magyar Tudományos Akadémiát 1825-ben azzal a céllal alapították, hogy elősegítse a magyar nyelv ápolását.

A műszaki tudományok csak a II. világháború után válhattak az MTA integráns részévé. Lehet-e egy természeténél fogva alkalmazott tudomány egyenrangú komponens az Akadémia struktúrájában?

Az Akadémia alapításakor és működésének első, mintegy fél évszázadában a magyar ipar nem tartott lépést az ipari forradalommal. Akadémiánk alapítója, Széchenyi István, saját angliai tapasztalatai alapján ezt össze tudta hasonlítani. Így történhetett, hogy az alapításkor az ipar, sőt a természettudományok képviselői sem kaptak helyet e testületben. Ámbár például Beszédes József vízépítő mérnök már 1831-ben akadémiai tag lett. Kétségtelen, a humán tudományok képviselői részéről máig elzárkózás tapasztalható a műszaki tudományokkal szemben. Jól nyomon követhető abban is, hogy amikor 1975-ben megjelent egy hatszáz oldalas mű, amelyben jeles szerzők értékelték az Akadémia százötven éves történetét, az iparról szinte említést sem tettek. Holott lett volna miről szólni, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem (és a 19. század második felére újból megerősödött Selmeci Akadémia) napjainkig mintegy kétszáz akadémikust adott. Igaz, ők főleg professzorok voltak, ipari emberek nagyon gyéren kerültek a soraikba. Elég, ha megemlítem, hogy Kandó Kálmánt csak nem sokkal a halála előtt választották be, és olyan nagyságok soha nem kerültek be, mint Mechwart András, Déri Miksa, Kármán Tódor vagy Szilárd Leó.

Napjainkra azonban a természettudományok területén a tudós és a mérnök munkája egyre jobban összefonódik és elválaszthatatlanná válik. A 20. század közepén tette Kármán Tódor híres kijelentését: "Tudós az, aki próbálja megérteni azt, ami van - a mérnök pedig létrehozza azt, ami korábban nem volt." Ez a frappáns definíció a 20. században indokolt is volt, napjainkban azonban már vitatkozni kell vele. Egy amerikai szerző így módosította: "Tudomány a létező dolgok tanulmányozása, a mérnökség (ipar) a korábban nem létezők megteremtése." Századunkban kiléptünk az emberi mértékek területéről, a méter dimenzióból, átléptünk lefelé a nanométerek világába, felfelé pedig a csillagászati méretekkel kell gondolkodnunk. Ezekhez a dimenziókhoz a közvetlen biológiai tapasztalat már nem elegendő. Tehát egy tudós csak akkor tudja megérteni azt, ami van, ha ehhez megfelelő eszközöket, műszereket, szerszámokat, berendezéseket, algoritmusokat használ. De fordítva is áll: abban a dimenzióban, amelyik a mérnök számára is új feladatokat teremt, csak akkor tud a mérnök alkotni és újat létrehozni, ha alaposan érti azt, ami e feladatokat sugallja.

Az Akadémia jelenlegi diszciplináris felépítése azonban meglehetősen merev választóvonalakkal körülhatárolt struktúrát mutat, míg a tudomány fejlődése inkább a különféle szakterületek átjárása felé mutat. Ennek tükrében milyen jövőképet vázolna az MTA számára?

Sajnos Akadémiánkra jelenleg az osztályok elszigeteltsége jellemző, de már sokkal kevésbé mondhatjuk ezt az egyes akadémikusokra. Én magam is szívesen dolgozom más osztályba tartozó akadémikussal, hiszen a műszaki tudományok érintkeznek a fizikával, a kémiával, a matematikával, a közgazdasággal, sőt még a joggal is. Vagyis, ha az osztályok között nincs vagy gyenge is az együttműködés, az akadémikusok között létezik a kooperáció. Persze jó lenne ennek szervezett megnyilvánulása is. Például a tagjelölésnél kívánatos lenne, ha nemcsak az osztályok belterjes tagjelölése, hanem legalább a három nagy tudományterület együtt mérlegelése jelenne meg. Formálisan a közgyűlés választja a levelező és a rendes tagokat, valójában azonban a kérdés mindig az osztályokon belül dől el. Sajnos az igyekezet, amely az előző időszakban többször megjelent, hogy legalább a három tudományterület egyeztessen a jelöltekről, és közösen próbáljon állást foglalni, megbukott azzal az érvvel, hogy így három Akadémia jönne létre a jelenlegi egységes testület helyett. Ezt az egyet azonban tegyük idézőjelbe, mert ha reálisan nézzük, akkor jelenleg tizenegy Akadémia van.

Sőt, ha mélyebben leásunk, akkor kitűnik, hogy a VI. Osztályon belül is tulajdonképpen több, egymással érintkező, de egymástól mégis elkülönülő szakterület található - az építészettől az elektronikáig.

Ez érthető: egy elektronikával, informatikával foglalkozó mérnöknek fogalma sincsen egy hídszerkezet problémáiról, az építészetet legfeljebb az utcán látja. A VI. Osztály maga is három, eléggé szétváló területre tagolódik (építő, építész, közlekedési az egyik; gépész, kohász, mechanika a másik főtan; villamosság, informatika a harmadik). Az egyik terület nem szól bele a másiknak a jelölésébe, legfeljebb megegyeznek.

Ha most jönne egy jótündér, és azt mondaná, önnek módja lenne megvalósítani a gondolatait, milyen struktúrát képzelne el a tudósok gyülekezetében a 21. században?

Ezt a hármas tagozódást látnám elfogadhatónak: társadalom- és humán tudományok az egyik oldalról, élettudományok a másikról, és természettudományok (a műszaki tudományokkal együtt) a harmadikról. E három szakág önmagában szorosabb kapcsolatokkal rendelkezik, így talán a három terület között is könnyebb lenne kapcsolatot tartani, mint jelenleg tizenegy között. Egyébként az Akadémia jelenlegi szervezetében a három alelnök is sugall valamiféle megoldást. Én nagyobb szerepet adnék az akadémiai alelnököknek, az osztályelnökök "rovására" is.

Ehhez járulhatna a tagjelölés megreformálása, tehát lehessen átjárás az osztálykeretek között?

Igen, a három terület az egyes osztályok által felvetett tagjelölteket is együttesen nézze meg. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kémikust okvetlenül össze kell hasonlítani az építészmérnökkel, de legalább nézzék meg.

Véleménye szerint szükség lesz-e a nagyon jelentős saját kutatási bázissal operáló, a világban domináns szerepet játszó versenyszféra 21. századában a 17-18. század szülötteire, az akadémiákra?

Szükség van rá továbbra is, ugyanis a versenyszféra más filozófia szerint működik, mint az akadémia. Ha végiggondoljuk Akadémiánk több mint egy és háromnegyed évszázadát, és megnézzük a műszaki területen nagyot alkotó tudósokat, valahol a háttérben mindig megtaláljuk azokat a versenyszférában dolgozó iparvállalatokat és iparosokat akik az újdonságokat iniciálták és finanszírozták. Gondolok a Ganz Ábrahám-Mechwart András duóra, akik a magyar gépipar megalakításában alkottak jelentőst, ebből az iskolából Jendrassik Györgyre, Aschner Lipótra vagy Goldberger Leóra, aki a hazai szerves kémia és textilkémia létrehozását segítette elő. Ezek az iskolák teremtettek egy sereg akadémikust vagy nem akadémikust, de kiváló alkotót.


<-- Vissza a 2005/5 szám tartalomjegyzékére